Gránit Jumbo Mozsár  Ø15 cm-es (12453)

Gránit Jumbo Mozsár Ø15 cm-es (12453)

Fedezzük fel újra a mozsarat, ami konyhánk egyik kedvenc eszköze lehet !

A mozsarat sok ezer éve használja az emberiség magvak őrlésére, hántolására, fűszerkeverékek készítésére, növények pépesítésére, újabban gyógyszerek, pakolások készítésére. Ma már a legtöbb háziasszonynak a mozsár inkább lakásdísz, mintsem egy rendszeresen használt konyhai eszköz. Pedig legyen az bármilyen is, a mozsarat mostanság is sokféleképpen használhatjuk.
Mit tud a mozsár?
Törhetünk benne fűszernövényeket, melyeknek törés közben nem roncsoljuk a sejtfalát, így nem lesznek kesernyések a zúzástól, apróra őrölhetjük a diót, mandulát, mogyorót és pisztáciát. Kerülhet a mozsárba mák, fokhagyma, vagy épp cukor is, a fűszernövényekből és egyéb hozzávalókból pedig közvetlenül a mozsárban készíthetünk szószokat, krémeket, pácokat. A mozsarak szakértői szerint a masszív, tömör és nehéz anyagból készült mozsár a legmegfelelőbb, mely lehet kő, gránit vagy márvány.
Mérete:  15 cm átmérőjű, 10 cm magas a mozsár, 14,5 cm hosszú és 4 cm átmérőjű a törő
Tisztítása: semleges folyékony mosogatószerrel mossa el! Kerülje a karcosodást okozó szerek és eszközök használatát!

megvesz
Berlinger Haus Gránit Diamond Line kuglóf sütőforma (BH-1136)

Berlinger Haus Gránit Diamond Line kuglóf sütőforma (BH-1136)

Ismerje meg a Berlinger Haus Gránit Diamond kuglóf sütőformát, amely ideális választás az otthoni sütéshez! Az innovatív forma és a prémium minőségű tapadásmentes bevonat együttesen biztosítják a kuglóf egyenletes és égésmentes sütését. A Gránit Diamond sütőforma magas minőségű anyagokból készült, amelyek tartósak és könnyen tisztíthatóak. Az elkészült kuglóf könnyedén kivehető a formából, így a sütemény tökéletes állagú és megjelenésű marad. Az extra mély forma lehetővé teszi, hogy nagyobb méretű s

megvesz
Jumbo nyakszirtkefe

Jumbo nyakszirtkefe

Nyakszirtkefe Jumbo Comair A Comair nyakszirtkefe dús pamacsa, bársonyos tapintású műszálakból készült. A nyakszirtkefe nyele könnyű műanyag ötvözetből készült. Nyakszirtkefe márka Comair Nyakszirtkefe származási helye Németország

megvesz
Rebotec Jumbo 150 Yano walker alkartámaszos járókeret

Rebotec Jumbo 150 Yano walker alkartámaszos járókeret

Nagy súlyú személyeknek revezett rollátor, bevásárlótáskával. Szinterezett acél vázzal, tömör gumi kerekekkel, magassága 10 fokozatban állítható. Összecsukható. Kétfunkciós fék 150 kg testsúlyig Méretek Jumbo 150 Mélység (cm) 72 Szélesség (cm) 76 Markolat magassága (cm) 75-93 Ülés magassága 60 Ülés szélessége 54 Tömege (kg) 11.6 Magasságállítás

megvesz
Berlinger Haus Granit Diamond Line Indukciós grill serpenyő 28 cm-es (BH-1794)

Berlinger Haus Granit Diamond Line Indukciós grill serpenyő 28 cm-es (BH-1794)

A Berlinger Haus Granit Diamond Line Indukciós grill serpenyő egy tökéletes választás. Ezzel az edénnyel Ön is profi séf lehet a konyhában. Kevés olajjal grillezhet benne különféle zöldségeket,vagy szárnyasokat, de akár egy finom szaftos steaket is. Tulajdonságok: Öntött alumínium 3 rétegű márvány bevonat PFOA, ólom-és kadmiummentes Indukciós tűzhelyen is használható Kellemes tapintású nyél Mosogatógépben is tisztítható Ajándék filcbetét, amely tároláskor védi az edény bels

megvesz
Kültéri dekorációs lámpa Dados gránit 10092

Kültéri dekorációs lámpa Dados gránit 10092

Modern kültéri dekorációs lámpa gránit lámpatest, búrával. Mérete: 38x38 cm

megvesz
Kültéri dekorációs lámpa Dados gránit 10091

Kültéri dekorációs lámpa Dados gránit 10091

Modern kültéri dekorációs lámpa gránit lámpatest, búrával. Mérete: 30x30 cm

megvesz
Berlinger Haus Diamond Granit Line csatos tortaforma 24 cm-es (BH-1142)

Berlinger Haus Diamond Granit Line csatos tortaforma 24 cm-es (BH-1142)

 A Berlinger Haus tepsik, sütőformák kiváló minőségűek. Formatervezésük, és színviláguk     hozzájárul elegáns megjelenésükhöz. Préselt szénacélból készülnek, 3 rétegű     márvány vagy kerámia bevonattal. Tulajdonságok: Préselt szénacél 3 rétegű márvány bevonat Kapcsos kivitelű, ezért könnyen kezelhető PFOA, ólom-és kadmiummentes Mosogatógépben is tisztítható

