Egy újabb remekül használható fejlámpa az Olight-tól elsősorban hobbi célokra. A könnyű készülékház két nagy teljesítményű LED-et rejt, melyek koncentrált és szórt fényt tudnak előállítani. A lámpa oldalán található többfunkciós potméter segítségével egy hosszú nyomásra kapcsolható be és ki a lámpa, míg rövid nyomásokkal válthat a felhasználó a céljainak megfelelő fényforrások között. Külön-külön és együtt is használható a koncentrált, akár 190 méter hatótávú fénynyaláb és a jó eligazodást segítő szórt fény, így szinte bármely éjszakai tevékenység során kiválóan alkalmazható az újdonság.
A potméter segítségével mindeközben a legkomfortosabb fényintenzitás fokozatmentesen állítható be felhasználás igényeihez, így akár a szemhez közeli munkafolyamat is a szem megterhelése nélkül végezhető, vagy fényárban úszhat a felhasználó környezete. A fejpánt hátsó részén rögzíthető akkumulátor pakk jó súlyelosztással kényelmes viseletet tesz lehetővé akár órákon keresztül is, míg kapacitását tekintve a fényerő ésszerű mértékű csökkentésével akár 45 órás működési időtartam is elérhető. Nem mellékesen a fejlámpa USB-C töltőaljzattal rendelkezik, mely gyorstöltés kompatibilis, így rendkívüli módon lerövidül a használatból kiesett idő.
Ajánlható mindazoknak, akik munkájukat akár órákon keresztül sötétben kényszerülnek végezni, illetve hobbijukat az éjszakában űző horgászoknak, vadászoknak, stb.
Kiegészítő fejpánt Olight Perun / H2R fejlámpákhoz.
Újratölthető Li-Ion akkumulátor. Az Olight akkumulátora túltöltés és mélykisülés ellen védett. Legalább 500 töltési ciklusra tervezve. 3,7V 650mAh 2,4Wh * S10R Baton III-ban és a mágnestalppal tölthető Baton lámpákban (pl. S1R, S1R II) nem tölthető.
Fejpántra szerelhető gyári speciális akkumulátor, mellyel az Olight H17R Wave és HS2 fejlámpa akkumulátora helyettesíthető. Teljesen megegyezik az eredeti alkatrésszel.
Az Olight által speciálisan kifejlesztett akkumulátor típus, mely a tölthető "R" szériás lámpákban - töltőplatformon töltve - is használható. A pozitív és a negatív pólus ezeknél a típusoknál egy oldalon van kivezetve. A többi 18650-es akkumulátor csak külső töltőkben tölthető, mivel azok normál kétoldali polaritásúak. 3,6 V 3200mAh túltöltés és mélykisülés ellen védett Oligth S30RIII és S2R lámpákban is tölthető.
Az Olight által speciálisan kifejlesztett akkumulátor típus, mely a tölthető "R" szériás lámpákban - töltőplatformon töltve - is használható. A pozitív és a negatív pólus ezeknél a típusoknál egy oldalon van kivezetve. A többi 18650-es akkumulátor csak külső töltőkben tölthető, mivel azok normál kétoldali polaritásúak. 3,6V 3500mAh túltöltés és mélykisülés ellen védett Oligth S30RIII és S2R lámpákban is tölthető.
