A Glükózamin-szulfát egy természetben előforduló anyag, amiről kimutatták, hogy támogatja az egészséges ízületek fenntartását. A glükózamin a porcok egyik fő alkotóeleme, amit a test az ütések tompítására, elnyelésére használ mozgás közben. Ha nem lenne porcunk, minden mozdulat fájdalmas lenne. A porc különösen érzékenyek a kopásra és idővel az állapotuk romolhat, így magunkra hagynak a fájdalmas, merev ízületeinkkel. A kutatások azt mutatják, hogy a glükózamin segíthet javítani a sérült kötőszövetet, mint, pl. a porcokat és regenerálja ezeket a szöveteket a szervezetben.
Úgy tartják, hogy a glükózamin növelheti a porc rugalmasságát azzal, hogy növeli a víz és a tápanyagok jelenlétét az ízületben. Számos tanulmány még azt is állítja, hogy a glükózamin segíthet újraépíteni a porcokat, ha már megsérültek, elérve ezzel az ízületek helyreállítását és mobilitását. A glükózamin hatásai különösen fontosak azok számára, akik fizikailag aktívak és rendszeres edzéseken vesznek részt, mivel az ismétlődő mozdulatok miatt hajlamosabbak a korai ízületi degenerációra. Kétharmadrészt vízből álló ízületeink sajnos egyelőre nem képesek a vizet magukhoz vonzani és visszatartani. Kimutatták, hogy a glükózamin rugalmasan és egészségesen tartja a porcokat azzal, hogy mátrixában vizet és tápanyagokat szállít hozzájuk és ott is tartja azokat. Még azt is kimutatták, hogy a sérült porcok regenerálásában is segíthet, visszaállítva ezzel az ízületek működését és rugalmasságát. Mivel képes helyrehozni és újraépíteni a porcokat, ezért igen népszerű a súlyemelők, sportrajongók és idősebbek körében.
A Glükózamin-szulfát előnyei:
tesztelt ízületvédő
védi az ízületeket és enyhíti a fájdalmakat
gyulladásgátló
javítja a mobilitást és a mozgástartományt
segíti a porcok helyreállítását és segíthet újraépíteni a porcokat
támogatja az ízületek általános egészségét
jó felszívódású
Összetevők: 100% Glükózamin szulfát 2KCL
Adagolás: az egyik shakerünkbe tegyen 250-350 ml vizet vagy gyümölcslevet. Adjon hozzá 1 g terméket, rázza meg és fogyaszthatja is. Fogyassza 2x naponta.
Figyelmeztetés: A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott és változatos étrendet. Tárolja száraz helyen, 25°C-ig. Védje a fagytól és a közvetlen napfénytől. Nem alkalmas gyerekek, terhes és szoptató nők számára. Tárolja kisgyermekektől védve. A gyártó nem felel a helytelen használat vagy tárolás által okozott károkért. Ne lépje túl az ajánlott napi mennyiséget.
Kiszerelés: 250g
A Glükózamin-szulfát egy ízületvédő az ízületi szövetek regenerációjához és megújulásához. A glükózamin az ízületi szövetek alap építőköve.
Összetevők: glükozamin-szulfát (puhatestűek), kondroitin-szulfát, metil-szulfonil-metán (MSM), maltodextrin, C-vitamin (L-aszkorbinsav), zselatin kapszula. Adagolás: fogyassz naponta 3 kapszulát.
Összetevők: glükozamin-szulfát (puhatestűek), kondroitin-szulfát, metil-szulfonil-metán (MSM), maltodextrin, C-vitamin (L-aszkorbinsav), zselatin kapszula. Adagolás: fogyassz naponta 3 kapszulát.
OÉTI engedélyszám: 22681/2019 Összetevők: MSM (metil-sulfonil-metán), glükozamin-szulfát, kondroitin-szulfát 93% (cápaporc), C-vitamin (aszkorbinsav),zselatin, színezék: titán-dioxid. 1 kapszula tartalma: MSM 250 mg Glukozamin szulfát 150 mg C-vitamin 150 mg Kondroitin szulfát 93% 139,5 mg Adagolás: napi 1-3 x 1 kapszula
Tápértékek (ízesítetlen) 100 g 30 g (1 adag) *RI 30 g-ban Energetická hodnota 1602 kJ/ 383 kcal 481 kJ/ 115 kcal 5,7 % Zsír 5,5 g 1,7 g 2,4 % - ebből telített zsírsavak 3,7 g 1,1 g 5,5 % Szénhidrát 5,8 g 1,8 g 0,7 % - ebből cukrok 5,8 g 1,8 g 1,9 %
A Glükózamin-szulfát egy természetben előforduló anyag, amiről kimutatták, hogy támogatja az egészséges ízületek fenntartását. A glükózamin a porcok egyik fő alkotóeleme, amit a test az ütések tompítására, elnyelésére használ mozgás közben. Ha nem lenne porcunk, minden mozdulat fájdalmas lenne. A porc különösen érzékenyek a kopásra és idővel az állapotuk romolhat, így magunkra hagynak a fájdalmas, merev ízületeinkkel. A kutatások azt mutatják, hogy a glükózamin segíthet javítani a sérült kötőszövetet, min
