Keleti pályaudvar, végállomás

Keleti pályaudvar, végállomás

Szántó T. Gábor regénye a diktatúráról és a huszadik századi zsidó válaszutakról szól.

Az 1949-es Rajk-per idején játszódó cselekmény középpontjában a végsőkig meggyötört Friedmann Benjámin és kihallgatója, Benedek György államvédelmi tiszt története áll. Küzdelmük hátterében asszonyaik sorsát is feldúlja a politika férfivilága.

Széthulló életek és családok: hatalmukban tobzódó kommunisták, kivándorlásra váró cionisták, talajvesztett pesti polgárok, betiltott írók, Garay téri kereskedők, besúgóktól rettegő, hitükbe kapaszkodó vagy hitehagyott túlélők tűnnek fel a regény lapjain.

A szerző úgy tárja fel az embertelenség, a kétségbeesés és a megalkuvás mozgatórugóit, hogy mindvégig megőrzi tárgyilagosságát. Önvizsgálatra ösztönző számvetésének célja nem az indulatoktól fűtött ítélkezés, hanem annak megértése, hogyan őröl fel végül kíméletlenül mindent és mindenkit – áldozatot és bűnöst egyaránt – bármely diktatúra.

A regény második, javított kiadása kerül most az olvasók kezébe.

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!
Szántó T. Gábor olvas fel részletet a regényből:


megvesz
A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11. kötet) (3. kiadás)

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11. kötet) (3. kiadás)

A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, melyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való viszonyát előre mintázó archetípusos tartalmakat. Korunkban, amikor sokan elveszítették kapcsolatukat a hagyományos vallási formákkal, s vallási téren nagyfokú elbizonytalanodás

megvesz
Bitoku - magyar nyelvű

Bitoku - magyar nyelvű

1-4 fő 120 perc 12 éves kortól magyar nyelvű kompetitív, építős-fejlesztős Kinek tetszene?  - akik szeretik az összetettebb, euro stílust Kinek nem tetszene?   - akik gyors akciókra vágynak Milyen világban játszódik?  - egy távol-keleti misztikus erdőségben Mi a különlegessége?   - sok nagyon jó mechanikát gyúr össze: pakliépítés, munkáslehelyezés, építkezés, közös/saját akciók - moduláris tábla - rengeteg helyszínlapka, látványos tábla, színes szellemvilág - 4 forduló, ford

megvesz
A Gólem és a prágai rabbi

A Gólem és a prágai rabbi

Gólem – az anyagból gyúrt csodálatos lény számos alakban jelent meg az európai és a közel-keleti történelemben: hol szörnyetegként, hol emberbarát óriásként aszerint, miként ítélték meg teremtőjét, az istenfélő vagy gonosz rabbit. A Gólem-történet jellegében apokrif, kánonon kívüli legenda, melynek magvában ott rejlik számos teremtéstörténet. Ungvári professzor e legendakör eredetét és továbbélését, illetve a teremtés, alkotás lényegét magyarázza, felhasználva ehhez az okkultizmus és a kabbala vonatkozó i

megvesz
Tajcsi

Tajcsi

A keleti rendszerek holisztikus szemlélete – az elme, a test és a lélek egységének hangsúlyozása – egyre nagyobb figyelmet kap napjainkban. A tajcsi utat mutat a belső békéhez, és jótékony hatással van az egészségre. Rendszeres gyakorlása csökkenti a stresszt, fejleszti az egyensúlyérzéket és az izmok rugalmasságát. Ez a könyv minden titkot elárul az otthoni eredményes tajcsigyakorlásról: Bemutatja, mi is az a tajcsi, és miért működik Bevezet a gyakorlás alapelveibe, a helyes tartás és légz

megvesz
A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15. kötet) 2. kiadás

A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15. kötet) 2. kiadás

A kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom,

megvesz
A vonatok (2. kiadás) – Mit? Miért? Hogyan? (17.)

A vonatok (2. kiadás) – Mit? Miért? Hogyan? (17.)

A Mit? Miért? Hogyan? sorozat 17. kötetét lapozgatva a vasúti közlekedéssel, a különféle vonattípusokkal és a vasútállomások működésével ismerkedhetnek az óvodások és a kisiskolások. Az InterCityről éppúgy olvashatnak, mint a függővasútról, a mágnesvasútról vagy az olyan nagysebességű vonatokról, mint a világhírű francia TGV. Azt is megtudhatják, hányféle módon lehet vonatjegyet vásárolni, ki irányítja a vonatforgalmat, mi az a konténer-pályaudvar, lehet-e autóval vonaton utazni. A már hazánkban is k

megvesz
Farkasmesék – A farkas és a tolvaj

Farkasmesék – A farkas és a tolvaj

A farkas minden napja ugyanúgy kezdődik. Az első napsugárra kinyitja egyik szemét. A másik szeme még félig csukva van, amikor felkel, és álmos léptekkel a konyhába botorkál, hogy megegye az előző napi vacsora maradékát. Csakhogy ezen a napon nem talál a lábasban SEMMIT! SEMMIT!!! A farkas reggelije szőrén-szálán eltűnt! Vajon elkaphatja a korgó hasú farkas a tolvajt egy fondorlatos csapdával? A farkas nem riad vissza semmilyen eszköztől… Vicces mese művészi grafikával. A mese, amit a felnőttek is

