PLANTHE MORINGA OLAJ SZEPITO 50ML

PLANTHE MORINGA OLAJ SZEPITO 50ML

Az arcbőrünk sok mindent elárul rólunk. Kár lenne tagadni, hogy sokat stresszelünk és keveset pihenünk, mert az apró ráncok elárulják, hogy állandóan rohanunk. Kár lenne bizonygatni, hogy mindig egészséges ételt eszünk, ha arcunkon itt-ott előbukkan egy pattanás. De arcunk még azt is megmutatja, ha túl sok időt töltöttünk a napon vagy épp hideg, szeles időben. Ilyenkor arcunk fakó, élettelen és ha be merjünk magunknak vallani, talán kicsit öregebbnek is tűnünk a korunknál. Muszáj változtatnunk valamin. A Planthé moringa olaja több mint 50 antioxidánst és gyulladáscsökkenőt tartalmaz, így használatával a bőrünk újra puhává és bársonyossá válik, a pattanásaink begyógyulnak, a ráncok, a hegek és a pigmentfoltok pedig nemcsak elhalványulnak, hanem a szérum a további foltok képződését is megakadályozza és egységesíti a bőr tónusát. ALKALMAZÁS: Reggel és este, arctisztítás után 3-5 csepp szérumot csepegtetővel cseppentsen a tenyerébe vagy az ujjaira, oszlassa el egyenletesen a megtisztított bőrön, majd gyengéden masszírozza be. A szemkörnyékén különösen fontos a gyengéd mozdulat, mindig a szemzugból kifele haladjunk finom, körkörös mozdulatokkal. A szérum könnyen felszívódik, nem hagy zsíros utánérzetet a bőrön, így használata után pár perc elteltével folytatható a napi rutin, a többi bőrápolási termék felvitele (szemkörnyék ápolók, fényvédő és hidratáló krém). Fontos azonban tudni, hogy a szérum nem arckrém, önmagában nem tud megfelelő hidratáltságot adni a bőrnek. Ezért mindig nedves arcra vigye fel, vagy pedig keverje bele a hidratáló arckrémébe. A szérum a szem, az arc, a nyak és a dekoltázs területein használható. Kellemes illata és hatóanyagai miatt a masszázsok kedvelt terméke is. ÖSSZETEVŐK: Moringa Oleifera Seed Oil, Aloe Barbadensis Extract, Rosmarinus Officinalis Leaf Extract, Parfume FIGYELMEZTETÉS: Ne használja valamelyik összetevővel szembeni túlérzékenység esetén! Gyermekektől távol tartandó! Külső használatra szánt. Az olajat az arc és a teljes test bőrének védelme és állapotának javítása érdekében alkalmazza! TÁROLÁS: 15-25 ° C-os szobahőmérsékleten. Száraz és sötét helyen tárolja! Óvja közvetlen napsugárzástól, illetve fagytól! Az alkalmazás után mindig gondosan zárja le az eredeti csomagolást!

megvesz
BioMenü BIO MORINGA por 125 g

BioMenü BIO MORINGA por 125 g

### BioMenü BIO MORINGA por 125 g Ismerje meg a BioMenü BIO MORINGA port, egy kiemelkedő tápanyagforrást, amely gazdag ásványi anyagokban és fehérjékben. Ez a 125 g-os csomag igazi vitaminkomplexum, amely bio, vegán és teljesen természetes összetevőkből készült. Mentes a mesterséges ízesítőktől, színezékektől és tartósítószerektől, így ideális választás mindenki számára, aki egészségtudatos életmódra törekszik. A moringa levél őrleménye kiválóan alkalmas emésztésjavító teák készítéséhez: csak egy teáskaná

megvesz
BioMenü moringa por 125g

BioMenü moringa por 125g

BioMenü moringa por 125gA moringa por kitűnő tápanyagforrás, étrend-kiegészítő por. Ásványi anyagokat, esszenciális aminosavakat tartalmaz, A-, és a C-vitamin található benne. Antioxidáns. Magas fehérje- és rosttartalom jellemzi. A BioMenü moringa por kedvező hatása Kiemelkedő tápanyagforrás, sok létfontosságú ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Magas fehérjetartalom jellemzi, esszenciális aminosavakat tartalmaz. Az A-, és a C-vitamin is megtalálható benne. Antioxidáns hatással rendelkezik. Maga

megvesz
Anima Mundi Moringa, por, 128 g

Anima Mundi Moringa, por, 128 g

Az Anima Mundi Moringa nagy mennyiségű vitamint , ásványi anyagot és általában biológiailag elérhető tápanyagot szállít sejtjeinkbe. Magas fehérjetartalmú , a 20 aminosavból 18-at és az összes esszenciális aminosavat tartalmaz. A Moringa gazdag B - vitaminokban , magnéziumban és antioxidánsokban .  

