Halogén izzó G9 42W Fényforrás (630 lumen)

Halogén izzó G9 42W Fényforrás (630 lumen)

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetoen megszülettek az ún. ECO izzólámpák, amelyek szinte majdnem olyanok, mint a hagyományos izzók, ám energiatakarékosságuk és egyéb elonyös tulajdonságaik mellett még környezetbarát termékeknek is minosülnek. Energiatakarékosságuk egyik titka, hogy különleges a búra kialakításuk, illetve ezeknek a belso bevonata, amely visszaveri az izzószál infravörös sugárzását, mégpedig magára az izzószálra. Ezáltal kevesebb energia szükséges az izzószálnak a felmelegítéséhez, így az üzemeltetéséhez is kevesebb energia szükséges. Ha tehát számításba vesszük, hogy a búrák kisebb mértéku hosugárzásából eredoen a lámpa környezetbe való hosugárzása csökken, ideálisabban használhatók bármely lámpatestben. A szálak visszaszorított párolgása és ideálisabb hevítése miatt a lámpák élettartama no, így a normál halogénlámpákhoz képest az ECO halogénizzók jó megválasztásával akár 65% költségmegtakarítás is elérheto. Minden ECO lámpa burája xenon gáz töltésu, és a speciális UV szuro bevonata miatt hosszabb és egyben eroteljesebb fényáramot produkál, csekélyebb mértéku hosugárzás mellett. Gyakorlatilag csak látható sugárzás hagyja el az ilyen izzókat, és a fényük színfakító hatása szinte elenyészo. Az ECO halogén izzólámpák fényárama és fényszíne kiváló fényminoségük mellett állandó. Mindegyik típus fényárama szabályozható (dimmelheto), bekapcsolás után azonnal fényt ad, jelentosen nagyobb a fényhasznosítása, és kétszer, vagy esetenként többszörösen hosszabb az ilyen izzók élettartama.Ezen termék 42W teljesítménnyel bír, amely 630 lumenes maximális fényáramot képes biztosítani. Így fényhasznosítási értéke 15 lumen/watt. 360°-ban teríti a fényt és dimmelheto a termék. Kíváló választás lehet belterek megvilágítására mint nappali, konyha, vagy akár a fürdoszoba. Az izzó képes akár 2000 órás élettartamot is produkálni.  

megvesz
Trixline Eco Halogén Fényforrás Classic Gömb E27 28W

Trixline Eco Halogén Fényforrás Classic Gömb E27 28W

A Trixline Eco Halogén Fényforrás Classic Gömb egy kiváló minőségű és energiatakarékos fényforrás. Ez a gömb alakú 28W-os halogén izzó kiválóan alkalmas otthoni vagy irodai világításhoz. A foglalat típusa E27, ami a leggyakrabban használt foglalattípus a világítástechnikában.A fényforrás teljesítménye 28W, és fényárama 370 lumen. Ez a fényforrás természetes és kellemes meleg fehér fényt ad, amely kiválóan alkalmas a nappali, a hálószoba vagy a fürdőszoba világításához is. A színhőmérséklete 2700K, ami a m

megvesz
BC LED Izzó A60 10W E27 Gömb Fényforrás 6500K (890 lumen)

BC LED Izzó A60 10W E27 Gömb Fényforrás 6500K (890 lumen)

LED  Trixline izzó energiatakarékos izzó E27 foglalattal, környezetbarát mivel nem tartalmaz semmi higanyt és ólmot sem, ráadásul rendkívül alacsony és magas hömérsékleten is jól müködik ahol az izzólámpákkal problémák vannak. Élettartama egészen 30 000 óra. LED izzó a bekapcsolás után haladék nélkül világítani kezd hideg fehér fénnyel 6500K. 10 W-os teljesítményének köszönhetően a klasszikus 81 W-os izzó cseréjeként használható. 

megvesz
Inesa GU10 tej burás LED égő hidegfehér 4W 280 lumen

Inesa GU10 tej burás LED égő hidegfehér 4W 280 lumen

Led spot, GU10 4W, 280 lumen, erősebb, mint egy 30 wattos  halogén. 6000 kelvin, hideg fehér. Szórásszög 105°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa GU10 átlátszó burás LED égő hidegfehér 5W 410 lumen

Inesa GU10 átlátszó burás LED égő hidegfehér 5W 410 lumen

LED spot, GU10 5W, 410 lumen, erősebb, mint egy 40 wattos halogén. 6500 Kelvin, hideg fehér. Szórásszög 100°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa GU10 COB LED égő melegfehér 5W 410 lumen

Inesa GU10 COB LED égő melegfehér 5W 410 lumen

LED spot égő 1x5 wattos COB LEDdel szerelve, 410 lumen, erősebb, mint egy 40 wattos  halogén. 3000 Kelvin, meleg fehér. Szórásszög 38°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa GU10 átlátszó burás LED égő hidegfehér 4W 346 lumen

Inesa GU10 átlátszó burás LED égő hidegfehér 4W 346 lumen

LED spot, GU10 4W, 346 lumen, erősebb, mint egy 40 wattos halogén. 6500 Kelvin, hideg fehér. Szórásszög 100°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa GU10 COB LED égő melegfehér 7W 550 lumen

Inesa GU10 COB LED égő melegfehér 7W 550 lumen

LED spot égő 7 wattos COB LEDdel szerelve, 550 lumen, erősebb, mint egy 50 wattos  halogén. 3000 Kelvin, meleg fehér. Szórásszög 38°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa Dimmelhető GU10 spot LED égő melegfehér 7W 550 lumen

