A KLS NOBLE Set USB egy általános USB kábellel tölthető lámpaszett, amelyben megtalál mindent, amit egy kerékpárlámpától elvár. Az extraszéles optikájú első lámpa megfelelően megvilágít mindent, ami Ön előtt van, míg a hátsó lámpa figyelmezteti a többi sofőrt jelenlétére – ezáltal biztonságban érezheti magát.
• Az első lámpa széles látószögű optikája megvilágítja az oldalra eső és közvetlenül a kerékpár előtt lévő terepet. Ez segít a nehéz terepen való manőverezésben – ugyanis „kanyarba” világít. Egyúttal megvilágítja a közvetlenül a kerékpár előtt lévő nehéz akadályokat, amelyeket nagyon óvatosan kell megkerülni. A középen lévő erős fénysugár hatékonyan megvilágítja a távolban lévő tárgyakat. A fénysugár „felülről leszelt” – hogy ne vakítsa el a közúti közlekedés többi résztvevőit.
• Az első lámpa egyszerűen rögzíthető a rugalmas szilikon ergo-szíj segítségével, amely 360 fokban elfordítható, így szinte bármire könnyen felszerelhető. Ez a szíj széles platformmal is rendelkezik, amely jobb rögzítést tesz lehetővé a kormányon, így a lámpa stabil helyzetben marad az erős ütések vagy a hosszantartó rezgések esetén is.
• Az első lámpa védelme a hátizsákban történő véletlenszerű bekapcsolással szemben – a lámpa bekapcsolásához nyomja meg 2x a nyomógombot, kikapcsolásához tartsa a gombot hosszabb ideig lenyomva.
• A hátsó lámpa optikai lencséje a fénykúpot az érkező gépkocsik irányába összpontosítja, hogy Ön távolból is látható legyen.
• A micro USB kábel segítségével a lámpák bármikor feltölthetők, így nem kell többet elemeket vásárolnia. Ezenkívül a természetet is védi.
• Az akkuk 500 töltési ciklust bírnak ki anélkül, hogy a teljesítménye látványosan csökkenne.
• Mindkét lámpa megfelel a közúti közlekedésről szóló szigorú német jogszabálynak – StVZO. (folyamatosan világít)
ELSŐ LÁMPA RÉSZLETES INFORMÁCIÓI
Fényteljesítmény: 50 lm
Fényforrás: 1× LED
Funkciók: 100 %, 50 %
Az akku működési ideje: 3,3 óra (100 %), 6,6 óra (50 %)
Akkuszint jelzőfénye: Kikapcsolt (100 – 25 %), Piros (24 – 5 %), Villogó piros (< 5 %)
Töltési idő:
Elem típusa: 18650 Li-ion 3,7 V 1300 mAh
IPX 4 (Vízálló)
HÁTSÓ LÁMPA RÉSZLETES INFORMÁCIÓI
Fényteljesítmény: 5 lm
Fényforrás: 1× LED
Funkciók: 100 %
Az akku működési ideje: 3 óra (100 %)
Akkuszint jelzőfénye: Narancssárga (24 – 5 %), Villogó narancssárga (< 5 %)
Akku típusa: Li-pol 3,7 V 240 mAh
Töltési idő: 1 h
IPX 4 (Vízálló)
KOMPATIBILITÁS
Valamennyi hagyományos típusú és méretű kormányra és nyeregcsőre szerelhető
BLS-165 kerékpáros világítás szett NanoStrikeCombo 600 első lámpa és BLS-137 Signal hátsó lámpa szettben (BLS-133 helyettesítője)Erőteljes fényerejű allround lámpa szett többcélú felhasználásra.NanoStrike 600 (BLS-161) első lámpa Signal (BLS-137) hátsó lámpával.Mikró USB-kábel a csomagban.Felhasználás: látni és látszani
Kis, könnyű szilikonos lámpaszett SideSafety System - kerékpáros láthatósága érdekében fény a lámpa oldalán is látható Fõleg városban használható Egyszerű felszerelése szerszám nélkül Elsõ lámpa minden átmérõjű kormányokhoz Hátsó lámpa minden átmérõjű nyeregcsõre, hátsó vázvillára is szerelhetõ Vízálló
Kis, könnyű szilikonos lámpaszett SideSafety System - kerékpáros láthatósága érdekében fény a lámpa oldalán is látható Fõleg városban használható Egyszerű felszerelése szerszám nélkül Elsõ lámpa minden átmérõjű kormányokhoz Hátsó lámpa minden átmérõjű nyeregcsõre, hátsó vázvillára is szerelhetõ Vízálló
