Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex SZEDER ízű italpor 10 tasak (Sz)

Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex SZEDER ízű italpor 10 tasak (Sz)

Lassan mindenki használ kollagént, ami nem meglepő, hiszen a szép bőr titka a bőrünkben található kollagén mennyiségének megőrzése vagy pótlása. Azt már kevesebben tudják, hogy a bőrsejtek éjszaka kétszer gyorsabban regenerálódnak, mint nappal. Ez azonban csak akkor tud bekövetkezni, ha nyugodtan, jól alszunk. A kialvatlanság okozta ráncok, szem alatti karikák elkerülésének másik titka tehát a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás.

Rossz minőségű vagy kevés alvás esetén a magasabb kortizolszint hatására felgyorsulhat a bőr rugalmasságát, feszességét biztosító kollagén lebontása, így bőrünk megereszkedett, puffadt és fakó lesz, ráncaink és a szem alatti karikák elmélyülnek, a bőr öregedése felgyorsul.

Ráadásul bőrünknek – mint ahogy egész szervezetünknek – nem elég azonban 1 féle tápanyag (mint például a kollagén), hanem egymás hatását erősítő, egymással szinergiában működő tápanyagokra van szüksége.

A hagyományos kollagénnél ezért létezik komplexebb, jobb megoldás: a nutrikozmetikumokat, tengeri kollagént és alvást segítő összetevőt is tartalmazó éjszakai kollagén ital, a Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex!

Összetevők: Naticol® [I-es típusú halkollagén peptid], tömegnövelő szer [Fibregum TM BG (gumiarábikum 90% élelmi rosttal)], természetes szeder aroma, szeder gyümölcslé por, nátrium-L-aszkorbát, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), szőlő (Vitis vinifera) magkivonat, nátrium-hialuronát, mezei zsurló (Equisetum arvense) föld feletti rész kivonat, édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) gyökérkivonat, szőlő (Vitis vinifera) törkölykivonat, citromfű (Melissa officinalis) levélkivonat, cink-biszglicinát, L-aszkorbinsav, szelénnel dúsított élesztő, édesítőszer (szukralóz), nikotinamid, réz-biszglicinát, retinil-palmitát, riboflavin.

Fontos! Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Kisgyermekek elől elzárva tartandó! Terhes és szoptató kismamáknak, valamint epepangás, májcirrhózis, magas vérnyomás és veseelégtelenség esetén a készítmény alkalmazása nem javasolt. A termék összetevőivel szembeni túlérzékenység esetén ne használja a készítményt!

megvesz
Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex SZEDER ízű italpor 10 tasak

Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex SZEDER ízű italpor 10 tasak

Lassan mindenki használ kollagént, ami nem meglepő, hiszen a szép bőr titka a bőrünkben található kollagén mennyiségének megőrzése vagy pótlása. Azt már kevesebben tudják, hogy a bőrsejtek éjszaka kétszer gyorsabban regenerálódnak, mint nappal. Ez azonban csak akkor tud bekövetkezni, ha nyugodtan, jól alszunk. A kialvatlanság okozta ráncok, szem alatti karikák elkerülésének másik titka tehát a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Rossz minőségű vagy kevés alvás esetén a magasabb kortizolszint hatásá

megvesz

Nottevit Skinny Sleep Collagen Night Burner 2.0 narancs (30 tasak)

Aktív hatóanyagok a termékben A napi adag tartalmaz: 1 tasak (250 ml kész ital) NRV*% Naticol® [I-es típusú tengeri kollagén peptid] 2500 mg - NeopuntiaTM fügekaktusz (Opuntia ficus-indica) levélpor 2000 mg - Morosil® édes narancs [Citrus sinensis (L.) Osbeck] gyümölcskivonat - ebből C-vitamin 400 mg 17 mg 21% Sunphenon® 90D zöld tea (Ca

Nottevit Skinny Sleep Night Protein Weight Control-Cappuccino 750g

Nottevit Skinny Sleep Night Protein Weight Control-Cappuccino 750g

Capuccino íz Átlagos tápérték adatok 1 adag: 30 g | Napi adag: 1x30 g Adagok száma a termékben: 25 100 g RI2 (100 g) 30 g Energia 1640 kJ/389 kcal 20% 429 kJ/117 kcal Zsír 8,4 g 12% 2,5 g - amelyből telített zsírsavak 2,2 g 11% 0,6 g Szénhidrátok 4,2 g 2% 1,3 g

megvesz

Nottevit Skinny Sleep Night Protein Weight Control csoki

Aktív hatóanyagok a termékben A tápértékadatok a vízzel elkészített késztermékre vonatkoznak. Csokoládé-banán íz Átlagos tápérték adatok 1 adag: 30 g | Napi adag: 1x30 g Adagok száma a termékben: 25 100 g RI2 (100 g) 30 g Energia 1617 kJ/384 kcal 19% 485 kJ/115 kcal Zsír 8,4 g 12% 2,5 g - amelyből telített zsírsavak 2,3 g 12% 0,7 g

megvesz
Nottevit Skinny Sleep Night Protein Weight Control éjszakai protein ital eper + vanília 750 g

Nottevit Skinny Sleep Night Protein Weight Control éjszakai protein ital eper + vanília 750 g

HOGYAN KÉSZÍTSD EL? Tegyél 1 adag italport (30 g) 2-300 ml vízzel és lefekvés előtt egy órával fogyaszd el! A krémesebb állag és ízélmény érdekében víz helyett alkalmazhatsz zsírszegény tejet vagy bármilyen növényi tejet is. (A csomagoláson szereplő tápértékadatok a vízzel elkészített termékre érvényesek.) Ha elkészítést követően 15-20 percig hűtőben állni hagyod, a jelentős vízmegkötő képességgel rendelkező glükomannán rostnak köszönhetően egy sűrű, puding állagú finomságban lesz részed.

megvesz
Nottevit SKINNY Sleep 30 kapsz.

