Mit kell tudni a játékról?
Malac és Liba - Betakarítás társasjáték
Tóth Krisztina Malac és liba könyvsorozatának főszereplői ihlették ezt a kedves kis társasjátékot. A főhősök különböző kalandokban vesznek részt, állandó kalamajkába keverednek a könyvek történeteiben.
Malac és Liba a mezőre indultak kukoricát szedni. Kiváló volt az idei termés, halomban állnak mellettük a kukoricacsövek. Annyit szedtek, hogy csak teherautóval tudnák hazafuvarozni, ezért hívtak is egyet. A játékosoknak fel kell pakolni a rakományt a teherautóra.
A játék célja, hogy minél több felvett kukoricakorongot az autóra kell pakolni. A játékot az nyeri, aki előtt a játék végén a legkevesebb "leesett" kukoricacső marad.
Előkészületek:
Állítsuk össze a teherautót és tegyük az asztal közepére. Tegyük mellé az akciólapok pakliját képpel lefelé fordítva.
A ládákat ábrázoló kártyákból tegyünk fel egyet a teherautó platójára, a többi pedig képpel lefelé az autó mellé kerül.
A kukoricákat halmozzuk a kocsi mellé, hogy mindenki kényelmesen elérje.
A játék menete:
Az a játékos kezd, aki legutoljára evett kukoricát. Majd dob a dobókockával.
Egyes, kettes, hármas vagy négyes dobás esetén egy, kettő, három vagy négy kukoricát kell felvenni a halomból. ezeket azonnal a platóra kell felhelyezni. Fontos, hogy csak az éppen soron következő ládába pakolhatunk. Először az elsőbe, majd a nyíl mentén a következőbe. Legfeljebb annyi kukoricát pakolhatunk fel, amennyi az adott ládába fér. Tehát ha egy ládába három fér, de már van benne egy, akkor csak kettő kerülhet bele.
Miután lehelyeztük a kukoricákat, kijátszhatunk egy akciókártyát ha van ilyenünk. Akciólaphoz akkor juthatunk, ha csillagot dobunk. Ilyenkor a játékos nem vesz fel kukoricát, hanem húz egy kártyát a zöld pakliból. Maximum 3 kártya lehet egy játékos kezében.
Ha megtelt az első négy láda, tegyük fel a következő ládakártyát a kocsira. ilyenkor mindenki (akinek háromnál kevesebb van) húz egy akciókártyát.
Az akciókártyák:
Narancssárga kártyák
Malac kártya - Malacnak adhatunk egy kukoricát. Az előttünk lévő kukoricák közül egyet visszatehetünk a közös készletbe.
Liba kártya - Libának adhatunk kukoricát. Itt is az előttünk lévő készletből visszatehetünk a közös készletbe egy kukoricát.
Malac és liba - Malacnak és libának is adhatunk kukoricát. Ebben az esetben az előttünk lévő készletből két kukoricát rakhatunk vissza a közös készletbe.
Piros kártyák
Cica, madár, kutya - Ajándék valaki másnak. Az előttünk lévő készletből egy kukoricát odaadhatunk egy másik játékosnak.
Csirke - Ennél a lapnál, ha a körünkben maradt kukorica, ami nem fért fel a kocsira, akkor az nem elénk, hanem egy másik játékos készletébe kerül.
Sárga kártya
Láda - Plusz egy a ládába. Hiába van tele a láda még egy kukoricát beletehetünk.
A játék vége:
A játék akkor ér véget, amikor az utolsó (ötödik) ládasor is megtelt, vagyis elfogytak a ládakártyák.
Ekkor a játékosok összeszámolják, hogy hány "leesett" kukorica maradt előttünk. Akinek a legkevesebb kukoricája van az nyeri a játékot.
Tartalma:
1 db összeállítható teherautó
1 db speciális dobókocka
96 db kukoricakorong
5 db láda kártya
15 db akciókártya
Ajánlott: 4-8 éves korig
Játkosok száma: 2-4 fő
Játékidő: kb. 15 perc
A doboz mérete: 23 x 22 x 4 cm
Anyaga: papír, a teherautó kemény karton, fa dobókocka
Hajba László rajzaival
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Fejlesztő játékok óvodásoknak
Játékok 3-5 éves gyerekeknek
Társasjáték gyerekeknek
Mesékhez kapcsolódó játékok
Az összes KellerMayer játékot itt találod
Peppa Malac fellépő Csúszásgátlós talpú, egylépcsős fellépő Peppa Malac mintával. A fellépő felülete is csúszásgátló tappancsokkal ellátott, így nem csúsznak meg rajta a kicsi talpak.
Peppa Malac fellépő Csúszásgátlós talpú, egylépcsős fellépő Peppa Malac mintával. A fellépő felülete is csúszásgátló tappancsokkal ellátott, így nem csúsznak meg rajta a kicsi talpak.
Peppa Malac dupla fellépő Csúszásgátlós talpú, dupla lépcsős fellépő Peppa Malac mintával. A fellépő felülete is csúszásgátló tappancsokkal ellátott, így nem csúsznak meg rajta a kicsi talpak.
Peppa Malac dupla fellépő Csúszásgátlós talpú, dupla lépcsős fellépő Peppa Malac mintával. A fellépő felülete is csúszásgátló tappancsokkal ellátott, így nem csúsznak meg rajta a kicsi talpak.
