A termék alap hatóanyaga a kollagén, amely bőrünk 75-át teszi ki, azonban az évek múlásával a szervezetünk kollagénszintje folyamatosan csökken, így a bőr elveszítheti feszességét. A táplálékkiegészítős kollagénpótlás nagyban lelassíthatja ezt a folyamatot, sőt, a bőr feszességének visszaállításában is segítségre lehet akár természetes ráncosodás, akár terhesség utáni hasfeszesítés esetében is.
A termék tartalmaz továbbá Hyaluronsavat is, amely antioxidáns révén vízvisszatartó hatásával támogatja a kötőszövetek (így a bőr és a köröm) hidratálását, hogy azok egészségesebbek, rugalmasabbak maradhassanak. Hasonló céltól vezérelve egészítettük ki a hatóanyagkomplexet adagonként 1000 mg C-vitaminnal, amely bizonyítottan támogatja a sérült bőr gyógyulásának felgyorsulását és feszességének helyreállását.
A keverékhez adtunk továbbá adagonként 390 mg Kondroitin-szulfátot is, amely segíti a Kollagén és a Hyaluronsav beépülését, illetve támogatja az ízületek, porcok kenését és egészségét. Végezetül pedig Ashwaganda gyökérkivonattal egészítettük ki, amely pozitív hatással lehet a koncentrációjára, ugyanakkor az izmok lenyugtatásával hozzájárul a pihenéshez és a regenerációhoz.
10.000 mg Kollagén
390 mg Kondroiton-szulfát
50 mg Hyaluronsav
hozzáadott C-vitaminnal és magnéziummal
Kinek ajánljuk
Önnek, ha
ízületi fájdalmai vannak
szeretné az apró ráncait eltüntetni
sérülés utáni regenerációját gyorsítaná
dohányzik és emiatt alacsony a kollagén szintje
vissza szeretné nyerni bőre rugalmasságát/feszességét
szeretné haja/körme ragyogását visszanyerni/fenntartani
elmúlt 25 éves és szeretné bőre fiatalságát sokáig megőrizni
szeretné az ízületei rugalmasságát visszaszerezni/fenntartani
Vagy egyszerűen csak szeretné kipróbálni, milyen hatással lenne a testére egy új, modern, komplex hatóanyagtartalmú szépség- és ízülettámogató készítmény
Hogyan fogyassza
22 grammot (2 kanál) 250 ml vízben, shaker segítségével keverjen össze és fogyasszon el a napi utolsó étkezése kíséretében minden nap
Ízek zöldalma, marancs
A Czeizel Intézet genetikai tanácsadója megerősítette hogy nincs orvosi ellenjavaslat se terhesség, se szoptatás alatt történő kollagén fogyasztással szemben, azaz a terméket nyugodtan fogyaszthatják.
Kiszerelés 600g (27 adag)
Kollagén mennyország Több, mint kollagén A termék tartalmaz 10.000 mg hidrolizált marhakollagént, továbbá Hyaluronsavat is, egy fehérjét, amely a modern szépségápolás egyik alapkövévé nőtte ki magát a 21. században. Alapvetően a szépségápolási hatása miatt népszerű kiegészítő, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy ezen felül a szervezet nagy mennyiségben használja fel az ízületek karbantartására is, épp ezért a test önmaga is előállítja. A hialuronsav minden emberi kötőszövetben megtalálható
A termék tartalmaz továbbá hialuronsavat is, egy fehérjét, amely a modern szépségápolás egyik alapkövévé nőtte ki magát a 21. században. Alapvetően a szépségápolási hatása miatt népszerű kiegészítő, de nem szabad megfeledkezni róla, hogy ezen felül a szervezet nagy mennyiségben használja fel az ízületek karbantartására is, épp ezért a test önmaga is előállítja. A hialuronsav minden emberi kötőszövetben megtalálható fehérje, így érthető, hogy miért ennyire fontos anyag a test számára. A keverékhe
