Olvass bele ide kattintva Kozmikus Szellemlovas beleolvasó
Ki tanított meg harcolni, mi
Thanos. Az ördög. És az Egyesült Államok tengerészgyalogsága.
Egykor úgy ismerték a Megtorló. Aztán Frank Castle szerződést kötött az ördöggel, így ő lett a Szellemlovas. Majd egy Galactusszal kötött alku kozmikussá tette. Egy paktum Thanosszal pedig halottá. De nem kell megijedni, Castle nem hal meg oly könnyen Visszatért és van egy terve az univerzum jobbá tételére
A nagy sikerű Thanos győz fergeteges folytatása egy szinte nevetséges módon kézenfekvő ötlettel kezdődik. Nehéz elhinni, hogy másnak még nem jutott eszébe visszamenni az időben, és eltenni láb alól a csecsemő Thanost. De ami elsőre egyszerűnek tűnik, arról gyakran bebizonyosodik az ellenkezője. Castle-nak dolga akad egy istenség orrával, jól beolvas Odinnak, szembeszáll a Galaxis Őrzőivel, egy kocsmai bunyó során pedig magával Galactusszal is összefut És akkor a bébi Thanosról még nem is beszéltünk. Ez még Frank vagyis a Megtorööö a Kozmikus Szellemlovas mércéjével mérve is pályafutásának legőrültebb kalandja
A kötet a teljes Cosmic Ghost Rider (2018) minisorozatot, valamint a 2018-as Thanos Legacy fő történetét tartalmazza.
Eredeti cím Cosmic Ghost Rider - Baby Thanos Must Die
Szöveg Donny Cates
Illusztráció Dylan Burnett
fordította Lunczer Gábor
műfaj képregény
formátum nagyalakú, keménytáblás
méret 192 x 284 mm
oldalszám 136 oldal
ISBN 9789634701422
Donny Cates kedvezményes keménytáblás képregénycsomag Benne A Galaxis Őrzői - A teljes gyűjtemény, Az Ezüst Utazó Feketeség, Kozmikus szellemlovas A bébi Thanosnak meg kell halnia
Olvass bele ide kattintva Kozmikus Szellemlovas beleolvasó Ki tanított meg harcolni, mi Thanos. Az ördög. És az Egyesült Államok tengerészgyalogsága. Egykor úgy ismerték a Megtorló. Aztán Frank Castle szerződést kötött az ördöggel, így ő lett a Szellemlovas. Majd egy Galactusszal kötött alku kozmikussá tette. Egy paktum Thanosszal pedig halottá. De nem kell megijedni, Castle nem hal meg oly könnyen Visszatért és van egy terve az univerzum jobbá tételére A nagy sikerű Thanos győz fer
Donny Cates A Galaxis Őrzői - A teljes gyűjtemény keménytáblás képregény Világok százai állnak ostrom alatt. A kozmosznak ezúttal minden eddiginél nagyobb szüksége van a Galaxis ŐrzőireThanos halott, méghozzá Gamorának köszönhetően, aki a megkaparintott Végtelen Kövek segítségével valóságos káoszt idézett elő. Thanos utódjának felkutatása már megkezdődött. A helyzet csak tovább kuszálódik, amikor az összetört szívű Űrlord és a csökönyös Groot által toborzott új Őrzők kiállnak Thanos Fekete Rendje ellen. D
Monstress - Fenevad 5. - Hadiárva keménytáblás képregény A humánok és az arkánok közti ellenségesség füstölgő parazsa végül lángra lobbant, és újfent háború tombol az Ismert Világon. Farkasvérű Maika jól tudja, hogy egy másik, kozmikus méretű háború is közeleg de előbb a jelenlegit kell túlélnie. A Humán Föderáció seregei elsőként Ravennát, az arkánok fallal övezett városát veszik célba, Maikának pedig félre kell tennie személyes sérelmeit és terveit, ha meg akarja védeni barátait és a város lakóit a pus
Mi vagyunk a Galaxis Őrzői keménytáblás képregény TUDJ MEG MINDENT A GALAXIS ŐRZŐIRŐLA Galaxis Őrzői először 1969-ben bukkantak fel a képregények oldalain, hogy a különböző összeállításokat megért csapat népszerűsége részben A Galaxis Őrzői filmeknek köszönhetően végül a 2010-es években íveljen robbanásszerűen felfelé. Ez a kötet a Marvel-univerzum legkozmikusabb csapatának alapító történeteit, egyes tagjainak első megjelenéseit és ikonikus kalandjait gyűjti össze. A képregények közötti írásokból pedig
