A Giant Explore elektromos kerékpár családjába a szó szerint óriás gyártó cross-trekking pedelec gépei tartoznak.
Ebben a mezőnyben képviseli a mondhatni arany középutat az Explore E+ 2D GTS (illetve annak női vázas változata, az 'STA' jelzésű modell). A kerékpár cross trekking mivolta sportosabb geometriájú vázában és bütykösebb, cross-os külső gumijaiban érhető tetten leginkább.
Az E+ 2D-es Explore gépekben vázba rejtett, 500Wh kapacitású akkumulátort és Giant SyncDrive Sport motort (maximálisan 70Nm-es nyomatékkal és akár az emberi erő 350%-át elérő elektromos rásegítéssel) találunk. Ezen számok ismeretében pedig már megelőlegezhető, hogy túráink kellőképpen dinamikusak és hosszúak lesznek/lehetnek!
Maradva még a bringa ebike részénél: az E+ 2D-es modellen a Giant RideControl Dash kijelzőjét találjuk, ami egy kisebb méretű, okostelefonos appal összekapcsolható színes kijelző, így azok is megtalálják ebben a pedelec-ben a számításukat, akik szeretik telefonjukon nézni például a tekeréseik részletesebb adatait vagy finomhangolni a SyncDrive motor beállításait.
A kerékpár ezen felül egy 9 sebességes Alivio váltóval és MT200-as hidraulikus tárcsafékekkel van szerelve. Illetve természetesen el van látva teljes világítással, csomagtartóval (MIK rendszerű gyorsrögzítős)és sárvédőkkel.
×
Az akció kezdetét megelőző 30 nap legalacsonyabb ára: 1.069.900,- Ft
Az akció kezdetét megelőző 30 nap legalacsonyabb ára: 924.900,- Ft
Az Explore E+ 3 GTS a Giant legkedvezőbb árú, már a nagyobb, 500Wh kapacitású akkumulátorral és az erősebb, SyncDrive Sport motorral szerelt cross-trekking elektromos kerékpárja. Az ebben az ebike-ban megtalálható Giant SyncDrive Sport motor kiváló választás lesz túrázáshoz, napi közlekedéshez még meredek emelkedőkön is, hiszen a nyomatékszenzoros középmotor maximális nyomatéka 70Nm (így egyértelműen az erős motorok közé sorolható), illetve a legnagyobb rásegítési szinten az emberi erő 350%-át adja l
Végre a régiónkban, így hazánkban is megvásárolható a Giant speed-pedelec (45 km/h-ig rásegítő) elektromos kerékpárja, az Explore E+ 1 PRO STA 45kmh. Ez a modell lényegében a "sima" Explore E+ 1 Pro STA 45 km/h-s változata, nagyobb végsebességű motorral és az ezzel járó kötelező alkatrészekkel: rendszámtábla tartó, tükör, duda, állandó világítás. Ennek megfelelően egy prémium, minőségű trekking gépről beszélhetünk, amiben levegős Suntour NCX D Air első villát találunk, 11 sebességes Shimano Deore vá
Végre a régiónkban, így hazánkban is megvásárolható a Giant speed-pedelec (45 km/h-ig rásegítő) elektromos kerékpárja, az Explore E+ 1 PRO GTS 45kmh. Ez a modell lényegében a "sima" Explore E+ 1 Pro GTS 45 km/h-s változata, nagyobb végsebességű motorral és az ezzel járó kötelező alkatrészekkel: rendszámtábla tartó, tükör, duda, állandó világítás. Ennek megfelelően egy prémium, minőségű trekking gépről beszélhetünk, amiben levegős Suntour NCX D Air első villát találunk, 11 sebességes Shimano Deore vá
A Fathom E+2 kerékpár kiváló ár-érték aránnyal rendelkezik, így megfizethetőbb áron juthatsz hozzá a kiváló minőségű Giant technológiákhoz. Ez a 29"-es kerékméretű ebike lehetővé teszi, hogy könnyedén és zökkenőmentesen haladj előre, akár hosszabb terepen vagy meredek emelkedőkön is. A kerékpár megbízható és hatékony motoros rásegítést nyújt maximális 70Nm-es motorjával, így biztos lehetsz abban, hogy élvezetes lesz a hegyi kirándulás, vigyen bármerre is az utad. A Giant Fathom E+ 2 merev farú mountain
