Mit kell tudni a játékról?
Hová bújtál, katica? társasjáték óvodásoknak
A virágos réten lakó bogarakra sok veszély leselkedik. Bármikor arra repülhet egy éhes madárka, és ha észreveszi, bizony bekaphatja őket. De a bogárkák megtanulták, hogy hogyan váljanak szinte láthatatlanná a fűben. Segíts nekik Te is elrejtőzni!
A játék célja, hogy minden játékos összegyűjtsön és elbújtasson 4 bogárkát a fűcsomók alá. Mivel a bogarak eltérő méretűek ezért a rejteket adó növények is más-más méretűek. A katicát már a legkisebb fűcsomó is elrejti, míg a krumplibogárnak a közepes, a szarvasbogárnak viszont csak a legnagyobb nyújt megfelelő védelmet.
Kártyáink kijátszásakor vagy bogarat vehetünk magunk elé, vagy fűcsomót. Amennyiben sikerül megfelelő méretű fűcsomót szereznünk, amely teljesen elrejti a bogárkánkat, úgy azt egy időre biztonságban tudhatjuk. Azért csak egy időre, mert ha valamelyik játékos kijátszik ellenünk egy olló kártyát, akkor 'levág' a növényünkből, ami alól azután már kikandikál a bogarunk. A másik rettegett lap a nagyító. Amennyiben valamelyik játékos ezt a lapot húzná a pakliból, akkor azt azonnal ki kell játszania. Ekkor minden olyan bogár visszakerül a körben lerakott bogárkák sorába, amelyik kilátszik a fűcsomója alól.
A játékot az nyeri, aki előbb összegyűjt 4 bogarat.
A „Hová bújtál, katica?” egy szórakoztató fejlesztő társasjáték, amely már a kisebbeknek is remek szórakozást nyújt, így együtt játszhat az egész család.
Ez a végtelenül kedves játék egyszerű játékszabállyal már 3 éves kortól játszható, nagyobbaknak pedig korukhoz illő játékszabállyal lehet játszani.
Tartalom:
36 akciókártya
18 bogárka
32 fűcsomó
Ajánlott : 3 éves kortól
Játékosok száma: 2-4 játékos
Játékidő: kb. 20 perc
Hová bújtál, Katica? társasjáték játékszabályát lásd a letölthető játékszabálynál, vagy a "Játékszabály" fülön!
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
fejlesztő játékok óvodásoknak
Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
állatos játékok
játékok 3-5 éves gyerekeknek
játékok 5-8 éveseknek
Tartalom: 1 játéktábla 12 lázadó bábu 8 testőr bábu 1 király bábu 2 speciális dobókocka Illusztráció: Pozsgay Gyula
Tartalom: 1 játéktábla 12 lázadó bábu 8 testőr bábu 1 király bábu 2 speciális dobókocka Illusztráció: Pozsgay Gyula
Mit kell tudni a játékról? Vakond túra társasjáték - Keller and Mayer Kukac-gyűjtögetős társasjáték 3 éves kortól a KellerMayer játékgyártótól, melyben a cél megvédeni a növényeket és összegyűjteni a sok kis kártevőt a vakondbábukkal. A játék kimondottan kisgyermekeknek készült, ezáltal könnyen tanulható, egyszerű játékszabállyal és játékmenettel rendelkezik. A játékosok dobnak a dobókockával és annyit lépnek a saját vakondfigurájukkal amennyit dobnak. Út közben pedig felvehetik a játék
A kis erdei állatok vidáman játszanak a réten, és szinte észre sem veszik, hogy lassan rájuk esteledik. Gyorsan indulniuk kellene haza, de az erdei ösvény szélén egy farkas szunyókál. Hogyan tudnának elosonni mellette, hogy ne vegye észre oket? Csak úgy, hogy mindig a megfelelő búvóhelyet keresik meg maguknak. Ez az óvodás-kisiskolás korosztálynak készült játék fejleszti: a formák felismerését, a számok azonosítását, a finommotorikát, az alapvető taktikai készséget.

