Termékünkben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált kollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát.
A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem. (Fontos megjegyezni azonban a gyomor- és bélnyálkahártyára a táplálékból származó, nem előemésztett kollagén a jó hatású egyes szakemberek szerint).
Adagolás: Napi 10g (1 púpozott evőkanál) fogyasztása javasolt napi 1 vagy 2 alkalommal. Íze nincsen, de enyhe szaga miatt érdemes narancslébe, kakaóba vagy pl. tejszínes-vaníliás italba keveri, melyek remekül elfedik azt.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
Az emlősök szervezetét felépítő fehérjék legnagyobb részét kollagén típusú fehérjék adják, hiszen a bőr, csont, ízületek, erek, kötőszövetek és különböző szervek jelentős részét ezek alkotják. Idáig a kollagén típusú fehérjék 28 fajtáját azonosították, azonban a szervezetet alkotó kollagének 90%-át egyetlen típus adja, az I-es típusú kollagén fehérje. A kollagén-fehérjék a többi fehérjétől főleg nagyságukban és aminosav-összetételükben különböznek. Ezek szervezetünk legnagyobb méretű fehérjéi. Aminosav-ös
Termékünkben a kollagén már eleve peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizálva van. Így a felszívódása már jó és az emésztésünket sem terheli. Ez az emésztést már alig igénylő kollagén peptid (hidrolizált kollagén) segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működésétét, hajlékonyságát. A bőrre és ízületekre kifejtett hatás csak kollagén peptidek fogyasztásával kapcsolatosan igazolt, nem előemésztett (táplálkozásból fogyasztott) kollagén esetében nem.
A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl ...
Reggel 10-ig leadott rendelése még aznap feladásra kerül! h1 { white-space: white-space: pre-line; } A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont és porc elfogyasztásával (pl,:csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre, majd egy része utána aminosavakra bomlik, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben é
Fogyasztási javaslat: Napi 1 púpozott evőkanál (10g) fogyasztását javasoljuk min. 3 hónapon keresztül, hogy a megfelelő hatást elérjük. Akár 3 púpozott evőkanállal (30g) is fogyaszthatunk naponta összesen. Legjobb reggelihez és/vagy lefekvés előtt fogyasztva. Bármilyen folyadékba belekeverhető, akár forró levesbe is, íze nincsen, illetve alig van. Meleg vízbe, tejbe vagy kókusztejbe keverve, édesítve, vaníliával ízesítve finom ital készíthető belőle. Müzlit belekeverve vagy banánt beleturmixolva/belesz
Kiváló étrend-kiegészítő, amelyet 18 fő aminosav kombinációja jellemez, a legmagasabb glicin-, prolin- és hidroxi-prolin-koncentrációval. Könnyen emészthető, gyorsan felszívódik és eloszlik az emberi testben. A sertéskollagén peptidek előállításához termikus és kémiai hidrolízissel ki kell extrahálni a nyersanyagban található természetes kollagént. Majd specifikus enzimek alkalmazásával egy második hidrolízis folyamat következik, amelyben a kollagén fehérje láncai teljesen megszakadnak. Ez eredményez

Sertéskollagén, natúr, édesítőszer mentes A kollagén a természetben előforduló fehérje, az állatvilág legelterjedtebb fehérjéje. A Vitaking Sertéskollagén 9 g kollagént tartalmaz napi adagonként. Cukormentes, paleo, ketogén és 100% természetes készítmény. Nem tartalmaz semmi mást csak hidrolizált setréskollagént. A kollagén a szervezet legfontosabb építőeleme, és a testünkben lévő fehérjék mintegy 30% -át teszi ki. A kollagén a legfontosabb strukturális fehérje, amely összetevője valamennyi kötőszö
