Nagy tisztaságú nacl konyhasó 1000g

Nagy tisztaságú nacl konyhasó 1000g

Észrevette, hogy kevés vizet iszik? Ennek oka, hogy túl kevés sót fogyaszt! Egy felnőtt embernek napi 2-3 liter vízre van szüksége, melynek beviteléhez megfelelő mennyiségű Tudja-e Ön, hogy milyen összetételű étkezési sókat árulnak a boltokban? Étkezési só kétféle létezik: a biztonságos, és a többi. A gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl patikai konyhasó az egyetlen, ami BIZTONSÁGOS.

A só tisztaságán kívül fontos az elfogyasztott mennyiség is. A közismert „STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Program”-ban ajánlott napi 5 gramm NaCl sónál jóval többre van szükség! Ha valaki kórházba kerül, szükséges esetben napi kb. 2 liter sós infúziót (Ringer oldat) kap. 1 liter Ringer oldatban 9 gramm NaCl van, így napi 2 literrel 18 grammot juttatnak be a szervezetébe. Ez a mennyiség (kb. egy csapott evőkanál), - élettanilag - egy egészséges felnőtt optimális napi szükséglete. Tehát a Sócsökkentő programban „ajánlott” 5 gramm legalább háromszorosára van szükség!

Ha kevés sót használunk, annak az a következménye, hogy viszonylag lassan, de folyamatosan károsodik a szervezet, ugyanakkor túl kevés vizet is iszunk. konyhasó (Nátrium-klorid) is kell.

megvesz
Nagy tisztaságú NaCl konyhasó Á.G.I. 1000 g

Nagy tisztaságú NaCl konyhasó Á.G.I. 1000 g

Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során tiszta NaCl konyhasót egyen. A kereskedelemben kapható sók egy része ismeretlen mennyiségű kálisót tartalmaz, pedig ez nagyon veszélyes. Az MSZ 11007:2013 (Magyar Szabvány) szerint  minimum 97% NaCl konyhasót kell tartalmaznia mindegyik étkezésre szánt sónak, de KCl kálisó nem szerepel a fennmaradó maximum 3%-nyi egyéb komponensek között. Tiszta, kétszeres minőségellenőrzési vizsgálattal felügyelt, minimum 99,5% NaCl tartalmú konyhasó (nátrium-klorid

megvesz
Nagy tisztaságú nacl konyhasó 1000g

Nagy tisztaságú nacl konyhasó 1000g

Észrevette, hogy kevés vizet iszik? Ennek oka, hogy túl kevés sót fogyaszt! Egy felnőtt embernek napi 2-3 liter vízre van szüksége, melynek beviteléhez megfelelő mennyiségű Tudja-e Ön, hogy milyen összetételű étkezési sókat árulnak a boltokban? Étkezési só kétféle létezik: a biztonságos, és a többi. A gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl patikai konyhasó az egyetlen, ami BIZTONSÁGOS. A só tisztaságán kívül fontos az elfogyasztott mennyiség is. A közismert „STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Program”-ban ajánlott n

megvesz
Tiszta só 1000g

Tiszta só 1000g

Tiszta, gyógyszerkönyvi sóEgészségünk szempontjából fontos, hogy étkezéskor tiszta NaCl konyhasót együnk. A kereskedelemben kapható sók egy része ismeretlen mennyiségű kálisót tartalmaz, ami pedig nagyon veszélyes. A Magyar Szabvány (MSZ 11007:2013) szerint minimum 97% NaCl konyhasót kell tartalmaznia mindegyik étkezésre szánt sónak, de a KCl kálisó nem szerepel a fennmaradó maximum 3%-nyi egyéb komponensek között, mivel ártalmas. Ez a tiszta só valóban tiszta, és az egyik legjobb só, amit a konyhánkban h

megvesz
MM Só tabletta 1000g

MM Só tabletta 1000g

MM - Só tabletta 1000g: Vízlágyításhoz, regeneráláshoz, mosáshoz használható technikai minőségű sótabletta. Nagy tisztaságú NaCl, mely a környezetre ártalmatlan, semleges pH-val rendelkezik vizes oldatban.

megvesz
Organika Himalája só rózsaszín 1000g

Organika Himalája só rózsaszín 1000g

Az Organika rózsaszín Himalája só tiszta, finomítatlan és adalékanyagoktól mentes finomszemcsés étkezési só. Az ételek ízét tökéletesen kiemeli. A hagyományos étkezési konyhasó helyettesítésére ajánljuk. Összetétel: 100% Himalája kristálysó Kiszerelés: 1000g Származási hely: Pakisztán Allergén információ: A termék glutént, földimogyorót és mustármagot tartalmazhat.

megvesz
Organika Himalája só rózsaszín 1000g

Organika Himalája só rózsaszín 1000g

Az Organika rózsaszín Himalája só tiszta, finomítatlan és adalékanyagoktól mentes finomszemcsés étkezési só. Az ételek ízét tökéletesen kiemeli. A hagyományos étkezési konyhasó helyettesítésére ajánljuk. Összetétel: 100% Himalája kristálysó Kiszerelés: 1000g Származási hely: Pakisztán Allergén információ: A termék glutént, földimogyorót és mustármagot tartalmazhat.

megvesz
Nagy tisztaságú sótabletta 5kg (jakuzzihoz kis kiszerelés)

Nagy tisztaságú sótabletta 5kg (jakuzzihoz kis kiszerelés)

