INTERHERB NAPI CSEPP MÁJ CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP MÁJ CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP MÁJ CSEPPEK 50ml

Folyékony étrend-kiegészítő, 4 gyógynövény vizes-alkoholos kivonata a máj támogatására.

Májunk a mai étkezési szokások mellett nehéz munkára van fogva, ugyanis a sok feldolgozott, adalékanyagokkal, mesterséges ízfokozókkal "feljavított" élelmiszer komoly terhet jelent a májnak. És akkor még nem esett só a rendszeres gyógyszer, vagy alkoholfogyasztásról, mely egyértelműen károsítja  májat. Szerencsére a máj a legjobban regenerálódó szervünk, így évente legalább egyszer ne sajnáljunk tőle egy méregtelenítő kúrát, nem fogjuk megbánni!


Máriatövis termésből, Kurkuma gyökérből, valamint Gyermekláncfű és Articsóka levélből készült kivonat. A Máriatövis termésének szerepe van a normál májműködés fenntartásában. A Kurkuma stimulálja az emésztőnedvek termelését, részt vesz a zsírfelhalmozódás megelőzésében és hozzájárul a zsírok máj általi kiürüléséhez.  A Gyermekláncfű hozzájárul a normál májműködéshez. Az Articsókalevél a máj normál működésének, a bélrendszer jó közérzetének fenntartásában játszik szerepet


 

Összetevők: víz, etilalkohol, száraz növényi drogkeverék (máriatövis (Silybum marianum) termés, kurkuma (Curcuma longa) gyökér, Gyermekláncfű (Taraxacum officinale) levél, Articsóka (Cynara scolymus) levél.

Hatóanyag/napi adag: 160 mg Máriatövis termés, 80 mg kurkuma gyökér, 80 mg Gyermekláncfű levél, 80 mg Articsóka levél.

 

Ajánlott adagolás: naponta 2 alkalommal 20 cseppet 2-3 dl folyadékban elkeverve, étkezést követően fogyassza. Ne lépje túl az ajánlott napi mennyiséget!

 

A napi adag 2 ml (2g) kivonatnak felel meg, mely 400 mg gyógynövény drogból készül.

Kiszerelés: 50ml

Alkoholtartalom: 36 V/V 

 

Figyelmeztetés: Az alkohollal kölcsönhatásba lépő gyógyszerekkel együtt nem szedhető. Alkalmazása káros lehet alkohol betegeknél. Epekövesek, vagy epekő képződésre hajlamosak számára nem fogyasztható! A készítmény fogyasztása várandósság és szoptatás alatt, valamint 12 év alatti gyermekeknek nem javasolt! Gyermekek elől elzárva tartandó. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

 

Tárolás: fénytől védve, szobahőmérsékleten, 25 °C alatt. Az esetleges üledék kiválás a készítmény minőségét nem befolyásolja. Használat előtt felrázandó!

 

Minőségét megőrzi: a címkén jelölve (nap/hónap/év).

 

Forgalmazza: BGB Interherb Kft. 

 

OÉTI notifikációs szám: 16079/2015.

 




Kedvező 2650-os ár! Rendelje meg INTERHERB NAPI CSEPP MÁJ CSEPPEK 50ml termékünket! Írja meg róla véleményét! 

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP PROSZTATA CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP PROSZTATA CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP PROSZTATA CSEPPEK 50ml A prosztata védelmére Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml  Kisvirágú füzike növényből és Csalángyökérből készült kivonat. A gyógynövény-összetevők közül a Kisvirágú füzike szerepet játszik a prosztata normál működésében, a csalán hozzájárul a kiválasztórendszer és a húgyutak normál funkciójának megőrzéséhez. Összetevők: víz, etilalkohol, száraz

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP SZÍV CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP SZÍV CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP SZÍV CSEPPEK 50ml A szívműködés támogatására  Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml Galagonya virágzó ágvégből és Macskagyökérből készült kivonat. A galagonya hozzájárul az egészséges szívműködés és a normál perifériás keringés fenntartásához, a macskagyökér a normál vérnyomás és az erek rugalmasságának megőrzésében vesz részt. Összetevők: víz, etilalkohol, száraz növé