Az akció kezdetét megelőző 30 nap legalacsonyabb ára: 1.799.900,- Ft
A Dailytour E+ 2 a Giant egyik legjobb ár-érték arányú agyváltós városi elektromos kerékpárja. 7 sebességes Shimano Nexus agyváltóval, Shimano MT200-as hidraulikus tárcsafékekkel. Az elektromos rásegítésről a Giant SyncDrive Core motor gondoskodik, amely 50Nm-es csúcsnyomatékával és 300%-os maximális rásegítésével kellemes és kifinomult támogatást nyújt az emelkedőkön is. Ez a kifinomultság még jobban tetten érhető, ha bekapcsoljuk a az ebike-on az automatikus rásegítési módot, amikor a SyncDrive
2023-ban jelentősen megújult a Giant Explore E+ 2, ami a kerékpárgyártó óriás jobban felszerelt cross-trekking ebike-ja. Kezdjük a legszembetűnőbb újítással, az új vázzal. Ezzel az E+ 2 jelzésű modellben találkozunk először. Az új Explore vázzal, ami robusztosabb és egyenesebb hátas testtartást biztosít, mint elődje, vagy mint az E+ 3 jelzésű, alacsonyabban felszerelt modellé. A robusztusság a vastagabb gumikon is tetten érhető, az új vegyes használatra (azaz aszfaltra és enyhe terepre) szánt 29"-
A Macina Ride 591 az osztrák KTM legkedvezőbb árú merev farú elektromos mountain bike gépe 500Wh-s akkumulátorral. Utóbbi ráadásul egy esztétikus fedlap alá van rejtve, hogy a kerékpár egységesebb megjelenést kapjon. Ez az akku táplálja az 50Nm-es csúcsnyomatékú Bosch Active Line Plus motort, ami az emberi erő 275%-át tudja még leadni a 29"-es hátsó kerékre a 9 sebességes Shimano Alivio láncváltón keresztül. A terepen való kezelhetőség érdekében az ebike 100mm-es rugóutas Suntour XCM lengéscsillap
Tulajdonságok: Korábbi verzióról EnergyPak Smart 800-as akkumulátorra történő cserénél szükséges takarófedél. Kompatibilis: 2020, 2021, 2022 Explore E+ Pro, Explore E+ 1/2/2D; 2021, 2022 Amiti E+1/2/2D modellekkel
Motor Giant SyncDrive Sport, powered by Yamaha 70Nm Kijelző Giant RideDash Evo Akkumulátor Giant EnergyPak Smart 500Wh Giant EnergyPak Plus range extender compatible Vezérlés Giant RideControl Ergo 2 Töltö Giant EnergyPak Smart 6A charger Méretek GTS: S Szín Metallic Navy Váz ALUXX SL aluminum, Overdrive 1½ - 1⅛" head tube, integrated KS18 kickstand mount Villa SR
Motor: SyncDrive Sport, 70Nm, powered by Yamaha Kezelő: RideControl Ergo Kijelző: RideDash Evo Akkumulátor: EnergyPak Smart 500Wh EnergyPak Plus range extender compatible Méretek: L Szín: Black Váz: ALUXX Aluminum, Overdrive 1½ - 1⅛" head tube, integrated KS18 kickstand mount Villa: SR Suntour NEX E25 DS 63mm travel Kormány: Giant Connect Riser 31.8x690mm Markolat: Giant Contact Ergo Stucni: Giant Contact Nyeregcső: Gi
Motor: SyncDrive Sport, 70Nm, powered by Yamaha Kezelő: RideControl Ergo Kijelző: RideDash Evo Akkumulátor: EnergyPak Smart 500Wh EnergyPak Plus range extender compatible Méretek: L Szín: Metallic Navy Váz: ALUXX Aluminum, Overdrive 1½ - 1⅛" head tube, integrated KS18 kickstand mount Villa: SR Suntour NEX E25 NLO DS 63mm travel Kormány: Giant Connect Riser 31.8x690mm Markolat: Giant Contact Ergo Max Plus Stucni: Giant Contact Nyeregcső: Giant 30.9
Motor: SyncDrive Sport, 70Nm, powered by Yamaha Kezelő: RideControl Ergo Kijelző: RideDash Evo Akkumulátor: EnergyPak Smart 500Wh EnergyPak Plus range extender compatible Méretek: S Szín: Metallic Navy Váz: ALUXX Aluminum, Overdrive 1½ - 1⅛" head tube, integrated KS18 kickstand mount Villa: SR Suntour NEX E25 NLO DS 63mm travel Kormány: Giant Connect Riser 31.8x690mm Markolat: Giant Contact Ergo Max Plus Stucni: Giant Contact Nyeregcső: Giant 30.9