Telten gyümölcsös tea a szeder zamatával és egy kevés borsmentával.
ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, borsmenta (4,4°), narancshéj.
ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:
A gyümölcstea annál finomabb minél tovább áztatjuk. 8-10 percig mindenképpen ajánlott várni, hogy az ízek egyenletesen kioldódjanak.
FOGYASZTÁSI JAVASLAT:
Fogyasztható jó melegen, langyosan, de hidegen is. Kiváló nyári hűtött ital is készíthető belőle. Szerintünk akkor a legjobb, ha 4-5 darab filtert leforrázunk egy bögrében. Hagyjuk 10 percig állni, majd áttöltjük egy kancsóba és felöntjük hideg vízzel, esetleg jégkockával.
Gyorsabb megoldás, ha a filtert beleteszed egy magas üvepohárba és egyszerűen felöntöd hideg vízzel. 10 perc után fogyaszthatod is. Az eredmény egy kellemesen savanykás ital.
Igazán jó eredményt akkor érhetünk el, ha a teát jégkockának lefagyasztjuk. Azután már nincs más dolgunk, mint beledobni a pohárba és felönteni vízzel.
Édesíthetjük is, ha úgy jobban szeretjük. Kristálycukor használata esetén, még a forró vízzel felöntés előtt tegyük hozzá.
Tehetünk hozzá egy kevés mézet is. Azonban ha nem akarsz + kalóriát bevinni használd a 0 kalóriás eritritet.
Tárolás: szobahőmérsékleten, zárt edényben fénytől és idegen szagoktól mentesen.
Szép és praktikus csomagolás négy új ízvilágú teával. Ajándékba, de saját használatra is ajánljuk. A doboz két oldalról nyitható, így könnyen kivehető belőle a kívánt tea. Összetétel: Gyümölcstea szeder ízesítéssel és mentával 2g*13db Telten gyümölcsös tea a szeder zamatával és egy kevés borsmentával. ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, borsmenta (4,4°), narancshéj. Gyümölcstea Bodzás limonádé ízesítéssel 2g*13db Friss, citromos, b
Esztétikus megjelenésű kínáló fadoboz. A dobozban 50 db Gárdonyi teaház filteres tea található vegyes összeállításban. Összetétel: Citrom juice ízesítéssel citromfűvel, mentával 2g ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, menta (5%), aroma, citromfű (3%). Gyümölcstea bodzás limonádé ízesítéssel 2g ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, citromfű (10%), aromák, menta, bodzavirág (5°). Gyümölcstea málna és szamóca ízesítéssel 2g
A doboz ötféle gyümölcsteát tartalmaz a Gárdonyi Teaház filteres teái közül: Gyümölcstea erdei gyümölcs ízesítéssel és bodzával Az erdő gyümölcseinek zamatos, telt, kissé fanyar íze egy csészében ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, erdei gyümölcsök 29% ( bodzabogyó 10%, csipkebogyó, áfonya, galagonya, kökény), aroma Gyümölcstea eper és narancs ízesítéssel és citromfűvel Gyümölcstea és citromfű keveréke, melyet a vérnarancs és a zamatos eper aromája tesz egyedi
Kedves ajándék lehet a barátoknak, az üzleti partnereknek vagy a kollegáknak az irodába. A doboz felülete szép, selymes fényű lakkozással készült, kiemelve a fa természetes erezetét. A doboz tartalma: Gyümölcstea gyömbéres narancs ízesítéssel 10db A tea a hibiszkusznak köszönhetően enyhén savanykás, zamata narancsdzsúszos gyömbéres. Határozott, de nem tolakodó illatú, amolyan mindenki kedvence. ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, rooibos, narancshéj 8%,
Mutatós teás ajándék kicsit más formában. A tea ízvilága telten gyümölcsös, tojáslikőrös jelleggel. ÖSSZETEVŐK: alma, csipkebogyó, hibiszkusz, mazsola, aroma, napraforgó-szirom ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:
A doboz alul sötétkék, felül fehér formalakkal díszített mintával. A doboz tartalma: 4*10 db filteres tea Citrom juice ízesítéssel citromfűvel, mentával 2g*10db ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, menta (5%), aroma, citromfű (3%). Gyümölcstea szeder ízesítéssel és mentával 2g*10db ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, borsmenta (4,4°), narancshéj. Gyümölcstea málna és szamóca ízesítéssel 2g*10db ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz,
