A Lilium Asiatic white - Ázsiai liliom (fehér) főbb jellemző
Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is.
Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el.
Az ’Asiatic White’ liliom egy kehely virágalakú fajta, amely nagytermetű (100-120 cm), a virágok színe hófehér.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.
Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.
Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.
Gondozás: Alacsony gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.
Hideghatás kell a virágzáshoz, ezért szükséges az őszi ültetés. A hagymája áttelel, így a virágzást követően nem szükséges felszedni. Az ültetés előtt lazítsuk fel a talajt, kötött talaj estén a hagymák alá helyezzünk perlitet, mely a felesleges vizet elvezeti.
A beültetés után a nedvességmegtartás és a fagykár elkerülése érdekében takarjuk gallyaprítékkal vagy mulccsal a hagymákat.
Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.
A liliomok a kert királynői. Magas, elegáns termetük, hatalmas, feltűnő virágai ezt a szerepet szánják számukra. Elhelyezhetők szoliterként is, kisebb csoportokban ültetve, de társításban is hangsúlyos szerep lehet az övék.
Az ’Asiatic White’ liliom egy nagytermetű (100-120 cm) liliomfajta, amelynek virágszíne hófehér, ezzel elegáns hatású növény, ennek megfelelő helyet szánjon neki a kertben.
Érdemes kisebb csoportokban szoliterként ültetni, de ha más liliomokkal társítja, akkor alkosson kontrasztot a fehér színnel. Erre alkalmas az ’Asiatic Black’ fajta, de ha az ’Asiatic Pink-White’ fajtával egészíti ki, romantikus hangulat teremthető a kertrészben.
Ültessen eléjük íriszeket, amelyek júniusi virágzásukkal összeérnek a liliomokéval. Válassza a társítás elülső részére a szellőrózsa kék ’Mr. Fokker’ és lila ’Sylphide’ fajtáit, amelyek még inkább előtérbe helyezik az ’Asiatic White’ színét.
Együttvirágzó és társítható hagymások:
Lilium ’Asiatic Black’
Lilium ’Asiatic Pink-White’
Iris hollandica ’Blue Magic’ (kék)
Anemone ’Mr. Fokker’
Anemone ’Sylphide’
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 100-120 cm
Ültetési tőtáv: 15-20 cm
Ültetési mélység: 15-20 cm
Virágzási idő: Június-Július
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: nyári kert, közepes gondozási igényű kert, évelőkert
Védett tartalom
A Lilium Asiatic pink - Ázsiai liliom (rózsaszín) főbb jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Az 'Asiatic pink' 80-100 cm magasságú, erős szárán finoman szőrözött, lándzsás, sötétzöld levelek ülnek. Virágai felfelé nézőek, kehely alakúak, finom rózsaszínűek, illatuk nincs. A virágszáron több virág található, melyek fokozatosan nyílnak. Kiváló, tartós vágott virág. Napos, félárnyékos fekvést kedvel. Laza szerkezetű,
A Lilium Asiatic black - Ázsiai liliom (fekete) főbb jellemző Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is. Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el. Az ’Asiatic Black’ li
A Lilium 'Duo Asiatic Red White' – Ázsiai liliom főbb jellemző Jellemzői: A liliomok nyári virágzású, nagyméretű tagjai a kertnek. Hagymás évelők, melyek hagymái télállók, ősszel nem szükséges őket felszedni, de érdemes a hidegebb téli időszakokban letakarni a talajt. Leveleik fényesek, lándzsa alakúak. A virágok hat sziromból állnak ez nincs másként a piros és fehér színű fajták kombinációjából álló 'Duo Asiatic Red White' összeállítás esetében sem. A nagyméretű, illatos virágok június közep
A Lilium Asiatic red - Ázsiai liliom (piros) főbb jellemző Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is. Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el. Az ’Asiatic Red’ liliom
A Lilium Asiatic 'Netty's Pride' - Ázsiai liliom (fekete/fehér tarka) főbb jellemző Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomok több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is. Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el. A ’N
A Lilium Asiatic orange - Ázsiai liliom (narancssárga) főbb jellemző Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is. Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el. Az ’Asiatic Orang
