GAL+ Multivitamin

GAL+ Multivitamin

A GAL és GAL+ Multivitamin, illetve GAL és GAL+ Babaváró termékeinket a legújabb kutatások fényében fejlesztettük ki, szem előtt tartva a természetességet és életszerűséget. Azaz minden vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet ideális formában, mennyiségben és arányban tartalmaz, nem eltérve attól, ahogyan ezekhez állandó tápanyag dús, változatos táplálkozással juthatnánk.

 

Talán meglepő, de legalább annyira fontos az is, hogy mi nincs benne, mint az, hogy mi mindent tartalmaz… Hiszen éppen ez ösztökélt engem egy új multivitamin megalkotására, mert úgy láttam, hogy nincs egy sem itthon és az EU-ban, amiben ne lenne legalább egy olyan összetevő, amiért mondjuk be nem szedném, ha fizetnének sem… (és itt elsősorban nem is a segédanyagokra, hanem a hatóanyagok rossz formáira vagy éppen túlzott mennyiségeire gondolok).

 

A korábban már sokszor és sok helyen bemutatott vitaminokon (pl. D-, E- és K-vitaminok), ásványi anyagokon (pl. magnézium) és étrend-kiegészítőkön (pl. halolaj) most nem mennék végig, aprólékosan bemutatva, hogy mi, miért van benne, miért annyi, és miért olyan formában. Viszont kiemelnék pár olyan összetevőt, amit fontosnak érzek elmagyarázni; hogy miért van benne például jód, kolin és A-vitamin, miért van metilfolát folsav helyett, illetve miért nincs benne vas.

 

Lássuk hát részletesen.

 

A jód (és a szelén)



A jód nem csak a pajzsmirigynek fontos. Többek közt az agy, petefészkek, női mellek, herék jód felhasználása is magasabb, mint a pajzsmirigyé, amennyiben a szervezet jód készlete elégséges, azaz ideális esetben. Szomorú, hogy sok orvos mégis csak a pajzsmiriggyel kapcsolatban gondol a jódra, és mind a pajzsmirigy problémákkal rendelkező, mind a pajzsmirigyüket eltávolított betegeik számára gyakran a jód teljes elkerülését ajánlják (még a jódtartalmú ételekét is). Azért ajánlja ezt sok orvos, mert egyes vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy a jódpótlás és/vagy magas jódbevitel fokozhatja pajzsmirigy problémák kockázatát, illetve autoimmun pajzsmirigy betegséggel rendelkezők esetében ritkán ugyan, de a jódpótlás a labor értékek enyhe romlását mutathatja átmenetileg. Más vizsgálatokban meg ennek ellenkezőjét találták, azaz, hogy a magas jódbevitel nem növeli, sőt kifejezetten csökkenti a pajzsmirigy betegségek kockázatát, illetve hogy a jódpótlás autoimmun pajzsmirigy betegeknél sem rontott az értékeken. A vizsgálatok tehát ellentmondóak jódpótlás terén. Abban viszont teljes a konszenzus, hogy a megfelelő szelénbevitel csökkenti a pajzsmirigy-betegségek kockázatát, javít meglévő pajzsmirigy problémán is és véd a jód esetleges problémát okozó hatásától is. A vizsgálatokból összességében az következik, hogy ha nincs szelénhiány, akkor a jód nem árt, hanem használ. Az autoimmun pajzsmirigy betegek pajzsmirigyének jód szintje minden esetben sokkal alacsonyabb, mint az egészséges emberek pajzsmirigyének jód szintje. És minél rosszabb valakinek az állapota, annál alacsonyabb a pajzsmirigyének jód tartalma. A világ legmagasabb jód fogyasztó népének, a japánoknak a napi jód fogyasztása bőven napi 1 000 mcg felett van (1 200-13 000 mcg közt jellemzően, de ennél sokkal magasabb is előfordul). Náluk sok pajzsmirigy betegség mégis ritkább, de még a Hashimoto sem gyakoribb. Viszont a szelén bevitelük is magas.

 

A pajzsmirigy problémák egyik fő oka minden esetben a jód hiánya és így a jód hiányos táplálkozás ajánlása biztos katasztrófát fog okozni idővel (az egy másik probléma, hogy pajzsmirigy hormon tartalmú gyógyszerek szedése mellett az értékek jobbak lehetnek jód hiányában, de a probléma okát ettől még egyre tovább fokozza a jód hiánya).

