A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak köszönheti, nem mesterséges színezéknek.
Jelentőség, hatás:
A konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk kézi sózásra, az így bevitt ásványi anyagok mennyisége szinte egyenlő a nullával.
Azoknak, akiknek egészségügyi probléma miatt ügyelniük kell a sóbevitelükre, Himalaya sóból sem fogyaszthatnak mértéktelenül, illetve akinek orvosa jódozott konyhasót ajánlott, inkább azt válassza, hiszen a Himalaya só nem tartalmaz jódot (vagy más forrásból kell fedeznie a napi jódbevitelét).
Felhasználása is megegyezik a közönséges konyhasóéval, nincs semmilyen mellékíze, hasonlóképpen oldódik. Táplálkozási célokon kívül is használható, például fürdősó keverékekben is előfordul Himalaya só.
Összetevők: halit só
A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak köszönheti, nem mesterséges színezéknek. Jelentőség, hatás: A konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk kézi sózásra, az így be
Naturmind himalaya fekete só finom Fekete-barna tömbökben bányásszák, az indiai konyha hagyományos ételeinek elengedhetetlen ízesítője. Fekete színét vasoxid tartalmának köszönheti. Igazi gourmet só, kéntartalma miatt ad egy enyhe fűszeres, füstös ízt az ételeknek. Íze nagyon hasonlít a tojás ízéhez, ezért szokták annak helyettesítésére is használni. Tápanyagtartalom (100 g-ban): Energiaérték: 0 KJ / 0 Kcal Zsír: 0 g amelyből: – telített zsírsavak: 0 g Szénhidrát: 0 g – amel
Összetevők: himalájai só Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 0kJ/0kcal, zsír: 0g - amelyből telített zsírsavak: 0g, szénhidrát: 0g - amelyből cukrok: 0g, rost: 0g, fehérje: 0g, só: 99,5g Származási hely: Pakisztán
A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak (vas) köszönheti, nem mesterséges színezéknek. Jelentőség, hatás: a konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk fel kézi sózásra, az
A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak (vas) köszönheti, nem mesterséges színezéknek. Jelentőség, hatás: a konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk fel kézi sózásra, az
Összetevők: himalájai só Származási hely: Pakisztán Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 0kJ/0kcal, zsír: 0g - amelyből telített zsírsavak: 0g, szénhidrát: 0g - amelyből cukrok: 0g, rost: 0g, fehérje: 0g, só: 99,5g
A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak (vas) köszönheti, nem mesterséges színezéknek. Jelentőség, hatás: A konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk fel kézi sózásra,
A Himalaya sót kézzel termelik ki a hegyek lábainak mélyéről. A sókristályok színe változó, a tiszta fehértől egészen a mélyvörösig. A Himalaya só nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, és a világ számos szakácsának kedvence. Mindenféle típusú étel ízesítésére alkalmazható. Nem csak az étkezésben használható. A hagyományos kősó és a tengeri só kitűnő helyettesítője! A Szafi Reform Himalaya só adalékanyag mentes, nem finomított, nem fehérített. Összetevők: 100% fehér himalaya só Fontos! A termé
A Himalaya só Pakistan Punjab régiójából származik. Mai napig nagyrészt kézzel bányásszák és csupán minimális feldolgozáson megy keresztül. Nem adnak hozzá adalékanyagokat és színét a benne található ásványi anyagoknak (vas) köszönheti, nem mesterséges színezéknek. Jelentőség, hatás: A konyhasóhoz hasonlóan főleg nátrium-kloridból áll (98%), de ezen kívül tartalmaz számos más ásványi anyagot is. Ez ugyan vonzónak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyire kis mennyiséget használunk fel kézi sózásra,
A Himalaya sót kézzel termelik ki a hegyek lábainak mélyéről. A sókristályok színe változó, a tiszta fehértől egészen a mélyvörösig. A Himalaya só nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, és a világ számos szakácsának kedvence. Mindenféle típusú étel ízesítésére alkalmazható. Nem csak az étkezésben használható. A hagyományos kősó és a tengeri só kitűnő helyettesítője! A Szafi Reform Himalaya só adalékanyag mentes, nem finomított, nem fehérített. Összetevők: 100% rózsaszín himalaya só
Összetevők: himalájai só Származási hely: Pakisztán Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 0 kJ / 0 kcal, zsír: 0g - amelyből telített zsírsavak: 0g, szénhidrát: 0g - amelyből cukrok: 0g, rost: 0g, fehérje: 0g, só: 99,5g
Szafi Reform Himalaya kristálysó, fehér, finomszemcsés 500 g A Himalaya sót kézzel termelik ki a hegyek lábainak mélyéről. A sókristályok színe változó, a tiszta fehértől egészen a mélyvörösig. A Himalaya só nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, és a világ számos szakácsának kedvence. Mindenféle típusú étel ízesítésére alkalmazható. Nem csak az étkezésben használható. A hagyományos kősó és a tengeri só kitűnő helyettesítője! A Szafi Reform Himalaya só adalékanyag mentes, nem fin
A Himalaya sót kézzel termelik ki a hegyek lábainak mélyéről. A sókristályok színe változó, a tiszta fehértől egészen a mélyvörösig. A Himalaya só nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, és a világ számos szakácsának kedvence. Mindenféle típusú étel ízesítésére alkalmazható. Nem csak az étkezésben használható. A hagyományos kősó és a tengeri só kitűnő helyettesítője! A Szafi Reform Himalaya só adalékanyag mentes, nem finomított, nem fehérített. Összetevők: 100% fehér Himalaya só
Szafi Reform Himalaya kristálysó, fehér, finomszemcsés 1000 g A Himalaya sót kézzel termelik ki a hegyek lábainak mélyéről. A sókristályok színe változó, a tiszta fehértől egészen a mélyvörösig. A Himalaya só nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagokat, és a világ számos szakácsának kedvence. Mindenféle típusú étel ízesítésére alkalmazható. Nem csak az étkezésben használható. A hagyományos kősó és a tengeri só kitűnő helyettesítője! A Szafi Reform Himalaya só adalékanyag mentes, nem fi
Összetevők: Rizsliszt Só Emulgálószer (E471)