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP NYUGALOM CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP NYUGALOM CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP NYUGALOM CSEPPEK 50ml A jó közérzetért Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml  Macskagyökérből, komlótobozból és levendulavirágból készült kivonat. A macskagyökér hozzájárul a mentális és fizikai jólét fenntartásához, a komló a nyugodt, pihentető alváshoz, a levendulának pedig az optimális relaxáció megőrzésében, a stressz oldásában van szerepe.     Összetevők: víz,

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP IMMUN CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP IMMUN CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP IMMUN CSEPPEK 50ml folyékony étrend-kiegészítő   Három csodálatos gyógynövény (bíbor kasvirág, csipkebogyó és homoktövis termés) kombinációja, az immunrendszer megfelelő működése, és erősítése érdekében, hogy szervezete könnyebben vegye fel a harcot a vírusokkal, baktériumokkal szemben.    Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml     Összetevők: víz, etilalkohol, száraz növényi drogkeverék ((Bíbor kasvirág (Echinacea

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP GYOMOR CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP GYOMOR CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP GYOMOR CSEPPEK 50ml Az emésztés támogatására Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml Gyermekláncfű, Borsmenta, és Citromfű leveléből, valamint Ánizs és Édeskömény termésből készült kivonat. A gyermekláncfű serkenti az emésztést, hozzájárul a normál bélműködéshez, az epe és máj megfelelő működésének fenntartásához. A borsmenta, a citromfű és az édeskömény a normál bélműködés és emés

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP URINO CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP URINO CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP URINO CSEPPEK 50ml Komplex növényi készítmény a húgyutak védelmére Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml  Aranyvesszőfű, Áfonyalevél és Gyermekláncfű levél kivonatának szinergikus hatását kihasználva készült kivonat. Az aranyvessző egy kiváló vízhajtó, a kiválasztó-rendszer egészséges működésében játszik szerepet, a gyermekláncfű a normál vizelet-áramlás megőrzésében vesz részt. 

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP TOROK CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP TOROK CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP TOROK CSEPPEK A torok és a hangszálak védelmére Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Folyékony étrend-kiegészítő Alkoholtartalom: 36 V/V % Nettó térfogat: 50 ml  Lándzsás útifű levélből, Orvosi ziliz gyökérből, Kakukkfűből, Pemetefűből, valamint Izlandi zuzmóból készült kivonat. A felhasznált gyógynövények nyugtató hatásúak a szájra, garatra és a hangszálakra. A cseppek rendszeres használata segítség lehet azok számára, akik hangjukat huzamosabb id

megvesz
TŐZEGÁFONYA CSEPP - CSIPKEBOGYÓVAL 50ml Bálint cseppek

TŐZEGÁFONYA CSEPP - CSIPKEBOGYÓVAL 50ml Bálint cseppek

TŐZEGÁFONYA CSEPP - TŐZEGÁFONYA ALKOHOLOS OLDATA CSIPKEBOGYÓVAL 50ml Bálint cseppek   A tőzegáfonya kivonata segítségünkre lehet a húgyúti fertőzések megelőzésében, a krónikus hólyaghurut kiújulásának megakadályozásában, illetve a betegség lefolyásának megkönnyítésében. Gátolhatja a baktériumok (főleg az e.coli baktérium) megtapadását a húgyutakban.   Összetevők: hordozó (víz és alkohol) tőzegáfonya és csipkebogyó Fogyasztási javaslat: este 36 csepp Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne

megvesz
INTERHERB NAPI CSEPP NŐI CSEPPEK 50ml

INTERHERB NAPI CSEPP NŐI CSEPPEK 50ml

Legyenek könnyűek a nehéz napok! Erről gondoskodik ez a komplex, 4 gyógynövény hatóanyagát tartalmazó készítmény. Folyékony étrend-kiegészítő, 4 gyógynövény vizes-alkoholos kivonatával, a menstruáció alatti jó közérzet fenntartására. Kamilla virágzatból, Cickafark- és Libapimpófűből, valamint Pásztortáska herbából készült kivonat. A készítmény összetevői közül a pásztortáska és a libapimpófű hozzájárul a menstruáció alatti jó közérzet megőrzéséhez, míg a kamilla a gyomortájéki komfortérzet fenntartá