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 10 db-os INOX edénykészlet (BL-1637)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 10 db-os INOX edénykészlet (BL-1637)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 10 részes rozsdamentes acél edénykészlet a profi háziasszonyok választása! Az edények kiváló minőségű, 18/10-es rozsdamentes acélból készültek. Oldalfaluk vastag, aljuk kiváló hővezetési jellemzőkkel rendelkező, 5 rétegű energiatakarékos szendvics talp. Az edények alját vasmaggal látták el, így indukciós tűzhelyen is használhatóak! Fedelüket hőálló üvegből gyártották, amit rozsdamentes acél fogókkal láttak el. A fülek időtálló, masszív, szegecselt kialakításúak. Rendelt

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 17 részes rozsdamentes acél edénykészlet (BL-3133)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 17 részes rozsdamentes acél edénykészlet (BL-3133)

   A Blaumann Gourmet Line Jumbo 17 részes rozsdamentes acél edénykészlet tökéletes választás ! Ebben a minőségi 17 részes edénykészletben minden alapvető eszközt megtalál, amire a konyhában szüksége lehet. Nemcsak edényeket tartalmaz, hanem számos hasznos eszközt is. 5 rétegű, energiatakarékos szendvics talp Időtálló, masszív, szegecselt fogók Indukciós főzőlapon is használható Mosogatógépben is mosható, könnyen tisztítható Az edény belső falán praktikus mérőskála található A kü

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 12 részes rozsdamentes acél edénykészlet (BL-1410)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 12 részes rozsdamentes acél edénykészlet (BL-1410)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 12 részes rozsdamentes acél edénykészlet a profi háziasszonyok választása! Az edények kiváló minőségű, 18/10-es rozsdamentes acélból készültek. Oldalfaluk vastag, aljuk kiváló hővezetési jellemzőkkel rendelkező, 5 rétegű energiatakarékos szendvics talp. Az edények alját vasmaggal látták el, így indukciós tűzhelyen is használhatóak! Fedelüket hőálló üvegből gyártották, amit rozsdamentes acél fogókkal láttak el. A fülek időtálló, masszív, szegecselt kialakításúak. Rendelt

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 12 részes rozsdamentes acél edénykészlet (BL-1031)

Berlinger Haus Diamond Granit Line muffinsütő - 12 db-os (BH-1138)

Berlinger Haus Diamond Granit Line muffinsütő - 12 db-os (BH-1138)

Készítsd el saját, tökéletes muffinjaidat a Berlinger Haus muffinsütővel! A kiváló minőségű, tapadásmentes felület megakadályozza a sütemények odaégését még minimális zsiradék használata esetén is. Így garantált, hogy tökéletes textúrájú és sütésű muffinokat varázsolhatsz az asztalra. Válaszd a Berlinger Haus muffinsütőt, és élvezd a sütés élményét, minden alkalommal!  Tulajdonságok: Préselt szénacél 3 rétegű márvány bevonat Kellemes tapintású, hőálló szilikon fogók PFOA, ólom-

megvesz
Berlinger Haus Granit Diamond indukciós Alacsony lábas fedővel 28 cm-es (BH-1109)

Berlinger Haus Granit Diamond indukciós Alacsony lábas fedővel 28 cm-es (BH-1109)

Kínálatunk egyik legnépszerűbb edénye! Berlinger Haus Granit Diamond lábas 2 az 1-ben! Sütőbe is tehető, így piríthat és süthet is ugyanabban az edényben. Extra vastag oldalfallal, és turbó indukciós aljjal rendelkezik. A kimagasló tapadásmentességet a 3 rétegű, PFOA, ólom-és kadmiummentes, tartós márvány bevonat garantálja. Tulajdonságok: Öntött alumínium 3 rétegű márvány bevonat PFOA, ólom-és kadmiummentes Indukciós tűzhelyen is használható Hőálló üvegfedő Sütőben is has

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 26 db-os edénykészlet (BL-3853)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 26 db-os edénykészlet (BL-3853)

A Blaumann Gourmet Line Jumbo 26 részes rozsdamentes acél edénykészlet tökéletes választás ! Ebben a minőségi 26 részes edénykészletben minden alapvető eszközt megtalál, amire a konyhában szüksége lehet. Nemcsak edényeket tartalmaz, hanem számos hasznos eszközt is. Tálaló szettet, fűszertartót, sütőkosarat, aminek a segítségével egyszerűbben süthet rántott szeleteket, hasábburgonyát. Edényalátétet, ami a tálalásban segít. 5 rétegű, energiatakarékos szendvics talp Időtálló, masszív, szege

megvesz
Blaumann Gourmet Line Jumbo 27 db-os edénykészlet (BL-3134)

Blaumann Gourmet Line Jumbo 27 db-os edénykészlet (BL-3134)

 A Blaumann Gourmet Line Jumbo 27 részes rozsdamentes acél edénykészlet tökéletes választás ! Ebben a minőségi 27 részes edénykészletben minden alapvető eszközt megtalál, amire a konyhában szüksége lehet. Nemcsak edényeket tartalmaz, hanem számos hasznos eszközt is. Tálaló szettet, fűszertartót, sütőkosarat, aminek a segítségével egyszerűbben süthet rántott szeleteket, hasábburgonyát. Edényalátétet, ami a tálalásban segít.   5 rétegű, energiatakarékos szendvics talp Időtálló, masszív,

megvesz