GAL+ Multivitamin

GAL+ Multivitamin

A GAL Multivitamin minden vitamint, ásványianyagot, nyomelemet ideális formában, mennyiségben és arányban tartalmaz, nem eltérve attól, ahogyan ezekhez állandó tápanyagdús, változatos táplálkozással juthatnánk.
Ezen hatóanyagok mindegyike természetben megtalálható forma, jelentős részük organikus termesztésből származó (bio) gyógy- és fűszernövényekből van kivonva, így azon ko-faktorokból is tartalmaz, amelyek e növényekben aligha véletlenül vannak jelen a bennük lévő vitaminok/ásványok mellett. A mennyiségek esetében végig fontosnak tartottuk, hogy a napi adag biztosan tartalmazza a hatásosnak talált dózist, de semmi esetre se lépje túl az életszerű mennyiségeket, azaz azt a mennyiséget, amit táplálkozással már nem is lehetne fedezni sehogyan sem.
Multivitamin
Rendszeres szedésével a szervezet hozzájut minden alapvető vitaminhoz és ásványi anyaghoz, ezáltal a szervezet működése kiegyensúlyozottabbá válhat, az immunrendszer erősödhet, így a betegségekkel szemben is ellenállóbbá válhat. A vitaminok kiemelt szerepet játszanak az egészség megőrzésében, viszont fontos a szervezetünkbe kerülő vitaminok egymáshoz viszonyított aránya, emiatt leginkább a multivitamin készítményeket érdemes előnyben részesíteni. A multivitamin készítmények erősségüktől függetlenül többnyire megfelelő arányokban tartalmazzák a különböző vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, vagy akár még gyógynövényeket és aminosavakat is. A hatóanyagok komplex bevitele elősegíti a különböző vitaminok és ásványi anyagok jobb felszívódását, amelyek egymással kölcsöhatásba lépve nagyobb hatásfokban tudnak hasznosulni a szervezetben.
Napi adag
1 db Lipofil olajkapszula (barna) 2 db Hidrofil gyomorsav-ellenálló, vegán porkapszula (narancssárga) 5 ml (4,3 g) komplementer italpor.
Fogyasztási javaslat
Lipofil olaj- és Hidrofil por-kapszulák Étkezés közben, pár korty folyadékkal bevehetők, lehetőleg a reggelinél vagy ebédnél, s ne a vacsoránál. Bevehető mindhárom kapszula egyszerre, de a magas vitamin- és ásványianyag-tartalom miatt előnyös a két egyforma hidrofil kapszulát egy-egy étkezésnél bevenni, az emésztőrendszeri diszkomfort-érzést így az arra érzékenyek is elkerülhetik.
Komplementer italpor Folyadékban oldandó. Bár egyszerre is megiható, a hasznosulás maximalizálásához előnyösebb több részletben. Feloldás után 8 órán belül érdemes elfogyasztani, célszerű hát reggel és délután készíteni 1-1 adagot, 2,5-2,5ml porból. Napközben így kényelmesen elkortyolgatható.
GAL Multivitamin Összetevők részletes listája

megvesz

LUXOYA - DAILY MULTIVITAMIN 60db

LUXOYA - DAILY MULTIVITAMIN - 24 AKTÍV HATÓANYAGGAL 60 db Támogasd egészségedet minden nap a LUXOYA Daily Multivitamin segítségével! Ez a komplex multivitamin készítmény 24 gondosan válogatott aktív hatóanyagot tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a szervezet optimális működéséhez, energiád fenntartásához és immunrendszered erősítéséhez. Főbb jellemzők: 24 aktív hatóanyag: Tartalmazza a legfontosabb vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, amelyek támogatják a szervezet napi szükségleteit.

megvesz
VITA Multivitamin Liquid - folyékony multivitamin

VITA Multivitamin Liquid - folyékony multivitamin

Mind tudjuk, hogy a testünk egészséges működéséhez a vitaminok épp oly fontosak, mint az energiát szolgáltató tápanyagok. Megfelelő vitaminbevitel nélkül hiába a sok edzés, változatos étrend és odafigyelés, a fejlődés szinte biztosan nem, vagy csak nagyon korlátolt mértékben valósul meg. És ez csak a kisebbik baj, mert megfelelő vitaminbevitel nélkül nemcsak a fejlődésünk korlátolt, hanem az egészségünk is veszélyben van, hiszen a legalapvetőbb anyagcsere folyamatoktól kezdve az immunrendszer erősségének

