Öngondoskodás, önmagaddal, hasi hegeddel való kapcsolódás hasi, kismedencei műtétek után
A nagysikerű Holdvirág motivációs pakli után 2022 nyarán született meg egy új, hasznos, egyedülálló kártya ötlete a császárvonal.hu alapítóinak, s életre hívták a Hegtudatosság kártyacsomagot, mely segíti a hasi, kismedencei műtét(ek) (császármetszés, endometriózis, mióma, méheltávolítás, vakbélműtét stb.) után keletkezett hege(i)ddel való rendszeres foglalkozást, öngondoskodást becsempészni életedbe, 4 hónapnál régebbi hegek esetén, kortól (a heg korától is), nemtől függetlenül.
A pakli 3 × 20 db kártyából áll. 20 db lapon változatos ingert adó hegkezelési „fogásokat” gyűjtöttek össze, a másik 20-as csomagban egy-egy rövid mozgássort, gyakorlatot, amivel az önkezelés után tested be is tudja építeni ezeket az ingereket. A harmadik 20-as lapgyűjtemény pedig a léleknek szól, útravalóul a napra. Variáld őket kedvedre, mindennap húzz mindegyikből egyet-egyet!* A kártyát egy szitázott vászonzsákban szállítjuk.
A kártyát Rákosi Dóra és Kiss Verus, a Császárvonal projekt alapítói tervezték, Erdélyi Sarolta Ágnes grafikus, művésztanár öntötte formába, és a budapesti Monobit Nyomdában öltött testet.
Szelídítsd meg a heged, gondoskodj róla, kapcsolódj vele! Ne feledd: a heged is Te vagy, törődj vele élethosszig!
A TRIXIE kullancs kiszedő kártya nemcsak a kullancsok, hanem tüskék és szilánok eltávolítására is alkalmas. Bankkártya formájú. Anyaga: műanyag.
KIALAKÍTÁS Patentos fedele alatt 8 db kártyatartót találunk. 5 db kártya a felhajtható fedél belső oldalán talál helyet, 3 db kártya pedig a belső osztáson kialakított zsebekben helyezhető el. Egy teljesen körbecipzározható, jól hozzá férhető, osztott belsővel rendelkező zseb felel az aprópénz tárolásáért. Hátoldalon egy nyitott zseb került kialakításra. A tárolást tovább fokozza az egy cipzározható és 2, nagyobb méretű zsebecske. MÉRETEK 18 cm széles, 10,5 cm magas és 4 cm a mélysége.

KIALAKÍTÁS Széthajtva a belsejében 10 db kártyatartót találunk. 6 db kártya állítva, 4 db kártya fektetve helyezhető el. A tárolást tovább segíti egy cipzározható zseb, valamint a kártyatartók alatt elhelyezkedő, két nagyobb méretű nyitott zsebecske. A hálós kártyatartó alatti részben került elhelyezésre az egy részes papírpénz tartó. Hátoldalán egy cipzáras zseb került kialakításra. BIZTONSÁG A pénztárca praktikus, RFID védelemmel
KIALAKÍTÁS Patentos fedele alatt 9 db kártyatartót találunk. 5 db kártya a felhajtható fedél belső oldalán, 4 db kártya a pénztárca patentos oldalán helyezhető el. A tárolást tovább segíti egy cipzározható zseb, valamint a kártyatartók alatt elhelyezkedő, nagyobb méretű nyitott zsebecske. Hátoldalon egy kapcsos, osztott belső terű rekesz került kialakításra. BIZTONSÁG A pénztárca praktikus, RFID védelemmel van ellátva, ezzel védve kártyáidat
KIALAKÍTÁSA A pénztárca felhajtható, patentos rekesszel lett kialakítva, amely könnyű és praktikus megoldást kínál a kártyák és a készpénz tárolására. Összesen 12 kártya tárolására kialakított zseb taláható benne, amelyből 2 áttetsző, 7 db a fedél belső oldalán, a papírpénzrekesz hátsó oldaldán pedig további 3 kártya helyezhető el. Nagyobb méretű nyitott zsebből összesen 3 található benne. A belső részen egy körbe cipzáros aprótartó található, amely könnyen hozzáférhető. Emellett a pénztárca hátulján egy
KIALAKÍTÁS Patentos fedele alatt 10 db kártyatartót találunk. 6 db kártya a felhajtható fedél belső oldalán talál helyet, 2-2 db kártya pedig a belső osztáson kialakított zsebekben helyezhető el. Egy teljesen körbecipzározható, jól hozzá férhető, osztott belsővel rendelkező zseb felel az aprópénz tárolásáért. Hátoldalon egy nyitott zseb került kialakításra. A tárolást tovább fokozza az egy cipzározható és három, nagyobb méretű zsebecske. Amennyiben teljesen tele pakolva szoktad magadnál tartani pénztárcád
Fekete, lézervágott virágmintás, nagyméretű, téglalap alakú pénztárca. Egyterű, belül apró-kártya és papírpénztartó résszel. Méret: 20x10x2cm Anyag: 100% Poliuretán 23wayp17/1006
Fekete, ezüst mintával hímzett, nagyméretű, téglalap alakú pénztárca. Egyterű, belül apró-kártya és papírpénztartó résszel. Méret: 20x10x2cm Anyag: 100% Poliuretán 23wayy01/2000
Vajszínű, nagyméretű, téglalap alakú, többféle textúrájú anyagból patchworkszerűen összevart pénztárca. Egyterű, cipzáras, belül kártya, apró és papírpénztartó részekkel. Méret: 20x10x2cm Anyag: 100% Poliuretán
PROFI acél tűzőgép kapocs, mely alkalmas kézműves és hobbi tevékenységhez, papír, kártya, kárpit, textil, drótháló, vékony fa lécek tűzéséhez.