↵ Kis, könnyű szilikonos lámpaszett SideSafety System - kerékpáros láthatósága érdekében fény a lámpa oldalán is látható Fõleg városban használható Egyszerű felszerelése szerszám nélkül Elsõ lámpa minden átmérõjű kormányokhoz Hátsó lámpa minden átmérõjű nyeregcsõre, hátsó vázvillára is szerelhetõ Vízálló
Kis, könnyű szilikonos lámpaszett SideSafety System - kerékpáros láthatósága érdekében fény a lámpa oldalán is látható Fõleg városban használható Egyszerű felszerelése szerszám nélkül Elsõ lámpa minden átmérõjű kormányokhoz Hátsó lámpa minden átmérõjű nyeregcsõre, hátsó vázvillára is szerelhetõ Vízálló
Kis, könnyű szilikonos lámpaszett SideSafety System - kerékpáros láthatósága érdekében fény a lámpa oldalán is látható Fõleg városban használható Egyszerű felszerelése szerszám nélkül Elsõ lámpa minden átmérõjű kormányokhoz Hátsó lámpa minden átmérõjű nyeregcsõre, hátsó vázvillára is szerelhetõ Vízálló
BLS-153 kerékpáros világítás szett SparkCombo 2.0 első + hátsó mini lámpa szettben, feketeJól látható lámpa szett okos felfogatási rendszerrel.Spark 2.0 első és hátsó lámpa egy szettben BLS-151 / BLS-152.Mikró USB-kábel a csomagban.Felhasználás: látszani
Al Noble Wazeer by Lattafa 100ml - Arab parfüm, 6291108737866Leírás:Lattafa Al Noble Wazeer Eau de Parfum – 100 mlA Lattafa Perfumes 2022-ben bemutatott alkotása, az Al Noble Wazeer, egy izgalmas és összetett illatkompozíció, amely egyszerre testesíti meg a keleti gazdagságot és a modern eleganciát. Ez az uniszex Eau de Parfum tökéletes választás azoknak, akik különleges és emlékezetes illatélményre vágynak – legyen szó mindennapokról vagy ünnepi alkalmakról.A parfüm megnyitását a meleg és érzéki Guaiac f
BLS-138 kerékpáros világítás szett SignalCombo első + hátsó mini lámpa szettben (BLS-83 helyettesítője)Szett: Signal (BLS-136) első lámpa és Signal hátsó lámpa (BLS-137).Felhasználás: látszani
Cube Acid LED Light HPA Ledes lámpa 6 féle világítási mód Micro USB tölthetőség Alacsony fényerő: kb 8 h Közepes fényerő: kb 4 h Magas fényerő: kb 2 h Villogó mód: kb 40 h Áttünő mód: kb 3.5 h Pulzáló mód: kb 3 h
BLS-148 kerékpáros világítás szett SpotCombo első + hátsó lámpa szettbenKomplett szett, mely tartalmazza a Spot első lámpát (BLS-146) és a Spot hátsó lámpát (BLS-147).Felhasználás: látszani
6db-os Vezeték nélküli Napelemes LED lámpa KE24-58 6db-os Napelemes led lámpa szett- Led erős fehér fény- Fényérzékelő- Li-ion akkumulátor napelemes töltéssel- Működési idő: kb: 6-8 óra- Töltés kb. 8óra- Auto/Off kapcsoló- Méret: 7 cm + leszúró- Időjárás álló- A termék üvege és fénye is fehér színű!
Knog pwr trail lámpa 700 lumenes fényteljesítmény. 3500 mAh USB powerbank, más eszközök feltöltésére Outdoor kiegészítők. vagy a tárbori lámpa, bluetooth hangszóró Okos kiegészítők, mint fejlámpa szett, vagy az asztali töltő. Elliptikus fénysugár, a nagyobb terület megvilágításáért 2 év garancia Extra kiegészítő, a csomag nem tartalmazza!
LS 300 Nagyteljesítményű USB-ről tölthető első lámpa. Az LS 300 I-GO® Vector 30-nál az akkumulátor állapotáról LED-ek tájékoztatnak. Kis mérete ellenére dupla lencsés technológiája garantálja az optimális fénykibocsátást. 30 Lux, 2 fokozatban állítható. A lámpa oldalról is jól látható, ezzel hozzájárul a biztonságunkhoz. - 45 méter látótávolság, - 2750 méterről látható. - Üzemidő: max. 12 óra. A klasszikus LS 720 REEGO® hátsó lámpa sikeres optikáját továbbfejlesztették és karcsú formába öntötték,
Első és hátsó lámpa szett Mágneses tartók 5 világítási mód Akár 100 óra üzemidő Kicsi méret, a jármű bármely részén elfér