megvesz
A Nyugati Királyság Lovagjai társasjáték

A Nyugati Királyság Lovagjai társasjáték

A Nyugati Királyság társasjáték trilógia második tagja műfajának legjobb tulajdonságait ötvözte és megújította, így minden eddiginél izgalmasabb és összetettebb játékélményt nyújt. A győzelemhez szinte végtelen számú út vezethet, a játékosoknak pedig teljes szabadsága van a sajátjuk kialakításában. Kombináld okosan az akcióid, tervezd meg tudatosan a lépéseid, és nyerj! Az ország virágzásnak indult, de máris fenyegetéssel kell szembenéznie: betolakodók fosztogatják a vidéket! Szaracének leselkednek a hatá

megvesz
Ryozen (angol, essential edition) társasjáték

Ryozen (angol, essential edition) társasjáték

Játékosszám: 2-4 fő Játékidő: 45-90 perc Kor: 14+ Nyelv: angol Típus: állatos, városépítős, fantasy Mechanizmusok: területfoglalás, események, piac, szettgyűjtés, munkáslehelyezés Nehézség: közepesen nehéz (3/5) BoardGameGeek adatlap Kinek tetszene? Aki egy komplexebb családi játékot szeretne nagyon egyedi, keleti grafikával. Kinek nem tetszene? Aki nem szereti, ha folyamatosan alkalmazkodnia kell a külső körülményekhez és esetleg lecsúszhat néhány lehetőségről. Milyen világban

megvesz
Gyors arab konyha – Közel-keleti fogások a hét minden napjára

Gyors arab konyha – Közel-keleti fogások a hét minden napjára

Beleolvasok Arab ételek finoman és gyorsan? Mounir Toub séf ebben a könyvben megmutatja, hogyan! Maximum fél órán belül tálalhatod is a legfinomabb falafelgolyókat, burgereket vagy kebabokat. Toub séf számos gyorsan elkészíthető fogást kínál a tazsinektől és az egytálételektől kezdve a salátákon át a levesekig és az édes finomságokig. Így mindenki élvezheti az ízletes arab konyhát még a dolgos hétköznapokon is. Élvezd mindig a főzés és az evés örömét! „Mounir Toub a szívét-lelkét beleadja. Lát

megvesz
Byzanz (angol) társasjáték

Byzanz (angol) társasjáték

Játékosszám: 3-6 fő Játékidő: 45 perc Kor: 8+ Nyelv: angol Típus: gazdasági, családi kártyajáték Mechanizmusok: licit, fogadás, kézmenedzsment, nyílt draft, szettgyűjtés Nehézség: könnyű (2/5) Ha bevédőznéd: 120 db 57,5x89-es védő BoardGameGeek adatlap Kinek tetszene? Aki egy zsebrevágható licitálós játékot keres, amiben a taktikus döntések mellett fontos a másik fejével gondolkodás is. Kinek nem tetszene? Aki unja, hogy minden üzletelős játéknak közel-keleti témát kell magára öl

megvesz
A nyugati királyság lovagjai társasjáték

A nyugati királyság lovagjai társasjáték

Az ország virágzásnak indult, de máris fenyegetéssel kell szembenéznie: betolakodók fosztogatják a vidéket! Szaracének leselkednek a határokon, miközben vikingek portyáznak a városokban, és még a keleti bizánciak is kimutatták a foguk fehérjét. Nemesként kötelességed a birodalom védelmére kelni!  A Nyugati Királyság Lovagjaiban az lesz a győztes, aki a legtöbb győzelmi ponttal (GyP) rendelkezik a játék végén. Pontokat előőrsök és erődítmények építésével, szerzetesek beiktatásával és a betolakodókkal való

megvesz
Tokaido: Deluxe edition

Tokaido: Deluxe edition

A TOKAIDO egy 2-5 játékosnak szóló, egyedi hangulatú és esztétikájú játék, amelyben a játékosok zarándokok, akik a legendás japán Keleti-tengeri úton utaznak. Útközben megpróbáljátok összegyűjteni a legszebb szuveníreket, pompás kilátásokat fedeztek fel, élményekben gazdag találkozásokban lesz részetek, nyugtató forró gyógyforrásokban fürdőzhettek, pazar ételeket kóstolhattok, és még sok más mindent! A Deluxe Edition a Tokaido Collector's Edition egyes részeinek a kickstarter utáni nyilvános kiadása. T

megvesz
Ütős pandák társasjáték

Ütős pandák társasjáték

Játékosszám: 2-5 fő Játékidő: 25-40 perc Kor: 14+ Nyelv: magyar Típus: kártyajáték Mechanizmusok: kézmenedzsment, növekvő sorrend, kominációk, szettgyűjtés Nehézség: könnyű (2/5) Ha bevédőznéd: 75 db 61x112-es védő BoardGameGeek adatlap Kinek tetszene? Akinek bejött az Odin pörgős, emelkedő hívásokkal dolgozó játékmenete, és nyitott ezen még egy nagyon izgit csavarni. Vagy aki a Prey-ben beleszeretett a kártyák fejjel lefelé fordításába. Kinek nem tetszene? Aki szereti számolgatn

megvesz
Két írás az analitikus pszichológiáról (ÖM 7. kötet)

Két írás az analitikus pszichológiáról (ÖM 7. kötet)

A Két írás az analitikus pszichológiáról alapvető fontosságú mű, melyet az egyik legjobb bevezető olvasmánynak tartanak Jung munkásságához, és egyaránt ajánlott jungiánus és nem jungiánus olvasóink számára. A jungi fogalomrendszer az orvosi praxison túlmenően a szellemi, lelki vizsgálódás széles körében jelenik meg; ez a lényegre törő, csillogó logikájú okfejtés a modern humán ismeretvilág alapművei közé sorolható. Célja a tudattalan természetének és pszichológiájának nagy ívű feltérképezése, háttér-inf

megvesz