Batman Kárhozat keménytáblás képregény Kiadja a Kingpin Kiadó Nagyalakú HC 144 oldalÍrta Brian Azzarello. Rajz Lee Bermejo
World of Warcraft képregény 1. - nagyalakú, keménytáblás képregény Kalimdor partján egy férfit vet partra a tenger, aki semmire sem emlékszik a múltjából Ezzel veszik kezdetüket LoGosh, a félelmetes harcos és nem mindennapi bajtársai, Medveirha Broll és Vérengző Valeera lélegzetelállító kalandjai. Bár nagyon különbözőek, hőseink hamarosan megtanulják, hogy a túlélés érdekében nemcsak más fajok képviselőivel, de egymással is együtt kell működniük. És miközben új barátai segítségével sorra szembenéz ellensé
Jodorowsky - Moebius Incal 5. Az álmodó galaxis keménytáblás képregény Szöveg Alejandro JodorowskyIllusztráció Moebiusműfaj képregényformátum keménytáblásméret 245 x 320 mmoldalszám 50
Incal 3. - Ami odalent van limitált kiadású, keménytáblás képregény FIGYELEM a limitált kiadványok ára immár NEM számít bele az ingyenes szállítási költség értékhatárába
Starcraft 2 Túlélők keménytáblás képregény Megérkezett a RONCSVADÁSZOK folytatása CALEB EGYEDÜLI TÚLÉLŐKÉNT MENEKÜLT MEG A KEGYETLEN SÖTÉT TEMPLOMOS TÁMADÁSÁBÓL. ÉS BÁR ÉLETBEN MARADT, KÉNYTELEN TOVÁBB ENGEDELMESKEDNI A RENEGÁT PROTOSS PARANCSÁNAK. Az utasítás pedig egyértelmű, be kell jutnia az Umojai Protektorátus lőszergyárába, hogy ott felkutasson egy titokzatos erőforrást. Megérkezése után Caleb igyekszik új barátokra szert tenni, miközben kapott feladatáról sem feledkezik el. Jól tudja, mindenáron t
Kick-Ass - Ha/Ver 1-4 színes, keménytáblás képregény akciós csomag A Haver teljes története egy különösen kedvezményes akciós csomagban Szerző Mark Millar
Blacksad 6/1.rész A függöny lehull 1. rész keménytáblás képregény A város a kollektív összefogás legszemléletesebb példája. Milliók szervezett munkája, amely mindenki igényeit kiszolgálja. Pontos, akár egy zenemű kottája, de mint minden finomhangolt szerkezet, hajlamos időnként elromlani.
Jason Aaron Thor A mennydörgés istene keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva THOR beleolvasó Eltűnt istenek. Kozmikus nyomozás. Ősi fenyegetés. Amikor Thor kutatásba fog, hogy kiderítse, mi történt egy távoli világ elnémult istenségeivel, ijesztő felfedezést tesz egy rejtélyes erő szisztematikusan levadássza az univerzum halhatatlan urait. Thor a nyomába ered, de könnyen lehet, hogy olyasmire vállalkozik, ami még az ő erejét is meghaladja Jason Aaron Eisner-díjas sorozatát méltán tartják minden
Az Ezüst Utazó Feketeség keménytáblás képregény MINDÖSSZE 1000 PÉLDÁNYBAN KÉSZÜLŐ, SORSZÁMOZOTT KIADVÁNY Olvass bele ide kattintva Az Ezüst Utazó - Feketeség beleolvasó UTOLÉRI-E A VÉGZETE NORRIN RADDOT Cull Obsidian, Thanos adoptált gyermeke csapdába ejti a Galaxis Őrzőit, ők pedig keresztülzuhannak egy fekete lyukon, és velük együtt az Ezüst Utazó is. Hogy visszatartsa az ürességet és ne veszítse el önmagát a sötétségben, a csillagközi útvonalak őrzője kénytelen előhívni belső fényét, hogy megmenthesse
World of Warcraft képregény 3. - nagyalakú, keménytáblás képregény Miután személyiségének széthasadt részeit ismét egybeolvasztják, LoGosh/Varian király megpróbálja áthidalni a Horda és a Szövetség közötti szakadékot, ezért találkozik Thrall hadfőnökkel és tanácsadóival. Ám Garona, a sötét bűbáj alatt álló ork bérgyilkos visszatér, hogy elpusztítsa Variant, és megakadályozza a tartós béke létrejöttét. Az Alkonypöröly-kultusz tagjai ugyanis meglelték a módját, hogyan használhatják fel sötét céljaikra Garon