GAL Halkollagén Peptidek

Tudományos háttér 

Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk. 






Miben különböznek a GAL Halkollagén peptidek az egyéb kollagén termékeinktől?

A GAL Halkollagén peptidekkel az volt a célunk, hogy egy ún. Neu5gc-mentes kollagénnel jelenjünk meg.


A Neu5gc nagy mennyiségben megtalálható az emlősállatok húsában és egyéb részeiben, így minden emlőstől származó élelmiszerben jelen van.


Miért fontos tudni a Neu5gc-ről?

Több vizsgálat szerint bizonyos daganatos megbetegedéseknél – többek között a mellrák kialakulásának kockázatában – szerepet játszik a túlzott Neu5gc-bevitel, de a gyakori vöröshús-fogyasztással járó fokozott rákkockázatot is részben ennek az anyagnak tulajdonítják.


Fontos megjegyezni, hogy az emlősöktől származó élelmiszerek fogyasztása, ezáltal a Neu5gc bevitele nem eredendően káros, sőt, sok szempontból egészségesebbek is, mint pl. a szárnyasok fogyasztása. (Ilyen az Omega-3/6-arány, K1+K2, CLA.) Vannak olyan népcsoportok, akik nagy mennyiségű emlősállatot fogyasztanak, mégis rendkívül egészségesek és a rák szinte ismeretlen a köreikben. Ebből következően kontextus függvénye az, hogy mikor válik a Neu5gc károssá.


Kiknél jelenthet problémát a Neu5gc?

Ahhoz, hogy a Neu5gc kárt okozhasson, mindenekelőtt a véráramba kell jutnia, de még ekkor sem jelent feltétlenül problémát. A véráramba ideális esetben nem kerül az elfogyasztott élelmiszerből, feltéve, hogy nincs fokozott béláteresztésünk. Amennyiben jó az emésztésünk és a bélflóránk, nem fogyasztunk a belek áteresztését fokozó anyagokat és nincs károsodva a bélrendszerünk, akkor aligha okozhat bármi problémát az emlősöktől származó élelmiszer.


A rossz bélflóra, a nem megfelelő bélrendszeri integritás, az emésztetlenség és a különböző növényi lektinek (például a glutén) gyakori fogyasztása azok az előfeltételek, amiknek a fennállásakor a Neu5gc potenciálisan károssá tud válni. Érdekes adat, hogy az emberek nagy százaléka termel antitesteket a Neu5gc ellen, ami gyulladást okozhat a szervezetben; mindezek jellemzően káros étkezési és életmódbeli szokásokat tükröznek, így juthat a véráramba Neu5gc, ami nélkül antitestek sem termelődhetnének.


A Neu5gc szerepe a pajzsmirigybetegségekben

Korábbi kutatásokban megfigyelték, hogy a pajzsmirigy alulműködése esetén 3x-os mennyiségű antitestet lehet kimutatni a Neu5gc ellen, míg Hashimoto-betegség fennállásakor 7x-es mennyiséget. Mind a kettő az autoimmun betegségek közé sorolható, a Neu5gc pedig feltehetően egy lényeges oka ezek kialakulásának.


A Neu5gc jelentős csökkentése segíthet a fenti problémákon, mivel így az antitesttermelés minimalizálható, ezzel pedig a gyulladás is csökken, miközben az immunfunkciók javulnak. Bár sokak számára válhat előnyössé a Neu5gc-t tartalmazó élelmiszerek elkerülése, különösen fontos lehet pajzsmirigy problémák esetén. Más autoimmun betegségek fennállásakor is érdemes lehet korlátozni, különösen Autoimmun Protokoll (AIP) ideje alatt.


