Gambe slim - nyiroktisztító

Gambe slim - nyiroktisztító

A narancsbőr, és a lábak vizesedése, zsírosodása mindig nyirokpangásra vezethetők vissza.Tartalmaz kötőszövetet erősítő kollagént és  érfal erősítő, vérkeringést fokozó gyógynövényeket, melyek feszesítik, szálkásítják a lábak vonalát, enyhítve a visszeres és seprűvénás lábpanaszokat.


A nyirokrendszer szervezetünk második keringési rendszere. A nyirokerekben áramlik a vérből származó nyirok, a nyirokrendszerből származnak a védekezés sejtjei, az immunsejtek. A nyirokrendszer az egész testre kiterjedő érrendszer, részt vesz a vérkeringés és az immunrendszer munkájában. A nyirokrendszer leggyakoribb zavara az ödéma, a felgyülemlett szövetközti folyadék okán.


Mikor alkalmazzuk:




Narancsbőr esetén
Vaskos lábak ellen (körte típus”)
Kötőszöveti gyengeség
Dagadt, puffadt, ödémás láb és boka
Visszér, hajszálér (seprűvénák”) panaszok



A nők felét biztos érinti az elégtelen nyirokkeringés és az ebből adódó narancsbőrös bőrelváltozás. Sőt, ha hízásra hajlamosak vagyunk, akkor a lábak, a combok, de még a térdek is, hajlamosak lesznek idővel párnásodni, oszloposodni („oszlopláb”). Ez egészségügyi problémákhoz és önbizalomhiányhoz is vezethet. A láb vonalait tovább torzíthatják a lábak vizesedése vagy a visszeres és hajszáleres elváltozások.


Az erős kötőszövet és érfal, a jó vér- és nyirokkeringés nem enged utat a visszereknek és a seprűvénáknak.

Nincs nyirokpangás, ami lehetőséget ad a narancsbőr kialakulásának és zsírpárnáknak a térdeken és combokon. Nincs ödémásodás, a bokacsont és a lábak természetes vonalai gyönyörűen kirajzolódhatnak.


A szép női láb titka – Kollagén GambeSlim®

A szép női lábak, maga a szexualitás! Légies és formás, nem vizesedik, zsírpárnák sem takarják sehol, nem csúfítja visszér, hajszálér és narancsbőr. A karcsú láb, tónusos, tömör felületű, narancsbőrtől mentes, szálkás izomzatú, szép vonalú és formás. Nyiroktisztítással a lábak visszakapják elfeledett formájukat. A kötőszövet erősítő kollagén tónusosabbá teszi a textúrát. Az érfal erősítő és vérkeringést fokozó növények a visszér és seprűvéna gondokat enyhítik.


Vannak dolgok amin nem tudunk változtatni, mint a lábaink hosszán. A lábaink esztétikai megjelenésén azonban javítani, és abból a maximumot kihozni mindig lehet. A munkánk eredménye nem azonnali, de kitartással és összehangolt, személyre szabott életmódváltással, edzéstervvel az eredmény sem marad el!


A karcsú lábak légiessége a mozgás szabadságát jelentik.


Összetétel: hidrolizált kollagén, kálium, vörös szőlőlevél kivonat, ananász szárkivonat (250GDU/gr), vadgesztenye kéreg kivonat, szőlőmag kivonat, gyermekláncfű gyökér kivonat, virginiai varázsmogyoró levél kivonat, feketeáfonya bogyó kivonat, ázsiai gázló kivonat, máriatövis termés kivonat


Felhasználási javaslat: naponta 2 x 12,5 ml kis folyadékban feloldva, az étkezések előtt (adagolókupak a tetején). Az üledékképződés természetes, használat előtt rázza fel! 
Figyelmeztetés: Fogyasztása terheseknek, szoptató anyáknak nem javasolt. Hatóanyagokkal szembeni túlérzékenység esetén szedése nem ajánlott. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott,vegyes étrendet és az egészséges életmódot. 
Minimumkúra-maximumkúra: Minimumkúra 60 nap, maximumkúra 120 nap. 


Egységár: 1 liter ára: 10980,-
Kiszerelés: 500 ml / 20 napi adag 
OETI:6498/2010

megvesz
Natur Tanya® Gambe Slim  60 napos Szép lábak kúracsomag 3x500ml

Natur Tanya® Gambe Slim 60 napos Szép lábak kúracsomag 3x500ml

Natur Tanya® 60 napos Gambe Slim® Szép lábak kúracsomag. Ivókúra a karcsú, narancsbőr mentes lábakért, kollagénnel! 3x500ml Az egészséges, karcsú, és narancsbőr mentes csábító lábakért. A Gambe Slim® gyógynövényes főzet 1500mg kötőszövet erősítő kollagént, érfal erősítő, vér- és nyirokkeringést fokozó gyógynövényeket tartalmaz. Kiegyensúlyozott vegyes étrend és életmód mellett ez a kiegészítő támogatást nyújthat a visszeres, hajszáleres és ödémás lábpanaszok, továbbá a nyirokpangás okozta naranc

megvesz
Gambe slim+Puridren akcióban!

