A Monogamy egy igazán szenvedélyes viszony a pároddal, tökéletes eszköze annak, hogy kapcsolatotokban még magasabb szintre emeljétek a szexualitást
Egy kétszemélyes, felnőtteknek szóló, maximálisan szórakoztató, romantikában, izgalmakban, de legfőképpen erotikában gazdag párjáték, mely biztos élvezetet és intim pillanatokat nyújt a játékosoknak, megfűszerezve ezzel a párkapcsolatot, és még közelebb hozva egymáshoz a szerelmeseket
Nincs más feladatotok, mint megteremteni a megfelelő hangulatot a környezetetekben, lágy zenével, gyertyafénnyel, majd mindezek után néhány dobás a dobókockákkal és elmerülhettek a Monogamy-ban, mely a szerelem, a szenvedély és a bujaság társasjátéka.
A játék során több, mint 390 szórakoztató feladat vár rátok, három különböző szinten (Intim, Szenvedély, Forró). Ahogy a játék halad előre vidám párbeszédekben és izgalmas feladatokban lesz részetek, mialatt egyre többet tudtok meg egymás testéről, elméjéről, egyre közelebb érve ahhoz a felismeréshez, hogy mi az, ami a párotokat igazán lázba hozza A szinteken előrehaladva ahogy a hangulatotok egyre fokozódik, úgy válnak a feladatok is egyre intimebbekké, szenvedélyesebbekké, forróbbakká
Mi is rejtőzik a dobozban
-1db játéktábla
-2db bábu
-12 színes karika (4db pink, 4db lila, 4db piros)
-1db dobókocka
-50db Fantázia kártya
-65db Intim kártya
-65db Szenvedély kártya
-65db Forró kártya
-1db játékleírás
Német nyelvű változat.
Használati útmutató letöltése (PDF)
A népszerű erotikus, szórakoztató, pároknak ajánlott Monogamy társasjáték román nyelvű kiadása. A részletes leírás és a játékszabály a dobozon illetve a dobozban található.
Monogamy társasjáték - társasjáték felnőtteknek Monogamy társasjáték A Monogamy egy igazán szenvedélyes viszony a pároddal és tökéletes eszköze annak, hogy kapcsolatotokban még magasabb szintre emeljétek a szexualitást! A Monogamy társasjátékból már több mint 1 millió példány kelt el világszerte! Egy kétszemélyes, felnőtteknek szóló, maximálisan szórakoztató, romantikában, izgalmakban, de legfőképpen erotikában gazdag párjáték, mely biztos élvezetet és intim pillanatokat nyújt a játék
A már jól ismert EXXXTÁZIS társasjáték német nyelvű változata. A játék kifinomult, kultúrált módon biztosítja a pároknak a kellemes szórakozást. Az alkotók ügyeltek arra, hogy a játék menete fokozatos legyen, s a játékosok a szórakozás mellett kiemelten figyeljenek egymásra, maradandó intim élményben részesüljenek és gyakorolják a tartalmas szeretkezéshez nélkülözhetetlen önkontrollt. Érdemes egy estét úgy magatokra fordítani, ahogy eddig még soha Kövesd Partnereddel a játék menetét, teljes odaadással haj
A csomag tartalma1 darab forgatható rulett kerék1 darab műanyag nyíl24 darab feladatkártyaTermék specifikációk, tulajdonságokerotikus társasjáték24 merész feladata fantáziát megmozgató rajzokkal10 nyelvű kártya -holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég
A Monogamy egy igazán szenvedélyes viszony a pároddal, tökéletes eszköze annak, hogy kapcsolatotokban még magasabb szintre emeljétek a szexualitást!A Monogamy társasjátékból már több, mint 1 millió példány kelt el Világszerte! Egy kétszemélyes, felnőtteknek szóló, maximálisan szórakoztató, romantikában, izgalmakban, de legfőképpen erotikában gazdag párjáték, mely biztos élvezetet és intim pillanatokat nyújt a játékosoknak, megfűszerezve ezzel a párkapcsolatot, és még közelebb hozva egymáshoz a szerelmesek
A Monogamy egy igazán szenvedélyes viszony a pároddal, tökéletes eszköze annak, hogy kapcsolatotokban még magasabb szintre emeljétek a szexualitást A Monogamy társasjátékból mártöbb, mint 1 millió példány kelt el VilágszerteEgy kétszemélyes, felnőtteknek szóló, maximálisan szórakoztató, romantikában, izgalmakban, de legfőképpen erotikában gazdag párjáték, mely biztos élvezetet és intim pillanatokat nyújt a játékosoknak, megfűszerezve ezzel a párkapcsolatot, és még közelebb hozva egymáshoz a szerelmeseketN
Román nyelvű erotikus, szórakoztató társasjátek pároknak.