Speciális akkumulátor a tölthető Olight H2R lámpákhoz egy oldalon kivezetett polaritásokkal. 3,6 V 3000 mAh túltöltés és mélykisülés ellen védett
Kicsi, könnyű, mégis többet tud, mint a legtöbb fejlámpa. A H17R Wave fejlámpa képviseli az Olight új, intelligens, újratölthető LED-es lámpáinak új generációját, melyek egy kézmozdulattal aktiválhatóak. A fejlámpában két LED fényforrás párhuzamosan teljesít szolgálatot, ami által mind a szórt fényt, mind az állítható szögű fókuszált fényt egy készülék biztosítja. A beépített nagy kapacitású LiPo akkumulátor akár 30 órán keresztül engedi működtetni kis fényerővel. A tökéletes súlyelosztás érdekében a
Az Olight "R" szériás tölthető lámpáihoz speciális akkumulátort fejlesztett a gyártó. Ezeken az akkumulátorokon egy oldalra van kivezetve a pozitív és a negatív pólus is, így fel tudják venni egy mágneses töltőplatform töltését is. Kizárólag S1R Baton I, H1R, S10R III és S30R III lámpákhoz! 3,7 V 550 mAh
Akkumulátoros CREE LED fejlámpa Hihetetlen erős fényt tud produkálni ez az energiatakarékos Cree LED-el rendelkező fejlámpa. A beépített akkumulátor hálózati és szivargyújtós töltővel tölthető fel.Tulajdonságok - Model szám BL-6808- fénytáv kb.170 méter - fényerő 160 lumen - beépített, hálózati adapterről és szivargyújtó tölthető akkumulátor - 3 fajta üzemmód 100, 50, villogó - állítható fényterítés (speed focus) - állítható világítási szög - 1 db fehér fényű CREE Q3 led- nedvességálló - kényelmes visele
Olvassa el itt a Turista Magazin tesztjét!Az Olight HS2 a legkisebb a világ egyik legkisebb és legkönnyebb fejlámpája. Annyira apró, hogy a felhasználó még több órás használat után sem érzi kényelmetlennek. Kiválóan használható futás, kerékpározás közben és különböző extrém sportokra is. A kemény alumínium ötvözetből készült lámpafejben található két LED csúcsteljesítménye 400 lm. A LED-ek előtt lévő TIR technológiás lencsék kialakítása eltér egymástól. Ennek köszönhetően a lámpa használható 1-1 LED-
Az új UCC2A minden eddiginél apróbb és kifejezetten masszív felépítésű autós szivargyújtó töltő aljzat. A tölthető lámpák esetében tartozék töltő kábellel együtt mindig felhasználásra készen tartja a lámpát.
Az Olight mágneses töltőrendszer legújabb tagja a továbbfejlesztett MCC-5V töltőkábel. A töltőplatform kisebb, mint egy pénzérme és USB csatlakozóban végződik, így szinte bárhol tölthető (számítógépről, autóban USB-s szivargyújtó csatlakozóról, vagy mobiltelefon hálózati adapterrel). A Javelot Pro lámpa végét elég csak közelíteni a mágneses töltőplatformhoz, ami a mágnesnek köszönhetően egy pillanat alatt feltapad rá. Kompatibilis típusok: Javelot Pro, Javelot Pro desert, stb. Kisebb méretű
Az Olight mágneses töltőrendszer legújabb tagja a továbbfejlesztett MCC3 töltőkábel. A töltőplatform kisebb, mint egy pénzérme és USB csatlakozóban végződik, így szinte bárhol tölthető (számítógépről, autóban USB-s szivargyújtó csatlakozóról, vagy mobiltelefon hálózati adapterrel). A lámpa végét elég csak közelíteni a töltőplatformhoz, ami a mágnesnek köszönhetően egy pillanat alatt feltapad rá. Kompatibilis típusok: Olantern, PL-Pro, Seeker 2 Pro, Seeker 2, Warrior X Pro, Warrior X, S1R II, M2R Pr
Fejlámpa Headlight Master-1, tölthető (akkumulátoros) Ezzel az energiatakarékos fejlámpával több órán át világíthatsz gond nélkül. Elemet sem kell vásárolnod, mivel a beépített akkumulátort a tartozék hálózati töltővel könnyedén feltöltheted. A lámpa fejpántja is kényelmes, széles és a fejtetőn átkötött típusú. A foncsorozása is megfelelő, csekély az oldalszórása, kitűnően világít. Tulajdonságok- 8 db nagy fényerejű LED- beépített akkuval- hálózati töltővel- széles, kényelmes fejpánttal &nb
Lengőkapcsoló új típusú Olight M20SX Javelot lámpákhoz. A régi menetes típusokhoz nem felel meg. Oda az M3X/RM20 átalakító adaptert és az RM23 lengőkapcsolót javasoljuk.