A csivavák kellemes lakótársai lehetnek mindazoknak, akiknek kevés hely áll rendelkezésükre, vagy egyszerűen örömüket lelik ezekben az eleven, bájos kis kutyákban. Könyvünk igyekszik eloszlatni mindazokat a félelmeket, előítéleteket, amelyeket manapság a világ legkisebb kutyafajtájával kapcsolatban gyakran hallani. Reméljük, sikerül bebizonyítanunk, hogy a csivava igenis valódi kutya, csak éppen kisebb kiadásban, ami számtalan esetben kimondottan előnyös lehet a gazdának. A kötet hasznos tanácsokat ad a csivava neveléséről, gondozásáról, táplálásáról, egészségéről, akár kezdők és gyerekek számára is könnyűvé téve tartásukat.
88 oldal・puhatáblás, ragasztókötött・ISBN: 9789639391406
Csivava kiadványban, a Gazdiképző kisokos sorozatban minden olyan alapvető információt összegyűjtöttünk, amit a leendő vagy gyakorló kutyatulajdonosoknak tudniuk kell ahhoz, hogy felelősségteljesen bánhassanak kedvencünkkel. A kézikönyv többek közt választ ad arra, hogyan válasszuk ki, ápoljuk, etessük, neveljük, tanítsuk, tenyésszük négylábú társunkat, és még arra is találunk ötleteket, miként készítsük fel egy kiállításra vagy milyen játékokkal tehetünk a kedvére.
Ez a fekete csivava mintás nyaklánc tökéletes választás mindazoknak, akik rajonganak a kis termetű, de nagy személyiségű csivavákért! A finoman kidolgozott csivava motívum elegáns fekete árnyalatban jelenik meg, így az ékszer visszafogott, mégis figyelemfelkeltő kiegészítővé válik. Jellemzők: Prémium minőségű anyagokból készült, biztosítva a tartósságot és kényelmes viseletet. Csivava mintás medál, amely a hűséges és bátor kutyafajtát szimbolizálja. Elegáns fekete dizájn, amely bármilyen
Aye Chihuahua (Csivava) - Fagylaltozó Méretek: 8 cm széles, 10 cm magas.
Aye Chihuahua (Csivava) - Pom-pom Lány Méretek: 9,5 cm széles, 10 cm magas.
Csivava - Személyre szabott kutyabiléta, a kutyusod nevével, és a gazdi telefonszámával feliratozva. Tedd a kosárba a bilétát, s a megjegyzésbe írd be a rendelés végén, hogy mi a kutyád neve, és mi a telefonszám, amit a bilétára kérsz. A termék a képen látható mintával készül, és a Te általad megadott adatokkal. - A biléta mérete: 2 cm (kistestű kutyáknak ajánljuk)- A medál alapanyaga: nemesacél- Feliratozás: lézergravírozással Egyedi medál: - Ez a termék a feltüntetett árért 1 db 2 cm-es gravírozott fel

Csivava - Személyre szabott kutyabiléta, a kutyusod nevével, és a gazdi telefonszámával feliratozva. Tedd a kosárba a bilétát, s a megjegyzésbe írd be a rendelés végén, hogy mi a kutyád neve, és mi a telefonszám, amit a bilétára kérsz. A termék a képen látható mintával készül, és a Te általad megadott adatokkal. - A biléta mérete: 3 cm (nagytestű kutyáknak ajánljuk)- A medál alapanyaga: nemesacél- Feliratozás: lézergravírozással Egyedi medál: - Ez a termék a feltüntetett árért 1 db 3 cm-es gravírozott fe

Méretek: 7 cm x 7 cm Anyaga: Fa. Nyomtatott minta