GAL Flóra rost

Tudományos háttér 

Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk. 

Mik a GAL Flóra rost előnyei?

A GAL Flóra rost fő hatóanyaga a Bimuno®, amivel már számos humán klinikai vizsgálatot végeztek, és mindegyikben kiváló eredményeket ért el. Az eddig igazolt pozitív hatásai a következők:

Emésztésre és bélrendszerre gyakorolt hatások

Alkalmazása során már 1 hét elteltével mérhető a bélflóra javulása (a Bifidobaktériumok száma jelentősen nő).
Növeli a „jó” baktériumok számát, miközben a „rosszakét” csökkenti.
A legkevésbé gázképző hatású prebiotikus anyag; nem számít FODMAP-nak, és más prebiotikumokkal ellentétben SIBO esetén is alkalmazható.
Segít megelőzni az utazások során jelentkező rosszulléteket, a külföldi tartózkodások alatti bélfertőzéseket.
Hosszútávon alkalmazva segít megszüntetni a székrekedésre és a hasmenésre való hajlamot.
Javítja az IBS-es betegek bélflóráját, csökkenti a tüneteiket.

Egyéb jótékony hatásai

Körülbelül 30%-kal csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét.
Fokozza az immunműködést, csökkenti a fertőzések előfordulását még a légutakban is, ugyanis a nyálban és az orrváladékban is megnöveli az immunanyagok mennyiségét.
A Bimuno® hatására javultak az elhízott emberek metabolikus mutatói, ahogyan a testkompozíciójuk

A Bimuno® Flóra rost a Bimuno® kis mennyiségű mikronizált bambuszrosttal van keverve a könnyebb adagolhatóságért, ami jól ki is egészíti azt: a bambuszrost egy „nem karcoló”, azaz kíméletes, nem fermentálódó, nem prebiotikus rost.

Az erős immunrendszer titka

A prebiotikumok fogyasztása nem mindig előnyös

A prebiotikumok eredeti definíciójuk szerint olyan anyagok, amelyek a bélflórát jó irányba befolyásolják, azaz a számunkra kedvező, „jó”, ún. kommenzális baktériumok számát növelik, míg a káros, „rossz”, ún. opportunista baktériumok számát csökkentik vagy legalább nem növelik. Másképpen megfogalmazva, csak a „jó” baktériumok számára jelentenek tápanyagforrást.

A prebiotikum kifejezést ennek ellenére még tudományos körökben is általánosan használják azokra az anyagokra, amelyek általában jó hatásúak, mert képesek a számunkra kedvező típusú baktériumokat táplálni, sokszor figyelmen kívül hagyva, hogy a „rossz” baktériumokat is táplálják.

Akinek eleve jó a bélflórája, azaz sok „jó” baktérium van benne és kevés „rossz”, azoknál bármilyen prebiotikum alkalmazása jó hatású, és segít még jobbá tenni a bélflórát. Akinek viszont nincs igazán jó bélflórája, vagy kifejezetten rossz, fontos, hogy nagyon megválogassa, milyen prebiotikumot alkalmaz, mert könnyen előfordulhat, hogy az eleve nagyobb arányban jelenlévő „rossz” baktériumokat még jobban felszaporítja, ami egyben a „jók” csökkenéséhez is vezet.

Újabban végre elkezdtek foglalkozni ezzel és több humán klinikai vizsgálatot is rendeztek, amelyek igazolták, hogy pl. IBS/IBD és más bélproblémák esetén a prebiotikus hatású anyagokat tartalmazó élelmiszereket, például a zöldségek és gyümölcsök többségét érdemes elkerülni, mert ezzel jelentős javulást lehet elérni mind a tünetek súlyossága, mind a bélflóra összetétele tekintetében.

