Könyv: Páll István: Találkozás a Teremtővel

Könyv: Páll István: Találkozás a Teremtővel

Páll István Gyergyószentmiklóson született, Erdélyben. Az író már gyermekkorában is egyszerű életre vágyott, ahol béke és szeretet van. Vágyott a természet és az állatok közelségére, mely vágya Isten segítségével és a Hit erejével teljesült. A mai napig is Erdélyben él, távol a városok zajától egy telken, a maga építette házban és önellátó gazdálkodást folytat. István készíti az erdélyi Újulás, Piros Csalóka, Menta és Bodza kézműves szirupokat is, melyeket Kedves Vásárlóink áruházunk kínálatában is megtalálnak szezonálisan. 


Ismertető

Egyre több embernek kell a jó útra lépni, mert csak így lehet jó a házunk táján is a légkör. Így van, egyszer a házunk táján kell takarítani, aztán lehet az utcán is, és utána a nagyvilágban. Jézus tanítása szerint: miért aggódtok a nagyért, ha a kicsin sem tudtok segíteni, miért aggódunk mások dolga-baján, ha még magunkon sem tudunk segíteni?! Megértettem, hogy csak akkor tudunk szeretettel viszonyulni egymáshoz, ha bennünk szeretet van. Csak akkor lehet szeretetet sugározni, ha először bennünk van, és akkor azt érzik az emberek szavakon túl is.


Üzenet

Ne félj hát Magyar, mert rabszolgaságod a végéhez érkezett! A Jóságos Teremtő fogja a kezedet. Higgy, bízz benne, mert vezeti lelkedet, családod, gyermeked. Láthattad már, hogy e világ mire képes! Tudd meg hát, magyar testvérem, Isten keze véd téged. Küldetésed elvégzed, mert az idő megért néked. Megmutatod e világnak, hogy a Jóisten mire teremtett téged! szeretni népedet , hazádat és testvéreidet! A nagy világba segíteni jöttél, a jóságos Teremtőd tisztaságát, szeretetét tükrözve élj.


Eljött hát az igazak ideje! A magyar nemzet ereje Isten akaratából összefogásra készül! kászcinlük, seregek ura, Mihály, a mi igazságos vezérünk, hogy mellettünk küzdesz! Köszönjük, hogy a szeretetet, az összefogást mindig támogattad! Köszönjük, hogy vigyázod, őrzöd, az Eredet, a Székelye földjét és a magyart, a Kárpátok népét. Köszönjük,Jézus krisztus, Istennek fia, hogy érettünk életed adtad, legyőzve a halált és e világ hatalmát, hogy igazságos életeddel példát mutattál, hogy követve téged megértsük a szeretet parancsát! Köszönjük, Mennyei Atyánk szerető kezed és a jóságos teremtményeid védelmét! Köszönjük Mennyei Édesanyánk szentlelkének hűséges imáját,mert felébredt végre a Magyarban az áImodó, teremtő lélek, és elvégzi feladatát, amit Isten szánt népének.


A szer-etet az igazak, hűségesek eszköze,ami Istentől való, mindenek legnagyobb ereje!


Előszó

Egy történetet osztok meg veled, kedves olvasó, ami velem történt kisfiúként. Tizenhárom éves lehettem, amikor olyan csodálatos élményben volt részem, ami az egész életemet tovább segítette és megváltoztatta. úgy érzem, ez volt eddigi életem legfontosabb eseménye. Olyan mély, tanulságos történet ez, amit feltétlenül szeretnék veled megosztani.


Ahhoz, hogy érthető legyen ez a történet, hogy hogyan és miért találkoztam a Teremtővel, először a gyerekkoromat kell elmesélnem. Ahhoz, hogy teljes képet kapj életem alakulásáról, hogy mi, milyen okból és miért éppen az adott életszakaszban történt velem, a Találkozás utáni éveimről is írok neked. KizáróIag olyan élettapasztalatokat, emlékeket, álmokat, látomásokat, élményeket osztok meg veled, amik velem megtörténtek, amiket mint testből kiszállt lélek éltem át, sokszor a tudásszomjam miatt és sokszor a Teremtő akaratából. Többször tudatában voltam annak, hogy mindezen történéseket lélekként tapasztalom meg. Az eddigi földi életem során rájöttem, hogy mit miért kellett látnom és tennem, hogy mi miért történik velem és miért történnek kivételes események mind a mai napig. Teljes szívemből és lelkemből úgy érzem, elérkezett az idő,hogy megosszam veled a velem történteket.


