A csalik eltarthatósága a gyártástól számított 2 év. Bojlijaink mesterséges színezéktől mentesek, színüket a felhasznált alapanyagok határozzák meg; ebből adódóan a különböző gyártási szériák között árnyalatnyi eltérések előfordulhatnak.
A PD - NATÚR egy magas szénhidráttartalmú bojli, mely nevét naturális, természetes jellegéről kapta. Alapmixének gerincét gondosan megválogatott, élelmiszeriparban is használatos prémium alapanyagok alkotják, amihez friss tojás és természetes kivonatok kerülnek hozzáadásra. Hőkezelése párolással történik, mely során az értékes összetevők nem távoznak a bojliból, így megtartva igazán extra beltartalmát. Megfelelően használva igazi nagyhalas, szelektív golyó. Hitvallásunk, hogy ha nagy pontyokat szeretnél fogni, inkább kevesebbet, de minőségi bojlival etess és ugyan azzal, vagy annak csalizó vátozatával csalizz! Erre a PD - NATÚR kiváló választás!
Csomagolásunk 100%-ban újrahasznosítható, egynemű polietilén alapanyagból készült! Hiszünk benne, hogy ezzel a kis lépéssel közelebb kerülünk egy élhetőbb, jobb környezethez
Extra sok rákos összetevőt tartalmazó, halliszt alapú fűszeres bojli. Kiszerelés: 900g Méret: 30mm
A PD bojlik megalkotása során elsődleges szempont a természetes összetevők felhasználása volt. Ezt egy speciális tartósítási eljárással ötvöztük, melynek köszönhetően a tégelyt felbontva friss állagot kapunk. A csalik eltarthatósága a gyártástól számított 2 év. Bojlijaink mesterséges színezéktől mentesek, színüket a felhasznált alapanyagok határozzák meg; ebből adódóan a különböző gyártási szériák között árnyalatnyi eltérések előfordulhatnak. A PD - NATÚR egy magas szénhidráttartalmú bojli, mely nevét nat

EXPRESS BOJLI –SWEETCORN 300g - 30mm A 30 mm-es SWEETCORN bojlik egy nagy méretű szelektív csali, amely egyrészt korlátozza a nem kívánt méretű pontyok fogását , másrészt csábító a nagy trófeás pontyok számára. SWEETCORN bojli az EXPRESS család legújabb tagja. Összetétele eltér az eddig megszokott halliszt alapú bojliktól. Fő összetevői a madáreleség , a kukorica kivonatok, és a halak számára élettanilag fontos aminósavak és vitaminokat. Alkotó elemei és energia tartalma miatt jelentős szénhidrát fo
A csalik eltarthatósága a gyártástól számított 2 év. Bojlijaink mesterséges színezéktől mentesek, színüket a felhasznált alapanyagok határozzák meg; ebből adódóan a különböző gyártási szériák között árnyalatnyi eltérések előfordulhatnak. A PD - NATÚR egy magas szénhidráttartalmú bojli, mely nevét naturális, természetes jellegéről kapta. Alapmixének gerincét gondosan megválogatott, élelmiszeriparban is használatos prémium alapanyagok alkotják, amihez friss tojás és természetes kivonatok kerülnek hozzáadásr

Felhasználási területe széleskörű; PVA hálóba / bag-be töltve, spod mixhez adva, vagy akár az etetőanyagunk felturbózására is kiváló. PD NATÚR Sziruppal meglocsolva még attraktívabb hatást érhetünk el vele. A NATÚR fantázianévre hallgató változat egy magas szénhidráttartalmú, hallisztmentes, párolt termék, mely természetes összetevőkből, tojás hozzáadásával készül.
LEGENDs BIGB BOJLI – ŐSZIBARACK-FEKETE BORS – BROSKEV-BLACK PEPPER 300g - 30mm A 30 mm-es Nutra Krill bojlik egy nagy méretű szelektív csali, amely egyrészt korlátozza a nem kívánt méretű pontyok fogását , másrészt csábító a nagy trófeás pontyok számára. A BigB BroskevBlack pepper azaz fekete bors-őszibarack egy nagyon kellemes gyümölcsös íz és az EO Black pepper csípősségének kombinációja. Mindez egy magas vonzerővel rendelkező keverékben, amely tele van Krill, Robin Red, tengeri hínár és első osz
The Big One Dip A Big One kollekció tagjai a Big One bojli Dip, amely tömény formában, koncentráltan tartalmazza azokat a folyékony összetevőket, amelyeket a Big One kész bojli. Egyszerűen csak mártsuk bele csalinkat, sűrű állagának köszönhetően vízbeérkezéskor hatása azonnal érvényesül, és még az étvágytalan halakat is kapásra ösztönzi. Erőteljes lazacos – chilis illatának a pontyok egyszerűen képtelenek ellenállni. A PVA termékeket nem oldja. Már kis mennyiségben is hihetetlenül attraktív hatással bí

A PD - NATÚR Lebegő bojlik hosszantartó lebegő képességgel rendelkeznek és nagyon tartósak a hajszálelőkén. Jellemzőjük a szinte szétnyomhatatlan szivacsos állag, melynek köszönhetően jól dippelhetőek. Mesterséges aromát és színezéket nem tartalmaznak, így minden bojlihoz passzolnak. Finomszerelékes horgászoknak is nagy kedvence lehet, mivel nagyon jól tart a csalitüskén is. Tipp: 20 mm-es PD - NATÚR bojlinkkal hóemberként felkínálva, de akár önmagában is nagyon eredményesek lehetünk vele.
A PD - NATÚR Lebegő bojlik hosszantartó lebegő képességgel rendelkeznek és nagyon tartósak a hajszálelőkén. Jellemzőjük a szinte szétnyomhatatlan szivacsos állag, melynek köszönhetően jól dippelhetőek. Mesterséges aromát és színezéket nem tartalmaznak, így minden bojlihoz passzolnak. Finom szerelékes horgászoknak is nagy kedvence lehet, mivel nagyon jól tart a csalitüskén is. Tipp: 30 mm-es PD - NATÚR bojlinkkal hóemberként felkínálva, de akár önmagában is nagyon eredményesek lehetünk vele.
A PD - NATÚR Lebegő bojlik hosszan tartó lebegő képességgel rendelkeznek és nagyon tartósak a hajszálelőkén. Jellemzőjük a szinte szétnyomhatatlan szivacsos állag, melynek köszönhetően jól dippelhetőek. Mesterséges aromát és színezéket nem tartalmaznak, így minden bojlihoz passzolnak. Finom szerelékes horgászoknak is nagy kedvence lehet, mivel nagyon jól tart a csalitüskén is. Tipp: 24 mm-es PD - NATÚR bojlinkkal hóemberként felkínálva, de akár önmagában is nagyon eredményesek lehetünk vele.
Azoknak a horgászoknak, akik rövidebb időt, például egy hétvégét töltenek vízparton, ezáltal egy gyors hatásmechanizmusú bojli elengedhetetlen az eredményes horgászat eléréséhez. Optimális 2,5 kg-os kiszerelésben kapható, verhetetlen áron. Egy csomagban több íz és méret is fellelhető.