 

Pajzsmirigy probléma esetén akkor most szedjünk vagy ne? Mennyit?

Az ideális, ha minél több jódot szedünk, ami még nem okoz romlást a labor értékeken. Jód szedés előtt fontos, hogy a szelén szintünk rendben legyen (és lehetőleg a magnézium és C-vitamin szintünk is). Ha nem szoktunk gyakran szelén dús élelmiszereket fogyasztani (a máj, minden sós vízi eredetű hal/herkentyű és a mustár jó szelén forrás), akkor szedjünk 2-4 hétig

megvesz
GAL Multivitamin

GAL Multivitamin

A GAL Multivitamin termékünket a legújabb kutatások fényében fejlesztettük ki, szem előtt tartva a természetességet és életszerűséget. Azaz minden vitamint, ásványianyagot, nyomelemet ideális formában, mennyiségben és arányban tartalmaz, nem eltérve attól, ahogyan ezekhez állandó tápanyagdús, változatos táplálkozással juthatnánk. Ezen hatóanyagok mindegyike természetben megtalálható forma, jelentős részük organikus termesztésből származó (bio) gyógy- és fűszernövényekből van kivonva, így azon ko-faktorokb

megvesz
GAL+ Multivitamin

GAL+ Multivitamin

GAL+ Multivitamin A GAL+ Multivitamin termékünket a legújabb kutatások fényében fejlesztettük ki, szem előtt tartva a természetességet és életszerűséget. Azaz minden vitamint, ásványianyagot, nyomelemet ideális formában, mennyiségben és arányban tartalmaz, nem eltérve attól, ahogyan ezekhez állandó tápanyagdús, változatos táplálkozással juthatnánk. Ezen hatóanyagok mindegyike természetben megtalálható forma, jelentős részük organikus termesztésből származó (bio) gyógy- és fűszernövényekből van kivonv

megvesz
ADAM SUPERIOR MEN'S MULTIVITAMIN

ADAM SUPERIOR MEN'S MULTIVITAMIN

FÉRFI MULTIVITAMIN Teljes spektrumú multivitamin formula férfiaknak kifejlesztve. Fűrészpálmával (saw palmetto), likopinnal, alfa-liponsavval, Q10-konezimmel. - Teljes spektrumú multivitamin formula férfiaknak kifejlesztve - Fűrészpálmával (saw palmetto), likopinnal, alfa-liponsavval, Q10-konezimmel - Természetes transz-rezveratrollal és szőlőmag kivonattal A piacon kapható multivitaminok a szükségesnél nagyobb mennyiségben tartalmaznak segédanyagokat és adalékanyagokat. Az ADAM a lehető leg

megvesz
Bioheal Multivitamin+ 40 filmtabletta (70x)

Bioheal Multivitamin+ 40 filmtabletta (70x)

A Bioheal Multivitamin 40+ 12 féle vitamint, 8 féle ásványi anyagot, valamint növényi hatóanyagokat tartalmazó komplex multivitamin formula. A termékben lévő ginzeng (Panax ginseng) gyökerének egyes hatóanyagai segítenek a vitalitás és az éberség fenntartásában, a Ginkgo biloba levelében található egyes hatóanyagok pedig támogatják a vérkeringést, a memóriát és az agyműködést az életkor előrehaladtával.

megvesz
Swedish Nutra Ultra+ Multivitamin 500ml (ultra multivitamin)

Swedish Nutra Ultra+ Multivitamin 500ml (ultra multivitamin)

Magas vitamin és ásványi anyag tartalmú multivitamin ital narancs ízben. Napi 15 ml folyadék elfogyasztása ajánlott reggelente.  csordultig tele vitaminokkal és ásványi anyagokkal támogatja az egészséges szív és érrendszert támogatja az egészséges zsírégetést javuló memória, egészséges agyműködés és erős idegrendszer  aminosavakkal és Super Greens komplexszel 

megvesz
Centrum A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta 100x

Centrum A-tól Z-ig multivitamin filmtabletta 100x

A Centrum® vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó komplex multivitamin,  mely kiegyensúlyozott  összetételével hozzájárul tápanyagszükséglete fedezéséhez.

