A Távol-keleti japán aroma diffúzor, kerámia, nagyon kecses termékünk.
Fényjátéka, színei a fényterápia kedvező hatásával is bírnak.
Használatakor kellő mennyiségben tudja kibocsátani a párát és az egész szoba levegőjét telíteni tudja az illóolaj molekulákkal. Ezzel elérhető a megfelelő aromaterápiás hatás is, vagyis a levegő fertőtlenítése, a stresszoldás vagy bármi más, a használt illóolaj kombinációjától függően.
Vannak olyan illóolajok, melyek kimondottan terápiás célra alkalmazhatóak és segítségükkel gyorsan és hatékonyan gyógyulhatunk, regenerálódunk, csökken a köhögési ingerünk, lemegy a lázunk. Ezekről az illóolajak alatt találhat bővebben információt.
Az Aromadoki nem csak egy márkanév, hanem egy orvos, aromaterapeuta szakember. Forduljon hozzám szeretettel, szívesen adok tanácsot. Hamarosan indulnak online aromaterápiás tanfolyamaim is, ahol kérdezni lehet.
Kapacitása ugyan kisebb, de leadott teljestménye alapján mégis az erősebbek közé tartozik, így nyugodtan használhatja nagyobb terekben is.
Egy nap 4-5 -ször egy órát üzemeltetve nem okoz túlzott párásítást, és elegendő naponta egyszer teletölteni ioncserélt vízzel a tartályát!
Figyelem! A párásítóban ne hagyjuk benne sokáig állni a vizet és naponta friss vízzel használjuk!
Tisztítására különös figyelmet fordítsunk! Olvassa el a magyar nyelvű használati útmutatót!
Ajánlott illóolaj mennyiség egyszerre 5-15 csepp a helység méretéhez igazodva! Használjon garantáltan minőségi, tiszta illóolajat! Vigyázzon, mert rengeteg hamisítvány van a piacon! Nézze meg online ingyenes aromaterápiás tanfolyamomat ITT!
Az illóolajok használatáról tekintse meg videó anyagaimat!
Japán szarvasbőr polírozó a magas fényű polírozásért. Premium minőség, japán manikűrhöz is ajánljuk!
Hozzon egy darabot a kijáratból otthonába ezzel a gyönyörű nagy, fehér japán cseresznye matricával.
Matrica esküvői süteményes dobozokra - Fekete elegancia
Matrica esküvői süteményes dobozokra - Fekete elegancia
Japán pengék Önélező japán minőségű acélpengéket, amelyek tiszta és éles vágási eredményt biztosítanak. Nagyobb teljesítmény Az Easy Fade hajvágóval nem csak tökéletes átmenet érhető el, hanem erős teljesítményt is kínál. A nagy sebességű motornak köszönhetően minden hajtípushoz használható. Teljesen vízálló 100%-ban vízálló, akár vizes haj is vágható vele, illetve használat után el is mosható. Üzemmód 4 óra töltéssel 120 perc vezetéknélküli idő érhető el, de akár hálóz
Az új Power X-Series hajvágók precízen kontrollált formázást, erőteljes teljesítményt és kényelmes vágást biztosítanak. Az új vágáshossz-beállító tárcsa, a Comfort Glide állítható fésűk, az erőteljes motor és a japán minőségű acélpengék kombinációjával a Power-X sorozat lehetővé teszi, hogy otthon saját kezűleg alakítsd ki frizurádat, hogy mindenkor a legjobb formádat hozd. Japán pengék Japán minőségű acél pengéinek köszönhetően az új Power X-Series hajvágó precízen kontrollált formázást, erőte
Trebonn Chef Knife lila színű japán acél anyagból készült séf kés 1321100
Csipke ultrahangos hidegpárásító készülék Télen a szoba vagy irodánk levegőjének páratartalma a fűtés miatt lényegesen szárazabb , 30 % körüli, az ideálistól messze elmaradva. Ez normális esetben 40-60 %. Ennek következtében a száj és orrüreg nyálkahártyája gyorsan kiszárad és akár fájdalmassá is válhat. Ilyenkor a száj berepedezik, amit sűrűn nyalva még ki is sebesedhet. A korokozók pedig a száraz bőrfelületen könnyen megtapadnak és bejuthatnak a szervezetünkbe. Hogyan védekezz ez ellen? Kattints ide!
Trebonn Bread Knife rózsaszín színű japán acél anyagból készült kenyérvágó kés 1321102
Származás: Japán Érés idő: Termékenyülés: Termőképesség: jó termőképességű Leírás: húsa sötétpiros, íze kellemesen aromás Felhasználás: frissen fogyasztva, sütemény, ivólé Ajánlott termőtáj: a száraz helyektől eltekintve bárhová ültethető az ország területén Ellenállóképesség:
OMRON CM2 Közepes mandzsetta 22-32 cm karkerülethez. Csatlakoztatható: M2, M3, M3Comfort, M4, M6 Comfort és M7 IntelliIT Vérnyomásmérőkhöz. Nem csatlakoztatható (csatlakozóscserével csatlakoztatható): M1 Compact, M10 összes moddelje, HEM-7000E, HEM-7223-E, HEM-7221-E. A HEM számot a készülék alján találja. Japán minőség és precizitás! Az OMRON Healthcare az életminőség javításának elkötelezett híve, 80 év tapasztalattal az egészséggondozásban és orvosi berendezések gyártásában. Technikai újításokk
Gitár analóg visszhang effekt pedálEffektek: VisszhangVezérlők: Lábkapcsoló ki/be, Delay Time, Repeat, BlendEgyéb: Analóg áramkör, True Bypass, Made in Japan, delay idő: 20-600 msKijelző: Bekapcsolást jelző ledAudio csatlakozók: Gitár bemenet, gitár erősítő kimenetTápellátás: Külön megvásárolható adapterMéretek: 50,9 x 92,6 x 55,1 mmMade in Japan...
A Power X Series X5 hajvágó gondoskodik a hajadról. A trendi türkiz-fekete színű hajvágó minőségi kivitelű és erőteljes, háromszoros vágási teljesítménnyel rendelkezik*. Az új Power X-Series hajvágók precízen kontrollált formázást, erőteljes teljesítményt és kényelmes vágást biztosítanak. Az új vágáshossz-beállító tárcsa, a Comfort Glide állítható fésűk, az erőteljes motor és a japán minőségű acélpengék kombinációjával a Power-X sorozat lehetővé teszi, hogy otthon saját kezűleg alakítsd ki frizuráda
A HMS MA 1001 Vibromasszázs készülék ideális eszköz az egész test mélyizommasszázsához. Ezt a masszírozót sportolók és gyógytornászok használhatják
Oltó olló 215 mm, 5-12 mm vastag ágakhoz, SK5 acél vágóéllel (8872165) Nagy széntartalmú, kemény króm réteggel ellátott SK-5 japán acél penge, 3,5 mm vastag. Nagy széntartalmú, rozsdamentes SK-4 japán acél vágó él, 3 mm vastag. PVC daraboló blokk Ergonomikus kialakítású műanyag markolat. Véletlen kinyílás elleni kapcsoló.