Mi is az a kollagén? A kollagén egy óriásfehérje, ami összeköti az izmokat, a bőr kötőszöveteit, a szalagokat, a porcokat, az inakat. Az állati bőr, csont és porcok elfogyasztásával (pl csontleves, kocsonya, stb) hozzá is juthatunk sok kollagénhez, azonban ez nagyon nehezen emészthető. A kollagén az emésztés során kisebb alkotóira, peptidekre bomlik, amik egy része utána aminosavakra, így jut a véráramba, hogy aztán a bőrben és ízületekben kifejthesse hatását. A bőrre és ízületekre kifejtett hatás c
Paleolit Marhakollagén peptidek 500g - Szépség és rugalmasság A marhakollagén peptidek hidrolizált formában vannak jelen, így jó felszívódással rendelkeznek. A táplálékkiegészítő fogyasztása segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát. A Paleolit Marhakollagén peptidek kedvező hatása A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati terméke (bőr, csont és porc) fogyasztásával hozzá
GAL Marhakollagén peptidek klasszik 300g - Szépség és rugalmasság A GAL marhakollagén peptidek hidrolizált formában vannak jelen, így kitűnő felszívódással rendelkeznek. A táplálékkiegészítő fogyasztása segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát. A GAL Marhakollagén peptidek klasszik kedvező hatása / Hatóanyag tartalma A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati terméke (bőr,
GAL Marhakollagén peptidek Arbentin 300g - Szépség és rugalmasság A GAL marhakollagén peptidek hidrolizált formában vannak jelen, így kitűnő felszívódással rendelkeznek. A táplálékkiegészítő fogyasztása segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát. A GAL Marhakollagén peptidek Argentin kedvező hatása / Hatóanyag tartalma A kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati terméke (bőr,
Gal Titok halkollagén peptidek + msm italpor 173gA halkollagén hozzájárul a természetes szépségápoláshoz. A Gal Titok étrend-kiegészítő italpor 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM a szép bőrért, s a gondtalan mozgás öröméért. Rendszeres fogyasztásával a bőr képes visszanyerni feszességét, rugalmasságát, csökkenthetjük a nagyobb ráncok mélységét, a kisebbeket akár egészen el is tűnhetnek. A Gal Titok halkollagén peptidek + msm italpor kedvező hatása / Hatóanyagtartalma A
Mit érdemes tudni róla? Hidrolizált(vízzel oldott) Gluténmentes Tojásmentes Szójamentes Tej- és laktózmentes Natur, ízesitetlen Hozzáadott cukrot nem tartalmaz Adalékmentes Felhasználási javaslat: fogyasztható bármilyen ételben, italban elkeverve, íze és illata natúr, változatos módon elkészíthető: gyümölcslével, fehérje shake-kel, teával. Ajánlott napi adag: 5-15 g / nap, az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl. Összetevők: natúr, ízesítetlen marh
Erősítsd egészséged természetesen Támogatja a bőr, köröm és ízületek egészségét A halkollagén peptidek hozzájárulnak a bőr rugalmasságának, köröm erősségének és az ízületek egészségének fenntartásához. Gazdag esszenciális aminosavakban Esszenciális aminosavakban gazdag, melyek elengedhetetlenek a szervezet napi működéséhez. Könnyen emészthető forma A halkollagén peptidek könnyen emészthető formában biztosítják a kollagén előnyeit, ideális a mindennapi használatra. Elősegíti a gyorsabb re

Összetevők Erdei gyümölcs ízesítés: Hidrolizált kollagén peptidek, C-vitamin (L-aszkorbinsav), szőlőmagkivonat (Vitis vinifera), hialuronsav, savanyúságot szabályozó anyagok (citromsav, almasav), aroma, színezék (céklavörös), édesítőszer (szukralóz), cink-szulfát, B3-vitamin (niacinamid), B2-vitamin (riboflavin), A-vitamin (retinol), nátrium-szelenit, B7-vitamin (D-biotin). Tápérték táblázat Tápértékek 8 g *RDI RunCollg® hidrolizált kollagén peptidek