A Phalaris arundinacea 'Arctic Sun' – Pántlikafű főbb jellemző
Habitus: Rizómás évelő fűféle. Kifejlett magassága nem haladja meg a 70 centimétert. Kompakt növekedésű, gyorsan terjed. Fő díszítőértékét az sárgás-zöld, keskeny, kihegyezett levelei adják.
Virág: A nyár első felében hozza világosbarna kalász virágzatát.
Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresztő talajokat.
Fényigény: Fényigénye közepes. Szépen fejlődik napos helyen és félárnyékos részeken egyaránt.
Vízigény: Vízigénye nagy, érdemes talaját folyamatosan nedvesen tartani. A kifejlett, megerősödött példányok már elviselik a rövid ideig tartó szárazságot.
Gondozás: Nyár végére levelei elszáradnak és megbarnulnak. Ezt megelőzhető a lombozat nyár elején történő erőteljes visszavágásával, amellyel új lomblevelek kifejlesztésre késztethetjük a növényt.
Társítás: A csíkos pántlikafű ’Arctic Sun’ a többi fajtához hasonlóan kimondottan jól érzi magát a nedvesebb környezetben, így a vízpartokon is, sőt ez a legideálisabb a számára. Hangsúlyos lombszíne miatt egy meghatározó jelenség a kertben, de igazán jól érvényesül a kerti tó partján is.
Egy ilyen tóparti társítást hozhatunk létre, ha vegyesen telepítjük a nála alacsonyabb, zöld-fehér tarka lombú ’Dwarf Garters’ pántlikafűvel. A társítás virágzó elemeiként válasszunk a mocsári- és vízi nőszirom fajták közül, így például a liláskék ’Prairie Glory’ mocsári- és a fehér ’Snowdrift’ japán vízi nőszirom fajtákat.
A társítás hátterébe válasszunk nagytermetű tópartifüvet (Rodgersia aesculifolia), mely nevéhez hűen cserjeméretet ér el. A társításban szorítsunk helyet a hazánkban is őshonos réti füzény egyik kertészeti változatának, a ’Robin’ fajtának, mely hosszabb ideig virágzik.
Társításra javasolt növényfajták:
Phalaris arundinacea 'Dwarf Garters'
IIris kaempferi 'Prairie Glory' – Mocsári nőszirom
Iris laviegata 'Snowdrift' – Japán vízi nőszirom
Rodgersia aesculifolia - Nagytermetű tópartifű
Lythrum salicaria 'Robin' - Réti füzény
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 70-75 cm
Ültetési tőtáv: 70-75 cm
Virágzási idő: Június - Július
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Nagy vízigényű
Fényigény: Nagy fényigényű
Vízmélység: 0-5 cm
Felhasználási terület: kerti tavak, csobogók, üvegházak, pálmaházak, üde talajú kertek, árnyékos kert
Védett tartalom
A Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű főbb jellemző Habitus: Rizómás évelő fűféle. Kifejlett magassága 90-120 cm. Kompakt növekedésű, gyorsan terjed. Fő díszítőértékét a zöld és fehér színekben sávolt, keskeny, kihegyezett levelei adják. Sűrű csomókat képez, rendkívül mutatós. Virág: A nyár első felében hozza krémszínű, vagy kissé rózsaszínes bugavirágzatát, de nem ez adja a fajta fő díszítőértékét. Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresz
A Phalaris arundinacea 'Feesey' - Csíkos pántlikafû főbb jellemző Habitus: Rizómás évelő fűféle. Kifejlett magassága 80-120 cm. Kompakt növekedésű, gyorsan terjed. Fő díszítőértékét a zöld és fehér színekben sávolt, keskeny, kihegyezett levelei adják. Virág: A nyár első felében hozza világosbarna kalász virágzatát. Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresztő talajokat. Fényigény: Fényigénye közepes. Szépen fejlődik napos helyes és félárnyékos részek
A Nymphaea 'Marliacea Rosea' – Barackszínű tavirózsa főbb jellemző Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és nagyméretűek. A levelek a víz felszínen ülnek. Ideális a közepes vagy nagy vízfelületek számára. Virág: Virágai közepes-nagyméretűek (10-15 cm), bazsarózsa alakúak és egész nyáron át pompáznak. A virág sok, széles szirommal rendelkezik, a színe barackszínű, a porzók sárgák. A virágok minden reggel kinyílnak és m
A Nymphaea 'Albatros' – Fehér tavirózsa főbb jellemző Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és nagyméretűek (20-25 cm) és fiatalon bronzos színezetűek. A levelek a víz felszínen ülnek. Ideális a közepes- vagy nagyobb tavak számára. Virág: Virágai nagyméretűek és egész nyáron át pompáznak. A virág gömbölyded, sok szirommal rendelkezik, a színe fehér, mely árnyalatot a külső szirmok is követnek. Sárga porzói élénkek, fe
Az Arctic omega segít optimalizálni az immunrendszer működését, támogatja a szív, az agy és az ízületek mozgékonyságát.
Minõségi új Bering 427-707-Red Arctic Symphony Box set. Rendeljen most ingyenes szállítással másnapra! Cseregarancia és garantált pénvisszafizetés!
Minõségi új Bering 19435-Charity Arctic Circle Nõi karóra. Rendeljen most ingyenes szállítással másnapra! Cseregarancia és garantált pénvisszafizetés!
Minõségi új Bering Heart-2 Arctic Symphony Charm. Rendeljen most ingyenes szállítással másnapra! Cseregarancia és garantált pénvisszafizetés!
Minõségi új Bering 726-37-05 Arctic Symphony Fülbevaló. Rendeljen most ingyenes szállítással másnapra! Cseregarancia és garantált pénvisszafizetés!
A Lavandula angustifolia 'Arctic Snow' - Fehér közönséges levendula főbb jellemzői: Középmagas termetével - 60 cm - alacsonyabb ágyások elválasztására alkalmas ez a dekoratív örökzöld félcserje, Fehér virágai a nagyméretű zöldesszürke levelek fölé magasodik. Kiváló minőségű illóolajat ad.
Válaszd a Kanjiza Arctic Line farbukolatot, ami színével otthonossá varázsolja a lakást. Jól kombinálható a Kanjiza Comfort termékcsalád többi burkolatával is. Matt felületét könnyű tisztítani, így megállja a helyét a fürdőszobában, és a konyhában is. Csíkos árnyalata igazán különlegessé teszi az Arct
Gladiator Arctic Ryanair méretű 2 in1 fedélzeti táska 1-2 napos utazáshoz. Belső rekesze tágas, könnyen áttekinthető. Előrészén cipzáros zsebek vannak így a fontosabb iratokat gyorsabban elérjük. Hátrészén találsz egy zsebet ahol a táska vállpántjai vannak amit könnyen fel csatolható az oldalán található D-karikára így máris hátitáska ként használható. Található itt még egy széles pánt is amivel egyszerűen felhelyezhetjük egy bőrönd trolly szerkezetére. Vállpántja állítható.