GAL K-komplex vitamin, 500 mcg  x 30 adag

GAL K-komplex vitamin, 500 mcg x 30 adag

Az utóbbi 10 évben több tanulmány is egyértelműen igazolta, hogy a K2-vitamin fogyasztással arányosan csökken a koszorúér-elmeszesedés és a csontritkulás előfordulás. Az is kiderült, hogy a kalcium fogyasztás nem csökkenti a csontritkulást, ellenben fokozza a érelmeszesedést. K2-vitamin nélkül tehát a kalcium nem a csontokba épül, hanem többek közt az ereinken rakódik le.


A XX. század első felében a híres fogorvos és világutazó, Dr. Weston Price, aki másfél évtizedig volt az Amerikai Fogorvosok Szövetségének kutatási osztályának elnöke, számos megfigyelést tett és publikált, mely szerint egy akkor még ismeretlen, általa „Aktivátor X"-nek elnevezett anyag felelős az egészséges fogakért és csontozatért. Egy speciális vaj-koncentrátumot állított elő, ami ezt tartalmazta nagy mennyiségben és képes volt ezzel kezelni még a fogszuvasodást is fúrás nélkül. Azóta ezt a rejtélyes aktivátor X-et azonosították a K2-vitaminnal! Ez a speciális vaj-kivonat K2- és D3-vitamint tartalmazott főleg, és kisebb mennyiségben A-vitamint.
A K1-vitaminról az utóbbi években kiderült, hogy nagyon nagy mennyiségben való fogyasztása képes növelni a K3-vitamin termelődését a szervezetben és azt is megállapították, hogy annak jelentős része a szöveteinkben K2-vitaminná alakul. Ezért a K-komplex étrend-kiegészítő cseppek a K2-vitamin mellett K1-vitamint is nagy mennyiségben tartalmaz.



A nagy dózisú K1-, K2- és K3-vitaminról számos klinikai kísérletben állapítottak meg rák ellenes hatást is. A K2-vitamin az egészséges csontozat és fogazat kialakulásán és megőrzésén túl még sok egyéb jó hatással rendelkezik (pl.: Alzheimer-kór, inzulin-érzékenység).
Élelmiszereink közül K2-vitamin jelentős mennyiségben csak az állati belsőségekben (főleg agy, velő, máj és herék) fordul elő, illetve az igencsak drága másfél évnél tovább érlelt sajtokban (pl: parmezán).





Napi 24 csepp fogyasztását javasoljuk közvetlen szájba cseppentve vagy az ételhez keverve. Folyadékba ne keverje!



Összetevők: Organikus (bio) MCT-olaj (bio pálma- és kókuszolajból), fillokinon (K1-vitamin), menakinon-7 (K2-vitamin), természetes antioxidáns: E-vitamin (kevert-tokoferolokból).  






Hatóanyag



1adagban (24 cseppben)





K-vitamin-komplex



500mcg (RDA*667%)





    K1-vitamin (fillokinon)



455mcg (RDA* 607%





    K2-vitamin MK-7 
    (menakinon-7)



  45mcg (RDA* 60%)





*Felnőttek számára ajánlott napi bevitel

1 üvegben ~30adag található

Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Az étrend kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Száraz, hűvös helyen, gyermekek elől elzárva tartandó!

megvesz
JutaVit Multivitamin Komplex rágótabl. gyermekekn. (45x)

JutaVit Multivitamin Komplex rágótabl. gyermekekn. (45x)

ADAGOLÁS:Naponta 1 rágótabletta.ÖSSZETÉTEL:1 tabletta tartalmaz: 384 mcg A-vitamin, 1,2 mg B1-vitamin, 1,2 mg B2-vitamin, 5 mg B3-vitamin, 6 mcg B12-vitamin, 40 mg Kalcium, 60 mg C-vitamin, 10 mcg D3-vitamin, 10 mg E-vitamin, 150 mcg Folsav, 10 mg Magnézium, 7 mg Cink, 90 mcg Jód, 45 mcg Króm, 30 mcg Szelén, 109 110 mg Lactobacillus Rhamnosus

megvesz
GAL K2+D3 FORTE vitamin cseppek 20 ml

GAL K2+D3 FORTE vitamin cseppek 20 ml

GAL K2-D3 vitamin Forte, 1000 mcg K-komplex + 4000 NE D3 x 60 adag  A K-komplex cseppekkel megegyezik, ám adagonként 4000NE D3-vitamint is tartalmaz. Ez a vitamincsepp a megfelelő felszívódás és stabilitás biztosítása érdekében BIO- és RSPO-minősítéssel is rendelkező pálma- és kókuszolajból nyert organikus MCT-olajban oldva tartalmazza hatóanyagait természetes formájukban, azaz K1-vitamint és a K2vitamin bioaktív MK-7-es változatát, amely virágesszenciaolaj-komponensekből, és nem szójából van előáll

megvesz
BABÉ GYERMEK TESTÁPOLÓ ATÓPIÁS 200 ml

BABÉ GYERMEK TESTÁPOLÓ ATÓPIÁS 200 ml

Omega 3 és 6 esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően segít regenerálni a bőrt, enyhítheti a viszketést, az irritációt, és csökkentheti a bőr feszülő érzetét. Bőrregeneráló komplex 4% Bőrvédő komplex 4% Glicerin 3% Bőrnyugtató komplex 2% Shea vaj 2% Avokádó olaj 2% Szkvalén 1% F-vitamin 1% E-vitamin 0,25%

megvesz
Stress Vitamin B-Complex with Vitamin C-500 Timed Release

Stress Vitamin B-Complex with Vitamin C-500 Timed Release

B-KOMPLEX C Elnyújtott felszabadulású B vitamin komplex C-vitaminnal megerősítve.   - Elnyújtott felszabadulást biztosító időszemcsékkel - Hozzáadott 500 mg C-vitamin A STRESS VITAMIN B-COMPLEX WITH VITAMIN C-500 egy speciális előállítási technológia révén, elnyújtott felszabadulást biztosító időszemcsékkel tökéletes eszközt kínál a szervezet B- és C-vitamin szükségletének fedezésére. A B-vitaminok nélkülözhetetlenek az idegrendszer egészséges működéséhez, fontos szerepet játszanak a fehérj

megvesz
Swanson Pajzsmirigy komplex (Thyroid Essentials)

Swanson Pajzsmirigy komplex (Thyroid Essentials)

Egy egyedülállóan komplex készítmény a pajzsmirigy megfelelő működéséhez. Egyetlen kapszulában tartalmaz minden olyan vegyületet, amelyre a pajzsmirigynek szüksége lehet.   Összetétel: Egy adag kapszulában   Amount Per Serving % Daily Value Thiamin (from thiamin mononitrate) (vitamin B-1) 25 mg 2,083% Riboflavin (vitamin B-2) 25 mg 1,923% Niacin (as niacinamide) 25 mg NE

megvesz
Dr. Chen SZEM KOMPLEX LUTEINNEL lágyzselatin kapszula 60 db

Dr. Chen SZEM KOMPLEX LUTEINNEL lágyzselatin kapszula 60 db

Dr. Chen SZEM KOMPLEX LUTEINNEL lágyzselatin kapszula 60 db Időskori szembetegség (makuladegeneráció) és erős fénysugárzás okozta oxidatív szemkárosító hatás esetén javasolt. Az A-vitamin és a cink hozzájárulnak a normál látás fenntartásához. A C-vitamin és az E-vitamin hozzájárulnak az oxidatív stresszel szembeni védelemhez. A lutein a szemlencse egyik felépítő anyaga. Összetevők: halolaj, olívaolaj, zselatin, kalcium-aszkorbát, luteinolaj (olívaolaj, lutein), glicerin (nedvesítőszer), E-vitamin

megvesz
BioCo Bioaktív K2 200 mikrogramm K1+D3 komplex

BioCo Bioaktív K2 200 mikrogramm K1+D3 komplex

K1-, K2- és D3-vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta A készítmény jelentős mennyiségű, komplex K1- és K2-vitamin pótlást biztosít, 3000 NE D3-vitaminnal kiegészítve. Magas, tablettánként 200 μg mennyiségben tartalmaz természetes eredetű, Bacillus subtilis natto biofermentációjával előállított bioaktív K2-vitamint, 99%- all-transz MK-7 formában. A K-vitamin részt vesz a normál csontozat fenntartásában, és a normál véralvadásban. A D-vitamin hozzájárul az egészséges cs

megvesz
Innopharm Ferrotamin Vas (III) komplex rágótabletta 60 db

Innopharm Ferrotamin Vas (III) komplex rágótabletta 60 db

Innopharm Ferrotamin Vas (III) komplex étrendkiegészítő rágótabletta 6 aktív összetevővel, feketeribizli ízben, édesítőszerrel A vas hozzájárul a normál vörösvérsejt és hemoglobin képződéshez. A B12-vitamin és a folsav hozzájárul a normál vérképződéshez. A vas, a C-vitamin, a B2-vitamin, a folsav és a B12-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását. A réz hozzájárul a szervezet normál vastranszportjához. A B2-vitamin hozzájárul a normál vasanyagcs

megvesz
Elevit Complex 2 lágyzselatin kapszula 30 db

Elevit Complex 2 lágyzselatin kapszula 30 db

Elevit Complex 2 lágyzselatin kapszula 30 db A 2. és 3.trimeszterre kifejlesztett komplex formula, DHA-val a magzat szemének és agyának egészséges fejlődéséért. Hatóanyagok: A-vitamin 770 μg B1-vitamin (tiamin) 1,4 mg B2-vitamin (riboflavin) 1,4 mg B3-vitamin (niacin) 18 mg B5-vitamin (pantoténsav) 6 mg B6-vitamin (piridoxin) 1,9 mg B12-vitamin (cianokobalamin) 2,6 mg C-vitamin 85 mg D3-vitamin 200 NE =5 μg E-vitamin 10 mg Folát Folsav 200 μg Metafolin ® 200 μg Biotin (H-vitamin) 30 μg Cink 10 mg Jód 150