A szelektív prebiotikumok és a Bimuno® előnye

Az inulin és a fruktooligoszacharidok (FOS), amelyek a legszélesebb körben használt prebiotikumok, nem éppen szelektívek, sokféle káros baktérium nag

megvesz

GAL Flóra rost

- Allergénmentes - Gluténmentes - Tojásmentes - Szójaallergén-mentes - Tejtermék- és laktózmentes - Kén-dioxid-mentes - Cukormentes - GMO-mentes - Vegetáriánus - Vegán - TÜV / ISO 9001:2015 minősített gyártási folyamat - 100%-ban újrahasznosítható csomagolás

megvesz
GAL BIMUNO FLÓRA ROST 180G

GAL BIMUNO FLÓRA ROST 180G

GAL Flóra rost (180 g, 60 adag)Az ún. galakto-oligoszacharidok (GOS) a vízoldékony rostok egy csoportja. 2 fő típusuk van. Az alfa-GOS-ok egyes ...

megvesz
GAL Flóra rost-komplex (150 g)

GAL Flóra rost-komplex (150 g)

A GAL Bimuno Flóra rost-komplex hatására javulhat a bélflóra állapota, csökkentheti az utazások során jelentkező rosszulléteket, a külföldi tartózkodás alatti bélfertőzéseket segíthet megelőzni, hosszú távon alkalmazva segíthet a székrekedésre és/vagy hasmenésre való hajlam megszüntetésében. A Bimuno® az anyatejben is megtalálható vízoldékony rostok, az ún. galakto-oligoszacharidok (GOS) egy speciális arányú keveréke. A Bimuno®-t egy, az egészséges bélflórát és anyatejet jellemző baktérium segítségé

megvesz
Teafaolajos intim mosakodó gél 200 ml - dr. Müller

Teafaolajos intim mosakodó gél 200 ml - dr. Müller

Az intim flóra egyensúlyának felbomlását sok esetben a nem megfelelő agresszív tisztálkodó szerek váltják ki. A teafaolaj intim mosakodó gél mentes ezektől az irritáló összetevőktől, így a többi teafaolaj termék használatával együtt helyreállíthatja az intim flóra felborult egyensúlyát.

megvesz
Guerlain Aqua Allegoria Flora Cherrysia Eau de Toilette uniszex 125 ml

Guerlain Aqua Allegoria Flora Cherrysia Eau de Toilette uniszex 125 ml

Eau de Toilette Aqua Allegoria Flora Cherrysia a Guerlain márkától férfiaknak és nőknek lett létrehozva. Ez a csomagolás az Ön által választott illatot tartalmazza,  125 ml .

megvesz
Gucci Flora Gorgeous Gardenia Eau de Parfum nőknek 50 ml

Gucci Flora Gorgeous Gardenia Eau de Parfum nőknek 50 ml

Eau de Parfum Flora Gorgeous Gardenia a Gucci márkától nőknek lett létrehozva. Ez a csomagolás az Ön által választott illatot tartalmazza, 50 ml .

megvesz
Gucci Flora Gorgeous Gardenia Eau de Parfum nőknek 100 ml

Gucci Flora Gorgeous Gardenia Eau de Parfum nőknek 100 ml

Eau de Parfum Flora Gorgeous Gardenia a Gucci márkától nőknek lett létrehozva. Ez a csomagolás az Ön által választott illatot tartalmazza, 100 ml .

megvesz
Bimuno® flóra rost-komplex -GAL-Az anyatej támogató ereje felnőtteknek, a jó bélbaktériumokat segíti, a rosszakat visszaszorítja.     Bimuno® flóra rost-komplex (150 g, 60 adag)

Bimuno® flóra rost-komplex -GAL-Az anyatej támogató ereje felnőtteknek, a jó bélbaktériumokat segíti, a rosszakat visszaszorítja. Bimuno® flóra rost-komplex (150 g, 60 adag)

Termékleírás: A Bimuno® az anyatejben is megtalálható vízoldékony rostok, az ún. galakto-oligoszacharidok (GOS) egy speciális arányú keveréke. Hatásában és szerkezetében is nagyban különbözik mind a hüvelyesekben található GOS-tól, mind a többi GOS terméktől, amelyeket szervezetidegen enzimekkel állítanak elő. A Bimuno®-t egy, az egészséges bélflórát és anyatejet jellemző baktérium segítségével hozzák létre, és klinikai vizsgálatok sora igazolja hatását. Egyedi szerkezetének és arányainak hála, a ká

megvesz
GAL Flóra rost (180 g, 60 adag)

