Csupa lenyűgöző táj, történelmi város, érintetlen természeti csoda! Építészeti remekművek, a népi emlékezetet továbbhagyományozó falvak, a természet és az ember idilli együttélését jelképező vidékek. Mindez a világörökség! S az, hogy világörökség, ma már cím és rang, mely azt üzeni, hogy a világ különböző szegleteinek közös kincsei megőrződnek a következő nemzedéknek is. Legyünk bár Franciaországban, Jordániában vagy Magyarországon, mindenhol különlegesek, megbecsültek és turistacsalogatók az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínek.
Mi is büszkén lehetünk, hiszen Magyarországon nyolc világörökségi védelem alatt álló helyszín is található, a várományosi listánkon pedig még ennél is több szerepel. És ha kicsit túl tekintünk az országhatáron, még bőven találunk olyan helyszíneket, melyek ezer szállal kötődnek a magyar múlthoz.
Könyvünk érdekessége, hogy nemcsak Magyarország világörökségi helyszíneit, hanem a jelenleg még „csak” várományosi listán szereplő jelölteket és a határon túli, de magyar vonatkozású Kárpát-medencei helyszíneket is bemutatja –s teszi mindezt színesen, mesélősen, kalandosan. Fontos, hogy gazdagodjunk, tudjunk meg minél többet Magyarország csodáiról, s ha tehetjük, engedjünk a csábításnak, és látogassunk is el a helyszínekre.
A Scolar Kiadó kiadványai a magyar kultúráért, a magyar művészetért és hagyományaink megőrzéséért elnevezésű szakmai program megvalósítását 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
Különleges utazás Magyarország tájain és kóstolásra csábító ízek a magyar konyha világából – ezt kínálja a lenyűgöző „szakácsalbum”. Kaiser Ottó fotográfus táj- és ételfotóit Laczkó Ottó nemzetközi hírű mesterszakács receptjei kísérik, s mindezt megbolondítja egy kis történelmi, művelődéstörténeti, földrajzi vagy épp néprajzi história. Tökéletes ajándék Magyarország és a magyar gasztronómia szerelmeseinek. Angolul is megjelenik! Kaiser Ottó nemzetközi hírű fotóművész. A város-, táj-, étel- és portr
Az illatok meghatározó szerepet játszanak az életünkben. A különféle növényi kivonatok évezredek óta használatosak a gyógyításban és egészségmegőrzésben. A Titkok nélkül sorozat e kötete bevezet az aromaterápia történetébe, részletesen ismerteti az alapvető hordozó- és illóolajfajtákat, bemutatja, hogyan használhatjuk azokat a mindennapok során testünk és egészségünk tartós védelme érdekében, és gyakorlati tanácsokat ad az egyes panaszok kezelésére vonatkozóan.
A Titkok nélkül sorozatban egyedülálló módon egymás mellett található az elmélet és a gyakorlat. A Pilates egy edzésmódszer, melyben különféle gyakorlatokat hajtunk végre megfelelő összpontosítás mellett. Ezt a módszert már régóta használják táncosok, színészek és más előadóművészek, hogy javítsák testtartásukat, és fokozzák izmaik tónusát. A színes fényképekkel illusztrált gyakorlatokat részletes útmutatók egészítik ki. Könyvünk a legjobb útmutató azok számára, akik javítani szeretnék testtartásu
Létesítsünk harmóniát testünk és elménk között gyengéd nyújtógyakorlatok segítségével! A Titkok nélkül sorozatban egyedülálló módon egymás mellett található az elmélet és a gyakorlat. Az egyes témaköröket átfogó és világos magyarázatok teszik érthetővé. A sorozat e kötete bemutatja a jóga hagyományos iskoláit, majd elhelyezi a jógát a XXI. század mindennapjaiban. A jóga mintegy négyezer évvel ezelőtt, az indiai szubkontinensen alakult ki. A légzésen, nyújtáson és szellemi koncentráción keresztül leh
Minden országnak, minden népnek vannak olyan természeti szépségei, varázslatos tájai, ódon műemlékei, amelyekre büszke. Így vagyunk ezzel mi, magyarok is. Külön öröm, hogy megóvásra érdemes természeti, kulturális értékeinket az UNESCO Világörökség Bizottsága is annak ítélte. Így került fel 1987-ben elsőként a világörökségi listára Budapest Duna-parti panorámája és a Várnegyed, valamint Hollókő, legutóbb pedig 2002 nyarán a budapesti Andrássy út és Tokaj-Hegyalja történelmi borvidéke. A közbeeső tizenöt év
Hogyan használjuk a reiki gyógyító erejét? A Titkok nélkül sorozatban egyedülálló módon egymás mellett található az elmélet és a gyakorlat. A témaköröket világos magyarázatok teszik érthetővé. A sorozat e kötete több nézőpontból mutatja be a kézrátétes gyógymódot, majd ismerteti az összes technikát és kézpozíciót. A reiki egyszerű, közvetlen és könnyen elsajátítható kézrátétes gyógymód, amelyet a XIX. század végén fedeztek fel újra Kínában. Ezzel az útmutatóval megtanulhatjuk, hogyan hat a reiki, mire
Magyarország nevezetességeit ábrázoló, gyönyörű grafikájú francia kártya csomag. A Magyarország szimpla römi kártya.
Új arculattal és eszközkészlettel tért vissza a Kulcskérdés! A korábbi kiadás becsúsztatós kulcsait felváltották a szavazókártyák, az egyszerűbb és tartósabb használatért.
nyelv: angol kiadás, de teljes magyarítást (játékszabályt és kártyafordításokat) adunk mellé
A Deluxe kiadás magában foglalja a Gamefound kampány alatt elért célokat is! - fémpénz a karton helyett - nyomtatott fa alkatrészek - speciális dobozrendező - egyedi kivitelezésű figurák
Nyúlugró Limitált Kiadás Vásárold meg most, 9990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Patchwork Szerelmes Kiadás Vásárold meg most, 7990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
Ark Nova (magyar kiadás) Vásárold meg most, 21990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
WHAT DO YOU MEME? CSALÁDI KIADÁS Vásárold meg most, 8790-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!
A XX. század a háborúk százada volt. Nem élt a korszakban olyan nemzedék, mely ne tapasztalta volna meg a véres harcok következményeit: a lövészárkokat, a bombázásokat, a gáztámadásokat, az örökös félelmet – és a nagyapák, apák, hitvesek, gyermekek halálát. A sorban az első a „Nagy Háború” volt, amely lángba borítva az egész világot újrarajzolta Európa térképet: többek között Magyarországét is. Nagyhatalmak estek szét, ősi dinasztiák hullottak a porba, miközben új államok születtek. Az első világháború ha