Antioxidánsként támogatja az immunrendszert, valamint a bőr egészségét. A kollagén és a hialuronsav az ízületekben és a bőrben természetesen is megtalálható rugalmas fehérjék.Támogassa bőrének jó állapotát, ízületeinek könnyű mozgathatóságát ezekkel az értékes hatóanyagokkalNaponta 2 1 kapszula szedése javasolt. Hatóanyagok a napi 2 kapszulárakurkuma 520 mg,citrus bioflavonoid 100 mg,kollagén 40 mg,hyaluronsav 30 mg. Összetevők Kurkuma őrlemény, citrus bioflavonoid, kollagén (II. típusú), hyaluronsav zse
LUXOYA - BEAUTY COLLAGEN COMPLEX 11.000 mg - ÍZLETES KOLLAGÉN ITALPOR 15 g - Ananász ízű Élvezd a szépségápolás frissítő oldalát a LUXOYA Beauty Collagen Complex segítségével! Ez a magas dózisú, ananász ízű kollagén italpor támogatja bőröd, hajad, körmeid egészségét, miközben felfrissít és hidratál belülről. Főbb jellemzők: 11.000 mg prémium kollagén adagonként: Magas minőségű hidrolizált kollagén, amely elősegíti a bőr rugalmasságát, csökkenti a finom vonalakat és támogatja az ízületek egészs
LUXOYA - BEAUTY COLLAGEN COMPLEX 11.000 mg - ÍZLETES KOLLAGÉN ITALPOR 15 g - Görögdinnye-szőlő ízű Frissítsd fel szépségrutinodat a LUXOYA Beauty Collagen Complex különleges görögdinnye-szőlő ízű italporával! Ez a magas kollagéntartalmú étrend-kiegészítő segít támogatni bőröd, hajad, körmeid és ízületeid egészségét, miközben egy kellemes, gyümölcsös ízélményt nyújt. Főbb jellemzők: 11.000 mg prémium kollagén adagonként: Kiváló minőségű hidrolizált kollagén, amely támogatja a bőr rugalmasságát,
LUXOYA - BEAUTY COLLAGEN COMPLEX 11.000 mg - ÍZLETES KOLLAGÉN ITALPOR 300 g - Görögdinnye-szőlő ízű Fedezd fel a LUXOYA Beauty Collagen Complex finom, görögdinnye-szőlő ízű változatát! Ez a 300 g-os prémium kollagén italpor nemcsak bőröd, hajad, körmeid és ízületeid egészségét támogatja, hanem gyümölcsös ízélményt is nyújt, hogy élvezettel ápold szépségedet. Főbb jellemzők: 11.000 mg hidrolizált kollagén adagonként: Magas hatóanyagtartalom a bőr rugalmasságának megőrzéséhez, a ráncok csökk
LUXOYA - BEAUTY COLLAGEN COMPLEX 11.000 mg - ÍZLETES KOLLAGÉN ITALPOR 300 g - Ananász ízű Fedezd fel a LUXOYA Beauty Collagen Complex különlegességét, amely ötvözi a prémium kollagént és a frissítő ananász ízt! Ez a 300 g-os kiszerelés tökéletes választás mindazok számára, akik hosszú távon szeretnék támogatni bőrük, hajuk, körmük és ízületeik egészségét. Főbb jellemzők: 11.000 mg hidrolizált kollagén adagonként: Segít csökkenteni a ráncok megjelenését, javítja a bőr rugalmasságát és támog
Egy kapszulában ötféle kollagén, a piacon kiemelkedő összetételben A kollagén nem véletlenül az egyik legnépszerűbb hatóanyag, sokan keresik és alkalmazzák. Az USA medical Collagen Complex kiemelkedő a piacon, hiszen a kapszulákban megtalálható az I-es,II-es,III-as, V-ös és X-es kollagén is egy prémium minőségű keverékben. A hidrolizált kollagénnek köszönhetően pedig nem csak kiváló összetétele miatt értékes, hanem magas fokú hasznosulása, könnyebb felszívódása miatt is rendkívül hatékony. A kollagén egy
A haj és a köröm védelmében! A por fogyasztásával javulhat a haj és a körmök egészsége, a bőr fiatalosan rugalmassá és feszessé válhat. Jótékonyan hathat az ízületek működésére is. Bőrtápláló, -hidratáló, -mikrocirkuláció növelő hatású lehet Az arcbőr zsírosságát csökkentheti Csökkentheti a ráncokat Ízületjavító hatású lehet Segíthet a haj táplálásában, a zsírosodás és korpásodás kialakulásában A hidrolizálás által létrejövő, peptid formában jelenlévő kollagén lényegében elő-emészt