GAL Flóra rost (180 g, 60 adag)

GAL Flóra rost 180 g (60 adag) Az ún. galakto-oligoszacharidok (GOS) a vízoldékony rostok egy csoportja. 2 fő típusuk van. Az alfa-GOS-ok egyes növényi élelmiszerekben találhatók meg, és nem különösebben szelektívek, ellentétben a béta-GOS-okkal. A különböző szerkezetű béta-GOS-oknak egy meghatározott arányú keveréke keletkezik az anyatejben. Sok béta-GOS alapanyagot egy penészgomba által termelt enzimmel hoznak létre, vagy éppen az anyatejben nem megtalálható baktérium segítségével. Ez nem gond, az

megvesz
Teafaolajos intim mosakodó hab 100 ml - dr. Müller

Teafaolajos intim mosakodó hab 100 ml - dr. Müller

Az intim flóra egyensúlyának felbomlását nagyon sok esetben a nem megfelelő és agresszív tisztálkodó szerek váltják ki. A teafaolaj intim hab mentes ezektől az irritáló összetevőktől, így a többi teafaolaj termék használatával együtt helyreállíthatja az intim flóra felborult egyensúlyát. Az intim mosakodó hab könnyen behatol a pórusokba, ezért hatása nagyon intenzív. Összetevök: Aqua, Disodium Laureth Sulfosuccinate, Sodium Lauryl Sulfoacetate, Capryl/Capramidopropyl Betaine, Polysorbate 20, Melaleuc

megvesz
Útifű maghéj 500 mg, Now Psyllium Husk, 500 kapszula

Útifű maghéj 500 mg, Now Psyllium Husk, 500 kapszula

Felmérések kimutatták, hogy a modern étrend rosttartalma jellemzően az ajánlott szint felét sem éri el. A Psyllium, vagy közismert nevén az útifú maghéja és az alma pektin kényelmes módja lehet az élelmi rost megfelelő mennyiségű bevitelének. A Psyllium folyadékhoz adva akár 50-szeresére is képes megduzzadni. Ez a tömegnövelő hatás fontos szerepet játszhat az emésztés, és a gyomor-bélrendszer egészségének megőrzésében. Előnyei Természetes oldható rost Segít megőrizni a bélrendszer egészségét Adagolás Vegy

megvesz
Útifű maghéj 500 mg, Now Psyllium Husk, 2x500 kapszula

Útifű maghéj 500 mg, Now Psyllium Husk, 3x500 kapszula

Akácia rost, Now Acacia Pure Powder, 340 g

Akácia rost, Now Acacia Pure Powder, 340 g

Az akáciafa Afrikában, Pakisztánban és India egyes részein őshonos. Az oldható rost az étrend részeként elősegítheti az emésztés rendszerességét. Prebiotikumként is működik, amely támogatja az egészséges GI környezet fenntartását elősegítő mikroorganizmusok vitalitását. Az akáciapor jól tolerálható, és naponta használható. Előnyei Nagyon jól oldódik, azonnal keverhető Gyengéd rostban gazdag Adagolás  Keverjen össze napi 1 evőkanálnyit legalább 240 ml vízzel vagy gyümölcslével. A rosttartalom miat

megvesz
Premium Goodcare Flora 10|20 (30x)

Premium Goodcare Flora 10|20 (30x)

Premium Goodcare Flora 10|20 Bélflórának nevezik a bél felszínén található védőréteget. Ez kb. 500 különböző pozitív és negatív mikroorganizmusból áll, és összesen kb. 100.000 milliárd baktériumot foglal magában. Egy pozitív kultúra uralta, tehát egyensúlyban lévő bélflórával az ember születésétől fogva szükségszerűen szimbiózisban él, ami egy szabályozott élelmiszer-felhasználásért, az immunrendszer aktiválásáért valamint a nemkívánatos mikroorganizmusok elhárításáért felelős. A bélflóra az egészsé

megvesz
Akácia rost, Now Acacia Pure Powder, 2x340 g