Adagolás Fogyassz 1 tasakkal naponta. Tápérték táblázat Tápérték 1 tasak A-vitamin (retinil-acetát) 0,15 mg B1-vitamin (tiamin-mononitrát) 1,5 mg B2-vitamin (riboflavin) 1,7 mg B3-vitamin (nikotinamid) 20 mg B5-vitamin (lalcium-d-pantotenát) 7 mg B6-vitamin (piridoxin-hidroklorid) 3 mg B7-vitamin

Javasolt napi adag: 2×1 tabletta. ÖSSZETEVŐK:glükózamin-szulfát (rákból); kondroitin-szulfát; halkollagén; tömegnövelő szer: mikrokristályos cellulóz, kalcium-karbonát, térhálós cellulózgumi; emulgeálószer: poli(vinil-pirrolidon); tömegnövelő szer: hidroxi-propil-metil-cellulóz; fényezőanyag: polivinil-alkohol; csomósodást és lesülést gátló anyag: zsírsavak magnéziumsói, talkum, cellulózgumi. Tengeri kagylókra vagy rákfélékre érzékenyek nem fogyaszthatják! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a v
Javasolt napi adag: 2×1 tabletta. ÖSSZETEVŐK: glükózamin-szulfát (rákból); kondroitin-szulfát; metil- szulfonil-metán; tömegnövelő szer: mikrokristályos cellulóz, kalcium- karbonát; emulgeálószer: poli(vinil-pirrolidon); tömegnövelő szer: hidroxi-propil-metil-cellulóz, térhálós cellulózgumi; fényezőanyag: polivinil-alkohol; csomósodást és lesülést gátló anyag: zsírsavak magnéziumsói, talkum, cellulózgumi. Tengeri kagylókra vagy rákfélékre érzékenyek nem fogyaszthatják! Az étrend-kiegészítő nem hel
Javasolt napi adag: 2×1 tabletta. ÖSSZETEVŐK:glükózamin-szulfát (rákból); kondroitin-szulfát; halkollagén; tömegnövelő szer: mikrokristályos cellulóz, kalcium-karbonát, térhálós cellulózgumi; emulgeálószer: poli(vinil-pirrolidon); tömegnövelő szer: hidroxi-propil-metil-cellulóz; fényezőanyag: polivinil-alkohol; csomósodást és lesülést gátló anyag: zsírsavak magnéziumsói, talkum, cellulózgumi. Tengeri kagylókra vagy rákfélékre érzékenyek nem fogyaszthatják! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a v
Összetevők: glükózamin szulfát kálium klorid, dimetilszulfonilmetán/MSM/, L-aszkorbinsav/C vitamin /,koenzim Q10, zselatin,mikrokristályos cellulóz Kiszerelési egység : 60 db kapszula Napi adag: 1 db kapszula – maximum 3 db kapszula 3 db kapszulára számítva: glükózamin-szulfát kálium klorid 1500 mg dimetilszulfonilmetán /MSM / 450 mg C-vitamin 81 mg Koenzim Q10 30 mg kapszulahéj : zselatin
Hatóanyagok 2 filmtablettában: C-vitamin 120mg D3-vitamin (Quali-D) 15mcg 600NE/IU Glükozamin-szulfát 1000mg Metil-szulfonil-metán MSM (OptiMSM) 640mg Kondroitin-szulfát 400mg Kollagén (Peptan) 10mg Összetevők: Glükozamin-szulfát-kálium-klorid (rákpáncélból kivont), metil-szulfonil-metán (OptiMSM), kondroitin-szulfát-nátrium, tömegnövelő szerek (mikrokristályos cellulóz, hidroxi-propil-metil-cellulóz), L-aszkorbinsav, stabilizátor (polivinil-pirrolidon), színezék (titán-dioxid), hi
PORC-VITA C KOLLAGÉN filmtabletta 5 PROENZIM ÉPÍTŐELEM A PORCOK EGÉSZSÉGÉÉRT Kollagén, glükozamin, MSM, kondroitin-szulfát tartalmú étrend-kiegészítő filmtabletta C-vitaminnal 100 db filmtabletta Adagolási javaslat: felnőttek számára napi 2 tabletta, ügyelve a bőséges folyadékbevitelre. Aktív anyagok 2 tablettában Glükozamin-szulfát 1420 mg Kondroitin-szulfát
Hatóanyagok 2 filmtablettában: C-vitamin 120mg D3-vitamin (Quali-D) 15mcg 600NE/IU Glükozamin-szulfát 1000mg Metil-szulfonil-metán MSM (OptiMSM) 640mg Kondroitin-szulfát 400mg Kollagén (Peptan) 10mg Összetevők: Glükozamin-szulfát-kálium-klorid (rákpáncélból kivont), metil-szulfonil-metán (OptiMSM), kondroitin-szulfát-nátrium, tömegnövelő szerek (mikrokristályos cellulóz, hidroxi-propil-metil-cellulóz), L-aszkorbinsav, stabilizátor (polivinil-pirrolidon), színezék (titán-dioxid), hi
Porc Vita Bioglükózamin Forte Glükozamin-MSM-kondroitin tartalmú étrend-kiegészítő tabletta. A porcok és a csontozat egészségéért C-vitaminnal. Adagolás: felnőttek számára naponta 2x1 tabletta, 1-3 hónapig, ügyelve a bőséges folyadék bevitelre. Tárolás: száraz, hűvös helyen. Aktív összetevők napi 2 tablettában Glükozamin-szulfát 800 mg Kondroitin-szulfát