Magyarország madárvendégei - Haraszthy László

Magyarország madárvendégei - Haraszthy László

Magyarország madárvendégei - Haraszthy László
A mű az 1984-ben megjelent, nagy sikerű Magyarország fészkelő madarai c. könyv folytatása. Szerepel benne valamennyi - szám szerint 149 - hazánkon átvonuló, illetve kóborlóként idevetődő faj. A színes mellékleten, illetve az előzéken megtalálható a kötetben ismerteett összes madárfaj képe. A könyv hasznos segédeszköze lesz az amatőr és a hivatásos madarászoknak, valamint minden természetbarátnak.

megvesz
Hellboy: A jövendőmondó és más történetek puhatáblás képregény

Hellboy: A jövendőmondó és más történetek puhatáblás képregény

Hellboy A jövendőmondó és más történetek puhatáblás képregény előrendelés A jövendőmondó című történetben Hellboy múltjának egy-egy ikonikus jelenete villan fel a titokzatos jósnő, Urresca előtt. De vajon megúszhatja-e büntetlenül az, aki az ördög jobb kezének múltjára kíváncsi A képregényt Mike Mignola írta és László Márk rajzolta.A következő történetfüzérben éld át Hellboy klasszikus appalache-i kalandját, amely az új Hellboy-filmet is ihlette Hellboy segít egy fiatalembernek, aki Mike Mignola és Richar

megvesz
David Benioff: Tolvajok ​tele puhafedeles regény, új kiadás

David Benioff: Tolvajok ​tele puhafedeles regény, új kiadás

David Benioff Tolvajok tele puhafedeles regény, új kiadás Olvass bele ide kattintva Tolvajok tele beleolvasó A Trónok harca-sorozat alkotója, producere és forgatókönyvírója New York Times-bestseller, díjnyertes, negyven országban kiadott regényének rég várt, új kiadása.A nácik kegyetlen ostromgyűrűjében vergődő Leningrádban Lev Benyovot letartóztatják fosztogatásért, és egy cellába kerül Koljával, a jóképű fiatal dezertőrrel. Kivégzés helyett azonban elképesztő ajánlatot kapnak, hogy megmenthessék az élet

megvesz
Marvel Miaú keménytáblás gyűjtemény

Marvel Miaú keménytáblás gyűjtemény

Marvel Miaú keménytáblás gyűjtemény Marvel Kapitány kis kedvence lecsap Csatlakozz Marvel Kapitány cicájához, Csubihoz, ahogy fenekestül felforgatja a Marvel legnépszerűbb karaktereinek életét Ismerd meg új szemszögből az olyan közkedvelt hősöket, mint Pókember és Vasember, a rettenetes gonosztevőket, köztük Thanost és Galactust, valamint az olyan kétes alakokat, mint Deadpool, hiszen mindannyian ennek a szeszélyes macska lénynek a játékszerévé válnak. Ezek a rettentő aranyos képregények a Marvel és a bá

megvesz
Hellboy: Rövid történetek 4. Makoma

Hellboy: Rövid történetek 4. Makoma

Hellboy Rövid történetek 4. Makoma 1994-ben jelent meg Mike Mignola első Hellboy-története, A pusztítás magja, amelyben Hellboy szembesül állítólagos végzetével, miszerint az apokalipszis fenevadjaként ő hozza majd el a világvégét. Előtte ötven éven át harcolt szörnyekkel a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal ügynökeként. A Rövid történetek című kötetek ezeket a korai kalandokat mutatják be.A Rövid történetek negyedik kötete tartalmazza a Makoma című legendásafrikai kalandot, amelyben Hellboy lehetség

megvesz
Kick-Ass - Ha/Ver, Harmadik könyv keménytáblás képregény

Kick-Ass - Ha/Ver, Harmadik könyv keménytáblás képregény

Angyalok, gyüle Nem, nem, még mindig nem. Nem teljesen. Másik történet. Dave Lizewski egykor, csekély harci képzettséggel, mindössze két bottal felszerelkezve, maszkot öltött, hogy Ha/Ver néven valódi szuperhőssé váljon. A játszma, amelybe belefogott, rendkívül eldurvult, a tétek megemelkedtek. Az ifjú szuperhős és mindenki legcukibb, kedvenc 11 éves pszichopatája, a feketeöves Kis Dög, nekimentek a maffiának, győztek, és divatot teremtettek minden utcasarkon megjelennek az álarcos bűnüldözők, és megalaku