Gambe slim+Puridren akcióban!

Vaskos lábak, zsíros combok, narancsbőr? Ez mind nyirokpangás! A narancsbőr, és a lábak vizesedése, zsírosodása mindig nyirokpangásra vezethetők vissza.  Az összetevők között találjuk a kötőszövet erősítő kollagént és az érfal erősítő, A vérkeringést fokozó gyógynövényeket, melyek feszesítik, szálkásítják a lábak vonalát, enyhítve a visszeres és seprűvénás lábpanaszokat. A nyirokrendszer szervezetünk második keringési rendszere. A nyirokerekben áramlik a vérből származó nyirok, a nyirokrendszerből származ

megvesz
Gambe Slim® gyógynövény koncentrátum 500ml Natur Tanya®

Gambe Slim® gyógynövény koncentrátum 500ml Natur Tanya®

Natur Tanya® Gambe Slim® gyógynövény koncentrátum, kollagénnel, az egészséges, karcsú és csábító lábakért. 500 ml Vaskos lábak, zsíros combok, narancsbőr? Ez mind nyirokpangás! A Gambe Slim® gyógynövényes főzet 1500mg kötőszövet erősítő kollagént, érfal erősítő, vér- és nyirokkeringést fokozó gyógynövényeket tartalmaz. Kiegyensúlyozott vegyes étrend és életmód mellett ez a kiegészítő támogatást nyújthat a visszeres, hajszáleres és ödémás lábpanaszok, továbbá a nyirokpangás okozta narancsbőr

megvesz
FIT X SLIM Férfi Alakformáló Trikók (2 Db)

FIT X SLIM Férfi Alakformáló Trikók (2 Db)

Fit X Slim alakformáló trikókat férfiaknak. Ezek a karcsúsító és alakformáló pólók azonnal formálják az alakot, miközben diszkréten viselhetők, és a rugalmasságot és tartást biztosító, puha, rugalmas anyaguknak hála viselésük kényelmes. Anyaguk 95 nejlon és 5 elasztán Egy rövidujjú pólót és egy ujjatlan trikót tartalmaz Méretek M 42-44, L 46-48, XL 50-52

megvesz
ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 90 cm

ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 90 cm

Az ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 90 cm egyszerű letisztult formájú LED lámpa. Finom kialakításával és letisztult formájával a lámpa minden környezetnek ad valami plusz extrát. A függesztett lámpa fehér fényét a padlóra fókuszálja, és irodákban, konferenciatermekben vagy rendezvénytermekben használható. De a privát szférában is remek alakot szab, például a konyhában, a dolgozószobában vagy a nappali vagy az étkezőasztal megvilágítására.  A z ORACLE slim csodálatosan működik egyetlen

megvesz
ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 70 cm

ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 70 cm

Az ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 70 cm egyszerű kcses gyűrű formájú LED lámpa. Finom kialakításával és letisztult formájával a lámpa minden környezetnek ad valami plusz extrát. A függesztett lámpa fehér fényét a padlóra fókuszálja, és irodákban, konferenciatermekben vagy rendezvénytermekben használható. De lakásban, például a konyhában, a dolgozószobában, a nappali vagy az étkezőasztal megvilágítására is tökéletes.  A z ORACLE slim csodálatosan működik egyetlen lámpaként is, de a s

megvesz
Selenorg Slim Komplex kapszula Pharmax (60x)

Selenorg Slim Komplex kapszula Pharmax (60x)

A Selenorg Slim Komplex kóladió kivonata a súlycsökkenést, szelén tartalma a pajzsmirigy működést, vitamin - és ásványi anyag kivonata pedig az anyagcserét és az immunrendszert támogatja. Jellemzők Az immunrendszerünk védelme most kiemeltem fontos ezért A-, B6-, C-, D-vitamin-nal is megerősítettük és adtunk hozzá cinket is. Azokra is gondoltunk, akik a súlycsökkentésért is tennénk, ebben kóladió, cink és króm tartalma ad támogatást. Össszetevők/Hatóanyag Selenorg  Slim

megvesz
ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 50 cm

ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 50 cm

Az ORACLE SLIM LED modern függőlámpa fehér, d: 50 cm egyszerű letisztult formájú LED lámpa. Finom kialakításával és letisztult formájával a lámpa minden környezetnek ad valami plusz extrát. A függesztett lámpa fehér fényét a padlóra fókuszálja, és irodákban, konferenciatermekben vagy rendezvénytermekben használható. De a privát szférában is remek alakot szab, például a konyhában, a dolgozószobában vagy a nappali vagy az étkezőasztal megvilágítására.  A z ORACLE slim csodálatosan működik egyetlen

megvesz
ORACLE SLIM mennyezeti lámpa, matt fekete, 3000K

ORACLE SLIM mennyezeti lámpa, matt fekete, 3000K

Az ORACLE Slim matt fekete LED mennyezeti lámpa 70 cm átmérőjével 2 cm vastag gyűrű formájú világítótestével nyűgöz le. Aminimál stílusúLED lámpa bármilyen modern berendezéshez kiválóan illeszkedik. Fénye kellemes, 3000 Kelvin-es melegfény. Fényereje pedig kirobbanó 4300 lumen.  Az ORACLE SLIM lámpatestét festett alumínium és opál PVC elemek alkotják. A gyűrű formájú lámptest három apróláb segítségével rögzíthető a mennyezethe. Ennek köszönhetően rendkívül kicsi a teljes magassága. Így alacsony belmaga