megvesz
Panda Nutrition Multivitamin 13 - 30 db

Panda Nutrition Multivitamin 13 - 30 db

Multivitamin készítmény 13 vitamin és 11 ásványi anyag felhasználásával. A Multivitamin 13 egy komplex készítmény, ami 13 különböző vitamint és 11 ásványi anyagot tartalmaz. Ezek együttes hatásukkal képesek a szervezet optimális működését fenntartani. A Multivitamin 13 szedése ajánlható 6 éves kor felett, azoknak akik szeretnék egészségüket megőrizni és a vitamin, illetve nyomelem szükségletüket kielégíteni. Terhesség és szoptatás ideje alatt is szedhető, nem szükséges sportolói háttér, átlagos irodai l

megvesz
GAL TITOK Multivitamin 127 g és Halkollagén peptidek + MSM italpor 173 g

GAL TITOK Multivitamin 127 g és Halkollagén peptidek + MSM italpor 173 g

GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM italpor. A két termékünk együttesen teljesértékű megoldás, amellyel erősítheti a szervezetét, óvhatja az egészségét, támogathatja a szépségét. A termék, amelyet a kezében tart, minden részletében azt a bizalmat törekszik megszolgálni, amit mindannyian kifejezünk, amikor táplálékot választunk a magunk vagy a szeretteink számára. GAL TITOK Multivitamin A GAL TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredmény

megvesz
NUTRIVERSUM Vitamin Women - női igényekre szabott multivitamin

NUTRIVERSUM Vitamin Women - női igényekre szabott multivitamin

A  WSHAPE Vitamin Women adagonként 12 féle vitamint, 11 féle ásványi anyagot, 7 féle antioxidánst tartalmaz. A termék kiváló komplexét alkotja a szervezet számára legfontosabb vízben és zsírban oldódó vitaminoknak, ásványi anyagoknak. Összetételénél ügyeltünk arra, hogy a végeredmény ne csak egy átfogó multivitamin megoldás legyen hölgyek számára, hanem magas antioxidáns tartalma támogassa a fiatalos vitalitás megőrzését kívül-belül. Magas B-vitamin tartalom. Kiemelkedő antioxidáns tart

megvesz
GAL TITOK Multivitamin 127g

GAL TITOK Multivitamin 127g

GAL TITOK Multivitamin a tudomány által bizonyítottan legjobb összetevők, értő módon meghatározott mennyiségek és arányok, minden felesleges vagy ártó anyagoktól mentesen. A készítmény hatóanyagai együttesen hozzájárulhatnak az immunrendszer és idegrendszer optimális működéséhez, az általános egészség megőrzéséhez. A GAL TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredményeinek állhatatos, értő felhasználása biztosítja. Összetételének harmóniáját csakis azáltal t

megvesz
GAL Multivitamin

GAL Multivitamin

A GAL Multivitamin termékünket a legújabb kutatások fényében fejlesztettük ki, szem előtt tartva a természetességet és életszerűséget, hogy minden vitamint, ásványianyagot, nyomelemet ideális formában, mennyiségben és arányban tartalmazzon, nem eltérve attól, ahogyan ezekhez állandó tápanyagdús, változatos táplálkozással juthatnánk. Ahol előnyös, a vitaminok és ásványok részben organikus termesztésből származó (bio) gyógy- és fűszernövények kivonatából származnak. A mennyiségek esetében végig fontosnak ta

megvesz
Mens Essentials Multivitamin - 120 tabletta - GymBeam

Mens Essentials Multivitamin - 120 tabletta - GymBeam

Mens Essentials Multivitamin - 120 tabletta - GymBeam - Mens Essentials Multivitamin - innovatív termék férfiaknak az egészség és a vitalitás javításáért, és a szervezet megfelelő mindennapi működéséért A Mens Essentials Multivitamin egy férfiak igényeire szabott, komplex termék. 27-féle, gondosan válogatott összetevőt tartalmaz, hogy javítsa az általános egészséget és vitalitást, valamint támogassa a szervezet megfelelő működését. A Mens Essentials Multivitamin fogyasztása hozzásegít az aktív és

megvesz
Natúr Tanya Multi 55 Fermentált Multivitamin

Natúr Tanya Multi 55 Fermentált Multivitamin

MULTI 55 FERMENTÁLT MULTIVITAMIN A Natur Tanya Multi 55 tudatosan fejlesztett, fermentált multivitamin komplex. Összesen 55 koncentrált hatóanyaggal, melyből 36 féle fermentált zöldség, gyümölcs, gyógynövény és 19 féle vitamin és ásványi anyag. A formula szabadalommal védett, 4 lépcsős fermentációs technológiával készül, az összetevők között megtaláljuk a világszabadalommal védett bioaktív folátot, a kelátolt vasat és a K2-vitamint, az algából származó, növényi D3-vitamint és antioxidánsokat1 IN

