Nezumi csésze

Nezumi csésze

A tea, olyan fontos szerepet tölt be a Kínai és a Japán kultúrában, hogy a fogyasztását, különleges eseményekkel, úgynevezett teaszertartással ünneplik meg, amely fontos részét képezi a kulturális és vallási életnek. Japánban a teaceremóniát chanoju-nak hívják.

A hagyományos teaszertartást a tizenharmadik században honosodott meg Japánban, amikor a Zen Buddhista szerzetesek, a tea fogyasztásával próbáltak éberek maradni a hosszú órákig tartó meditációs gyakorlatok alatt. A teaszertartás koreografált szabályait végül Sen no Rikyu (1522-1591) Zen szerzetes határozta meg, és emelte a ceremóniát művészeti szintre. A teaszertartás a külső szemlélő számára egy igen erőltetett és túlzó folyamatnak hat. Lényegének megértéséhez, azonban figyelembe kell venni a zen buddhizmus alapelveit, amelyek a lélek megtisztulása és a természettel való harmonikus együttélés. Ezen alapelvek tükrében értelmet nyer, hogy a végletekig tökéletesített és kifinomult mozdulatok, a ceremónia kezdetétől a végéig az egyszerűségben rejlő valódi szépség megtestesülésére való törekvés. Maga a szertartás már az esemény helyszínére való út alatt kezdődik el. A harmónia és a nyugalom, amely megtestesül a vendég minden egyes lépésében, a szertartás helyéhez vezető úton.
A hagyományosan a szertartást egy külön erre a célra kialakított épületben a szukija-ban tartják. Maga a szertartás a teljesség igénye nélkül hét lépésből áll. A teaceremóniát a teamester vezeti le, akivel a vendéglátó egyezteti a meghívottak számát és személyét. A vendégek érkezését szigorú protokoll szabályozza, a szukija-ba való belépéstől egészen a helyfoglalásig tart. Az üdvözlés és a helyfoglalás után a teamester felkészül a tea készítésére. A teamester fejenként három kanál matcha-t (zöld teapor) tesz a csészébe, majd egy bambusz merőkanállal forró vízzel önti fel. Egy bambuszseprűvel a teát, addig keveri, amíg egy sűrű zöld folyadék (kocha) nem lesz belőle. A kocha -t végül a legfontosabb vendég csészéjébe tölti, amit újból forró vízzel önt fel. Közben wagashival kínálják a vendégeket. Ez a folyamat is ugyancsak szigorú etikett betartásával zajlik. A teát az első vendég rituálisan elfogyasztja, majd átadja a mellette ülőnek. Fontos, hogy a teát nem ízesítik és nem szabad egy hörpintésre meginni. A szigorú szabályok szerint három lassú korty a megengedett. Miután az összes vendég megitta a teát, az utolsó teázó visszaadja az elsőnek, aki végül átadja a teamesternek. A tea elfogyasztása után halk társalgás veszi kezdetét. A teaceremónia végét a vendéglátó mély meghajlása jelzi, amit végül a rituális távozás követ.

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Ivory

Loveramics Egg Flat White csésze 200ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek:Csésze:9,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :14.5 cm, magasság 2.5 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Berry

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:10 cm, magasság 6 cm.  Külön rendelhető hozzá Tányér :15,5 cm, magasság 2,5 cm

megvesz
Julius Meinl fehér porcelán csésze csészealj cappuccinohoz 230ml

Julius Meinl kerámia csésze csészealjjal és piros logóval. Élvezze benne a finom cappuccinót vagy kedvenc teáját. Űrtartalom 170 ml-ig A csésze átmérője: 9,5 cm A csészealj átmérője: 14,5 cm Csésze magasság: 9,5 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Menta zöld

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek:Csésze:9,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :14.5 cm, magasság 2.5 cm

megvesz
Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Menta zöld

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:6,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :11,5 cm, magasság 2,0 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Menta zöld

Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:10 cm, magasság 6 cm.  Külön rendelhető hozzá Tányér :15,5 cm, magasság 2,5 cm

megvesz
Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Anthracite

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Anthracite

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:6,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :11,5 cm, magasság 2,0 cm

megvesz
Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Forest

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Glacier

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Glacier

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek:Csésze:9,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :14.5 cm, magasság 2.5 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Emerald

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Forest

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Emerald

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Emerald

Loveramics Egg Espresso csésze 80ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:6,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :11,5 cm, magasság 2,0 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Glacier

Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Glacier

Loveramics Egg Cappuccino csésze 250ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek: Csésze:10 cm, magasság 6 cm.  Külön rendelhető hozzá Tányér :15,5 cm, magasság 2,5 cm  

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Cinnabar

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Cinnabar

Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Championship 2015 in Gothenburg.Méretek:Csésze:9,5 cm, magasság 5,5 cm. Külön rendelhető hozzá Tányér :14.5 cm, magasság 2.5 cm

megvesz
Loveramics Egg Cappuccino csésze 200ml Taupe