Származás: a korallberkenye Kelet- és Dél-Ázsiában őshonos, dekoratív, örökzöld cserje. A Photinia fraseri hibrid a fényeslevelű (Photinia glabra) és a bőrlevelű korallberkenye (Photinia serratifolia) keresztezéséből jött létre 1943-ban az amerikai Birminghamben levő Fraser faiskolában. 1955-ben Photina x fraseri néven vezették be a kereskedelembe.
A ’Red Select’ fajta a ’Red Robin’ természetes mutációjaként jött létre.
Habitus: kb. 2-3 m magas, sűrűn elágazó, felálló hajtásrendszerű, gömbölyded, kompakt megjelenésű, növekedésében hasonló az anyanövényhez, de a dús lombozatát alkotó fényes felületű, bőrszerű, lándzsás-tojásdad, fűrészes szélű fiatal levelei és hajtásai sötétebb pirosak (majdnem lilás színűek) és szélesebbek is a ’Red Robinénál'. Később bordóvá, majd zölddé válnak.
Virág: május-júniusban 10-12 cm átmérőjű sátorvirágzatban hozza krémfehér, 5 szirmú, illatos virágait, melyek vonzzák a beporzórovarokat.
Termés: ősszel érik, piros, gömb alakú, kb. 0,5 cm átmérőjű, a madarak szívesen fogyasztják.
Talajigény: laza szerkezetű, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, üde, könnyen melegedő, semleges vagy enyhén savanyú talajt kedvel.
Fényigény: közepes. Napos vagy félárnyékos fekvésbe is telepíthető, de árnyékban kevésbé lesz dús a lombozata.
Vízigény: közepes, a rendszeres öntözést meghálálja, de a pangó víztől óvjuk.
Gondozás: könnyen nevelhető, metszéssel jól alakítható.
Társítás és elhelyezés a kertben: hogy a lombszíneknek, milyen meghatározó szerepe van a kert hangulatának, összképének kialakításában, azt jól mutatja, az olyan növények egyre növekvő népszerűsége, mint a korallberkenyék, melyek vörös, narancs és zöld színt öltő, fényes leveleikkel egyre több kert fontos elemeivé váltak. Ráadásul sokféleképpen használhatóak, szoliterként, sövényként, cserjecsoportban, társításban, konténerben, de könnyen nevelhető belőlük törzses fácska is.
A ’Red Select’ fajta igen jól mutat, ha a szinte fekete lombú, örökzöld ’Black Tower’ tiszafa előtt helyezzük el, ami csodásan kiemeli a korallberkenye vörös színét. Mellé a júniusban nyíló, festői szépségű, rózsaszín ’Cornelia’ parkrózsát telepítsük.
A társítást egészítsük ki a nyáron hosszan virágzó, aromás illatú ’Blue Haze’ sudárzsályával. A fekete-vörös-kék színek mellé ültessük a lilás-rózsaszín ’Beauty of Cobham’ méhbalzsamot és az illattal teli, aranyszínű ’Goldtaler’ oregánót.
Végül, a kertrész lezárásaként nagyszerű választás a 'Punch™' rózsaszín törpe-mini rózsa, melynek színei a virágzás során fehérré válnak.
Társításra javasolt növényfajták:
Taxus baccata 'Black Tower' – Tiszafa
Rosa 'Cornelia' - rózsaszín parkrózsa
Perovskia atriplicifolia 'Blue Haze' – Sudárzsálya
Monarda 'Beauty of Cobham' - Méhbalzsam (lilás rózsaszín)
Origanum 'Goldtaler' - Oregánó
Rosa 'Punch™' - Rózsaszín majd fehér virágzatú törpe - mini rózsa
Fontos tudni!
Kifejlett magasság: 2-3 m
Kifejlett szélesség: 1,5-2 m
Ültetési tőtáv: 1,3-2 m
Virágzási idő: május - június
Méhlegelő: igen
Fényigény: közepes
Vízigény: közepes
Lombhullató: nem
Felhasználási terület: szoliter, cserjesorok, sövények, határolók, vegyes virágágyak, rovarbarát kert, madárbarát kert, konténer
Védett tartalom
(ejtsd: fotínia frázeri) Szállítási méret: 50 cm magas törzsre oltott Kiszerelés: 10 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!