megvesz
Vitamonsters Multivitamin nyalóka (1x6g)

Vitamonsters Multivitamin nyalóka (1x6g)

Vitamonsters Multivitamin nyalóka -100% -os gyümölcslével ízesített -8 féle vitaminnal dúsított -nem tartalmaz mesterséges színező vagy ízesítő anyagot -fogyasztása óvodás kortól javasolt

megvesz
Centrum® Energy A-tól Z-ig® multivitamin 30x

Centrum® Energy A-tól Z-ig® multivitamin 30x

13 féle vitamint, 8 féle ásványi anyagot, valamint ginzenget és ginkgo bilobát tartalmazó komplex multivitamin készítmény. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Swedish Nutra Woman50+ Multivitamin 500ml (50+ női)

Swedish Nutra Woman50+ Multivitamin 500ml (50+ női)

50 év feletti nőknek kifejlesztett multivitamin ital narancs ízben. Napi adagja 15 ml reggelente önmagában vagy vízzel elfogyasztva. tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, aminosavakkal egyedülálló Bio-Active Life komplex  támogatja az egészséges szív és érrendszert, anyagcserét és fehérje körforgást 149 aktív összetevő

megvesz
Centrum® Silver 50+ A-tól Z-ig® multivitamin 30x

Centrum® Silver 50+ A-tól Z-ig® multivitamin 30x

A Centrum® Silver multivitamin összetételét úgy alakították ki, hogy a benne lévő vitaminok és ásványi anyagok aránya maximálisan igazodjon az 50 éven felüliek igényeihez. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Swedish Nutra Man50+ Multivitamin 500ml (50+ férfi)

Swedish Nutra Man50+ Multivitamin 500ml (50+ férfi)

50 év feletti férfiaknak kifejlesztett multivitamin ital narancs ízben. Napi adagja 15 ml reggelente önmagában vagy vízzel elfogyasztva. tele vitaminokkal, ásványi anyagokkal, aminosavakkal egyedülálló Bio-Active Life komplex  támogatja az egészséges szív és érrendszert, anyagcserét és fehérje körforgást 149 aktív összetevő

megvesz

Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® multivitamin 90x

A Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® komplex multivitamin vitamin- és ásványi anyag összetételét kifejezetten a nők tápanyagszükséglete alapján fejlesztették ki. Nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot, vasat, folsavat. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® multivitamin 30x

Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® multivitamin 30x

A Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® komplex multivitamin vitamin- és ásványi anyag összetételét kifejezetten a nők tápanyagszükséglete alapján fejlesztették ki. Nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot, vasat, folsavat. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Centrum® Silver 50+ A-tól Z-ig® multivitamin 100x

Centrum® Silver 50+ A-tól Z-ig® multivitamin 100x

A Centrum® Silver multivitamin összetételét úgy alakították ki, hogy a benne lévő vitaminok és ásványi anyagok aránya maximálisan igazodjon az 50 éven felüliek igényeihez. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® multivitamin 30x

Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® multivitamin 30x

A Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® komplex multivitamin vitamin- és ásványi anyag összetételét kifejezetten a férfiak tápanyagszükséglete alapján fejlesztették ki. Nagy mennyiségben tartalmaz magnéziumot, B₁-vitamint és niacint. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz

Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® multivitamin 90x

A Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® komplex multivitamin vitamin- és ásványi anyag összetételét kifejezetten a férfiak tápanyagszükséglete alapján fejlesztették ki. Nagy mennyiségben tartalmaz magnéziumot, B₁-vitamint és niacint. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

megvesz
Elevit® Complex 3 multivitamin 30x

Elevit® Complex 3 multivitamin 30x

Multivitamin a szoptatás időszakára kifejlesztve, a benne lévő DHA segíti az anyatejjel táplált csecsemő egészséges fejlődését*, a B-vitaminok, valamint a C-vitamin és a vas csökkenti az anyai fáradtságot**. * E hatás eléréséhez a felnőtteknek ajánlott napi 250 mg DHA-n+EPA-n felül további 200 mg DHA-t kell fogyasztani. **A B2, B3, B5, B6, B12 és C-vitaminok, a folát és a vas hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

megvesz