Ki ne ismerné a reggeli készülődéssel együtt járó stresszt? Hányszor határoztuk már el, hogy időben felkelünk, és kényelmesen elkészülünk, hogy nyugodtan, oldott hangulatban induljon a nap? Nos ez a való életben nem mindig sikerül, de azért törekedjünk rá! Ebben próbál segítséget nyújtani ez a vidám, beszélgetős játék. Az is nyer, aki a legelőbb jut el az úticéljához, és az is, akinek a legtöbb kártyát sikerül összegyűjtenie. Valójában azonban ebben a játékban mindenki nyertes, mert elmesélheti a saját

Mit kell tudni a játékról? Sztárszobrász gyurmás társasjáték Szórakoztató, activity jellegű, gyurmázós partijáték már 5 éves kortól, melyet csapatban vagy akár egyénileg is lehet játszani, a cél hogy minél ügyesebben alkossanak a játékosok. A játék menete végtelenül egyszerű: kártyát kell húzni és minél gyorsabban megalkotni az adott formát. Vannak egyszerűbb és nehezebb feladványkártyák is, azt a játékosok döntik el, hogy mit vállalnak be. A játéktáblán haladnak előre a csapatok/játékos
Mit kell tudni a játékról? Lufigyűjtők társasjáték - Keller és Mayer Egyszerű, lufigyűjtögetős, kockázatvállalós társasjáték kisebb gyerekeknek 4 éves kortól a KellerMayer játékgyártótól, melyben a cél minél előbb megszerezni hat különböző színű léggömböt. A játék szabályai egyszerűek és a játék menete is könnyed, hamar tanulható és viszonylag gyorsan lejátszható. A játékosoknak lesz egy saját lufitartójuk, melyeket a dobozba kell állítani. Ezekre kell majd gyűjtögetni a lufikorongokat.
Mit kell tudni a játékról? Titkos ajtó Együttműködős, kooperatív csapatjáték társas. Mik vannak a titkos ajtók mögött? Memória játék közösen... Múlt éjjel tolvajok kutatták át a házat. Három értéktárgyat szemeltek ki maguknak és azokat egy titkos ajtó mögé rejtették. Terveik szerint ma éjfélkor visszajönnek, hogy elvigyék a zsákmányt. Mi vagyunk a nyomozó csoport és feladatunk, hogy meghiúsítsuk a rablást. Próbáljuk kitalálni, hogy melyik három értéktárgyat szeretnék a tolvajok elvinni. Ha
Mit kell tudni a játékról? Boribon autózik társasjáték - Keller and Mayer Aranyos, autós társasjáték ovisoknak, melyben minden játékos egy autóval lépeget a játéktáblán. A lépéseket és a segítő kártyák megszerzését a pörgető fogja meghatározni, és a mezők között van olyan, ami veszélyt jelenthet. A játék menete: Minden játékos választ magának egy autót, és az almafa alá helyezi. A legfiatalabb játékos kezd. Megpörgeti a nyilat, és megnézi, hogy melyik virágsziromra mutat a nyíl hegye.
Mit kell tudni a játékról? Az éhes mókusok az erdőben makkok után kutatnak. Segíts nekik minél több makkot gyűjteni!... Segíts a kis mókusoknak megkeresni az erdőben a lombok között mókusmamát és etesd meg Te leghamarabb a mókuskáidat! A játéktábla is különleges, puzzle szerűen összerakható erdő. Nagyobbaknak kicsit bonyolultabb játékszabállyal, így sok éven át játszható társasjáték. Ajánlott: 3 éves kortól Játékosok száma: 2-4 fő Játékidő: 10-20 perc Mókuskaland társasjáték játéksz
Keresd a szörny-ikreket! Gyorsnak kell lenned, de vigyázz, hogy mit mondasz! Pontosan magyarázd el, hogy melyik szörnyet keresed, de jól figyelj, ha kimondod a tiltott szavakat, vesztettél. Ki az közületek, aki a leggyorsabban magyaráz, és közben elég óvatos is? Valószínűleg az ő csapata lesz majd a nyerő. Fergeteges partijáték. A „Spiel des Jahres” ajánlati listáján 2019-ben. Tartalom: 54 kártyapár szörnyekkel, 2 különleges dobókocka, 1 homokóra (60mp), 1 játékszabály

Gyűjts össze a kártyádra minél több kockát, de úgy, hogy közben figyelj a feladatra is! Gyorsaság, megfigyelőkészség, logika, taktika: erre mind szükséged lesz, ha nyerni akarsz ebben az egészen különleges és újszerű játékban. Akár a családdal ültök az asztal köré, akár baráti társaságban, biztosítva lesz a fergeteges szórakozás. Tartalom: 40 darab dobókocka, 10 színben, 78 darab feladatkártya, 1 darab értékelő blokktömb, 1 játékszabály