Az igazán makacs szennyeződések, például a fű, vér vagy vörös gyümölcsök mellett akár a több éve beágyazódott öreg foltok is kiszedhetők epeszappan segítségével. A természetes összetevők mellett marhaepét is tartalmazó szappan természetes és hihetetlenül erős tisztítóereje van, de nem károsítja a ruhákat.
Semmilyen kellemetlen illata nincsen, ugyanolyan szappan, mint a boltban kapható változat, csak mindenféle fölösleges adaléktól mentes és összehasonlíthatatlanul erősebb.
Az epeszappan 100%-ban lebomlik, így nem terheli a környezetet. Elég a foltot bedörzsölni, majd a szappant kicsit hatni hagyni. Egy darab szappan hónapokra elegendő lehet, és minden létező foltot múlttá tesz.
Kiszerelése: 150 g*
* a szappan gyártási súlya 150 g. Ezt a gyártó öko papír csomagolásba teszi, ezért hetek alatt nagyjából 145-142 g-ra szárad, mely az aktív anyagot egyáltalán nem érinti! Csupán víz párolog a tömbből, mint minden szappanból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jobban meg kell vizezni majd, hogy felhabozzon.
Színpróba javasolt!
Kifejezetten kényes selyem ruhaneműkre is kiváló!
TIPP+ akár többéves foltot is kiszed, csak pár óra türelem, és némi dörzsölés...
A hagyományos öblítők alig 1-2%-ban tartalmaznak illatanyagot ám annál több olyan adalékot, ami károsítja a környezetet és még a mosógépedben is összeáll. Egyes öblítők pedig úgy eltömítik a textil szálakat, hogy nem szívják többé fel a nedvességet, vagy éppen irritálják a bőrt. A Senseco virágoskert mosóparfümmel valódi illat-élményt kapsz. Több liter víz és adalék helyett válaszd a kompakt megoldást: Illatosít Javítja a mosási hatékonyságot Lágyítja a vizet Öblítőként így ha
A hagyományos öblítők alig 1-2%-ban tartalmaznak illatanyagot ám annál több olyan adalékot, ami károsítja a környezetet és még a mosógépedben is összeáll. Egyes öblítők pedig úgy eltömítik a textil szálakat, hogy nem szívják többé fel a nedvességet, vagy éppen irritálják a bőrt. A Senseco lágy szellő mosóparfümmel valódi illat-élményt kapsz. Több liter víz és adalék helyett válaszd a kompakt megoldást: Illatosít Javítja a mosási hatékonyságot Lágyítja a vizet Öblítőként így ha
A SensEco ablaksztisztító spray alkohollal és cukortenzidekkel készült és színezékmentes. Nagyszerű zsíroldó és könnyedén eltávolítja a szennyeződéseket az ablak vagy üveg felületekről. A spray formájú szórófejének köszönhetően gazdaságosan adagolható a kezelt felületre. Illatanyagként kizárólag természetes illóolajat tartalmaz. Alkalmazása: a különösen poros, piszkos ablakokat először mosd át mosogatószeres vizes szivaccsal. Így lejön a légy.-vagy madárpiszok és a sok por. Utána fújj néhányat az abl
A felmosás nehéz ügy: a mosószódát nem minden felület szereti, a mosogatószer túlhabozhat, a szappan nem oldódik a felmosószeres vödörben. Ahogy a felmosás napi rutinná vált 2020 tavaszán (gyerekek és kutyák mellett egyébként is fontosabb), kellett egy olyan felmosószer, amely tekintettel van a tisztaság és higiénia szükségességére, de a környezetre is. ÍGY HASZNÁLD: porszívózás vagy felsöprés után kb. 5 liter meleg vagy akár forró vízbe tégy fél kupak (20-30 ml) SensEco felmosószert és m
Fodrászbútorok, fejmosó, hajmosó, fodrász poszter, szalon dekoráció, már csak az új webáruházunkban rendelhető termékek, az ottani feltételekkel Kérem kattintson ide 15db letéphető lapból álló tömb.A lapon 5 különböző irányú fejformához jegyezhetünk fel adatokat. A vendég frizurájának adatai így precízen tárolhatók