A GAL Halkollagén peptidek minden esetben fogyaszthatóak

Aki valamilyen okból kifolyólag odafigyel a Neu5gc elkerülésére és nem fogyaszt semmi olyat, ami emlősállattól származna, nem kell hogy lemondjon a kollagénfogyasztás előnyeiről. Fontos megjegyezni, hogy ha valaki Hashimoto-betegségben vagy pajzsmirigy alulműködésben szenved, de ettől függetlenül

megvesz
GAL, Halkollagén Peptidek

GAL, Halkollagén Peptidek

Termékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek). A sertés és marhakollagénekhez k

megvesz
TITOK Halkollagén peptidek + MSM

TITOK Halkollagén peptidek + MSM

Neu5Gc-mentes, 2000Dalton alatti peptidméretű, közel 100%-ban hasznosuló, extra minőségű halkollagén.GAL Halkollagén peptidek 150gTermékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább ...

megvesz
TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM

TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM

TITOK MULTIVITAMIN ÉS HALKOLLAGÉN PEPTIDEK + MSM (30 adag)A két termékünk alkotta, teljesértékű megoldás, amellyel erősítheti a szervezetét, óvhatja az egészségét, ...

megvesz

GAL, TITOK Halkollagén peptidek+MSM

GAL TITOK Halkollagén peptidek + MSM A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A Természetes Szépség Titka Arcunk a lelkünk tükre, és megmutatja, hogy mennyire figyelünk oda életmódunkra és táplálkozásunkra. A valódi szépség belülről fakad, és a megfelelő táplálékkiegészítők segítségével fenntartható és kontrollálható. A halkollagén különösen fontos szerepet játszik a természetes szépségápolásban, segít megőrizni a bőr szépségét és fiatalosságát. A Naticol® Halkollagén Előny

megvesz
GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

A GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag) 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM-tartalmú étrend-kiegészítő az egészséges, szép bőrért, s a gondtalan mozgás öröméért. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A halkollagén különösen nagy segítség a természetes szépségápolásban, a belülről táplálkozó szépség megőrzésében. Az idő múlásával szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik é

megvesz
TITOK Halkollagén Peptidek + MSM 30 adag

TITOK Halkollagén Peptidek + MSM 30 adag

Ahogy öregszünk, szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik és ráncosodni kezd. A termékünk alapanyagául szolgáló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén 100%-ban hasznosul, így a bőr képes visszanyerni feszességét, rugalmasságát. Rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a nagyobb ráncok mélységét, s a kisebbeket akár egészen el is tüntethetjük. Felhasználási javaslat: A TITOK Halkollagén peptidek + MSM napi ajánlott adagja 5,75 gram

megvesz
GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

A GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)A TITOK Multivitamint és Halkollagén peptideket + MSM-et együtt fogyasztva az egymáséit kiegészítő, erősítő hatást tapasztalhat, velük együtt tehet az örömadó szépségért és az éltető egészségért. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag) 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM-tartalmú étrend-kiegészítő az egészséges, szép bőrért, s a gondtalan mo

megvesz
GAL Halkollagén peptidek 150 g

GAL Halkollagén peptidek 150 g

A GAL Halkollagén peptidek összetevőjeként a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek).  A

megvesz
TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 173 g

TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 173 g

Kiszállítás 1 munkanap alatt, 20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás Arcunk életünk tükre, meglátszik rajta, ha tudatosan élünk, odafigyelünk arra, mit eszünk és iszunk. Éppen ezért a szépség valóban belülről fakadó, általunk is kontrollálható, kortalanul fenntartható. A halkollagén különösen nagy segítség a természetes szépségápolásban, a belülről táplálkozó szépség megőrzésében. Ahogy öregszünk, szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, meger

megvesz
GAL Halkollagén peptidek (150 g)

GAL Halkollagén peptidek (150 g)

A GAL Halkollagén peptidek a Naticol® francia halkollagénjét tartalmazza, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is alkalmas, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek). A sertés és marhakollagénekhez képest több glicint

megvesz
GAL Marhakollagén Peptidek Klasszik 300 g

GAL Marhakollagén Peptidek Klasszik 300 g

GAL Marhakollagén peptidek – 300gA kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont ...

