Összeesküvés a Holtak Városában (Idődetektívek 1.) 3. kiadás

Összeesküvés a Holtak Városában (Idődetektívek 1.) 3. kiadás

Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába, vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátaink. Kija macska szintén a fáraók korából származik – a gyerekek az első kalandos időutazásukról hozták magukkal a jelenbe. Ha a három jó barát érdeklődni kezd egy izgalmas történelmi kor iránt, vagy egy titokzatos bűnügyi történet sejlik fel a múltból, a Tempusz segítségével odautaznak. A Tempusz az időutazókat mindig visszahozza a jelenbe. Juliannak, Leonnak és Kimnek csak vissza kell térniük pontosan arra a helyre, ahol a múltba érkeztek a kaland elején. Onnan aztán visszatérhetnek saját korukba. Ha a barátok utazása a múltban napokig tart is, a jelenben egyetlen másodperc sem telik el közben – s így senki sem szerez tudomást az idődetektívek titokzatos utazásairól…

A három jó barát most a titokzatos ókori Egyiptomban találja magát, az időszámításunk előtti 1478-as évben. Hatsepszut fáraónő élete veszélyben forog. Ellenségei összeesküvést szőnek ellene. Ki lehet az, aki bármi áron meg akarja akadályozni, hogy Egyiptomot egy asszony kormányozza? Ha az idődetektívek nem avatkoznak közbe, a szépséges Hatsepszutot meggyilkolják…

megvesz
Titkos jelek Pompejiben (Idődetektívek 22.)

Titkos jelek Pompejiben (Idődetektívek 22.)

Krimi a római korból  Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatják a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek… Pompeji – időszámításunk előtt 80-ban. Mérgezett bor a vendéglőben, gyilkossági kísérlet a fürdőben: a város tekintélyes polgáraira mostanában számos veszély leselkedik. Az idődetektívek lépésről lépésre követik a tetteseket, de közben ők maguk sincsenek biztonságban.   A sorozat kötetei: 1. Összeesküvés a Holtak Városában 2. Marco Polo és a Titkos Szövetség 3. A vikingek vará

megvesz
Marco Polo és a Titkos Szövetség (Idődetektívek 2.)

Marco Polo és a Titkos Szövetség (Idődetektívek 2.)

A bátor idődetektívek – Julian, Kim és Leon – bűnözők nyomát kutatják a múltban. A titokzatos idő-tér, a Tempusz a legkülönbözőbb történelmi korokba repíti a kis nyomozókat, hogy fényt derítsenek a múlt titkaira, vagy éppen megakadályozzanak egy merényletet. Az időutazások azonban nem veszélytelenek… A titokzatos idő-tér most épp a mongóliai Kambaluk városába repíti őket, időszámításunk szerint 1275-be. Valaki meg akarja mérgezni Marco Polót, a hírneves európai felfedezőt, aki a Selyemutat bejárva Kub

megvesz
Aranyláz a vadnyugaton (Idődetektívek 24.)

Aranyláz a vadnyugaton (Idődetektívek 24.)

Dél-Dakota, 1876. A Fekete-hegyekben ádáz harc folyik: a sziú indiánok a földjüket védik a telepesek és az aranymosók ellen, akik a meggazdagodásuk és a boldog jövőjük érdekében jöttek ide. De ki akarja minden eszközzel megakadályozni, hogy a vadnyugat legendás hőse, Wild Bill Hickok seriff legyen a törvényeket nem ismerő Deadwoodban? Az idődetektívek süvítő nyílvesszők és aljas ármánykodások közepette erednek a titok nyomába…   Krimi a 19. századi Észak-Amerikából Julian, Kim és Leon bűnözők ny

megvesz
A fáraó halálának titka (Idődetektívek 11.)

A fáraó halálának titka (Idődetektívek 11.)

A három jó barát (Julian, Leon és Kim) és különleges macskájuk, Kija ezúttal az ókori Egyiptom egyik legismertebb fáraójának, Tutanhamonnak az udvarába érkezik. A fiatal uralkodó azonban váratlanul és hirtelen meghal… Vajon tényleg valamilyen súlyos betegség végzett vele, vagy esetleg merénylet áldozata lett? A több évezredes rejtély megoldásának kulcsa a bátor idődetektívek kezében van, s ők nem tétlenkednek: merészen felveszik a harcot az anubiszmaszkos harcosokkal, kiszabadítják rabságba esett egyipto

megvesz
Csalás Olümpiában (Idődetektívek 10.)

Csalás Olümpiában (Idődetektívek 10.)

A Tempusz ezúttal i. e. 532-be, az ókori Hellászba repíti kis hőseinket, valamint elmaradhatatlan segítőjüket, az egyiptomi Kija macskát. Az idődetektívek lelkesen ismerkednek a versenyek lázában égő Olümpia városával, és szerencséjükre közelről követhetik Krotóni Milón felkészülését, aki birkózásban tör a győzelemre. Ám Milón családjában néhány különös baleset történik, így felébred a szörnyű gyanú: valaki tisztességtelen eszközökkel akarja befolyásolni a versenyek eredményét. Lehet, hogy egy mindenre el

megvesz
A hamis király (Idődetektívek 23.)

A hamis király (Idődetektívek 23.)

