Az Umarex nagyon népszerű légpisztolya a P08 után megjelent a P08 Blow Back változata. A Blow Back rendszer a légpisztoly működését teszi élethűvé, hiszen a szán, jelen esetben a hüvelykivető minden lövés után hátrafelé mozog az éles fegyver érzését keltve. Különlegesség, hiszen ezt a pisztolyt, ilyen működéssel még egyik gyártó sem készítette el. Gáz-riasztó változata létezett eddig is, de légpisztoly nem. Mivel légpisztoly, szabadon megvásárolható, nagyon jó választás otthoni céllövészethez is, illetve gyűjteményünk ékes darabja lehet. Kitűnő választás fegyverrajongóknak, hiszen a Walther P08 igazi legenda, 42 évig gyártották, több, mint 2 millió darabot adtak el belőle világszerte. Az eredeti változatot 1908-ban rendszeresítette a német hadsereg és a haditengerészet, mely egészen az 50-es évekig rendszerben állt Németországban. A fegyver különleges formavilágával, a jellegzetes csuklós-karos megoldású reteszelésével világszerte legendássá tette a fegyverrajongók és gyűjtők körében egyaránt. A fegyver a maga korában nagyon modern műszaki megoldásokat tartalmazott, pontos megmunkálásának köszönhetően igen pontos volt. A légpisztoly változat teljesen fémből készült, részletes kidolgozású, az eredetihez megszólalásig hasonlít! A pisztoly kivehető tárjába 21 db 4.46 mm-es acél BB golyó tárazható. A 12 g-os CO2 patront a markolathéj lepattintásával kell a markolatba helyezni. Szórakozásra, hobby célra kiváló választás, de realisztikus megjelenése miatt gyűjtői érdeklődésre is számot adhat! Félautomata működésű, tárazás után, a lövés kiváltásához csak az elsütő-billentyűt kell meghúzni és a fegyver automatikusan újratölt.
- Kaliber: 4,5 mm
- Lövedék típusa: BB
- Tárkapacitás: 20
- Működés: CO2 gázzal működik
- Sebesség: 90 m/s (295 fps)
- Huzagolatlan sima cső
- Teljesen fém kialakítás
- Blowback: Van
- DAO működés
- Teljes hossz: 220 mm
- Tömeg: 854 g
- Biztosítóval rendelkezik
- Normál irányzékok
12g-os Co2 patronnal, 4,5 BB acélsöréttel működő légpisztoly. Tárkapacitás: 17db Súly: 644g Hossz: 177mm Sütés: SA Irányzék: fix Biztosítás: manuális Blow-back szán , kompakt méret , fém belső szerkezet , szán és tokrész .
UX TREVOX csőletörős légpisztoly - Ez a légpisztoly garantált szórakozást nyújt, illetve kiváló belépő fegyver azok számára, akik szeretnének belekóstolni a céllövészetbe. A csőletörős, rugós rendszer konzisztens működést biztosít, pontossága még nagy távolságon is kiváló. Az ergonomikus markolatkialakítás biztos fogást ad. A cső letörése kényelmes, ami a hangtompítóként funkcionáló Silence Air Chamber 3-as külső csőborításnak köszönhető. Kaliber: 4,5 mm Diabolo Sebesség: 150 m/s (492 fps) Erő: < 6
Glock pisztolyokat a 80-as évek elején kezdte el fejleszteni Gaston Glock, akinek korábban nem volt még tapasztalata lőfegyverekkel. Okos megoldásai, és nem túl rendhagyó anyaghasználata hamar forradalmat csinált a pisztolyok világában. Két évre rá, számos stressz-teszt, és összehasonlítás után az osztrák hadsereg és rendvédelmi szervek 1982-ben rendszerbe állították a fegyvert, ez a mai napig sem változott. Kiemelkedő minősége, precizitása hamar világhírre tört, és ma már nincs olyan ország a földön, aho
Perfecta S3 csőletörős légpisztoly 4,5mm - Állítható hátsó irányzék, ergonomikus markolat, automata biztosítás, távcső előkészítés, fiberszálas, állítható irányzék. Hossz: 346 mm Csőhossz: 178 mm Energia: kb 5 J
Az IWI Mini Uzi-t az izraeli különleges erők részére készítették, majd hamarosan nemzetközileg is elérhetővé vált, így számos más ország is rendszeresítette. A fegyver egyszerre híres és hírhedt, hiszen számos Amerikában történt bűncselekményhez is kapcsolódik a neve, főleg a drogháborúkban. Az Umarex teljes licenszekkel és markingok-kal rendelkező légpisztoly replikája egy túlnyomórészt fémből, de polimer borításokat is tartalmazó darab, mely Blow-back üzemű. A tárjába 28 darab 4.5-es acél BB-t tudunk tö
