Mit érdemes tudni róla?
Vegán
Gluténmentes
Magas a fehérje és rosttartalma
Hozzáadott cukrot nem tartalmaz
Mesterséges színezékektől és tartósítószerektől mentes
Sokoldalúan felhasználható
Érdekességek a zabról:
A régóta használatos alapanyagot újra felfedezte magának a reformkonyha. Kedvelt kásaként való fogyasztása, a skótoknál pedig számos szokás és tradicionális érték kapcsolódik hozzá. Miután éjszakára sós vízbe áztatták, másnap lassú tűzön főzték meg. Csakis az óramutató járásával megegyező irányban kavargatták és mindig állva ettek belőle. A tanulóknak egy úgynevezett Meal Monday nevű szünetet is beiktattak, hogy ők is részt vehessenek a zab aratásában.
Ha zabról beszélünk, érdemes utánajárnunk, hogy a ,,Kukutyinban zabot hegyezni” mondásunknak van-e valóságtartalma? Így hívják Ferencszállás részét, mely az 1880-as években zabbal vetettek be.
A furfangos helyiek ötlete arra szolgált, hogy megmentsék a termést, ugyanis rendszerint elöntötte a Maros ezt a területet. Csónakokba ültek és így vágták le a zab hegyét. A szokást azóta nem csak Ferencszállás őrzi, hanem a népnyelv is.
Az alacsony cukortartalmú NZ Zabpehelynek számos felhasználási módja létezik: leggyakoribb vízben való felfőzése. Használjuk panírozásra vagy töltelékes ételeinkhez! Gyümölcsökkel, lekvárokkal is ízesíthetjük, valamint kekszek és édességek készítéséhez is remek. Mivel a zabpelyhek a felesleges nedvességet felszívják, így ideális választás szaftosabb ételekhez, valamint zöldséges töltelékekhez is. Ajánlott egy kis vízbe áztatni, így jobban tudunk vele dolgozni. Nagyszerű tészták, kenyerek, húsok készítéséhez, nagyban hozzájárul állaguk javításához.
Összetevők:
100% gluténmentes zabpehely
Származási hely: -
Nagyszerű ételek sűrítésére, zöldségek és húsok panírozására, valamint bármely fogáshoz adagolva, ételünk nem tapad le a lábasban, tálban. A zabot régen mint gyomnövény és takarmánynövényként tartották számon, ma már a superfoodok csapatát erősíti. A skótoknál az időjárás kedvezett annak, hogy rendszeresen termesszék és fogyasszák. Különböző tradíciók kapcsolódtak hozzá: kizárólag állva fogyasztották, óramutató járásával ellenkező irányba kavargatták, valamint egy külön iskolai szünetet is bevezettek, azé
Összetevők: 100% gluténmentes zabpehely Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1543 kJ / 369 kcal, zsírok: 8,4g - amelyből telített zsírsavak: 1,3g, szénhidrát: 65,1g - amelyből cukrok: 1g, fehérje: 12,1g, só: 0,01g
Szafi Reform Gluténmentes zabpehely 500 g A zab egy élelmi rost forrás, ami a kiegyensúlyozott és változatos étrend méltó részét képezheti. Készíthető belőle a sokak által kedvelt reggeli zabkása, de müzlik, kekszek, sütemények alapanyagául is szolgálhat. Mindemellett sós ételek, bundázott húsok, palacsinták, töltött ételek elkészítéséhez is felhasználhatjuk. A Szafi Reform Gluténmentes Zabpehely a gluténérzékenyek számára is jó választás, mivel bevizsgált, garantáltan gluténmentes zabpehely!