Nottevit SKINNY Sleep 30 kapsz.

Nottevit Skinny Sleep Aktív összetevők 1-2 kapszulában (napi adag) Macskagyökér (Valeriana officinalis L.) kivonat - 120 mg / 240 mg Komló (Humulus lupulus L.) toboz kivonat - 40 mg / 80 mg Golgotavirág (Passiflora incarnata L.) virágos hajtás kivonat - 40 mg / 80 mg Indiai csalán (Coleus forskohlii) kivonat - 125 mg / 250 mg Sunphenon® zöld tea kivonat - 130 mg / 260 mg Kamillavirág kivonat - 150 mg / 300 mg Króm - 50 µg / 100 µg Összetevők kamilla virágkivonat, zöld tea

Nottevit FOCUS Sleep 30 kapsz.

Nottevit FOCUS Sleep 30 kapsz.

Összetevők: bakopa teljes növény kivonat, kapszulatok (hidroxipropil-metil-cellulóz), macskagyökér gyökérkivonat, rózsagyökérkivonat, tömegnövelő szer (gumiarábikum), páfrányfenyő levélkivonat, komló toboz kivonat, golgotavirág föld feletti rész kivonat, kalcium-D-pantotenát, csomósodást gátló anyag (zsírsavak magnéziumsói), piridoxál-5′-foszfát, tiamin-hidroklorid Nottevit Focus Sleep Aktív összetevők 1-2 kapszulában (napi adag) Macskagyökér (Valeriana officinalis L.) kivonat - 120 mg/240 mg

megvesz
Nottevit Happy Sleep 30x

Nottevit Happy Sleep 30x

Fontos! Az alvást segítő természetes gyógynövénykivonatok szervezettől függően 14-18 nap alatt érik el maximális hatáserősségüket. A legtöbben már az első éjszakán tapasztalják a kívánt hatást, de ritka esetekben előfordulhat, hogy a kúra elején néhányan gyengébb alvást segítő hatást tapasztalhatnak. Ne szakítsd meg emiatt a Nottevit kúrádat, légy türelemmel, használd minden este (1 helyett akár 2 kapszulát is, ha szükséges) és meglátod, az eredmény nem marad el! Az ajánlott 8-10 hetes kúrák között érdeme

megvesz

Nottevit Beauty Sleep 30x

Ajánlott fogyasztása: lefekvés előtt 1-2 kapszulát kevés folyadékkal bevenni. Van-e bármilyen mellékhatása, okoz e hozzászokást? A termék gyógynövényeket tartalmaz, így hozzászokást nem okoz! Altató hatása a vényköteles gyógyszerekkel összevetve egyénenként változó lehet. Az esti stresszoldást, pihentető alvást leggyakrabban már az első estén érezhetünk, azonban a teljes hatáserősség felépüléséhez néhány hét szükséges. A macskagyökeret a WHO enyhe, lelki eredetű nyugtalanság, feszültség oldására é

megvesz
Sunwarrior Beauty Greens Collagen Booster, piña colada, 300 g  Étrend-kiegészítő

Sunwarrior Beauty Greens Collagen Booster, piña colada, 300 g Étrend-kiegészítő

A Sunwarrior mélyebbre vitte a szépséget, minden sejtbe.   A szabad gyökök károsítják a sejteket és öregedést okoznak, de a Sunwarrior's Beauty Greens kollagén elősegítheti a bőr rugalmasságát, az egészséges hajat, az erős körmöket és a sejtek hosszú élettartamát.

megvesz
Sunwarrior Beauty Greens Collagen Natural, 300g - Natúr

JutaVit Collagen 400g italpor - erdei gyümölcs ízű

JutaVit Collagen 400g italpor - erdei gyümölcs ízű

JutaVit Collagen 400 g Erdei gyümölcs íz - Hidrolizált kollagént tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény édesítőszerrel. A kollagén a bőrszövet egyik természetes alkotóeleme. A termékben talélható kollagén 1-es típusú, nagy tisztaságú, természetes marha kollagén peptidből készül. Hidrolizált kollagént tartalmaz Tartósítószer mentes Nem tartalmaz mesterséges színezékeket Cukormentes ÖSSZETEVŐK Hidrolizált kollagén (marha eredetű), savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), aroma (szeder, fekete ribizli), s

megvesz
JutaVit Herbal Hot Drink Forró Italpor - 24 db

JutaVit Herbal Hot Drink Forró Italpor - 24 db

JutaVit Herbal Hot Drink Forró Italpor 24 db tasak / doboz 22 gyógynövény kivonatát, C-vitamint és cinket tartalmazó étrend-kiegészítő cukorral és édesítőszerrel. Citrus íz. Összetevők: szacharóz, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), aromák (narancs, citrom, lime), 22 gyógynövény kivonat mix (izlandi zuzmó kivonat, édesgyökér kivonat, mezei kakukkfű kivonat, kerti kakukkfű kivonat, bodza termés kivonat, kamilla kivonat, édeskömény kivonat, erdei szeder kivonat, lándzsás útifű kivonat, szur

megvesz