A Lilium Asiatic yellow - Ázsiai liliom (sárga) főbb jellemző Jellemzői: Az ázsiai hibrid liliomokat több Kelet- és Közép-Ázsiából származó faj keresztezésével állították elő. Virágformájuk, virágzási idejük, színük, sőt még termetük is nagy eltéréseket mutat fajtánként, azonban vannak közös tulajdonságaik is. Ilyen például a lándzsás, sötétzöld levélzet, melyen finom szőrözöttség is megfigyelhető. Virágforma típusból a turbán, trombita és kehely alakokat különítjük el. Az ’Asiatic Yellow’ l
A Hibiscus syriacus - Mályvacserje főbb jellemző Habitus: Felfelé törekvő ágrendszerű, lassú növekedésű, nagyobb termetű lombhullató bokor, vagy kisebb termetű fácska, melynek kifejlett magassága 1,5-3 méter között alakul. Levelei zöld színűek, kérge szürkésbarna színű. Növekedése zömök. Levelei tenyérszerűek, durván fogazottak, általában háromkaréjosok, színük középzöld. Erős növekedésű, ellenálló cserje. Virág: Virágai egyszerűek, színe fehér, lila, rózsaszín, növényenként változó, mert ma
A Lilium regale - Trombitavirágú liliom (fehér, sárga torokkal) főbb jellemző Jellemzői: Felálló szárú évelő. Lombja fényes, mélyzöld színű. Virágai tölcsér alakúak, fehér színűek, a szirom fonáki részén rózsaszín behintéssel. A királyliliom az egyik legnagyobb liliomfajta, mely kis odafigyeléssel kertünk éke lehet. A telepítését megelőzően a megfelelő hely kiválasztásával biztosíthatjuk, hogy növényünk hosszú évekig díszítse kertünket. Kerüljük a felmelegedésre hajlamos talajba történő telepít
ültetési idő: március-április, október-november ültetési mélység: 10 cm virágzási idő: júliustól-augusztusig magasság: 40-60 cm fény: napos, félárnyékos helyet kedvel felszedés: nem szükséges felhasználás: évelőágyba, vágott virágként, cserepes virágként
Az Iris hollandica 'Purple Sensation' - Holland írisz (lila) főbb jellemző Jellemzői: A holland íriszek (Irix x hollandica) hosszú virágzati száraikon megjelenő nagyméretű virágok a júniusi kertek egyedi megjelenésű hagymás növényei. A virágzás előtt megjelenő hosszú, szálas levelei sötétzöld színűek, tapintásra érdes felületűek. A kertészeti változatok között a szín és a virágforma is változatos, azonban magasságuk jellemzően 0,5- 0,6 méter között alakul. A ’Purple Sensation’ egy sötétlila vir
ültetési idő: március-április, október-november ültetési mélység: 10 cm virágzási idő: júliustól-augusztusig magasság: 60 cm fény: napos helyet kedvel felszedés: nem szükséges felhasználás: évelőágyba, vágott virágként
A Hemerocallis 'Sammy Russel' – Sásliliom főbb jellemző Habitus: Középmagas, kompakt, bokros növekedésű évelő, melynek levelei is díszítő értékkel bírnak. Virág: Virágai bordós-narancsszínűek. A torok mélysárga, szinte okkersárga színű. A szirmok viszonylag szélesek, nem lekerekítettek. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, közepes tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, de fák és cserjék előterébe ültetve a félárnyékba is telepíthető. Vízigény: Közepes
A Lilium 'African Queen' - Trombitavirágú liliom (narancssárga) főbb jellemző Jellemzői: A liliomok nyári virágzású, nagyméretű tagjai a kertnek. Hagymás évelők, melyek hagymái télállók, ősszel nem szükséges őket felszedni, de érdemes a hidegebb téli időszakokban letakarni a talajt. Leveleik fényesek, lándzsa alakúak. Virágaik hat sziromból állnak, kiterülők, impozánsak. Az ’African Queen’ egy 100-120 cm magas fajta, mely júliusban virágzik. Virágforma alapján a trombitavirágú liliomok közé tar
Az Iris hollandica 'Blue Magic' - Holland írisz (kék/lila) főbb jellemző Jellemzői: A holland íriszek (Irix x hollandica) hosszú virágzati száraikon megjelenő nagyméretű virágok a júniusi kertek egyedi megjelenésű hagymás növényei. A virágzás előtt megjelenő hosszú, szálas levelei sötétzöld színűek, tapintásra érdes felületűek. A kertészeti változatok között a szín és a virágforma is változatos, azonban magasságuk jellemzően 0,5- 0,6 méter között alakul. A ’Blue Magic’ egy élénk sötétkék virágs