London, 1549. A trónon az anglikán egyházat megalapító hírhedt uralkodó, VIII. Henrik egyetlen fia, a mindössze tizenkét esztendős VI. Eduárd ül. Egy sikátorban Julian találkozik egy fiúval, aki meglehetősen hasonlít hozzá. Tréfából úgy döntenek, hogy ruhát cserélnek. Az ismeretlen fiú azonban nem más, mint maga a gyerekkirály, akit környezete több hataloméhes tagja is szeretne mindörökre félreállítani. A szerepcsere következtében Julian élete egy pillanatra sincs biztonságban…        A sorozat kötetei

megvesz
Montezuma és az istenek haragja (Idődetektívek 16.)

Montezuma és az istenek haragja (Idődetektívek 16.)

Az Idődetektívek c. gyerekkrimi-sorozat 16. kötete 1510-be az Azték Birodalomba repíti a kis olvasókat. Az azték uralkodó, Montezuma épp az esküvőjét ünnepli, mikor szörnyű dolog történik: hatalmának jelképe, az aranyszív eltűnik. Elfordultak tőle az istenek? Az időnyomozóknak szörnyű gyanúja támad… Ajánljuk 9 éves kortól. - Izgalmas krimi - Kalandos utazás a múltba - Hiteles történelmi háttér - Szószedet a korszak jellemző kifejezéseivel - Függelék a történelmi tényekről Julian, Kim és L

megvesz
Michelangelo és a halál színe (Idődetektívek 9.)

Michelangelo és a halál színe (Idődetektívek 9.)

Az ifjú időutazókat ezúttal a reneszánsz Rómába repíti az idő-tér, a Tempusz, ahol tanúi lehetnek annak, hogyan festi Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetének híressé lett freskóit. Csakhogy a munka nem halad zavartalanul – valaki, úgy tűnik, a világhíres művész életére tör. Ki lehet az? A bosszús megrendelő? Egy féltékeny vetélytárs? Szerencsére Kim, Julian és Leon, valamint egyiptomi macskájuk, Kija épp jókor érkeznek, és nem csupán a mester műhelytitkaiba pillantanak be, hanem fényt derítenek a tito

megvesz
Kém a Napkirály udvarában (Idődetektívek 19.)

Kém a Napkirály udvarában (Idődetektívek 19.)

Franciaország, időszámításunk szerint 1691-ben. XIV. Lajos, a Napkirály udvaránál minden az uralkodó körül forog, s a nemesek tobzódnak a luxusban. De aztán egy merénylő késsel támad a királyra. Az idődetektívek nyomozni kezdenek. Ki lehet a sápadt óriás, aki a Napkirály életére tör? Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatják a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek… 9 éves kortól – Izgalmas krimi – Kalandos utazás a múltba – Hiteles történelmi háttér – Szószedet, a korszak jellemző

megvesz
A berni csoda (Idődetektívek 15.)

A berni csoda (Idődetektívek 15.)

1954, Svájc, futball-világbajnokság. A négy éve verhetetlen magyar Aranycsapat ellen készül kiállni a német válogatott. A világbajnoki döntőre kíváncsi idődetektíveknek a meccs előtt feltűnik egy gyanús alak, aki képeket készít a csapat titkos csodafegyveréről, a cserélhető stoplis cipőkről. Ezután éjszaka be is tör valaki a német szertáros műhelyébe… Vajon komolyan veszik-e a világhírű sportolók a három gyerek figyelmeztetését? Képesek-e megakadályozni, hogy valaki ártson kedvenc focicsapatuknak?

megvesz
Mozart és a kottatolvajok (Idődetektívek 17.) 2. kiadás

Mozart és a kottatolvajok (Idődetektívek 17.) 2. kiadás

Bécs, 1768. Egy félelmetes árnyalak tartja rettegésben a várost, aki most a tizenkét éves Wolfgang Mozart ellen tervelt ki valamit. Az idődetektívek saját bőrükön tapasztalják, milyen gátlástalan az Árnyak Fejedelme, aki  elrabolja Kimet és így akarja kényszeríteni Leont és Juliant, hogy lopják el Mozart kottáit! Vajon ki bérelte fel a tolvajt? A kis nyomozók egy irigykedő ifjú tehetségre gyanakodnak…

megvesz
A Vörös Bosszúálló (Idődetektívek 4.)

A Vörös Bosszúálló (Idődetektívek 4.)

Négy barát és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába, vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátain

megvesz
A jósda rejtélye (Idődetektívek 6.)

A jósda rejtélye (Idődetektívek 6.)

Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátai

megvesz
Oroszlánszívű Richárd (Idődetektívek 8.)

Oroszlánszívű Richárd (Idődetektívek 8.)

Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába, vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátai

megvesz
Drake kapitány, a királynő kalóza (Idődetektívek 5.) 2. kiadás

Drake kapitány, a királynő kalóza (Idődetektívek 5.) 2. kiadás

Négy barát, és egy közös titok: a cserfes Kim, az okos Julian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomi macska, Kija. Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának kulcsa. Ez a könyvtár rejt egy titokzatos termet, a Tempuszt, a félelmetes idő-teret, ahonnan bárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusában lüktet. Ezernyi ajtó létezik, melyek a világtörténelem egy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztül például az ókori Rómába vagy a fáraók Egyiptomába utazhatnak barátain

megvesz