Immunerősítő masszázs 40"perc, /6-17éves korig!

Immunerősítő masszázs 40"perc, /6-17éves korig!

IMMUNERŐSÍTŐ MASSZÁZS GYEREKEKNEK 6-éves kortólA szülők többségének ismerős a helyzet, amikor a gyerek egy hét iskola, egy hét nátha körforgásában szenved. Mit lehet tenni A rendszeresen masszírozott gyermekek kiegyensúlyozottabbak!A masszázs minden szerv működésére kedvezően hat. A stresszoldás hatására a gyerekeknek javul az alvásuk, jobban tudnak koncentrálni, összeszedettebbek lesznek, és a tinédzserkori hormonális változások kiegyensúlyozásában is segít. Hatással van a nyirokrendszerre, az immunrendszerre, az emésztésre, az idegrendszerre és a keringési rendszerre is.A rendszeres masszázzsal sok fizikai problémától, betegségtől óvod megAz a gyermek és felnőtt, akihez minden nap hozzáérnek, szeretgetik, figyelemmel hallgatják, szerető és gyengéd érintéssel simogatják, szerethetőnek érzi magát!Gyermekkorban az érintés hiánya visszaveti az egyén egészséges fizikai és lelki fejlődését, és viselkedésbeli zavarokat eredményez felnőttkorban. Az thai masszázs fogásaira épülő immunerősítő gyermekmasszázzsal nagyon sokat segíthetünk nekik• Oldja a már kialakult energiablokkokat, harmonizálja az energiarendszert,• Beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, így megelőzésre és terápiára egyaránt alkalmas,• Jó hatással van a váz- és izomrendszerre, emésztésre, nyirokrendszerre, a belső elválasztású rendszerre, • a légzőszervrendszert és az immunrendszert is támogatja,• gyakorlatilag az egész szervezetre erősítő hatással van,• Alvászavaroknál és pszichoszomatikus problémáknál (pl. allergia, asztma) eredményesen alkalmazható.• Segíti a mozgásfejlődést, stimulálja az idegrendszert, csökkenti a stresszt így megelőzhetőek a későbbi viselkedési és tanulási problémák Az immunerősítő gyermek masszázshoz minőségi mandulaolajat használok! A masszázs személyes anamnézis alapján történik! Teljes masszázs 40perc. THAI GYERMEK MASSZÁZS GY.I.K.: - A gyermek masszázson a szülő bent lehet? Igen, apuka vagy anyuka (1 fő) a teljes masszázs alatt bent lehet! - Milyen masszázsolajokat használnak? Természetes, minőségi mandulaolajat használok a masszázs alatt! - Mikor nem ajánlott a masszázs? Lázas, fertőző vagy bármilyen betegség alatt nem masszírozunk! Nagyobb leányoknál menstruáció alatt nem masszírozunk! - Mire figyeljünk masszázs előtt? Közvetlen masszázs előtt már ne egyen a gyermek! -Folyadékfogyasztásra figyeljünk! - Masszázs elött ( 1órával!) és után ajánlott sima ásványmentes víz esetleg tea fogyasztása! Szeretettel várom a gyermekeket 6-éves kortól anyával vagy apával a dorogi studiónkban!Időpontot itt tudtok foglalni:https://aelmasszazs.booked4.us/public/

megvesz
Thai Gyermekmasszázs 50" perc /3-17éves korig/

Thai Gyermekmasszázs 50" perc /3-17éves korig/

THAI Gyermekmasszázs!Ez a rohanó teljesítmény orientált világ a gyermekeinkre is egyre nagyobb terhet rak!Az egyre több követelmény amit elvárnak a gyermekeinktől bizony hatással van rájuk! A feszültség és a stressz hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhat A THAI gyermekmasszázzsal nagyon sokat segíthetünk nekik! • Oldja a már kialakult energiablokkokat, harmonizálja az energiarendszert, • Beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, így megelőzésre és terápiára egyaránt alkalmas, • Jó hat

megvesz
Thai Gyermekmasszázs 30" perc /3-17éves korig/

Thai Gyermekmasszázs 30" perc /3-17éves korig/

THAI Gyermekmasszázs!Ez a rohanó teljesítmény orientált világ a gyermekeinkre is egyre nagyobb terhet rak!Az egyre több követelmény amit elvárnak a gyermekeinktől bizony hatással van rájuk! A feszültség és a stressz hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhat A THAI gyermekmasszázzsal nagyon sokat segíthetünk nekik! • Oldja a már kialakult energiablokkokat, harmonizálja az energiarendszert, • Beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, így megelőzésre és terápiára egyaránt alkalmas, • Jó hat