Inesa Dimmelhető GU10 spot LED égő melegfehér 7W 550 lumen

LED spot égő 7 wattos COB LEDdel szerelve, 550 lumen, erősebb, mint egy 50 wattos halogén. 3000 Kelvin, meleg fehér. Szórásszög 38°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér!

megvesz
Inesa Dimmelhető GU10 spot LED égő hidegfehér 7W 580 lumen

Inesa Dimmelhető GU10 spot LED égő hidegfehér 7W 580 lumen

LED spot égő 7 wattos COB LEDdel szerelve, 580 lumen, erősebb, mint egy 50 wattos halogén. 6500 Kelvin, hideg fehér. Szórásszög 38°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér!

megvesz
BC LED Izzó 8W E27 Gömb Fényforrás 6500K (720 lumen)

BC LED Izzó 8W E27 Gömb Fényforrás 6500K (720 lumen)

LED izzó Trixline 8W E27 A50 hideg fehérA LED IZZÓ A TRIXLINE egy gazdaságos LED izzó E27 alappal, környezetbarát, mert nem tartalmaz sem higanyt, sem ólmot, ráadásul extrém alacsony és magas homérsékleten is jól bevált, ahol gondok vannak az izzószálas izzókkal. Élettartama eléri a 30 000 órát. 8 W-os teljesítményének köszönhetoen tökéletesen helyettesíti a klasszikus 60 W-os izzót. A LED izzó bekapcsolás után azonnal, késedelem nélkül kigyullad és 6500K hideg fehér fényt bocsát ki. 

megvesz
QTEC LED izzó A60 11W E27 Gömb Fényforrás 4200K (890 lumen)

QTEC LED izzó A60 11W E27 Gömb Fényforrás 4200K (890 lumen)

LED Q tec izzó energiatakarékos izzó E27 foglalattal, környezetbarát mivel nem tartalmaz semmi higanyt és ólmot sem, ráadásul rendkívül alacsony és magas hömérsékleten is jól müködik ahol az izzólámpákkal problémák vannak. Élettartama egészen 30 000 óra. LED izzó a bekapcsolás után haladék nélkül világítani kezd kellemes hideg fehér fénnyel 4200K.Q tec 11W G45 E27foglalat: E27színhömérséklet: 4200Kélettartam: 30 000 órasugárzási szög: 270°csomagolás (db): 1/10energiahatékonysági osztály: A+

megvesz
Inesa MR16 tej burás LED égő középfehér 7W 480 lumen

Inesa MR16 tej burás LED égő középfehér 7W 480 lumen

LED smd spot égő 12V, 7W, 4000 Kelvin, meleg fehér, 480 lumen! Ez a termék AC/DC12-17V között működik, ezért nem vibrál a fénye, hosszabb az élettartalma, nem bántja a szemet, a nagy feszültség ingadozású helyeken is használható! Ez a LED égő kiválóan alkalmas konyhapult, polcok, szobák, vizes helyiségek megvilágítására! Ez helyesen egy smd LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Fénye erősebb, mint egy 50W halogén izzóé! Régi rendszer cseréjénél tápegység csere is szükséges, mivel ez kis fogyasztá

megvesz
Inesa GU10 COB LED égő középfehér 7W 480 lumen

Inesa GU10 COB LED égő középfehér 7W 480 lumen

LED smd chipes spot égő 12V, 7W, 4000 Kelvin, 480 lumen, közép fehér, 38° szórásszög. Ez a termék AC/DC12-17V között működik, ezért nem vibrál a fénye, hosszabb az élettartalma, nem bántja a szemet, a nagy feszültség ingadozású helyeken is használható! Ez a LED égő kiválóan alkalmas konyhapult, polcok, szobák, vizes helyiségek megvilágítására! Ez helyesen egy smd LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Fénye erősebb, mint egy 40W halogén izzóé! Régi rendszer cseréjénél tápegység csere is szükséges,

megvesz
Inesa GU10 COB LED égő hidegfehér 6W 480 lumen

Inesa GU10 COB LED égő hidegfehér 6W 480 lumen

LED spot égő 1x6 wattos COB LEDdel szerelve, 480 lumen, erősebb, mint egy 40 wattos izzó. 6500 Kelvin, hideg fehér. Szórásszög 38°. Ez a LED égő kiválóan alkalmas tárgyak, polcok üzletterek megvilágítására! Ez egy LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Bármelyik spot keretbe/ lámpatestbe belefér! 2 év garancia!

megvesz
Inesa MR16 tej burás LED égő hidegfehér 7W 480 lumen

Inesa MR16 tej burás LED égő hidegfehér 7W 480 lumen

LED smd chipes spot égő 12V, 7W, 6500 Kelvin, 480 lumen, hideg fehér. Ez a termék AC/DC12-17V között működik, ezért nem vibrál a fénye, hosszabb az élettartalma, nem bántja a szemet, a nagy feszültség ingadozású helyeken is használható! Ez a LED égő kiválóan alkalmas konyhapult, polcok, szobák, vizes helyiségek megvilágítására! Ez helyesen egy smd LED spotégő vagy LED fényforrás, nem LED izzó! Fénye erősebb, mint egy 40W halogén izzóé! Régi rendszer cseréjénél tápegység csere is szükséges, mivel ez kis fo

megvesz