Nepeta 'Walker's Low' – Kerti macskamenta

Nepeta 'Walker's Low' – Kerti macskamenta

A Nepeta 'Walker's Low' – Kerti macskamenta főbb jellemző

 

Habitus: Felálló szárú, bokros megjelenésű, gazdagon virágzó évelő.

Virág: Kék virágai májustól nyílnak.

Talajigény: Napos, meleg fekvésben közepes tápanyag ellátottságú talajon szépen fejlődik.

Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerülni kell.

Vízigény: Kis vízigényű növény, hosszú, száraz időszakokban igényel öntözést.

Gondozás: Az elvirágzást követően metsszük vissza, mert ekkora kissé felnyurgul.

Társítás: A macskamenták (Nepeta sp.) kis és közepes termetű bokrosodó vagy kissé elterülő habitusú növények, melyek fajtától függően májustól egészen nyár végéig díszítenek. Igazi  rovarcsalogató növények, melyek a lepkebarát kertben és a méhlegelőnek kialakított ágyásokban egyaránt helyet érdemelnek.

A ’Walker’s Low’ fajta korai virágzású, így már májustól díszít egészen nyár közepéig. Társítása során az azonos, de legalábbis átfedő virágzási idővel rendelkező növényekkel társítsuk. Egy bájos, réti elemeket is hordozó kertrészletet alakíthatunk ki, ha ’Königin Alexandra’ és ’Allegro’ díszpipacs fajtákat és mexikói árvalányhajat választunk a hátterébe.

Mellé válasszunk alacsonyabb, de nem kevésbé dekoratív ’Little Gold Star’ kúpvirágot és ’Rubinzwerg’ napfényvirágot.

Társításra javasolt növényfajták:

Helenium 'Rubinzwerg' – Napfényvirág
Rudbeckia 'Little Gold Star' - Kúpvirág (kisebb növésű)
Papaver 'Königin Alexandra' – Díszpipacs, keleti mák
Papaver orientale 'Allegro' - Díszpipacs
Stipa tenuissima 'Pony Tails' - Mexikói árvalányhaj

Fontos tudni: 
Kifejlett magasság: 55-60 cm
Ültetési tőtáv: 35-40 cm
Virágzási idő: Május - Július
Méhcsalogató: Igen
Vízigény: Kis vízigényű
Fényigény: Nagy fényigényű

Felhasználási terület: évelő ágyak, lepkekert, méhlegelő, tematikus kert, szegélynövény, száraz kertek

 

Védett tartalom

megvesz
Nepeta racemosa 'Snowflake' – Kaukázusi macskamenta

Nepeta racemosa 'Snowflake' – Kaukázusi macskamenta

(ejtsd: nepéta racemóza) Kiszerelés: 9x9 cm-es cserépben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Nepeta 'Leeds Castle' – Macskamenta

Nepeta 'Leeds Castle' – Macskamenta

(ejtsd: nepéta) Kiszerelés: 2 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Nepeta racemosa 'Little Titch' – Kaukázusi macskamenta

Nepeta racemosa 'Little Titch' – Kaukázusi macskamenta

(ejtsd: nepéta racemóza) Kiszerelés: 11x11 cm-es cserépben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Nepeta x faassenii 'Limelight' – Macskamenta

Nepeta x faassenii 'Limelight' – Macskamenta

(ejtsd: nepéta fásszení) Kiszerelés: 2 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Nepeta manchuriensis 'Manchu Blue' – Macskamenta

Nepeta manchuriensis 'Manchu Blue' – Macskamenta

(ejtsd: nepéta mandzsurienzissz) Kiszerelés: 2 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Nepeta racemosa 'Odeur Citron' – Kaukázusi macskamenta

Nepeta racemosa 'Odeur Citron' – Kaukázusi macskamenta

A Nepeta racemosa 'Odeur Citron' – Kaukázusi macskamenta főbb jellemzői: Az 'Odeur Citron' macskamenta egyértelműen különbözik a többi macskamentától frissítő citrom illatával, amely a meleg nyári napokon árad. Bokros habitusú, magassága 20-25 cm, szélessége 25-30 cm körül alakul.  Szürkés-zöld levelei kerekebbek, mint a többi fajtának. Nagyon gazdag és hosszú virágzású. Májustól szeptemberig újra és újra megjelennek a kékeslila virágok, amelyek igazi mágnesként vonzzák a méheket és a rovarokat.

megvesz
Weigela 'Abel Carriere' – Rózsaszín virágú rózsalonc

Weigela 'Abel Carriere' – Rózsaszín virágú rózsalonc

A Weigela 'Abel Carriere' – Rózsaszín virágú rózsalonc főbb jellemző   Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű lombhullató cserje. Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. A levelek zöld alapszínűek, de napos fekvésbe telepítve a levelek bordós elszíneződésűvé válhatnak. Virág: Világos rózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Talajigény: Laza szerkezetű,

megvesz
Macskamenta 30 DB MAG

Macskamenta 30 DB MAG

A macskamenta elágazó szárú, gazdagon virágzó, illatos évelő, nyár elejétől folyamatosan nyílik. 25-30 cm magasra nő. Napos helyre ültessük jó vízelvezetésű talajba.

