Manu Windsor 90 kőhatású falburkolat

Manu Windsor 90 kőhatású falburkolat

Ezt a burkolatot "gneis" típusú kőből készítettük el. A Köveket kb. egy vastagságúra pattintottuk, majd téglalap alakúra vágtunk fel. A kövek méretei szabályosan 5 cm-ként változnak (10x5cm 15x10 cm stb.). A végeredmény pedig egy teljesen valósághű kőutánzatú burkolat. Előnye, hogy az előre kialakítás miatt már nem kell a burkolás előtt alakítani, mégis a természetessége megvan, az enyhe szabálytalanságok miatt. A csomagolás során figyeltünk rá, hogy a dobozba 20x50 cm egységekben összeválogatva legyenek a kövek. Felburkolható fugázva és fuga nélkül egyaránt.

megvesz
Manu Oxford 254 kőhatású falburkolat

Manu Oxford 254 kőhatású falburkolat

Ez a kőhatású falburkoló panel, a Windsor burkolatból született. Elvileg ugyanazt a fajta követ használtuk a panel összerakása során, de itt sokkal finomabb kisebb méretű köveket is felhasználtunk. A panelen belül minden kődarab téglalap vagy négyszög alakú, de itt a sorok eltérő magasságuak. A panel nem annyira vastag mint a La Venta burkolatnál. A panelek egyenes vágásúak, könnyű velük dolgozni, akár házilagos kivitelezést is könnyen megtehetünk vele.

megvesz
Manu Oxford 256 kőhatású falburkolat

Manu Ravenna 652 kőhatású falburkolat

Manu Ravenna 652 kőhatású falburkolat

Ez a falburkolat enyhén rusztikus. Hosszanti vékony, kb. 1 cm vastagságú hasított kvarcit típusú kőlapokból raktuk össze a 25x20 cm-es paneleket. A modern stílusú burkolat elsősorban beltéri falak dekorálására ajánlott, de kültérben is izgalmas felületeket érhetünk el vele.

megvesz
Manu Windsor 91 kőhatású falburkolat

Manu Windsor 91 kőhatású falburkolat

Ezt a burkolatot "gneis" típusú kőből készítettük el. A Köveket kb. egy vastagságúra pattintottuk, majd téglalap alakúra vágtunk fel. A kövek méretei szabályosan 5 cm-ként változnak (10x5cm 15x10 cm stb.). A végeredmény pedig egy teljesen valósághű kőutánzatú burkolat. Előnye, hogy az előre kialakítás miatt már nem kell a burkolás előtt alakítani, mégis a természetessége megvan, az enyhe szabálytalanságok miatt. A csomagolás során figyeltünk rá, hogy a dobozba 20x50 cm egységekben összeválogatva legyenek

megvesz
Manu Tikal 81 kőhatású falburkolat

Manu Tikal 81 kőhatású falburkolat

A Tikal burkolat néhány korábbi kőhatású falburkoló lap egyesítésével és panelosításával jött létre. A falburkoló panelek nagy méretűek, a kövek közül néhány nagyobb darabot is találunk rajtuk. A panelek vastagsági is elég nagy, így a lapon található köveknek megvan a "tömege" is. A burkolat kültéri felhasználásra elsősorban alkalmas a nagyalakú, rusztikus tulajdonsága miatt.

megvesz
Manu Ravenna kőhatású sarokelem

Manu Ravenna kőhatású sarokelem

Ez a falburkolat enyhén rusztikus. Hosszanti vékony, kb. 1 cm vastagságú hasított kvarcit típusú kőlapokból raktuk össze a 25x20 cm-es paneleket. A modern stílusú burkolat elsősorban beltéri falak dekorálására ajánlott, de kültérben is izgalmas felületeket érhetünk el vele.