ISBN szám: 978-606-8775-53-1

megvesz
Könyv: Dr. Gothárd Csaba, Dr. Taraczközi István: Gyógyító gombák - Mycotherapia

Könyv: Dr. Gothárd Csaba, Dr. Taraczközi István: Gyógyító gombák - Mycotherapia

Az orvos-természetgyógyász szerzőpáros - Dr. Gothárd Csaba, Dr. Taraczközi István - célja, hogy minden érdeklődő, felhasználó számára gyakorlatias eligazítást és segítséget nyújtson a gombák gyógyító képességeinek ésszerű kiaknázásában. A könyv érthető nyelvezettel és hétköznapi megfogalmazással szolgálja ezt a célt. Az elkerülhetetlen orvosi szakkifejezésekre egy külön fejezetben - XV. Idegen szavak és szakkifejezések szótára -, ABC sorrendben találhatóak a magyarázatok. Ugyanakkor a példátlanul gazda

megvesz
Tomahawk steak evőeszközszett

Tomahawk steak evőeszközszett

4 db-os rozsdamentes acél steak evőeszközszett akácfa nyéllel (2 steak kés, 2 villa). Kraft papírból készült, könyv alakú dobozban.

megvesz
Fontina sajtkés szett

Fontina sajtkés szett

3 db-os rozsdamentes acél sajtkés szett akácfa nyéllel. Könyv alakú, kraft papír dobozban.

megvesz
Dr. Gothárd Csaba: 100 Otthon elkészíthető aromaterápiás recept (E-könyv)

Dr. Gothárd Csaba: 100 Otthon elkészíthető aromaterápiás recept (E-könyv)

Az E-Könyv megvásárlása regisztrációhoz kötött. Kérjük regisztráljon mielőtt megvásárolja a E-könyvet, vagy amennyiben regisztrált Vásárlónk, kérjük jelentkezzen be Fiókjába email címe és jelszava megadásával. A Vásárlás után a Fiókjába belépve, a "Rendeléseim / Letöltések" menüpontban tudja letölteni a megvásárolt E-könyvet. Dr. Gothárd Csaba: 100 Otthon elkészíthető aromaterápiás recept (E-könyv) A következőkben praktikus recept ötletek következnek a leggyakrabban előforduló hétköznapi baj

megvesz
Alfa Forni Pizzaiolo szett

Alfa Forni Pizzaiolo szett

A legjobb eszközöket válogattuk ki az otthoni pizzasütéshez Minden eszköz élelmiszer biztonsági szempontból megfelelő és eleget tesz a legmagasabb minőségi elvárásoknak. A CSOMAG TARTALMA: 1 db tészta lapát 1 db infravörös hőmérő 1 db fa vágódeszka 1 db pizza kötény 1 db sütő kesztyű 1 db recept könyv 1 db kelesztő doboz 1 db félprofi perforált alumínium pizzalapát fej 1 db rozsdamentes kerek pizzalapát fej 1 db rozsdamentes parázs terelő fej 1 db sárgaréz tisztítókefe fej 4 d

megvesz
Strandtáska termo rekesszel - kék

Strandtáska termo rekesszel - kék

Strandtáska termo rekesszel - kék A strandolás elengedhetetlen kellékei a strandtáskák! Azonban ez a strandtáska különleges, hisz termo rekesszel is rendelkezik! Praktikus kiegészítő lehet a meleg, nyári napoknak. Használhatja tengerparti kirándulások, túrák, nyaralások, strandolás vagy egy egyszerű hétköznapi bevásárlás alkalmával. A felső hálós rekesz hatalmas befogadóképességgel rendelkezik, így mindent magával vihet, ami egy fürdőzéshez szükséges. Az alsó, termo réteggel ellátott zseb alkalmas p

megvesz
Mickey egér könyvre csiptethető olvasó lámpa

Mickey egér könyvre csiptethető olvasó lámpa

Mickey egér könyvre csiptethető olvasó lámpa  Fedezd fel a mesék világát Mickey Egér társaságában ezzel a szuper menő csiptethető olvasólámpával! Ez a cuki Mickey Egér dizájnnal készült lámpa bármilyen könyv lapjaira csillogó fényt varázsol! Csípd a kedvenc mesédre, és merülj el a kalandokban, akármikor, akármelyik szobában. Tökéletes választás a gyerekeknek és a gyereklelkű felnőtteknek!  A lámpa LED technológiával van felszerelve, amely nemcsak energiatakarékos, hanem tartós is, így hosszabb

megvesz
Strandtáska termo rekesszel - fekete

Strandtáska termo rekesszel - fekete

Strandtáska termo rekesszel - fekete A strandolás elengedhetetlen kellékei a strandtáskák! Azonban ez a strandtáska különleges, hisz termo rekesszel is rendelkezik! Praktikus kiegészítő lehet a meleg, nyári napoknak. Használhatja tengerparti kirándulások, túrák, nyaralások, strandolás vagy egy egyszerű hétköznapi bevásárlás alkalmával. A felső hálós rekesz hatalmas befogadóképességgel rendelkezik, így mindent magával vihet, ami egy fürdőzéshez szükséges. Az alsó, termo réteggel ellátott zseb alkalma

