A GAL Sertéskollagén peptidek a bőr, a csontok, a porcok egészségéhez járul hozzá.
A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását.
A GAL Sertéskollagén peptidekben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált kollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát.
A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).
Előnyei:
Bőr és haj:
Csökkenti a nagyobb ráncok mélységét, és megállítja újabbak kialakulását, kisebb ráncokat segít eltünteti.
Fokozza a bőr hidratáltságát és feszességét.
Fokozza a bőr kollagén- és elasztin-tartalmát, így a rugalmasságát.
Növeli a bőrben mért hemoglobinszintet, tehát javítja a mikrocirkulációt.
Csökkenti az arcbőr zsírosságát, így az akné előfordulását, súlyosságát.
Vastagabb, sűrűbb hajhoz, gyorsabb hajnövekedéshez segít.
Csökkenti a szeborreát (a hajzsírosodást és a korpásodást).
Csökkenti a diffúz és férfias típusú hajhullást (férfiaknál és nőknél is).
Továbbiak:
Csökkenti az ízületi fájdalmakat.
Fokozza az alvás hatékonyságát (a glicin-tartalma miatt).
Fokozza a tanulási képességet, az emlékező-, felidéző-képességet stimuláció nélkül (glicin).
Fokozza a nagyagyban az új idegsejtek termelődését (erre csak egérkísérletet végeztek).
Segíti csökkenteni az étvágyat az emésztőrendszer által termelt hormonok kiegyensúlyozása által.
Fokozza a perifériális keringést (fejbőr és ujjak).
Adagolása:
Napi 10 g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépjük túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl ...
Fogyasztási javaslat: Napi 1 púpozott evőkanál (10g) fogyasztását javasoljuk min. 3 hónapon keresztül, hogy a megfelelő hatást elérjük. Akár 3 púpozott evőkanállal (30g) is fogyaszthatunk naponta összesen. Legjobb reggelihez és/vagy lefekvés előtt fogyasztva. Bármilyen folyadékba belekeverhető, akár forró levesbe is, íze nincsen, illetve alig van. Meleg vízbe, tejbe vagy kókusztejbe keverve, édesítve, vaníliával ízesítve finom ital készíthető belőle. Müzlit belekeverve vagy banánt beleturmixolva/belesz
GAL Marhakollagén peptidek – 300gA kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont ...
Neu5Gc-mentes, 2000Dalton alatti peptidméretű, közel 100%-ban hasznosuló, extra minőségű halkollagén.GAL Halkollagén peptidek 150gTermékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább ...
TITOK MULTIVITAMIN ÉS HALKOLLAGÉN PEPTIDEK + MSM (30 adag)A két termékünk alkotta, teljesértékű megoldás, amellyel erősítheti a szervezetét, óvhatja az egészségét, ...
Tudományos háttér Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt
Reggel 10-ig leadott rendelése még aznap feladásra kerül! h1 { white-space: white-space: pre-line; } A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl,:csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben é
PERFECT CODE peptides permet arcra és testre - a bioaktív peptidek és a hidratáló hyaluronsav tökéletes kombinációja a sima, hidratált, fiatalos megjelenésű bőrért! peptidek és hyaluronsav komplex VEGÁN minden bőrtípusra Fő aktív hatóanyagok Bioaktív peptidek Stimulálják a sejtek kollagén és elasztén szintézisét. Ennek eredményeként lelassítják a bőr öregedését: láthatóan tonizálják a bőrt, simítják a felületét és intenzív ránctalanító hatást fejtenek ki. Hyaluronsav A
GAL TITOK Halkollagén peptidek + MSM A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A Természetes Szépség Titka Arcunk a lelkünk tükre, és megmutatja, hogy mennyire figyelünk oda életmódunkra és táplálkozásunkra. A valódi szépség belülről fakad, és a megfelelő táplálékkiegészítők segítségével fenntartható és kontrollálható. A halkollagén különösen fontos szerepet játszik a természetes szépségápolásban, segít megőrizni a bőr szépségét és fiatalosságát. A Naticol® Halkollagén Előny
GAL Sertéskollagén peptidek 300g A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását. Termékünkben a kollagén már eleve
Weleda Bőrfeszesítő arcszérum - gránátalma, maca peptidek (30 ml)Csökkenti a ráncokat, feszesíti a bőrt, növeli a sejtregenerációt. Rendkívül hatékony formula a láthatóan feszesebb és ragyogóbb bőrért. A bio gránátalmamagolaj és a bio macagyökérből származó peptidek aktiválják a sejtmegújulást. Az aloe vera intenzív nedvességet biztosít. A bőr frissebbé, feszesebbé, rugalmasabbá válik a használatával. Nem komedogén. Bőrgyógyászatilag igazoltan bőrbarát. Vegán, NaTrue minősítésű natúrkozmetikum.
A Weleda Bőrfeszesítő arcszérum gránátalmával és maca peptidekkel csökkenti a ráncokat, feszesíti a bőrt, növeli a sejtregenerációt. Rendkívül hatékony formula a láthatóan feszesebb és ragyogóbb bőrért. A bio gránátalmamagolaj és a bio macagyökérből származó peptidek aktiválják a sejtmegújulást. Az aloe vera intenzív nedvességet biztosít. A bőr frissebbé, feszesebbé, rugalmasabbá válik a használatával. Nem komedogén, bőrgyógyászatilag igazoltan bőrbarát. Nem tartalmaz szintetikus színezékeket, il
A Weleda Bőrfeszesítő szemkörnyékápoló gránátalmával és maca peptidekkel nyújt élénkítő és hidratáló ápolást a láthatóan feszesebb szemkörnyékért. A bio gránátalmamagolaj és a bio macagyökérből származó peptidek regenerálják a szemkörnyéki érzékeny területet a ragyogó megjelenésért. Csökkenti a ráncokat és láthatóan feszesíti a bőrt, csökkenti a sötét karikákat és a duzzanatot, táskákat. Szemészeti és bőrgyógyászati szempontból tesztelt, kontaktlencsét viselők is használhatják. Nem tartalmaz szin
A Weleda Bőrfeszesítő éjszakai arckrém gránátalmával és maca peptidekkel csökkenti a ráncokat, feszesíti a bőrt. Gyorsan beszívódó formula, mely természetes módon ellensúlyozza a bőr öregedési folyamatát. A bio gránátalmamagolaj és a bio macagyökérből származó peptidek támogatják a bőr éjszakai regenerációs folyamatát. A feszesebb, ragyogóbb bőrért. Csökkenti a ráncok mélységét, javítja a bőr rugalmasságát, hosszan tartó nedvességet biztosít. Nem komedogén. Bőrgyógyászatilag igazoltan bőrbarát.
A Weleda Bőrfeszesítő nappali arckrém gránátalmával és maca peptidekkel csökkenti a ráncokat, feszesíti a bőrt. Gyorsan beszívódó formula, mely természetes módon ellensúlyozza a bőr öregedési folyamatát. A bio gránátalmamagolaj és a bio macagyökérből származó peptidek támogatják a bőr saját regenerációs folyamatát. A feszesebb, ragyogóbb bőrért. Csökkenti a ráncok mélységét, javítja a bőr rugalmasságát, hosszan tartó nedvességet biztosít. Nem komedogén. Bőrgyógyászatilag igazoltan bőrbarát. Ne