megvesz
Sedum reflexum 'Blue Spruce' – Kövi varjúháj

Sedum reflexum 'Blue Spruce' – Kövi varjúháj

A Sedum reflexum 'Blue Spruce' – Kövi varjúháj főbb jellemző   Habitus: Alacsony termetű, pozsgás, szőnyeget képező évelő dísznövény, amely felálló, ezüstkék hajtásaival beborítja a számára rendelkezésére álló területet. Gyorsan fejlődik. Levelei keskenyek, hengeresek, kékesszürke színűek. Virág: Júliusban és augusztusban hozza apró, csillag alakú, napsárga virágait, melyek lapos, nagyméretű bogernyő virágzatba tömörülnek a virágzati hajtások végén és sokáig díszítenek. Talajigény: Jó vízátere

megvesz
Nepeta grandiflora 'Blue Danube'  – Nagyvirágú macskamenta

Nepeta grandiflora 'Blue Danube' – Nagyvirágú macskamenta

A Nepeta grandiflora 'Blue Danube' – Nagyvirágú macskamenta főbb jellemző   Habitus: Felálló szárú, középmagas, bokros megjelenésű, aromás illatú évelő. Virág: Virágai nagyok, kékes-lila színűek, májustól júliusig nyílnak. Talajigény: Közepes tápanyag ellátottságú, középkötött, laza talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, de kisebb árnyékolást elvisel. Vízigény: Kis vízigényű növény, hosszú, száraz időszakokban igényel öntözést. Gondozás: Az elvirágzást követően m

megvesz
Aloysia triphylla  – Háromlevelű citromcserje (extra illatos limonádénak)

Aloysia triphylla – Háromlevelű citromcserje (extra illatos limonádénak)

Az Aloysia triphylla – Háromlevelű citromcserje (extra illatos limonádénak) főbb jellemző   Habitus: 120 cm magasra megnövő, kompakt habitusú, felálló hajtásrendszerű lombhullató cserje. Levelei középzöldek, keskenyek és lándzsásak. Levelei és hajtásai kellemesen illatoznak. Virág: Apró virágait késő tavasztól nyár végéig hozza a hajtásvégeken. A virágok nem feltűnőek, színük fehér, vagy halványlila, illatosak, ezért kiváló lepke- és méhcsalogató növények. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízá

megvesz
Pennisetum alopecuroides 'Gelbstiel' - Drapp, világos évelő tollborzfű

Pennisetum alopecuroides 'Gelbstiel' - Drapp, világos évelő tollborzfű

A Pennisetum alopecuroides 'Gelbstiel' - Drapp, világos évelő tollborzfű főbb jellemző   Habitus: Bokros megjelenésű díszfű. Lombozata zöld, mellyel szalmasárga virágzati szára erős kontrasztot alkot. Virág: Virágzata világossárga-drapp, üvegmosókeféhez hasonló formával rendelkezik. Talajigény: Tápanyagban gazdag, humuszos, üde, semleges kémhatású talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, de kisebb árnyékolást eltűr. Vízigény: Közepes vízigényű növény, száraz időszakokb

megvesz
Nepeta x faassenii 'Kit Cat' - Macskamenta

Nepeta x faassenii 'Kit Cat' - Macskamenta

A Nepeta x faassenii 'Kit Cat' - Macskamenta főbb jellemző   Habitus: Felálló szárú, kompakt habitusú, bokros megjelenésű, aromás illatú hibrid évelő. A levelei kerekdedek, csipkézett szélűek. Virág: Ajakos, lilás-kék virágai álörvökben nyílnak a murvalevelek hónaljában. Talajigény: Napos, meleg fekvésben közepes tápanyag ellátottságú talajon szépen fejlődik. Fényigény: Nagy fényigényű növény, de kisebb árnyékolást elvisel. Vízigény: Kis vízigényű növény, hosszú, száraz időszakokban igén

megvesz
Sesleria autumnalis – Nyúlfarkfű

Sesleria autumnalis – Nyúlfarkfű

A Sesleria autumnalis – Nyúlfarkfű főbb jellemző   Habitus: Alacsony, párnás habitusú, sűrű növekedésű díszfű, mely hazánkban is őshonos. Levelei hosszúak, lehajlóak. A levél kékes-zöld alapszínű, de fonáki része zöld. Virág: Kora tavasszal hozza lilás árnyalatú füzérvirágzatát. Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresztő talajokat. Fényigény: Fényigénye nagy. Szépen fejlődik napos helyen és félárnyékos részeken egyaránt. Vízigény: Vízigénye közepe

megvesz
Aquilegia 'Biedermeier' - Harangláb színkeverék

Aquilegia 'Biedermeier' - Harangláb színkeverék

Az Aquilegia 'Biedermeier' - Harangláb színkeverék főbb jellemzői   Habitus: Felálló szárú, kompakt, bokros növekedésű évelő, jellegzetes hármasan összetett levelekkel. Virág: Jellegzetes virágformával rendelkezik. A szirmok egyik végén rövid sarkantyú található. Színkeverék, mindegyik tőnek más a színe: lila, fehér, rózsaszín, bordó. Fiatal, jellemzően még nem virágzó növények vannak a kertészetben, így nem tudjuk megmondani, hogy milyen színt szállítunk ki. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, kö

megvesz