Mit kell tudni a játékról? Peppa malac Pexeso memóriajáték Peppás társasjáték, melyben a játékosok a klasszikus memóriajáték szabályai szerint megpróbálnak minél több egyforma pár találni a 24 közül. A memóriajátékokat nagyon szeretik a gyerekek, és nem csak azért, mert a legtöbbjük mindig megveri benne a szüleit. A tematikusan összeállított memóriajátékokban a kicsik a kedvenceik képével játszik, azok vidám karaktereit keresi. A játékot könnyíthetjük, ha kisebbekkel játszunk. Ilyenk
Szálljon fel mindenki a LEGO® DUPLO® Peppa malac hajókirándulása játék (10432) fedélzetére, hogy órákon át élvezzék az iskolára felkészítő tanulást. A 2+ éves lányok és fiúk csatlakoznak Nagypapi malac és Peppa malac figuráihoz, akik a hajóval a tengerpartra tartanak. Ez az átépíthető játék telis-tele van kreatív kiegészítőkkel, hogy inspirálja a kisgyermekek történetmesélését. Segítenek Peppának naptejet használni, mielőtt kagylók keresésére indulnak, és fejlesztik az építőkészségüket is, miközben összer
Mit kell tudni a játékról? Little Dutch traktor utánfutóval A Little Dutch utánfutós traktorral a gyerekek egy igazi farmon érezhetik magukat játék közben. A jó minőségű fából készült, gyönyörű pasztell színekkel festett traktorral igazi élmény lesz a játék. Különböző szerepjátékok szuper kelléke lehet, mellyel remek kalandokat élhetnek meg a lurkók. A bárányka, boci, malacka, tyúk és liba nagyon szeretnek az utánfutón utazni, melyen kényelmesen el is férnek. Még pár üveg finom frissen fejt palac
Lepd meg Peppa malac rajongóit egy meghívóval a buliba! A Peppa malac születésnapi háza (10433) játékszettel a lányok, fiúk és 2+ éves óvodáskorú gyermekek együtt ünnepelhetnek Peppával és barátaival. Ez a Peppa malac játék telis-tele van olyan sajátosságokkal, amelyeket a kisgyermekek felismernek majd a tévéműsorból. A szetthez Peppa, Pedro póni és Suzy bari figurák, valamint Peppa Teddy nevű plüssmackója tartoznak. Az ikonikus házban van egy létráról megközelíthető hálószoba és egy konyha, ahol a kicsik
Segíts a 2+ éves lányoknak és fiúknak eljátszani, hogy elmennek az élelmiszerboltba ezzel a LEGO® DUPLO® Peppa malac a boltban (10434) játékkal. Az óvodások is családtagokká válnak, amikor a sorozatból ismert ikonikus piros autóval mennek élelmiszert vásárolni. Ez az átépíthető kisgyermekjáték telis-tele van kiegészítőkkel, amelyek inspirálják a kreatív játékot. A 4 figurával – Peppa malac, George, Mamamalac és Papamalac – a kicsik eljátszhatják a szülők és a gyerekek szerepét is. Az óvodások fel fogják i
Motiváld a 2+ éves kisgyermekeket arra, hogy szeressenek kint lenni a szabadban a LEGO® DUPLO® Peppa malac kertje és lombháza (10431) szettel! Ez a vidám játék fokozza az óvodáskorú lányok és fiúk természet szeretetét, mialatt eljátsszák, hogy a kertben segítenek Peppának és Zsolinak napraforgót termeszteni. Ez az átépíthető játék rengeteg kreatív kiegészítőt rejt, mint például a locsolókanna és a gereblye, hogy inspirálja Peppa malac kis rajongóit. A kisgyermekek a kockák egymásra helyezésével fejleszthe
Mit kell tudni a játékról? Peppa malac 6 db-os mesekocka Egy aranyos mesekocka kirakó, a Peppa malac mese kedvelőinek. A 6 db-os kirakóval 6 különböző képet tudnak a gyermekek kirakni, melyekről Peppa malac és családja tekint vissza. A picik a kockák kirakása közben megleshetik Peppát és a többieket egy űrutazás során, piknik közben, vagy akár egy hídon átkelve kirándulás közben. A kockák kis mérete miatt könnyen elférnek a pici kezekben, így a velük való kirakózás még élvezetesebb lesz.
A kisgyermekek LEGO® DUPLO® Peppa malac kalandokra indulhatnak a Kempingezős kirándulás (10452) építőjátékszettel. Az óvodások a kreatív játékon keresztül fedezhetik fel, hogy miként élik meg első kempingezős élményeiket Peppa malac és Papa malac társaságában, majd eljátszhatják azt is, hogy felfedezik a folyót a játék kenuban. Ehhez a 2 éves vagy nagyobb gyerekeknek készült, fantáziadús játékhoz rengeteg kiegészítő tartozik. A szett része egy játék sátor, 2 hálózsák, egy tábortűz, 2 bögre és egy térkép,
Mit kell tudni a játékról? Peppa malac fa mesekocka 12 db-os Aranyos kockakirakó gyerekeknek 3 éves kortól, melyben Peppa malacot, a családját és a barátait lehet kirakni különböző, a meséből is ismerős helyszíneken. A 12 darab kockából 6 különböző képet lehet kirakni, melyek mind a Peppa malachoz kapcsolódnak: Peppa malac játszik, ünnepel, strandol, vásárol, vagy éppen állatkertbe megy a családjával stb. A kockajáték fából készült és a képek kirakása közben a gyerekek akár el is mesélhe
12 klasszikus társasjáték vidám színekkel egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, Amőba, kockajátékok, memóriajáték, stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm
20 klasszikus társasjáték vidám színekkel és figurákkal díszítve egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, sakk, malom, lépegetős táblajátékok, kártyajáték stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm