A halandók, a szörnyek és a szellemek egyaránt félik és dicsőítik az Olimposzi Isteneket, akik az Olimposz-hegyén ülnek és szemlélik az alattuk elterülő világot. Pontosabban egészen addig ezt tették, mígnem a fülükbe nem jut egy új város alapításának híre. Kleos! Egy város, amelyről azt mondják, hogy riválisa Trójának és Athénnak is. Zeusz egy héten át tartó versenyt hirdet az istenek között, hogy eldöntsék, ki legyen ennek a városnak a védőistene.
Lépj, hát valamely görög isten szerepébe, hívd elő bajnokodat, készítsd fel seregeidet, és használd fel minden isteni hatalmadat, hogy győzzelmet arass. De ne feledd soha, az istenek nem játszanak tisztességesen!
A Kleos egy enyhén aszimmetrikus stratégiai- és terület uralós társasjáték. A hexa alapú harcteret a kártyakijátszás elemeivel kombinálja a játék, a dinamikus élmény érdekében. Csatlakozz a versenyhez az öt görög olimpiai isten egyikeként – Arész, Artemisz, Hermész, Athéné vagy Dionüszosz – és használd az istenek egyedi bajnokait és kártyapakliját. Játsz ki áldásokat vagy éppen átkokat, hogy előnyt szerezz. Idézz meg segítőket a táblára, használd őket támaszként, vagy felajánlásként szövetségeseik megerősítésére. Parancsolj erőidnek az akciófázisban. Küld el csatlósaidat a görög szigetekre, hogy hősöket és legendás szörnyeket toborozzanak, mint például Medúza, Perszeusz és Pegazus.
Vedd fel a görög istenek szerepét, idézd meg bajnokodat, és versengj a dicsőségért Zeusz előtt, hogy Te lehess a felemelkedő görög városállam, Kleosz védőistene!
Amennyiben felkeltette érdeklődésedet a játék, bővebb cikket találsz róla PC Guru társalgó cikkei között. A cikket az alábbi linken keresztül közvetlenül is eléred: LINK
The Weather Machine stratégiai társasjáték (+ Kickstarter upgrade csomag - nem tartalmazza a Nobel-díj fém zsetont) 1-4 játékosnak 14 éves kortól az Eagle-Gryphon Games cseh kiadótól.
A TOKAIDO egy 2-5 játékosnak szóló, egyedi hangulatú és esztétikájú játék, amelyben a játékosok zarándokok, akik a legendás japán Keleti-tengeri úton utaznak. Útközben megpróbáljátok összegyűjteni a legszebb szuveníreket, pompás kilátásokat fedeztek fel, élményekben gazdag találkozásokban lesz részetek, nyugtató forró gyógyforrásokban fürdőzhettek, pazar ételeket kóstolhattok, és még sok más mindent! A Deluxe Edition a Tokaido Collector's Edition egyes részeinek a kickstarter utáni nyilvános kiadása. T
A Birdwatcher egy gyors, kompetitív társasjáték, amelyben a játékosok rivális természetfotósokként vadásszák a nehezen megörökíthető, híres paradicsommadarakat. Minden játékosnak három akciója van a körében, amelyekkel a központi tisztásról és a dzsungelből hívhat madarakat a fájára, fotózhatja a fáján lévő madarakat, vagy futhat a dzsungelbe, hogy új madarakat csalogasson a tisztásra. A játékosok arra is használhatják akcióikat, hogy zoomobjektívet állítsanak be, hogy egy másik játékos fájáról madarat fo
Te Róma csodás városának védelmére fogsz kelni, vagy lebontod hatalmas falait? Merülj el a többszörös díjnyertes stratégiai klasszikusban, és kovácsolj egy olyan birodalmat, aminek neve még a történelemkönyvekben is fennmarad. Az alapjátékot és legjobb kiegészítőit tartalmazó Enemy At The Gates Edition a Total War: ROME II definitív kiadása, ami több ezer órányi szórakozást kínál. A Total War: ROME II – Enemy At The Gates Edition tartalma: • Total War: ROME II alapjáték • Emperor Edition • Han
A Day One Edition tartalma: - 5 extra fegyver a játékban (Slime Sword, Goomeranf, Gungenir, Gooey Gloves, Squishing Rod)
A Roll Playerre: Monsters Minions bővítménnyel játszható! Egy 6 kártyából álló készlet, amely eredetileg a Lockup Kickstarter-kampánysorán volt elérhető.
Játékosszám: 2-4 fő Játékidő: 60-120 perc Kor: 14+ Nyelv: nyelvfüggetlen játék, limitált magyar/francia/angol többnyelvű kiadás Típus: komplex, stratégiai, politikai Mechanizmusok: területfoglalás, játékvégi bónuszok, változó előkészületek, szavazás, munkáslehelyezés Nehézség: nehéz (4/5) BoardGameGeek adatlap Kinek tetszene? Ez minden ízében euró, ráadásul az egyedibb fajtából. Ha szereted a stratégiai tervezést és a szoros játékmenetet, te vagy a célközönsége. Kinek nem tetszene?
3 promóciós kártya a 2018-as Dice Tower Kickstarter kampányból. A kártyák címei: „Tom és Eric” „Sam és Zee” „Mandi és Suzanne”
A „Badlands” egy stratégiai társasjáték egy poszt-apokaliptikus világban, 2-4 játékos részére. Sok év telt el azóta, hogy a pusztító atomháború nagy civilizációkat pusztított el, és drámaian megváltoztatta a bolygó éghajlatát. A világ sivataggá változott, csak magányos, radioaktív városok romjai maradtak. A biológiai és nukleáris fegyverek tömeges bevetése a háború alatt sok embert és állatot változtatott rettenetes szörnyeteggé. A kevés túlélő, akiknek sikerült átvészelniük az „utolsó háborút”, klán
A Gold Edition tartalma: Watch Dogs Legion alapj t k 2 sztori kieg sz tő 4 j egyedi hős egyedi k pess gekkel 3 extra DedSec k ldet s DedSec kocsifest s Watch Dogs: Complete Edition j t kszoftver
PlayStation 5 Digital Edition Az j PS5 Digital Edition a vide j t kok olyan j oldal t mutatja meg neked, amiről eddig m g lmodni sem mert l. Az ultragyors SSD-nek k sz nhetően pillanatok alatt bet lt b rmilyen j t k. Szinte 4 dimenzi ban lheted t a digit lis vil got a haptikus visszajelz snek, adapt v ravaszgomboknak s a 3D audi nak2 k sz nhetően. Elj tt h t a PlayStation g ming j gener ci ja. A PS5 Digital Edition egy teljesen digit lis verzi ja a PS5 konzolnak, amely nem tartalmaz
Stílusos, kézzel festett 600 ml-es Yu-Gi-Oh! - Pot of Greed Limited Edition vödör a FaNaTtik-tól.
PlayStation 5 Digital Edition Az j PS5 Digital Edition a vide j t kok olyan j oldal t mutatja meg neked, amiről eddig m g lmodni sem mert l. Az ultragyors SSD-nek k sz nhetően pillanatok alatt bet lt b rmilyen j t k. Szinte 4 dimenzi ban lheted t a digit lis vil got a haptikus visszajelz snek, adapt v ravaszgomboknak s a 3D audi nak2 k sz nhetően. Elj tt h t a PlayStation g ming j gener ci ja. A PS5 Digital Edition egy teljesen digit lis verzi ja a PS5 konzolnak, amely nem tartalmaz
PlayStation 5 Digital Edition (Slim) Fortnite Cobalt Star console bundle csomag tartalma PlayStation 5 Digital Edition j t kkonzol 1TB t rhellyel 1 db PlayStation 5 DualSense kontroller fekete-feh r sz nkombin ci ban 2 db v zszintes llv ny HDMI k bel T pk bel USB k bel Haszn lati tmutat ASTRO s PLAYROOM (Előtelep tve) Fortnite Cobalt Star csomagutalv ny - 8 j t kon bel li kin zetet + 1000 V-Bucksot t
A Fantasy Defense egy kihívásokkal teli kártyajáték, amelyet egyedül vagy kooperatívan is játszhatsz. Irányítsd egységeidet, hogy legyőzd a városod hét kapuját ostromló orkokat. Minden egyes támadás, amit nem tudsz visszaverni, csökkenti királyságod morálját és egy lépéssel közelebb hozza a feledésbe merülést. Biztosítsd be a győzelmet a támadók legyőzésével, mielőtt túl késő lenne - de ne lélegezz fel túl könnyen! Minden egyes elért mérföldkővel rejtett játékelemeket szabadítasz fel: hatalmas egységek