megvesz
Manu Oxford 256 sarokelem

Manu Oxford 256 sarokelem

Ez a kőhatású falburkoló panel, a Windsor burkolatból született. Elvileg ugyanazt a fajta követ használtuk a panel összerakása során, de itt sokkal finomabb kisebb méretű köveket is felhasználtunk. A panelen belül minden kődarab téglalap vagy négyszög alakú, de itt a sorok eltérő magasságuak. A panel nem annyira vastag mint a La Venta burkolatnál. A panelek egyenes vágásúak, könnyű velük dolgozni, akár házilagos kivitelezést is könnyen megtehetünk vele.

megvesz
Manu Neretva 356 kőhatású falburkolat

Manu Neretva 356 kőhatású falburkolat

Ezt a falburkolatot vékony lapos kövekből hoztuk létre. A kőlapoknak az éle úgy látszik, mintha egymásra volna illesztve. A kőlapok élei meg vannak faragva, vannak benne élesebb és tompább elemek is. A burkolat beltérben és kültérben egyaránt mozgalmas felületek kialakítását teszi lehetővé.

megvesz
Manu Alta 2 454 falburkolat

Manu Alta 2 454 falburkolat

Ez a falburkoló kőhatású lap 3 cm magas. A különálló - nem panelesített - kövek egységes, homogén felületet eredményeznek. A sorokban téglalap alakú kövek különböző hosszúságban és vastagságban váltják egymást. A burkolat enyhén rusztikus, letisztult, igényes felületű. A kőlapok szélei egyenes vágásúak, felburkolásuk könnyű.

megvesz
Manu Neretva 370 kőhatású falburkolat

Manu Neretva 370 kőhatású falburkolat

Ezt a falburkolatot vékony lapos kövekből hoztuk létre. A kőlapoknak az éle úgy látszik, mintha egymásra volna illesztve. A kőlapok élei meg vannak faragva, vannak benne élesebb és tompább elemek is. A burkolat beltérben és kültérben egyaránt mozgalmas felületek kialakítását teszi lehetővé.

megvesz
Manu Cenote 72 kőhatású falburkolat

Manu Cenote 72 kőhatású falburkolat

Ez a falburkoló panel 2 és 3 cm magas sorokból áll. A sorokban téglalap alkú kövek váltják egymást. A burkolat enyhén rusztikus, néhány kődarab lemezesen tört felületet ad. A panelen belül nincs igazán színes kődarab. A panelek szélei egyenes vágásúak felburkolásuk könnyű.

megvesz
Manu Cenote 73 kőhatású falburkolat

Manu La Venta 54 kőhatású falburkolat

Manu La Venta 54 kőhatású falburkolat

Ez a falburkoló lap erősen rusztikus, agyagpala lapokból lett összerakva. A Kőpanel megalkotása során figyelembe vettük a benne foglalt kőlapok egyenetlen tulajdonságait, háromféle mérető kőpanelt hoztunk létre. A burkolatnak igazi térbeli hatását az erősen kidomborodó részek még jobban alátámasztják.

megvesz
Manu Dockland 23 téglahatású falburkolat

Manu Dockland 23 téglahatású falburkolat

Ez a falburkolat régi bontott falak téglaburkolatát mintázza meg. A felületén vakolat maradványok nyomai látszanak. A tégla lapok viszonylag egyenes vágásúak, viszonylag vékonyak.

megvesz
Manu la pera 156 kőhatású falburkolat

Manu la pera 156 kőhatású falburkolat

Ez a falburkoló lap erősen rusztikus, agyagpala lapokból lett összerakva. Ez a burkolat nagyon hasonló a La Ventához, annak újragondolt és újraformázott változata. Ezek a falburkoló panelek nagyon pontos illesztésűek, nagyon jól lehet velük dolgozni. A színhatásuk a természeteshez megszólalásig hasonló. Némely köveknél a kő természetes rajzolatát kiemeli a kőben megtalálható szín-játék, enyhén mohás, koszos érzéssel.

megvesz