A magnézium egy különösen fontos ásványi anyag, amihez elegendő mennyiségben táplálkozással jutni nehéz. A stressz, sport, magas fitinsav-tartalmú ételek (magvak, teljeskiörlésű gabonák, korpák stb.) és a kávé– és teafogyasztás is fokozhatja a magnézium kiürülését. Mindezek miatt a magnéziumhiány általános. Pótlása szinte mindenki számára fontos. A Life Extension Foundation a magnéziumot az “új D3-vitaminnak” nevezi, mert éppen olyan fontos és éppen olyan gyakori a hiánya, mint a D3-nak. A magnéziumkészítmények felszívódása azonban nagyon változó, és a legtöbbeknél hasmenést, laza székletet vagy más emésztési problémát okoz, ami többek között abból is következhet, hogy leköti a gyomorsavat, holott az alacsony gyomorsavtermelés eleve elég általános probléma. (A reflux valójában nem gyomorsav túltengés, sőt nem ritka, hogy éppen az alacsony gyomorsav okozza azt is. A kialakult ún. SIBO és/vagy nem jól működő gyomorszáj miatt árad vissza gyomorsav a nyelőcsőbe, és emiatt tűnik úgy, mintha sok lenne a gyomorsav, még akkor is, amikor túl kevés.)
A magnézium szervetlen formái, mint a –szulfát, –oxid, –karbonát, –hiroxid alig hasznosulnak, viszont a leginkább hajlamosaknál képesek laza székletet vagy hasmenést okozni, és lekötik a gyomorsavat. (A nem felszívódott magnézium okozza pl. a hasmenést, ezért nem meglepő, hogy a rosszul hasznosuló fajták fogyasztásának eredményei hasmenés és egyéb bélrendszeri problémák lehetnek.) A szervetlen magnéziumok közül egyedül a –klorid, aminek egész jó hasznosulása van, és nem leköti, hanem kifejezetten segíti a gyomorsav termelését.
A magnézium szerves (kelát-kötésű) változatai többnyire elég jó felszívódásúak, és ezáltal hasmenést/laza székletet/bélproblémákat is kevésbé hajlamosak okozni. Kivétel a magnézium–citrát, ugyanis az a magnéziumnak a citromsavval alkotott sója, és a sok citromsav eleve hajlamosít a laza székletre. A magnézium-citrát 15–16% elemi Mg-ot, és több mint 80% citromsavat tartalmaz. Bár kis mennyiségben valóban jól felszívódik, a szükséges mennyiségben már a legtöbbeknél hasmenést vagy laza székletet okoz. Ez esetben viszont már nem szívódik fel (sőt, még más hasznos dolgokat is kihajt a szervezetből, hiszen a laza széklet attól van, hogy a vastagbélben a szervezet nem szívta vissza megfelelően az ásványi anyagokat).
Termékünk, a magnézium-L-laktát a magnéziumnak a tejsavval alkotott sója, méghozzá az L-tejsavval, és nem a D- vagy DL-tejsavval. Ez azért lényeges, mert az L-tejsav L-laktátként jut a véráramba, ami többek közt az agynak és a szívnek a preferált üzemanyaga, azaz ha van elegendő L-laktát a vérben, akkor a szív és az agysejtek az L-laktátot részesítik előnyben, és nem a glükózt (vagy éppen a ketontesteket). Általában azonban kevés L-laktát van a szervezetünkben (sportolás alatt és után van a legtöbb, ez az egyik oka amiért olyan jól érezzük magunkat sport után). A D-laktát ezzel szemben nem tápanyaga a szervezetünknek, és az egészséges szervezetre annak alacsony szintje jellemző (magas szintjének oka lehet a stressz, anyagcserebetegség vagy akár a felborult bélflóra).
A magnézium-L-laktátnak tehát a magnéziumtartalma mellett további előnye a tejsav/laktát jótékony hatású formájának biztosítása. Mindamellett, hogy egy jól hasznosuló magnéziumforma, és a laxatív (hasmenést okozó) hatás is kevéssé jellemző csak rá, további jelentős előnye, hogy gazdaságos. Egységnyi elemi magnéziumra vetített ár alapján a legkedvezőbb. Íze pedig viszonylag semleges, így szinte bármilyen italba belekeverhető.