A csomag tartalma -1db forgatható rulett kerék -1db műanyag nyíl -24db feladatkártya A kártyák 10 nyelvűek holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég.
A csomag tartalma -1db forgatható rulett kerék -1db műanyag nyíl -24db feladatkártya A kártyák 10 nyelvűek holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég).
A csomag tartalma-ötletkártyák (német nyelven)-2db dobókocka-1 pár plüss bilincs (kezek kötözésére)-1db szemtakaró, rugalmas fejpánttal-1db kis ostor, gumis szálakból, pénisz formájú nyéllel-1db rúdvibrátor elemmel (1 x AA)-használati utasítás, német nyelven FIGYELEM a kép és a csomag tartalma csak tájlékoztató jellegű.A szín és a tartalom ltérhet, értéke azonban nem változik. Használati útmutató letöltése (PDF)
Román nyelvű erotikus, szórakoztató társasjáték pároknak.
Mostantól Magyarországon is elérhető a világszerte évek óta töretlen sikert arató exkluzív, erotikus párjáték az Érzékek Birodalma, német nyelven is Dobd fel a mindennapok megszokott rendjét ezzel az izgalmakban gazdag, érzéki és romantikus játékkal Exkluzív társasjáték, rengeteg kiegészítővel Tartalom - 2db játék bábu - 1db dobókocka - 1db homokóra - 1db szemtakaró - 1db játéktábla - 2db mutató - 1db jegyzetfüzet 2db ceruza - 30db párbaj kártya - 30db kupon - 1db vibrátor (AA elem nélkül) - 1db üveg m
A csomag tartalma-1db forgatható rulett kerék-1db műanyag nyíl-24db feladatkártyaA kártyák 10 nyelvűek holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég).
A dekoratív kartondoboz mindent magában rejt, amire a Bondage játék során szükségetek lehet-korbács hossza 45cm-szájpecek szíjának átmérője 13-20cm-cirógató hossza 28cm-kötél hossza 10m-bokabilincsek átmérője 9-10cm, csuklóbilincsek átmérője 6,5-7,5cm-kis karabineres összekötő-fenekelő hossza 30,5cm-szemtakaró-nyakpánt átmérője 14-16cm, póráz hossza 103cmA játékhoz 24 játékkártya is tartozik, 10 nyelvű használati utasítással holland, osztrák, német, francia, spanyol, olasz, svéd, skandináv, lengyel, orosz
A dekoratív kartondoboz mindent magában rejt, amire a Bondage játék során szükségetek lehet -korbács hossza 45cm -szájpecek szíjának átmérője 13-20cm -cirógató hossza 28cm -kötél hossza 10m -bokabilincsek átmérője 9-10cm -csuklóbilincsek átmérője 6,5-7,5cm -kis karabineres, keresztpántos összekötő -fenekelő hossza 30,5cm -szemtakaró -nyakpánt átmérője 14-16cm -póráz hossza 103cm A játékhoz 24 játékkártya is tartozik, 10 nyelvű használati utasítással holland, osztrák, német, francia, spanyol, olasz, svéd,