megvesz
JutaVit Multivitamin Immuner Felnőtteknek – 100 db

JutaVit Multivitamin Immuner Felnőtteknek – 100 db

JutaVit Multivitamin Immuner felnőtteknek. Vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, koenzim Q10-et, csipkebogyó kivonatot, kolint, inozitolt tartalmazó étrend-kiegészítő. 100 db-os kiszerelésben. A JutaVit Multivitamin felnőtteknek, olyan komplex termék, amely vitaminok mellett számos ásványi anyagot, nyomelemet, Koenzim Q10-et, kolint, inozitolt és csipkebogyó kivonatot tartalmaz. A nyújtott kioldódású filmtabletták a jobb hasznosulás érdekében folyamatosan adagolják az összetevőket szervezetünk sz

megvesz
Life Spirit tetszőleges 4 db-os liposzómás étrendkiegészítő csomag

Life Spirit tetszőleges 4 db-os liposzómás étrendkiegészítő csomag

Válogassa össze Ön, hogy milyen Life Spirit folyékony liposzómás termékeket szeretne megrendelni kedvezményes áron (a "Kérjük válasszon! alatt, a legördülő menükben tudja kiválasztani a termékeket). Az alábbi Life Spirit termékekből szabadon választhat:  Life Spirit Cesoramin folyékony liposzómás C-vitamin 500 ml  Life Spirit Ratio Bono Forte D3 - K2 vitamin tartalmú folyékony liposzómás étrendkiegészítő 300 ml Life Spirit Prosesidium prosztata támogató folyékony liposzómás étrendkiegészí

megvesz
JUTAVIT MULTIVITAMIN IMMUNER 50+ - 100 DB

JUTAVIT MULTIVITAMIN IMMUNER 50+ - 100 DB

JutaVit Multivitamin immuner Senior 50 év felett. Nyújtott kioldódású! Vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, likopint, luteint és Ginkgo Biloba kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő. 100 db-os kiszerelésben. A JutaVit Multivitamin immuner Senior 50 év felett, olyan komplex termék, amely vitaminok mellett számos ásványi anyagot, nyomelemet, likopint, luteint és Ginkgo Biloba kivonatot tartalmaz. A C-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, valamint fokozza a vas felszívódását

megvesz
GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM italpor 127g+173g

GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM italpor 127g+173g

A GAL TITOK Multivitamin összetételének harmóniáját azáltal teremtették meg, hogy a tápanyagdús élelmiszerekben rejlő, ideális vitamin-, ásványianyag- és nyomelem formákat, mennyiségeket és arányokat megtartották. A szépséget támogatja a termék valamennyi alkotóeleme, de külön a bőr és az ízületek tápanyagait, hialuronsavat és MSM-et, s ezek mellett a körmök egészségét is óvó, nagyobb mennyiségű szilíciumot is tartalmaz. A termékben helyet kapot a különleges shilajit is, amit az indiai,

megvesz
BÚZAFŰ ITALPOR - természetes multivitamin

BÚZAFŰ ITALPOR - természetes multivitamin

A búzafűlé az egyik leggazdagabb A- és C-vitamin forrás. Egyenlő arányban gazdag E, F, K, és B vitaminokban. Jelentős a B17 tartalma. Kimagasló kalcium, magnézium, és kálium tartalma van. Erőteljesen lúgosító hatású. Tökéletes fehérjeforrás 17 féle található meg benne, az összes esszenciális aminosavat a megfelelő arányban tartalmazza. A búzafű számunkra létfontosságú enzimekben bővelkedik, többek között az egyik leggazdagabb SOD (szuperoxid-diszmutáz) enzimforrás. Szervezetünk könnyen fel tudja dolgozni,

megvesz
Life Spirit Plenusum liposzómás multivitamin felnőtteknek 300 m

Life Spirit Plenusum liposzómás multivitamin felnőtteknek 300 m

A Life Spirit Plenusum egy felnőttek számára formulázott liposzómás multivitamin folyékony étrendkiegészítő, trópusi gyümölcs ízben. Liposzómális formában tartalmaz C-vitamint, A-D-E-K vitaminokat, valamint B vitamin komplexet (B3, B5, B2, B6, B1, B9, B7 és B12 vitaminokat). Kéthavi adag! Figyelem! Felhívjuk figyelmét, hogy 4 db tetszőlegesen választott Life Spirit liposzómás étrend-kiegészítőt jelentős kedvezménnyel vásárolhat meg csomagban itt: Life Spirit tetszőleges 4 db-os liposzómás étrendkiegé

megvesz