Mit érdemes tudni róla? Vegán Gluténmentes Értékes vitamin és ásványi anyag forrás Magas a rost és fehérje tartalma Miért jó a zabpehely? A Viblance zabpehely 100% teljes kiőrlésű, kiváló rostforrás. A zabnak számtalan jótékony tulajdonsága van: antioxidánsokban, fehérjében, ásványi anyagokban gazdag. Kiválól kálium-, kalcium-, vas-, foszfor-, cink- és magnézium forrás, és magas az E- és B-vitamin tartalma. Béta-glükán tartalma elősegíti a vér koleszterin optimális szinten tartását, e
Mit érdemes tudni róla? Vegán Gluténmentes Értékes vitamin és ásványi anyag forrás Magas a rost és fehérje tartalma Miért jó a zabpehely? A Viblance zabpehely 100% teljes kiőrlésű, kiváló rostforrás. A zabnak számtalan jótékony tulajdonsága van: antioxidánsokban, fehérjében, ásványi anyagokban gazdag. Kiválól kálium-, kalcium-, vas-, foszfor-, cink- és magnézium forrás, és magas az E- és B-vitamin tartalma. Béta-glükán tartalma elősegíti a vér koleszterin optimális szinten tartását, e
Összetevők: zabpehely Származási hely: Egyesült Királyság Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1639 kJ / 388 kcal, zsír: 7g - amelyből telített zsírsavak: 1,1g, szénhidrát: 69g - amelyből cukrok: 0,5g, fehérje: 10g, só: 0,003g
Összetevők Zabpehely, Nem ökológiai gazdálkodásból Nem tartalmaz : Glutént tartalmazó gabonafélék Tápértékre vonatkozó információk Tápanyagok 100 g-ban: Energia: 1550 kJ / 370 kcal Zsír: 8,0 g amelyből telített zsírsavak: 1,6 g Szénhidrát: 55,0 g amelyből cukrok: 1,2 g Rost: 11,0 g Fehérje:
Összetevők: zabpehely* * ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Származási hely: Németország Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1483 kJ / 354 kcal, zsír: 6,7g - amelyből telített zsírsavak: 1,2g, szénhidrát: 59g - amelyből cukrok: 0,8g, rost: 9,7g, fehérje: 13g, só:
Összetevők Zabpehely, Nem ökológiai gazdálkodásból Nem tartalmaz : Glutént tartalmazó gabonafélék Tápértékre vonatkozó információk Tápanyagok 100 g-ban: Energia: 1550 kJ / 370 kcal Zsír: 8,0 g amelyből telített zsírsavak: 1,6 g Szénhidrát: 55,0 g amelyből cukrok: 1,2 g Rost: 11,0 g Fehérje:
Összetevők: gluténmentes zabpehely* (68%), szárított gyümölcsök* (19%) (mazsola*, barackdarabkák*, almadarabkák*, eperdarabkák*), rizsliszt*, napraforgóolaj*, napraforgómag*, arany lenmag* * igazolt biogazdálkodásból
Összetevők: gluténmentes zabpehely 55%, kukoricakeményítő, agávé szirup, goji 10%, kókuszreszelék 5%, kókuszolaj, shea vaj, cirokliszt, foszfát mentes sütőpor
Zabpehely nem csak reggelire! A zabpehely semleges íze miatt nem csak reggelinek kiváló. Készíthetsz belőle sós zabkását ebédre, ledarálva használhatod finomliszt helyett panírként, vagy csinálhatsz belőle zabpalacsintát. Élvezd a teljes kiőrlésű gabonafélék egészséges előnyeit bármilyen ételben, bármely napszakban! Miért érdemes zabpelyhet fogyasztani? A Viblance zabpehely 100% teljes kiőrlésű, kiváló rostforrás. Antioxidánsokban, fehérjében, ásványi anyagokban gazdag. Kiváló káli
Mit érdemes tudni róla? Gluténmentes Vitaminban, ásványi anyagban gazdag Kizárólag természetes alapanyagokból készül Összetevők: gluténmentes zabpehely, datolyaszirup, kókuszzsír, mandula (4%), fahéj (
Összetevők: gluténmentes zabpehely 55%, kukoricakeményítő, agávé szirup, goji 10%, kókuszreszelék 5%, kókuszolaj, shea vaj, cirokliszt, foszfát mentes sütőpor, csokimáz 26% (fruktóz, növényi zsír, kakaó por 22%, emulgeálószerek: lecitin; E476, aroma)
Összetevők: víz, magvak (31,8%),(napraforgómag, barna lenmag, tökmag, sárga lenmag, köles), zabpehely (22%), repceolaj, savanyúságot szabályozó: ecetsav, psyllium, almarost, só Származási hely: Lengyelország Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1544 kJ / 373 kcal, zsír: 28g - amelyből telített zsírsavak: 2,6g, szénhidrát: 16g - amelyből cukrok: 1,1g, rost: 9,6g, fehérje: 10g, só: 1,6g
Összetevők: víz, rizsliszt, kukoricakeményítő, teljes kiőrlésű gluténmentes zabpehely, nedvesítőszer : szorbit, növényi rost (psyllium), napraforgóolaj, extra szűz olívaolaj, hajdinaliszt, rizskeményítő, glükózszirup, lencseliszt, sűrítőanyag: xantángumi, só, savanyító: borkősav, kelesztőszerek: glükono delta lakton, nátrium-hidrogén-karbonát, természetes ízek Nyomokban mustárt és szóját tartalmazhat Átlagos tápérték 100g termékben: Energia: 1179 kJ /280 kcal, zsírok: 7,9g - amelyből telített zsírsav