megvesz
Bioextra GALAGONYA cseppek 50ml

Bioextra GALAGONYA cseppek 50ml

Bioextra CRATAEGUS – galagonya – cseppek 50ml A jól ismert Bioextra Crataegus Cseppek mostantól új néven – Bioextra Galagonya Cseppek –  változatlan összetétellel. Mikor ajánljuk a Bioextra Galagonya Cseppeket? szív- és érrendszeri panaszok érelmeszesedés magas vérnyomás A galagonya a tradicionálisan használt gyógynövényeink egyike. A népi gyógyászatban főként szív-és érrendszeri betegségek kezelésében alkalmazzák. Fő hatóanyagai hozzájárulnak a szív- és érrendszer normál m

megvesz
Idegeimre mentek csepp 50ml Bálint Cseppek

Idegeimre mentek csepp 50ml Bálint Cseppek

Idegeimre mentek csepp 50ml Bálint Cseppek A név önmagáért beszél - a készítmény nyugtató, elalvást segítő gyógynövényeket tartalmaz.  Citromfű levél, macskagyökér, levendula virág alkoholos oldata, mely gyógynövények együttes alkalmazása kiegyensúlyozó hatású, enyhíti a túlhajszolt életvitel következtében fennálló stresszes állapotot, hatékony lehet az izom- és idegfeszültség enyhítésében is. Segítheti a központi idegrendszer működését.  Nem narkotikus hatású, hozzászokást nem okoz, nem eredményez

megvesz
Interherb GRAPEFRUITMAG csepp C-vitaminnal 20ml

Interherb GRAPEFRUITMAG csepp C-vitaminnal 20ml

Interherb GRAPEFRUITMAG csepp C-vitaminnal 20ml ALKOHOLMENTES! A Grapefruitmagban lévő flavonoidok gyökfogó, antioxidáns hatású bioaktív anyagok. Készítményünk a Grapefruitmag jóízű, flavonoidokra és C-vitaminra standardizált kivonatából készült. A C-vitamin támogatja a szervezet ellenálló-képességet, az erőnlétet, valamint a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelmét. Használata elsősorban az immunrendszer védelmére ajánlott.  Mindig elkapod a gyereked által, az oviból, suliból hazavitt betegsé

megvesz
Köszvényfű csepp - 50 ml Bálint Cseppek

Köszvényfű csepp - 50 ml Bálint Cseppek

Köszvényfű csepp - 50 ml Bálint Cseppek Egyéb elnevezés: podagrafű Köszvény ellen köszvényfű! Ilyen egyszerű! A termék összetevői anyagcsereserkentő és gyulladáscsökkentő tulajdonságuknál fogva hozzájárulnak a köszvényes és reumás panaszok enyhítéséhez.  Összetevők:  víz, alkohol, köszvényfű, kőtörőfű, mezei zsurló, tyúkhúr, sáfrányos szeklice, őszi margitvirág, fehér mályva A termékben üledékesedés előfordulhat, amely nem befolyásolja a termék minőségét. Ajánlott adagolás: Szokásos adag

megvesz
VIRULITAS csepp 50ml Bálint Cseppek

VIRULITAS csepp 50ml Bálint Cseppek

VIRULITAS csepp 50ml Bálint Cseppek  A Bálint cseppek család legújabb tagja a VIRULITAS csepp, mely 21 gyógynövény alkoholos-vizes kivonatát tartalmazza, és elsősorban az immunrendszer erősítésére, a légúti betegségek (köhögés, megfázás, torokfájás), vírusfertőzések megelőzésére, a betegség tüneteinek enyhítésére ajánlott. Egyedülállóan komplex összetétel! Különleges komponense az afrikai muskátligyökér, mely antioxidáns tartalma révén segíti az immunrendszert. Összetevők: hordozó (víz és alkoho

megvesz
VIDANGA csepp 50ml Bálint Cseppek

VIDANGA csepp 50ml Bálint Cseppek

VIDANGA csepp 50ml Bálint Cseppek Az olajfalevél és a torma támogatja a bél- és emésztőrendszer egészséges működését. A tormában lévő mikrotápanyagok segítenek megfelelő szinten tartani a vérnyomást, így segíthetnek megelőzni olyan betegségeket, mint az agyvérzés, a szívroham és az érszűkület. A vidanga (hamis borscserje) parazitaellenes hatásáról ismert, ezenkívül segíti az emésztést, enyhíti a megfázás tüneteit (köhögés, torokfájás), segíti a méregtelenítést, salaktalanítást, ezáltal szerepet játszik

megvesz