megvesz
BEURER MG295 Black Masszázs ülésbetét

BEURER MG295 Black Masszázs ülésbetét

BEURER MG295 Black Masszázs ülésbetét Termékjellemzők: Mélyen ható 3D hátmasszázs Elektromos állítható magasságú Shiatsu nyak masszázs, választható irányban Szelektív masszázs Megnyugtató görgős masszázs Kapcsolható fény és fűtés funkció Kellemes, kényeztető meleg Ergonomikus ülés héj forma Mosógépben mosható nyak-huzat (40 ° C-on) Praktikus akasztóval - akár a szekrényben is tárolható Egyszerű kezelés kézi kapcsolóval Választható masszázs tartományok (felső, alsó, teljes biztonsági) 2-foko

megvesz
BEURER MG 254 masszázsülés MG254

BEURER MG 254 masszázsülés MG254

BEURER MG 254 masszázsülés MG254 Relaxáló hát és a nyak masszázs 4 shiatsu masszázs fej 2 shiatsu masszázs ujj Shiatsu nyak masszázs, ami magasságban állítható Erőteljes shiatsu masszázs a gerinc mentén Különböző masszázs területek választhatóak A masszázs intenzitása egyénileg szabályozható Kapcsolható hő funkció Rugalmas tartó pántok Légáteresztő, neoprén felület Támla mérete: 82×43 cm Ülés mérete: 38×39 cm Tömeg: 5,4 kg

megvesz
BEURER CM 100 CELLULITE RELEAZER cellulitisz masszázs CM100

BEURER CM 100 CELLULITE RELEAZER cellulitisz masszázs CM100

BEURER CM 100 CELLULITE RELEAZER cellulitisz masszázs CM100 Cellulitisz masszázs Csökkenti a cellulitiszt- klinikailag tesztelt Érezhetően sima, kemény és feszes vonalakért Vibrációs masszázs a mélységi szövet feszessé tételéhez 2 masszírozó program Vízálló (IPX5) - zuhany alatti használatra 3 erősség fokozat Ellenőrző lámpa a sebesség és az akkumulátor töltöttség kijelzéséhez Lítium-Ion akkumulátor Akkumulátoros üzem: kb. 10 őra Töltőállomás- kb, 3,5 töltési idő Automatikus kikapc

megvesz
Gyógyfű egynyári üröm-mix / artemisia szálas teakeverék 50g

Gyógyfű egynyári üröm-mix / artemisia szálas teakeverék 50g

Gyógyfű egynyári üröm-mix / artemisia szálas teakeverék 50g Immunerősítő és vírusellenes szálas teakeverék.  A Gyógyfű egynyári üröm-mix / artemisia szálas teakeverék tulajdonságai Fogyasztása támogatja az immunrendszert és vírusölő hatású. 6 összetevővel. A GYÓGYFŰ EGYNYÁRI ÜRÖM-MIX / ARTEMISIA TEAKEVERÉK JELLEMZŐI • Immunerősítő • Vírusölő • 6 összetevővel   A Gyógyfű egynyári üröm-mix / artemisia szálas teakeverék fogyasztásaFogyasztási javaslat: naponta 1-2 csészév

megvesz
BEURER FB 20 Lábpezsgőfürdő

BEURER FB 20 Lábpezsgőfürdő

BEURER FB 20 Lábpezsgőfürdő- Eltávolítható masszázs roller csatlakozással- Gyengéd vibráló masszázs- Pezsgőfürdő, lábfürdő talpmasszázzsal- Csúszásmentes gumi lábak- Használható száraz masszázsként- Megnyugtató infravörös fény pontok- Masszázs-támogató talpbetéttel

megvesz
Masszázs rúd TREMBLAY

Masszázs rúd TREMBLAY

A masszázs rúd görgetésével a lábon, a karon, és a hát egész felületén serkenti a vérkeringést és elősegíti a szövetek lazulását, enyhíti a fájó izmok feszültségét. Anyaga: műanyag. Teljes hossza: 58 cm. Masszázs rész hossza: 36 cm. Görgők száma: 6 db Súlya: 400 g.

megvesz
Sárgaréz szektoros szórófej 35m 3/4"

Sárgaréz szektoros szórófej 35m 3/4"