megvesz
ORACLE SLIM LED modern, 150cm függőlámpa matt fehér

ORACLE SLIM LED modern, 150cm függőlámpa matt fehér

Az ORACLE SLIM gyűrű formájú LED függő lámpa kecses megjeleneésével és hatalmas, 150-cm átmérőjével tökéletes megoldás fogadóterek, nagyobb nappalik, irodák, éttermi asztalok megvilágítására. Magassága állítható. 30-202 cm közti magassággal rendelkezik. Az ORACLE SLIM több féle átmérőve készül. 50, 70,90, 150 cm-esváltozatait kombinálva igazán különleges világítási koncepciót hozhat létre velük. A LED lámpa fényerőszabályozható kivitelben is kapható. Ennek fényereje valamivel kisebb, mint a fix fényű f

megvesz
SLIM MEN MASSAGE BIO-ACTIVE SERUM - DERÉKFOGYASZTÓ

SLIM MEN MASSAGE BIO-ACTIVE SERUM - DERÉKFOGYASZTÓ

Használatával kellemesen masszírozza bőrét, miközben felviszi a karcsúsítókrémet, és 2 hónap múlva megelégedve és önbizalommal fog a tükörbe nézni. A SLIM MEN-t 4 karcsúsító aktív összetevőből formálták, az eredményeket két hónapon belül látni fogja: Szója izoflavon, ami növeli a bőr rugalmasságát, csökkenti a zsírszövetek növekedését, gátolja a lipideket, növeli a zsírlebontást, Koffein, ami zsírégető, Karnitin, ami stimulálja a lipidek oxidációját, Spirulina a bőr hidratálására és a z

megvesz
Specchiasol® GambeSlim® Szép lábak főzet - Nyiroktisztító, keringésjavító, ér erősítő, kötőszövet edző!

Specchiasol® GambeSlim® Szép lábak főzet - Nyiroktisztító, keringésjavító, ér erősítő, kötőszövet edző!

Koncentrátum nyiroktisztító gyógynövényekkel és 1500mg kollagénnel a napi adagban. Az összetevők hozzájárulnak a kötőszövet egészségéhez, elősegítik a láb vérkeringését, a vénás áramlást, így enyhítik a nehézláb érzést. Fokozzák a testsúly csökkenető étrend eredményességét. Összetevők: Tisztított víz, növényi glicerin; Hidrolizált kollagén 1,5g; édesítőszerek:gyümölcscukor, szteviol-glikozidok (Stevia rebaudiana Bertoni levelekből), Kálium-glükonát 60 mg; aromák: citrom és édesgyökér; savanyúságot s

megvesz
QMED Slim párna

QMED Slim párna

A QMED Slim párna elsősorban hason alvók számára kiváló választás, mivel a hason fekvésre az átölelhető forma és az alacsony kiképzés miatt különösen alkalmas. Vékony (slim) profilú, memóriaszivacs anyagból készült alvópárna, mely különleges alakjának köszönhetően jobb szellőzést, több kényelmet és pihentetőbb alvást biztosít használójának. Ugyanakkor bármelyik másik alvási pozícióhoz is megfelelő lehet. Memóriahabos anyaga lehetővé teszi a nyaki gerincszakasz izmainak tehermentesítését, támogatva a pihen

megvesz
QMED Slim párna

QMED Slim párna

A QMED Slim párna elsősorban hason alvók számára kiváló választás, mivel a hason fekvésre az átölelhető forma és az alacsony kiképzés miatt különösen alkalmas. Vékony (slim) profilú, memóriaszivacs anyagból készült alvópárna, mely különleges alakjának köszönhetően jobb szellőzést, több kényelmet és pihentetőbb alvást biztosít használójának. Ugyanakkor bármelyik másik alvási pozícióhoz is megfelelő lehet. Memóriahabos anyaga lehetővé teszi a nyaki gerincszakasz izmainak tehermentesítését, támogatva a p

megvesz
Ginseng Slim fogyasztó tea filteres 20x Dr. Chen

Ginseng Slim fogyasztó tea filteres 20x Dr. Chen

Ginseng Slim fogyasztó tea Dr.Chen 20filter A teakeveréket elsõsorban azoknak ajánlott fogyasztani, akik lépést kívánnak tartani a mindennapok felpörgetett ritmusával, ugyanakkor szeretnék megőrizni egészségüket és ideális testsúlyukat is. Alkotóelemei közül a zöld tea biztosítja a harmonikus ízt és az éberséget, a ginseng energiával tölti fel a szervezetet. A mályva méregtelenítő és emésztést serkentő hatásának köszönhetően segít az optimális testsúly kialakításában, illetve megőrzésében. Adag

megvesz