Collagen Beauty Shot - 20 x 60ml - erdei gyümölcs - BeastPink - Collagen Beauty Shot - prémium minőségű kollagén és aktív hatóanyagok funkcionális keveréke az általános szépség és báj támogatására A Collagen Beauty Shot olyan alapvető étrend-kiegészítő, ami jelentős segítséget nyújt azoknak a nőknek, akik nagy figyelmet fordítanak szépségüknek és egészséges önbizalmuknak. Prémium minőségű tengeri halkollagént, hialuronsavat, válogatott vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Ahogy azt bizony
Collagen Beauty Shot - 60ml - erdei gyümölcs - BeastPink - Collagen Beauty Shot - prémium minőségű kollagén és aktív hatóanyagok funkcionális keveréke az általános szépség és báj támogatására A Collagen Beauty Shot olyan alapvető étrend-kiegészítő, ami jelentős segítséget nyújt azoknak a nőknek, akik nagy figyelmet fordítanak szépségüknek és egészséges önbizalmuknak. Prémium minőségű tengeri halkollagént, hialuronsavat, válogatott vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Ahogy azt bizonyára t
10.000 mg hidrolizált kollagén / adag! A Prisma Natural Colagen Plus Sport készítményt kifejezetten sportolóknak és aktív életet élőknek fejlesztették ki. Fehérjében gazdag kiváló kiegészítő, mely elősegíti az izomtömeg növekedését, az izomépítést, a csontok normál körülmények között tartását. Elősegíti az ízületek rugalmasságát, a bőr-, köröm-, haj szerkezetének és egészségének megtartását. Hozzájárul az anyagcsere folyamatok normális működéséhez csökkentve a fáradtság és kimerültségérzetet. Ezen felül h
A kollagén egy teherbíró, rostos protein, ami fontos alkotóeleme a csontoknak, porcoknak, inaknak, szalagoknak és egyéb kötőszöveteknek (bőr, haj, köröm). Bőrünk 75-át kollagén alkotja. E jelentős vízmegkötő tulajdonságú összetett fehérje a bőr struktúrájának nélkülözhetetlen vázanyaga. A napsugárzás, a légszennyezés és az öregedési folyamatok nemtől függetlenül lelassítják a kollagéntermelést, melynek első jelei a bőr öregedése és megfakulása, a mimikai ráncok megjelenése és a porcszerkezet elvékonyodása
Finom kávékrémporunk MCT kókuszolaj por, marha kollagén és bio kókusz italpor keveréke. Kiváló ízű instant őrölt kávé vagy eszpresszó kiegészítéseként, krémünk tökéletes kiegészítője kedvenc aromás kávéjának, forró itallá téve a keto diéta kedvelői számára a szükséges növényi zsírokat és a csontok erősítéséhez szükséges kollagént. Javítja az ízületek állapotát és a bőr feszességét. Kávékrémünket azoknak ajánljuk, akik ketogén diétát követnek, fizikailag aktívak és törődnek az ízületek és csontok állapo
10.000 mg hidrolizált kollagén peptan adagonként! A speciálisan mozgásszervi panaszokra kifejleszetett termék a kiváló minőségű hidrolizált kollegén peptánon kívül tartalmaz még glükozamin-szulfátot, kondroitin-szulfátot, magnézium-citrátot, C-vitamint, ördögcsáklya kivonatot, bambusz szilíciumot, hialuronsavat, bortermő szőlő kivonatot (95% polifenol tartalommal), indiai tömjénfa kivonatot és K2 vitamint. Természetes kiegészítő az ízületek és a porcok védelmére. Narancs ízű. A termékben lévő kollagén p