Sárgar z szektoros szórófej 35m 3/4" » INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS INFO « PR MIUM MINŐS G Ideális nagyobb területek, sportl tesítm nyek, gyümölcsösök, szántóföldek öntöz s re. Állványra, leszúró tüsk re szerelhető. Anyag: sárgar z Csatlakozás: 3/4-os belső menet Üzemi nyomás: 2,5-5,5 bar Szórási átm rő: 29-35 m Vízfelhasználás: 25-37 l/perc Kapacitás s átm rő: 2,5 bar - 25,3 l / perc - 29,07 m 3,0 bar - 27,8 l / perc - 30,48 m 3,5 bar - 30,0 l / perc - 31,39 m 4,0 bar -

megvesz
BEURER MC3800 SHIATSU Masszázs szék

BEURER MC3800 SHIATSU Masszázs szék

BEURER MC3800 SHIATSU Masszázs széktTermékjellemzők:Termékjellemzők:Automatikus test szkennelés funkcióEgyénileg szabályozható teljes testmasszázs, négy fejes masszírozó rendszerShiatsu, gyúró és gördülő masszázsHárom automatikus masszázs program választható - Nyugtató, egészségügyi, terápiásHárom intenzitási fok az ülés és a vádli részenAutomatikusan állítható háttámla és lábtartóVezeték nélküli kézibeszélő (rádiófrekvenciás)Kivehető párnaA bőr hatású huzat (PU)Max terhelés súly: 150 kgTermék méretei: 10

megvesz
Áramlásszabályzó 650ml 1/4 x1/4  Push-In

Áramlásszabályzó 650ml 1/4 x1/4 Push-In

650ml áramlásszabályzó RO rendszerekhez. A fordított ozmózis - Reverse Osmosis vízszűrő berendezések elengedhetetlen kiegészítője! Ez az alkatrész szabályozza az elfolyó technikai szennyvíz mennyiségét, mely a membrán öblítésére van kihatással. Az áramlásszabályzó az elfolyó ág folytása , méretezését a választott membránhoz szükséges kiválasztani. Általánosságban az alábbi méretezést szoktuk ajánlani: 200 - 250 ml/perc = 50 GPD alatti  300 - 350 ml/perc = 50 GPD  420 - 450 ml/perc = 75 GPD 550 - 600 ml/

megvesz

Áramlásszabályzó 500ml 1/4 x1/4 Push-In

500ml áramlásszabályzó RO rendszerekhez. A fordított ozmózis - Reverse Osmosis vízszűrő berendezések elengedhetetlen kiegészítője! Ez az alkatrész szabályozza az elfolyó technikai szennyvíz mennyiségét, mely a membrán öblítésére van kihatással. Az áramlásszabályzó az elfolyó ág folytása , méretezését a választott membránhoz szükséges kiválasztani. Általánosságban az alábbi méretezést szoktuk ajánlani: 200 - 250 ml/perc = 50 GPD alatti  300 - 350 ml/perc = 50 GPD  420 - 450 ml/perc = 75 GPD 550 -

megvesz
Áramlásszabályzó 420ml 1/4 x1/4  Push-In

Áramlásszabályzó 420ml 1/4 x1/4 Push-In

420ml áramlásszabályzó RO rendszerekhez. A fordított ozmózis - Reverse Osmosis vízszűrő berendezések elengedhetetlen kiegészítője! Ez az alkatrész szabályozza az elfolyó technikai szennyvíz mennyiségét, mely a membrán öblítésére van kihatással. Az áramlásszabályzó az elfolyó ág folytása , méretezését a választott membránhoz szükséges kiválasztani. Általánosságban az alábbi méretezést szoktuk ajánlani: 200 - 250 ml/perc = 50 GPD alatti  300 - 350 ml/perc = 50 GPD  420 - 450 ml/perc = 75 GPD 550 - 600 ml/

megvesz

Áramlásszabályzó 200ml 1/4 x1/4 JACO

200ml áramlásszabályzó RO rendszerekhez. A fordított ozmózis - Reverse Osmosis vízszűrő berendezések elengedhetetlen kiegészítője! Ez az alkatrész szabályozza az elfolyó technikai szennyvíz mennyiségét, mely a membrán öblítésére van kihatással. Az áramlásszabályzó az elfolyó ág folytása , méretezését a választott membránhoz szükséges kiválasztani. Általánosságban az alábbi méretezést szoktuk ajánlani: 200 - 250 ml/perc = 50 GPD alatti  300 - 350 ml/perc = 50 GPD  420 - 450 ml/perc = 75 GPD 550 - 600 ml/

megvesz

Áramlásszabályzó 1000ml 1/4 x1/4 Push-In

1000ml áramlásszabályzó RO rendszerekhez. A fordított ozmózis - Reverse Osmosis vízszűrő berendezések elengedhetetlen kiegészítője! Ez az alkatrész szabályozza az elfolyó technikai szennyvíz mennyiségét, mely a membrán öblítésére van kihatással. Az áramlásszabályzó az elfolyó ág folytása , méretezését a választott membránhoz szükséges kiválasztani. Általánosságban az alábbi méretezést szoktuk ajánlani: 200 - 250 ml/perc = 50 GPD alatti  300 - 350 ml/perc = 50 GPD  420 - 450 ml/perc = 75 GPD 550 - 600 ml

megvesz