Adagolás: Bár a terméken napi 2g szerepel, ami 240-250mg elemi magnéziumnak felel meg, ennél többet érdemes szedni, ha étkezésünkben nincs sok puhatestű, vadhúsok vagy sütőtök. Akár napi 3-4g-ot is érdemes lehet. Egyszerre csak 1g-ot érdemes, maximum 2g-ot.
A magnézium-L-laktát 12-13%-a az elemi magnézium, azaz grammonként kb. 125mg jól hasznosuló elemi magnéziummal látja el szervezetünket.
A magnéziumtermékek többsége tudatosan félrevezető! A legtöbb szerves (kelát-kötésű) magnéziumkészítmény, amit forgalmaznak, valójában nem az, ami rá v
Magnézium-L-laktát por (magnézium-L-laktát, 180g, 90 adag) A tejsavnak két formája van: D- és L-tejsav. Ezek D- illetve L-laktáttá alakulnak a szervezetben. Az egészséges emberek vérében szinte csak L-laktát található, ami többek közt a szív és az agy számára is fontos tápanyag. Termékünkben a magnézium kizárólag a tejsav L-formájához kötve fordul elő, ami nem csak a magnézium jobb felszívódását teszi lehetővé, de a hasznos L-laktáttal is ellát, D-laktát nélkül. Emellett kevésbé hajlamosít laza szék

Aktív összetevők: Prebiotikus rostok: 2 gramm Lecitin (hipoallergén repcéből): 1 gramm C-vitamin (Nátrium-aszkorbátból és acerola-kivonatból): 200 mg (*NRV 200%) Magnézium (teljesen elreagáltatott magnézium-taurát és -laktát): 66 mg (*NRV 19%) Cink (szerves cink-biszglicinátból és cink-citrátból): 3 mg (*NRV 30%) *NRV: Napi beviteli referenciaérték %-a felnőttek esetében Összetevők: Prebiotikus rostok (Sunfiber® részben hidrolizált guargumi, Floracia® gumiarábikum és FOS); Liofilizált (fagyasztva sz
Megújult energiaszintek természetes forrásból Hatékony energiabevitel Segít fenntartani az egészséges energia szintet és a testi működések optimális állapotát. Fontos ásványi anyag forrás A magnézium esszenciális ásványi anyagként számos biológiai folyamatban létfontosságú, támogatja az izmok és idegek egészségét. Gyorsan felszívódó forma A L-laktát formájú magnézium gyors felszívódást és hatékonyságot biztosít, ami ideális a gyors tempójú mindennapokra. Természetesen támogat Támogatja

Összetevők: magnézium-oxid, magnézium laktát (magnézium), cink-citrát (cink), tömegnövelő szer (kukoricakeményítő), csomósodást gátló anyag (zsírsavak magnéziumsói), kapszulahéj (zselatin) Tápanyagok/hatóanyagok a napi adagban. Hatóanyagok 1 kapszula NRV*% Magnézium 400mg 107 Cink (szerves kötésű Cink-citrátból) 5mg 50 * NRV % * Felnőttek részére megállapított napi beviteli referenciaérték

Gal magnézium-L-laktát por 180g - A szív és az agy üzemanyagaA magnézium különösen fontos ásványi anyag, amelyet táplálkozással nehéz elegendő mennyiségben bevinni a szervezetbe. A stressz, sport, magas fitinsav-tartalmú ételek (magvak, teljeskiörlésű gabonák, korpák stb.) vagy a kávé- és teafogyasztás is fokozhatja a magnézium kiürülését. Mindezek miatt a magnézium pótlása mindenki számára fontos, mivel sok létfontosságú folyamatban részt vesz. A GAL étrend-kiegészítőben magnézium-L-laktát biztosítja a m
Magnézium B6-vitamin Forte tabletta Az idegrendszer és az izmok kiegyensúlyozott működéséhez - étrend-kiegészítő Kiszerelés: 1120 mg x 30 db Jellemzők (fő hatóanyagok): magnézium, B6-vitamin Adagolás: naponta 1 tabletta folyadékkal lenyelve Aktív anyagok napi 1 tablettára: 1000 mg magnézium-laktát (123,3 mg magnézium, NRV 32,8%), B6-vitamin: 1,4 mg (NRV 100%). NRV: napi beviteli referenciaérték felnőttek számára A készítmény 1000 mg kedvező biológiai hasznosulású magnézuim-laktátot tart
Átlagos tápérték 100 gramm termékben 6,5 g termékben (1 adagban) Energia 240 kcal / 1004,83 kJ 18 kcal / 75,36 kJ Zsír 0 g 0 g Szénhidrát 55 g 5 g ebből cukor 55 g 5 g Fehérje 4 g 0 g Nátrium 0 g 0 g Rost 0 g 0 g Összetevők: 100% kókuszvíz-kivonat (cocos nucifera), kálium-l-laktát-dihidrát, magnézium-l-laktát-dihidrát 1 adag Cocos-Iso átlagosan 250 mg elemi káliumot és 75 mg elemi magnéziumot biztosít, nem számítva a kókuszvíz-por természetes kálium-tartalmát, mely grammonként nagyjából 25-30 mg.