Kedves ajándék teakedvelőknek. Gyümölcstea szeder ízesítéssel és mentával 5db Telten gyümölcsös tea a szeder zamatával és egy kevés borsmentával. ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, borsmenta (4,4°), narancshéj. Gyümölcstea almás süti ízesítéssel 5db A tea enyhén savanykás, almás süti zamattal. A gőzölgő tea illata és íze az otthon melegének hangulatát idézheti fel bennünk. ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, rooibos, ánizs, fahéj. Gyümölcs
A doboz alul sötétkék, felül fehér formalakkal díszített mintával. A doboz tartalma: 4*10 db filteres tea Citrom juice ízesítéssel citromfűvel, mentával 2g*10db ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, menta (5%), aroma, citromfű (3%). Szeder ízesítéssel és mentával 2g*10db ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, borsmenta 4,4%, narancshéj Gyümölcstea málna és szamóca ízesítéssel 2g*10db ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebog
A doboz ötféle gyümölcsteát tartalmaz a Gárdonyi Teaház filteres teái közül: Gyümölcstea erdei gyümölcs ízesítéssel és bodzával Az erdő gyümölcseinek zamatos, telt, kissé fanyar íze egy csészében ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, erdei gyümölcsök 29% ( bodzabogyó 10%, csipkebogyó, áfonya, galagonya, kökény), aroma Gyümölcstea eper és narancs ízesítéssel és citromfűvel Gyümölcstea és citromfű keveréke, melyet a vérnarancs és a zamatos eper aromája tesz egyedivé
A VÁLOGATÁS ÍZEI: Gyümölcstea erdei gyümölcs ízesítéssel bodzabogyóval Az erdő gyümölcseinek zamatos, telt, kissé fanyar íze egy csészében ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, erdei gyümölcsök 29% ( bodza 10%, csipkebogyó, áfonya, galagonya, kökény), aroma Gyümölcstea vadcseresznye ízesítéssel csipkebogyóval Egyedülálló karakteres ízvilág, kissé fanyar ugyanakkor finoman illatos teakompozíció. ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, csipkebogyó (30%
100 darab gyümölcstea papír aromazáró borítékban, öt ízben. Gyümölcstea Bodzás limonádé ízesítéssel Friss, citromos, bodzaillatú teakeverék. Melegen vagy hűtve limonádénak is kiváló ital készíthető belőle. ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, citromfű 10%, aromák, menta, bodzavirág 5% Gyümölcstea vadcseresznye ízesítéssel csipkebogyóval Egyedülálló karakteres ízvilág, kissé fanyar ugyanakkor finoman illatos teakompozíció. ÖSSZETEVŐK: hibiszk
A VÁLOGATÁS ÍZEI Citrom juice ízesítéssel citromfűvel, mentával 2g ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, menta (5%), aroma, citromfű (3%). Birsalma, málna ízesítéssel citromverbénával 2g ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, csipkebogyó, alma, aroma, citromverbéna (5%), narancshéj, málnalevél. Gyümölcstea málna és szamóca ízesítéssel 2g ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, bodzabogyó, szamócalevél, galagonya, kökény, áfonya. Gyümölc
ÖSSZETEVŐK: fehér hibiszkusz, alma, menta (5%), aroma, citromfű (3%) ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT: A gyümölcstea annál finomabb minél tovább áztatjuk. 8-10 percig mindenképpen ajánlott várni, hogy az ízek egyenletesen kioldódjanak. FOGYASZTÁSI JAVASLAT: Fogyasztható jó melegen, langyosan, de hidegen is. Kiváló nyári hűtött ital is készíthető belőle. Szerintünk akkor a legjobb, ha 4-5 darab filtert leforrázunk egy bögrében. Hagyjuk 10 perci
Nagyszerű ajándék hölgyeknek, uraknak egyaránt. A doboz 50 g fahéjas szilva gyümölcsteát, és 20 db filteres teát tartalmaz vegyesen. (Nagyobb mennyiség esetén a teák egyedi kérés szerint módosíthatók.) Fahéjas szilva gyümölcstea 50g Összetevők: hibiszkusz, alma, mazsola, csipkebogyó, szilva aroma, rózsaszirom, körömvirág, kék mályva, fahéj darabok. 10 db Vörös áfonya ízesítésű gyümölcstea kasvirággal 2g Összetevők: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, aroma, kasvirág (5%), narancshéj 1
ÖSSZETEVŐK: hibiszkusz, alma, csipkebogyó, rózsaszirom, mazsola, aroma, körömvirág ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT: A gyümölcstea annál finomabb minél tovább áztatjuk. 8-10 percig mindenképpen ajánlott várni, hogy az ízek egyenletesen kioldódjanak. FOGYASZTÁSI JAVASLAT: Fogyasztható jó melegen, langyosan, de hidegen is. Kiváló nyári hűtött ital is készíthető belőle. Édesíthetjük is, ha úgy jobban szeretjük. Kristálycukor használata esetén, még a forró vízzel felöntés