Szerinted az normális, ha egy illatot 14-30 nap után is érzel a ruhán? Tudtad, hogy a hagyományos öblítők alig 1-2%-ban tartalmaznak illatanyagot. Viszont annál több olyan adalékot, ami károsítja a környezetet és még a mosógépedben is "trutyisodik". Egyes öblítők úgy eltömítik a textil szálakat, hogy nem szívják többé fel a nedvességet, vagy éppen irritálják a bőrt. A mosóparfümökkel VALÓDI ILLATÉLMÉNYT kapsz, gazdaságos 100 ml-s kiszerelésben. Több liter víz és adalék helyett válaszd a k
A felmosás nehéz ügy: a mosószódát nem minden felület szereti, a mosogatószer túlhabozhat, a szappan nem oldódik a felmosószeres vödörben. Ahogy a felmosás napi rutinná vált 2020 tavaszán (gyerekek és kutyák mellett egyébként is fontosabb), kellett egy olyan felmosószer, amely tekintettel van a tisztaság és higiénia szükségességére, de a környezetre is. ÍGY HASZNÁLD: porszívózás vagy felsöprés után kb. 5 liter meleg vagy akár forró vízbe tégy fél kupak (20-30 ml) SensEco felmosószert és m
A bio finomított shea vaj egy fizikai (erős vízgőz nyomásos hosszú rendszerén keresztül) eljáráson e...
A bio finomított shea vaj egy fizikai (erős vízgőz nyomásos hosszú rendszerén keresztül) eljáráson e...
Kizárólag növényi savakkal és narancs olajjal készült szanitertisztító, mely nyugodtan higítható is, hiszen ez egy 4x-es erősségű koncentrátum. Víz,-húgykő, rozsda, platina és penész következtében ott maradt foltok eltávolítására alkalmas. Márvány vagy egyéb érzékeny felületen teszteld használat előtt! ALKALMAZÁSA:Elegendő ha nedves szivacsra fújsz kétszer belőle és nagyjából végig is takaríthatod a csaptelepeket, mosdókat. A szennyezettebb WC kagylóra, kádra közvetlenül fújj néhányat, és hagyd pár per
Ha szükséged van egy valóban hatékony, több mindenre használható környezetbarát takarítószerre és magad vennéd kezedbe annak készítését a lehető legegyszerűbben, a családi kassza kifosztása nélkül, a SensEco mosogatólapka neked való. Nem kell összevásárolnod semmilyen kezdő csomagot vagy sokféle összetevőt, vagy keverőedényt, gépet. Nem baj, ha még nem vagy profi a “Csináld magad!” háztartási szerekben. Dőlj hátra, mert ez tényleg nagyon egyszerűen fog menni! Biztosan akad otthon 1-2 üres flakonod,
SensEco Baby mosógél : megújult összetétel panthenollal és szappanfűvel. Kifejezetten gyengéd, bőrbarát formula, mely alkalmassá teszi kézi vagy normál gépi mosáshoz is. Minden típusú anyaghoz használható, bambusz, gyapjú és biopamut anyagok esetén is. 30-90 fokon. Nem tartalmaz hagyományos, lúgos szappant, enzimet, klórt, parabént, szulfátot, foszfátot és optikai fehérítőt sem. Használható házi szennyvíztisztító esetén is. Foltokat töményen is előkezelhetsz vele! Mosószer, amely alaposan tiszt
A Ghánából származó finomított shea vaj (karité) tömbös, utántöltő kiszerelésben, kiváló minőségben kapható az Ökokuckóban. A finomított shea vaj fehérebb, szagtalan és kevésbé zsíros finomítatlan társánál. A shea vaj nehezen avasodik, ezért eláll akár 4 évig is. A shea vaj összetétele nagyon sokban hasonlít a bőrünket védő természetes emulzió összetételére, ezért ideális alapanyaga natúr szappanoknak, testápolóknak, hidratáló krémeknek, kencéknek és hajpakolásoknak.