V zl gy t k felt lt s re s s svizesfertőtlen tő berendez ssel ell tott masz zs medenc khez aj nlott. 5kg -os kiszerel sben rendelhető! NaCl 99,6% EN973 Kiszerel s: 5kg / doboz 360,-Ft/kg A s sv zes fertőtlen tők nagyr sz 3 gramm/ liter s koncentr tummal zemelnek. N h ny p lda: 800 liter v zhez 2,4kg s tabletta sz ks ges 1000 liter v zhez 3kg s tabletta sz ks ges 1200 liter v zhez 3,6kg s tabletta sz ks ges 1500 liter v zhez 4,5kg s tabletta sz ks ges

megvesz
Paleolit Adalékanyag mentes tiszta gyógysó 1 kg

Paleolit Adalékanyag mentes tiszta gyógysó 1 kg

Mit érdemes tudni róla? Tiszta só (99,6% NaCl) Adalékanyagoktól mentes Alkalmas a tengeri és a hagyományos kősó kiváltására finom szemű Nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagot, ezért csomósodás előfordulhat. Ajánlott felhasználás: étkezési célra, ételek ízesítésére Összetevők: Nátrium-klorid (min. 99,6% NaCl) Származási hely: EU

megvesz
Nagy tisztaságú sótabletta 25kg WLX-SO

Nagy tisztaságú sótabletta 25kg WLX-SO

V zl gy t k felt lt s re s s svizesfertőtlen tő berendez ssel ell tott medenc khez aj nlott. 25kg -os zs kos kiszerel sben rendelhető! NaCl 99,6% EN973 Kiszerel s: 25kg zs kos 240,-Ft/kg A s sv zes fertőtlen tők nagyr sz 3 gramm/ liter s koncentr tummal zemelnek. N h ny p lda: 800 liter v zhez 2,4kg s tabletta sz ks ges 1000 liter v zhez 3kg s tabletta sz ks ges 1200 liter v zhez 3,6kg s tabletta sz ks ges 1500 liter v zhez 4,5kg s tabletta sz ks ges 10.000 liter v zhez 30kg s tab

megvesz
MM - Epsom só 1000g

MM - Epsom só 1000g

Epsom só :Keserű só néven is ismert kozmetikai alapanyag stresszoldó fürdőkhöz, lábfürdőhöz. Mintegy 50% Magnézium szulfát tartalmú só, kis mértékben Kálciumot, Vasat és Nátriumot is tartalmaz. Frissít, tonizál, segít az izmoknak ellazulni. Gyógyszerkönyvi tisztaságú. Csak külsőleg!

megvesz
Mar-Pol Kalapács üvegszálas nyéllel 1000g

Mar-Pol Kalapács üvegszálas nyéllel 1000g

PARAMÉTEREK: Üvegszálas fogantyú Fej súlya: 1000g Teljes hossz: 36 cm

megvesz
Mar-Pol Kalapács üvegszálas nyéllel 1000g

Mar-Pol Kalapács üvegszálas nyéllel 1000g

PARAMÉTEREK: Üvegszálas fogantyú Fej súlya: 1000g Teljes hossz: 36 cm

megvesz
Yuzu Yuzu tea 1000 g

Yuzu Yuzu tea 1000 g

YUZU Yuzu tea 1000g Kiszerelés: Gyümölcskoncentrátum tégely 1000g

megvesz
KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g fa dobozban, OIML F1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g fa dobozban, OIML F1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN OIML F1 rozsdamentes acél hitelesíthető súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g, fadobozban. Analitikai és precíziós mérlegek ellenőrzéséhez, kalibrálásához. A súlyokat használat előtt érdemes statikusan földelni, például fűtéscsőhöz érinteni. A súlyokkal - nagy pontosságuk megőrzése érdekében - csak tiszta csipesszel, vagy kesztyűben javasolt dolgozni. Igény esetén gyári DAkkS kalibrálással, és/vagy hitelesítéssel együtt rendelhető. Szállítás 3-4 munkanap alatt, gyári DAkkS kalibrálás, és/vagy

megvesz
KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g fa dobozban, OIML M1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g fa dobozban, OIML M1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN OIML M1 rozsdamentes acél hitelesíthető súlykészlet precíziós mérlegekhez 1g-1000g, fa dobozban. Analitikai és precíziós mérlegek ellenőrzéséhez, kalibrálásához. A súlyokat használat előtt érdemes statikusan földelni, például fűtéscsőhöz érinteni. A súlyokkal - nagy pontosságuk megőrzése érdekében - csak tiszta csipesszel, vagy kesztyűben javasolt dolgozni. Igény esetén gyári DAkkS kalibrálással, és/vagy hitelesítéssel együtt rendelhető. Szállítás 3-4 munkanap alatt, gyári DAkkS kalibrálás, és/vagy

megvesz
KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1mg-1000g fa dobozban, OIML F1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN súlykészlet precíziós mérlegekhez 1mg-1000g fa dobozban, OIML F1 súlyosztály, hitelesíthető

KERN OIML F1 rozsdamentes acél hitelesíthető súlykészlet precíziós mérlegekhez 1mg-1000g, fadobozban. Analitikai és precíziós mérlegek ellenőrzéséhez, kalibrálásához. A súlyokat használat előtt érdemes statikusan földelni, például fűtéscsőhöz érinteni. A súlyokkal - nagy pontosságuk megőrzése érdekében - csak tiszta csipesszel, vagy kesztyűben javasolt dolgozni. Igény esetén gyári DAkkS kalibrálással, és/vagy hitelesítéssel együtt rendelhető. Szállítás 3-4 munkanap alatt, gyári DAkkS kalibrálás, és/vagy

megvesz