Javasolt napi adag: 1 adagolókanál. ÖSSZETEVŐK: édesítőszer: eritrit; kalcium-laktát; magnézium-laktát; L-aszkorbinsav; étkezési sav (citromsav); aroma (természetes citrom aroma); édesítőszer: szteviol-glikozidok (Rebaudiozid A); csomósodást gátló anyag: trikalcium-foszfát; színezék (béta-karotin). Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Túlzott fogyasztása hashajtó hatású lehet. Diót, fö
Magnézium B6 Ginkgo Forte tabletta Az idegrendszer és a keringési rendszer kiegyensúlyozott működésének érdekében étrend-kiegészítő Kiszerelés: 1120 mg x 30 db Adagolás: naponta 1 tabletta folyadékkal lenyelve Aktív anyagok napi 1 tablettára: 1000 mg magnézium-laktát (össz. magnézium 121 mg, NRV 32,3%), B6 vitamin: 1,4 mg (NRV 100%), Ginkgo biloba kivonat: 60 mg, macskagyökér (Valeriana officinalis) kivonat: 50 mg. NRV: napi beviteli referenciaérték felnőttek számára Jellemzők (fő hatóan
Javasolt napi adag: 1 adagolókanál. ÖSSZETEVŐK: édesítőszer: eritrit; kalcium-laktát; magnézium-laktát; L-aszkorbinsav; étkezési sav (citromsav); aroma (természetes citrom aroma); édesítőszer: szteviol-glikozidok (Rebaudiozid A); csomósodást gátló anyag: trikalcium-foszfát; színezék (béta-karotin). Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Túlzott fogyasztása hashajtó hatású lehet. Diót, fö
A magnézium hozzájárul a normál izomműködéshez és szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben. A magnézium mellett B6-vitamint, maca gyökér kivonatot és cinket is tartalmaz. A cink hozzájárul a vér normál tesztoszteronszintjének fenntartásához.Összetétel magnézium-laktát, tömegnövelő szer (cellulóz), cink-glükonát, maca (perui zsázsa, Lepidium meyenii) gyökér kivonat, tömegnövelő szer (térhálós nátrium-karboxi-metil-cellulóz, rizskeményítő), fényezőanyag (zsírsavak magnéziumsói), csomósodást gátló anyag
Összetevők: orvosi zsálya őrelmény por (salviae folium), magnézium-oxid, magnézium-laktát (magnézium), aranygyökér kivonat (rhodiola rosea), cickafark őrlemény por (achillea collina), görögszéna őrlemény por, vörös lóhere őrlemény por (trifolium pratense), yam gyökér kivonat (dioscorea villosa), piridoxin-hidroklorid (B6-vitamin) ,tömegnövelő szer (rizskeményítő), csomósodást gátló anyag (mikrokristályos cellulóz), kapszulahéj (zselatin) Tápanyagok/hatóanyagok a napi adagban. Hatóanyagok 1