megvesz
TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 127 g + 173 g

TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 127 g + 173 g

Kiszállítás 1 munkanap alatt, 20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás A termék, amelyet a kezében tart, minden részletében azt a bizalmat törekszik megszolgálni, amit mindannyian kifejezünk, amikor táplálékot választunk a magunk vagy a szeretteink számára. A TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredményeinek állhatatos, értő felhasználása biztosítja. Összetételének harmóniáját csakis azáltal teremthettük meg, hogy a természetességből és életszerűségből nem engedtü

megvesz
Freyagena SzuperKollagén+Rost-X-360 g

Freyagena SzuperKollagén+Rost-X-360 g

MARHA- ÉS HALKOLLAGÉN Multikollagén komplexünkben francia halkollagént használunk, előemésztett, 2000 Dalton alatti peptidek formájában a hatékonyabb hasznosulás végett. A halkollagén a marhakollagénekhez képest több glicint tartalmaz. Marhakollagénünk is hidrolizált, azaz előemésztett, már peptid formában van jelen. Fontos megjegyezni, hogy a kollagének pótlása nem váltja ki az alaplevek (pl. csontleves) fogyasztását, hiszen ezen ételekben található fehérjék és mátrixanyagok nagyon fontosak többek köz

megvesz
CSOMAGAJÁNLAT! - 1kg hidrolizált halkollagén + GAL C-vitamin

CSOMAGAJÁNLAT! - 1kg hidrolizált halkollagén + GAL C-vitamin

Prémium hidrolizált halkollagén termékünk méltán népszerű vásárlóink körében. A kiváló minőségű, francia halkollagénben minimalizáltuk a kellemetlen halas ízt, viszont maximalizáltuk a hatásfokot! Köztudott, hogy a kollagén felszívódását nagyban elősegíti a C-vitamin fogyasztása. Ráadásul a szintetikus C-vitaminnál a bioflavonoidos változat nagyságrendekkel jobban hasznosul. Ebben a termékben nagyszerűen ötvöztük a két terméket, amivel Ön kedvezményesen juthat hozzá bőrének és ízületeinek védelméhez.

megvesz
Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos kúracsomag  3x500ml

Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos kúracsomag 3x500ml

Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos szépség kúracsomag - halkollagén peptidek, tengeri elasztin, csipkebogyó és Aloe folyékony ital koncentrátum 3 X 500ml FACELIFT® KOLLAGÉN – 60 NAPOS SZÉPSÉG KÚRACSOMAG HALKOLLAGÉN MÁTRIX, ELASZTINNAL, CSIPKEBOGYÓVAL ÉS ALOÉVAL A 60 napos szépség kúracsomag, 3 palack szabadalommal védett, folyékony halkollagén koncentrátumot tartalmaz, tengeri elasztinnal, csipkebogyóval és Aloéval. A Natur Tanya® FACELIFT® KOLLAGÉN előemésztett halkollagén peptidjei, az al

megvesz
Hidrolizált halkollagén (2x1kg) - ajándék C-vitamin bioflavonoiddal

Hidrolizált halkollagén (2x1kg) - ajándék C-vitamin bioflavonoiddal

Prémium hidrolizált halkollagén termékünk méltán népszerű vásárlóink körében. A kiváló minőségű, francia halkollagénben minimalizáltuk a kellemetlen halas ízt, viszont maximalizáltuk a hatásfokot! Köztudott, hogy a kollagén felszívódását nagyban elősegíti a C-vitamin fogyasztása. Ráadásul a szintetikus C-vitaminnál a bioflavonoidos változat nagyságrendekkel jobban hasznosul. Ebben a termékben nagyszerűen ötvöztük a két terméket, amivel Ön kedvezményesen juthat hozzá bőrének és ízületeinek védelméhez.

megvesz