Strike Point UX pneumatikus légpisztoly 5,5mm - a már bevált technológiára alapozva, Strike Point igazán megpörgeti a lövedékeket! Ez a pumpás rendszerű pisztoly könnyen kezelhető, tölteni egyszerű, és tökéletes választás hobbi céllövészek számára. Kisebb távolságokon elég 3-4 pumpálás, nagyobb távolságon 8-10mozdulat megteszi a megfelelő hatást. Energia: Max 7,5J Lövedék maximum sebesség: 135 m/s Hossz: 357mm Csőhossz: 23 cm Súly: 1,1 kg
Walther Blowback töltőgáz AirSoft fegyverekhez 750ml-es
A Glock pisztolyokat a 80-as évek elején kezdte el fejleszteni Gaston Glock, akinek korábban nem volt még tapasztalata lőfegyverekkel. Okos megoldásai, és nem túl rendhagyó anyaghasználata hamar forradalmat csinált a pisztolyok világában. Két évre rá, számos stressz-teszt, és összehasonlítás után az osztrák hadsereg és rendvédelmi szervek 1982-ben rendszerbe állították a fegyvert, ez a mai napig sem változott. Kiemelkedő minősége, precizitása hamar világhírre tört, és ma már nincs olyan ország a földön, a
A Második Világháborús német hadsereg legjellegzetesebb fegyverét most magunkénak tudhatjuk automata légpisztoly (lég-géppisztoly) formájában. Az Umarex által gyártott géppisztoly nem spórol az anyagon, a kivitelezésen és a működésen sem. Mindent megtettek, hogy a lehető legélethűbb, legjobb élményt szállítsák a használónak, ezért az MP40-es a masszív plasztik markolat kivételével teljes egészében fémből készült, két darab 12 grammos CO2-es patronnal üzemel. A fegyver Blow-back rendszerű, tehát a tűzváltó
A Walther CP99 könnyített változata A fegyver állítható irányzékkal rendelkezik , mely elősegíti a pontosabb célzást.Nemcsak hobbi de sport célra egyaránt nyugodt szívvel ajánljuk kezdőknek illetve gyakorlott lövőknek. Co2 patronnal és 8-as forgó fémtárral üzemeltethető. Tárkapacitás : 8db Súly : 740 g Hossz : 180 mm Csőhossz : 85 mm Kezdősebesség : 110 m/s Biztosítás : manuális Állítható hátsóirányzék.
WALTHER P38, az igazi KLASSZIKUS! Az eredeti P38 pisztoly CO2-vel működő változata az Umarex gondozásában. Teljesen fém kivitel, Blow Back rendszerrel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a szán minden lövés pillanatában hátracsúszik, mint az éles pisztolyoknál. Félautomata működésű, CO2 gázzal működő táras légpisztoly. A tárba BB golyó való. A BB golyónak köszönhetően nagy tárkapacitás jellemzi. Súlya, súlyeloszlása tökéletes, teljesen éles fegyver benyomását kelti. - Kaliber: 4,5 mm - Lövedék típusa
A Heckler Koch cég megalapítása két kiváló szakember, Edmund Heckler és Theodor Koch nevéhez fűződik. A cég több mint 50 éve szállít harci fegyvereket számos ország fegyveres erői részére. Termékei kivétel nélkül kiemelkedő minőségűek. Az eredeti HK USP (az USP rövidítés az Universal Selbstladepistole kifejezések rövidítéséből származik) egy fiatal modellnek számít, melynek gyártása 1993-ban kezdődött, de igen rövid idő alatt világhírre tett szert. Az Umarex a HK cég teljes támogatását és licenszeit élve
Az eredeti Walther CP99 pisztoly légpisztoly másolata. Minden részletében az eredeti fegyvert utánozza. A fegyver kezelőszervei működő alkatrészek, ami nagymértékben fokozza a valódiság érzését! A műanyag tokozás kidolgozása, a markolat textúrája mind megszólalásig hasonló az eredeti fegyveréhez. Blow Back rendszerű, azaz lövéskor a szán hátramozdul. Tűzkész állapotban a szán hátsó részén lévő nyíláson át piros pont látható. Így jelzi a fegyver, hogy tüzelésre kész. Ha a tárból az utolsó lövedéket is kilő
Az eredeti Walther CP99 pisztoly légpisztoly másolata. Minden részletében az eredeti fegyvert utánozza. A fegyver kezelőszervei működő alkatrészek, ami nagymértékben fokozza a valódiság érzését! A pisztoly belső működése megegyezik a nagy sikerű CP88-aséval, vagyis egy forgódobból adagolja a diaboló lövedékeket, így pontossága maximális, míg a lövészet élményén sem esik csorba. Kezelése egyszerű, a szán hátsó részének húzásával nyitjuk ki a forgódob tárnak kialakított űrt, belehelyezzük a tárat, majd viss
Kattintson az alábbi linkre a használati utasításhoz! https://www.katonadolog.hu/custom/katonadolog/image/data/hasz%C3%A1lati%20%C3%BAtmutat%C3%B3/legends%20um58394-1.docx