A SELECT Wax Lemosó egy hatékony tisztítószer, amelyet kifejezetten a Select kézilabda wax eltávolítására fejlesztettek ki. Ez a lemosó könnyedén eltávolítja a wax maradványait a kézről, és a labdáról is. Kíméletes a bőrhöz, valamint nem okoz károsodást a textiliákban sem. Kiszerelés: 500 ml
Forradalmian új szivacslabda a Select jóvoltából. Tökéletes pattanás, hosszú élettartam, kiváló tapadás. Átmérő: 13,5 cm.
Forradalmian új szivacslabda a Select jóvoltából. Tökéletes pattanás, hosszú élettartam, kiváló tapadás. Szín: zöld. Átmérő: 15 cm.
A SELECT Wax Lemosó egy hatékony tisztítószer, amelyet kifejezetten a Select kézilabda wax eltávolítására fejlesztettek ki. Ez a lemosó könnyedén eltávolítja a wax maradványait a kézről, és a labdáról is. Kíméleles a bőrhöz, valamint nem okoz károsodást a textiliákban sem. Praktikus kiszerelésének köszönhetően mindig kéznél lehet, ha gyors tisztításra van szükség. Kiszerelés: 100 ml
Kézilabda játékosok által használt legnépszerűbb wax, mely tökéletes tapadást biztosít. A fehér színű antiallergén SELECT wax a Nemzetközi Kézilabda Szövetség jóváhagyásával (EHF) készült. Professzionális játékosok is használják. Kiszerelés: 100 ml
A spray könnyen alkalmazható, a legújabb grip technológiával készült. A kézilabdás wax természetes fagyantából készült. Ez a természetes ragasztó segít a labdát biztonságosabban fogni. A Select kézilabdás waxot érzékeny bőrűek is használhatják. Tartalma: 100 ml.
IHF által jóváhagyott Select Grippy, egy szintetikus bőrből készült kézilabda, elsősorban gyerekek számára fejlesztve. Az extra szivacspárnás kialakításának köszönhetően, rendkívül puha tapintású, fogása kényelmes. A dupla kézi varrás, valamint a seciális SR belső hosszútávú alaktartást biztosít. Mérete: 0-ás Színe: zöld
IHF által jóváhagyott Select Grippy, egy szintetikus bőrből készült kézilabda, elsősorban gyerekek számára fejlesztve. Az extra szivacspárnás kialakításának köszönhetően, rendkívül puha tapintású, fogása kényelmes. A dupla kézi varrás, valamint a seciális SR belső hosszútávú alaktartást biztosít. Mérete: 1-es Színe: sárga
A Photinia fraseri 'Little Red Robin' - Törpe vörös korallberkenye főbb jellemző Habitus: Kistermetű, sűrűn elágazó, felálló hajtásrendszerű, gömbölyded, sűrű lombozatú örökzöld cserje. A levélalak tojásdad, kissé hullámos, a levelek felülete fényes. Fiatal, frissen kihajtott levelei vörös színűek, majd később zöld színűvé alakulnak. Virág: Virágai kisméretűek, krémfehér színűek. Áprilisban és májusban virágoznak. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag tal
Ez a Select Club focilabda a tökéletes iskolai focilabda mind edzéshez, mind a mérkőzéseken való játékhoz, elsősorban fűre, műrűre vagy terembe. A Select ismét innovációval rukkolt elő, nemcsak a pontos játékhoz, hanem hosszú élettartamra is tervezve. Az újonnan kifejlesztett, 3 mm-es TPU texturált, kettős kötésű panelekkel, amelyek mind gépi varrással, mind ragasztással készültek a minimális vízfelvétel érdekében. Hólyag: SR hólyag az optimális pattogásért és formatartásért.