megvesz
BioCo MEGA-B B-vitamin Komplex filmtabletta 60 db

BioCo MEGA-B B-vitamin Komplex filmtabletta 60 db

B-vitaminokat és kolint tartalmazó étrend-kiegészítő filmtabletta A BioCo® MEGA-B vitaminkészítmény magas dózisban, komplex formában biztosít B-vitamin pótlást, mindössze napi 1 filmtabletta fogyasztásával. A készítmény kizárólag bioaktív folát formában tartalmaz folsavat, jelentős, 400 μg mennyiségben. A B1-vitamin hozzájárul a szív megfelelő működéséhez, a B1-, B2-, B3- és B6-vitaminok az idegrendszer, a B6-, B12-vitaminok és a folsav az immunrendszer normális működéséhez.

megvesz
GAL C-komplex, 1333mg C-vitamin, 100mg szőlőmag- és héjkivonat + 200mg bioflavonoid x 45 adag (90 kapszula)

GAL C-komplex, 1333mg C-vitamin, 100mg szőlőmag- és héjkivonat + 200mg bioflavonoid x 45 adag (90 kapszula)

A benne lévő vörös szőlőhéj- és mag-kivonatok szintén segítik a szervezet védekezőképességét, erős antioxidánsok, és a szívre, erekre, látásra kifejtett hatásuk miatt is előnyösek. C-komplex (90 db) C-vitamint és növényi kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulák E termék a C-vitamint a természetben is megtalálható formájában tartalmazza, szinergikus hatású növényi kivonatok mátrixában. A feketebors egy szabadalmaztatott kivonata,  a BioPerine® a felszívódást se

megvesz
JutaVit Vas komplex forte 18mg 40x

JutaVit Vas komplex forte 18mg 40x

Vas komplex forte 18mg tabletta. Hatóanyagok/1 tabletta: Vas 18mg C-vitamin 100mg Cink 12mg Folsav 400ug A vas komplex összetevői elősegítik a vas felszívódását és hasznosulását, ezzel hozzájárulnak a normális vérképződéshez. A vas nélkülözhetetlen a vérképzéshez és ezáltal a szervezet megfelelő oxigén ellátásához. A folsav alapvető szerepet játszik a vérképzésben és nélkülözhetetlen a sejtosztódáshoz. A C-vitamin és cink segítik a vas felszívódását, és fontosak a vörösvérsejtek képződés

megvesz
Selenorg Slim Komplex kapszula Pharmax (60x)

Selenorg Slim Komplex kapszula Pharmax (60x)

A Selenorg Slim Komplex kóladió kivonata a súlycsökkenést, szelén tartalma a pajzsmirigy működést, vitamin - és ásványi anyag kivonata pedig az anyagcserét és az immunrendszert támogatja. Jellemzők Az immunrendszerünk védelme most kiemeltem fontos ezért A-, B6-, C-, D-vitamin-nal is megerősítettük és adtunk hozzá cinket is. Azokra is gondoltunk, akik a súlycsökkentésért is tennénk, ebben kóladió, cink és króm tartalma ad támogatást. Össszetevők/Hatóanyag Selenorg  Slim

megvesz
Szerves kötésű B-komplex, GreenFood Nutrition B-Complex Lalmin, 60 kapszula

Szerves kötésű B-komplex, GreenFood Nutrition B-Complex Lalmin, 60 kapszula

A B-Komplex Lalmin egy élesztő, amely a B-vitaminok organikusan kötött spektrumát tartalmazza. A természetes élesztőanyagot B-vitaminokkal táplálják. Ezáltal az élesztő B-vitaminokkal gazdagodik, és az emberi szervezet számára jobban hasznosítható formáját hozza létre ezeknek a vitaminoknak. Előnyei - Az energia-anyagcsere támogatása. - Az idegrendszer támogatása. - A mentális fittség támogatása. - A fáradtság elnyomása. - Alvástámogatás. - A szervezet védekezőképességének támogatása. - Kanadai tanúsítvá

megvesz
GAL C-komplex kapszula 90 db

GAL C-komplex kapszula 90 db

A GAL C-komplex a C-vitamint a természetben is megtalálható formájában tartalmazza. A C vitamin felszívódását segíti a  feketebors egy szabadalmaztatott kivonata,  a BioPerine® . A citrusbioflavonoid-komplex és a vörösszőlő héjának és magjának kivonatai pedig olyan természetes hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek a természetben is gyakran fordulnak elő C-vitaminban dús élelmiszerekben. Adagolás módja Napi 3 x 1 db kapszula étkezéskor. Ideális elosztva a nap folyamán, azaz étkezésenként  1

megvesz