megvesz
A Megtorló - A kezdetek keménytáblás képregény

A Megtorló - A kezdetek keménytáblás képregény

A Megtorló - A kezdetek keménytáblás képregény KEZDŐDJÉK A MEGTORLÁS Még Frank Castle sem keresi mindig a bajt, ám az óhatatlanul rátalál. Amikor a drogmaffiával gyűlik meg a baja, még nem sejti, hogy háborús múltjának kísértetei is visszatérnek.  Egy gyilkos drogbáró, egy szélsőséges terrorista milícia vagy egy karizmatikus vezér által fanatizált szekta is jelenthet olyan veszélyt, amellyel a törvény már nem képes, és gyakran nem is akar szembeszállni. Ilyenkor lép színre a Megtorló. Ám ha le ak

megvesz
SZÉPSÉGHIBÁS A Megtorló - A kezdetek keménytáblás képregény

KUMU Tall Tales Pulóver S

KUMU Tall Tales Pulóver S

Az AW23 kollekció részeként újra bemutatjuk,  pulóver fazonban. Az ikonikus Tall Tales kapucnis pulóverünk új életre kelt, és biztosan alapdarab lesz Magyarország vízeinél. Mint mindig, luxus minőségű 320g-os, bolyhosított hátoldalú anyagból készült, oldalán szőtt címkével és színben passzoló, mártott zsinórvégekkel.

megvesz
KUMU Tall Tales Pulóver XXL

KUMU Tall Tales Pulóver M

KUMU Tall Tales Pulóver L

KUMU Tall Tales Pulóver XL

V. E. Schwab: Visszavágó regény

V. E. Schwab: Visszavágó regény

V. E. Schwab Visszavágó regény Olvass bele ide kattintva Visszavágó beleolvasó Bosszúszomjas zsenik szupererejű összecsapása Magneto és X Professzor. Superman és Lex Luthor. Victor Vale és Eli Eleven. Sydney és Serena Clarke. Eposzi szövetségek, melyek felbomlottak, barátságok, amelyek menthetetlenül megromlottak. Victor nem menekülhet saját szuperereje csapdájából, mégis mindent elkövet, hogy megszabaduljon az egyre szörnyűbb mellékhatásoktól. Útját kegyetlenül lemészárolt RendKívüliek hullái szegélyezik

megvesz
E.M.Miller - Szövetség és novellái ( ebook )

E.M.Miller - Szövetség és novellái ( ebook )

Öt különböző, de valahol összekapcsolódó novellát tartalmaz. Három novellát egy közös pont köt össze: A világvége variációi. De megismerkedhetünk egy titokzatos erdővel is, amit egy különleges legenda vesz körbe. Vajon igaz? A történetből kiderül. Valamint egy furcsa bázissal Magyarország területén, ahol néha-néha felbukkannak idegen lények, és ha kedved támad egy téridő-ugrásra, a köteten belül megteheted.

megvesz
Bán Mór: A tárnák rejtélye (Hollófiak 1.) keménytáblás, illusztrált könyv

Bán Mór: A tárnák rejtélye (Hollófiak 1.) keménytáblás, illusztrált könyv

Bán Mór A tárnák rejtélye (Hollófiak 1.) keménytáblás, illusztrált könyv AZ ELSŐ VÁSÁRLÓKNAK DEDIKÁLT PÉLDÁNYT KÜLDÜNK Édesapjuk, a törökverő hős árnyékában nem könnyű ám gyereknek lenni Hunyad várában Háborús idők járnak, s a szigorú atya elvárja, hogy fiai kivegyék részüket a feladatokból tanuljanak, készüljenek, hogy egy napon az ő helyére állva folytathassák az országot védelmező munkáját. De László és Mátyás nem lennének igazi gyerekek, ha időnként ne csábítanák őket vakmerő kalandokra a váratlan ese

megvesz