megvesz
Strandtáska termo rekesszel - zöld

Strandtáska termo rekesszel - zöld

Strandtáska termo rekesszel - zöld A strandolás elengedhetetlen kellékei a strandtáskák! Azonban ez a strandtáska különleges, hisz termo rekesszel is rendelkezik! Praktikus kiegészítő lehet a meleg, nyári napoknak. Használhatja tengerparti kirándulások, túrák, nyaralások, strandolás vagy egy egyszerű hétköznapi bevásárlás alkalmával. A felső hálós rekesz hatalmas befogadóképességgel rendelkezik, így mindent magával vihet, ami egy fürdőzéshez szükséges. Az alsó, termo réteggel ellátott zseb alkalmas

megvesz
Strandtáska termo rekesszel - rózsaszín

Strandtáska termo rekesszel - rózsaszín

Strandtáska termo rekesszel - rózsaszín A strandolás elengedhetetlen kellékei a strandtáskák! Azonban ez a strandtáska különleges, hisz termo rekesszel is rendelkezik! Praktikus kiegészítő lehet a meleg, nyári napoknak. Használhatja tengerparti kirándulások, túrák, nyaralások, strandolás vagy egy egyszerű hétköznapi bevásárlás alkalmával. A felső hálós rekesz hatalmas befogadóképességgel rendelkezik, így mindent magával vihet, ami egy fürdőzéshez szükséges. Az alsó, termo réteggel ellátott zseb alka

megvesz
Star Wars könyvre csiptethető olvasó lámpa

Star Wars könyvre csiptethető olvasó lámpa

Star Wars könyvre csiptethető olvasó lámpa - rohamosztagos Fedezd fel a galaxis fényét a legmenőbb olvasólámpával! Tökéletes társ a könyv olvasáshoz – bárhol és bármikor! Csípd a könyvedre, és élvezd a ragyogó fényt, miközben a messzi-messzi galaxis történeteit idézed fel. A dizájnja egyenesen a Birodalom szívéből származik, és garantáltan feldobja az estédet!  A lámpa LED technológiával van felszerelve, amely nemcsak energiatakarékos, hanem tartós is, így hosszabb ideig élvezheted a tiszta és

megvesz
Biztonsági kártyatok Innovagoods powerbankkal - Innovagoods

Biztonsági kártyatok Innovagoods powerbankkal - Innovagoods

Biztonsági kártyatok powerbankkal - Innovagoods Ez az ötletes kártyatartó RFID-blokkolással és áramforrással segít megvédeni bank- és személyi igazolványaid az elektronikus lopásoktól, és lehetővé teszi, hogy mobiltelefonod könnyen feltöltsd. Tartalmazza az USB-kábelt hármas csatlakozóval: Micro USB, Lightning és Type-C. Biztonsági kártyatartó és többfunkciós powerbank modern és elegáns dizájnnal, amely több bajtól is megóv, hogy bárhová nyugodtan és biztonságban mehess. Biztonság, elektroniku

megvesz
X-Epil Happy roll - gyantázószett

X-Epil Happy roll - gyantázószett

Az X-Epil Happy roll szettje tökéletes választás, ha egy trendi, akár utazásra is könnyen elvihető szőrtelenítő szettet keresel. Miért jó Az összeállításban gyantamelegítőt, gyantapatront és lehúzó csíkot is találsz - minden, ami a gyantázás azonnali megkezdéséhez szükséges Oktató könyv a csomagban, hogy elsajátíthasd aszükséges lépéseket Lábak, karok, hónaljak, vagy bikini vonal szőrtelenítéséhez ideális A folyamattal akár 4-6 hétig tartó simaságot is biztosíthatsz a szőrtelenített területnek Ergonomikus

megvesz
HerbaClass Formabontó természetes növényi őrlemény 500 g

HerbaClass Formabontó természetes növényi őrlemény 500 g

Figyelem! Rövid lejáratos termék. Minőségét megőrzi: 2025.07.19. Az akció kizárólag a készlet erejéig tart! Az optimális testsúly elérése/megtartása és a máj rendszeres méregtelenítése alapvetően fontos a test egészséges működéséhez. Ez nem csupán esztétikai kérdés! Mit nyerünk az egészséges és rostdús táplálkozással? Az elhízáson kívül csökken a szív-és érrendszer megbetegedéseinek és a cukorbetegség kialakulásának kockázata, javul az emésztés, elkerülhető a székrekedés. A FORMABONTÓ Őrlemény növény

megvesz
Lovetoy - My First kötöző (piros)

Lovetoy - My First kötöző (piros)

Lovetoy - My First kötöző (piros) - minőségi kötöző PVC anyagból Végtagra vagy testre helyezhető, a szabadság érzetének csökkentésére alkalmas erotikus játék. Intim együttlétek és szerepjátékok kiegészítője lehet. A szürke ötven árnyalata című könyv és a belőle készült film szélesebb körben is ismertté tett olyan fogalmakat, mint a szexuális alá- és fölérendeltség, a dominancia vagy a szadomazo. Vajon elszigetelt perverzióról van szó, vagy sokkal több embert izgat ez, mint hinnénk?

megvesz