megvesz
BioMenü BIO MORINGA kapszula 60 db

BioMenü BIO MORINGA kapszula 60 db

Egy adag = 4 kapszula, 1 adag naponta.  Összetevők: 100% bio moringa (moringa oleifera) levélpor; térfogatnövelő szer: mikrokristályos cellulóz; csomósodást gátló anyag: zsírsavak mono- és digliceridjei, szilícium-dioxid; kapszulahéj: hidroxipropil-metil-cellulóz Származási hely: India  

megvesz
BrainMax Pure Moringa BIO por, 100 g  *CZ-BIO-001 tanúsítvány

BrainMax Pure Moringa BIO por, 100 g *CZ-BIO-001 tanúsítvány

A Moringa levélport az egyik legjobb természetes multivitaminnak tartják, és az egyik legtáplálóbb étel. A BrainMax Pure Moringa egy 100% -ban szerves por, amely moringa levelekből készül, és amely a legnagyobb mennyiségű antioxidánst tartalmaz. Az összegyűjtött leveleket ezután alacsony hőmérsékleten finom porrá őrlik. Ennek köszönhetően Moringa megtartja az összes fontos tápanyagot a legmagasabb minőségben. Meglepően édes íze van, finom állaga és a por könnyen oldódik. Nem tartalmaz színezéket, és tanús

megvesz
BioMenü Moringa por 125g

BioMenü Moringa por 125g

A moringa fa trópusi és szubtrópusi éghajlaton, például Indiában és Afrikában él. Az ájurvédikus orvoslásban i.e. 2000 óta használják. Szokták még emlegetni csodálatos fa, elixírfa és anya legjobb barátja néven is. A moringa levél por egy szuperélelmiszer, amely több mint 90 fontos vitamint, ásványi anyagot és egyéb tápanyagot kínál. A moringa fát valójában csodafának nevezik, e hihetetlen fa leveleinek és termésének kiváló táplálkozási tulajdonságai miatt. A moringa levelek tartalmazzák a legtöbb szük

Biomenü Moringa 60 kapszula

Biomenü Moringa 60 kapszula

A moringa fa trópusi és szubtrópusi éghajlaton, például Indiában és Afrikában él. Az ájurvédikus orvoslásban i.e. 2000 óta használják. Szokták még emlegetni csodálatos fa, elixírfa és anya legjobb barátja néven is. A moringa levél por egy szuperélelmiszer, amely több mint 90 fontos vitamint, ásványi anyagot és egyéb tápanyagot kínál. A moringa fát valójában csodafának nevezik, e hihetetlen fa leveleinek és termésének kiváló táplálkozási tulajdonságai miatt.   A moringa levelek tartalmazzák a legtöbb s

Tulsi Moringa BIO, 25 zsák  *CZ-BIO-001 tanúsítvány

Tulsi Moringa BIO, 25 zsák *CZ-BIO-001 tanúsítvány

A Tulsi szent bazsalikom és a Moringa gyógynövény keveréke számos természetes vitamin és ásványi anyag, amely növeli a szervezet aktivitását.

megvesz
Natur Tanya® S. moringcé Arcfluid anti-aging arctej 50ml - VEGÁN, COSMOS tanúsítvány

Natur Tanya® S. moringcé Arcfluid anti-aging arctej 50ml - VEGÁN, COSMOS tanúsítvány

Összetevők (INCI): Aqua, Aloe barbadensis leaf juice*, Hamamelis Virginiana Leaf Water*, Centaurea Cyanus Flower Water*, Coco-Caprylate, Caprylic/Capric Triglyceride, Glyceryl Stearate Citrate, Glycerin, Moringa oleifera seed oil*, Behenyl Alcohol, Cetyl Alcohol, Moringa Oleifera Leaf Extract*, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Xanthan Gum, Glyceryl Caprylate, Sodium Stearoyl Glutamate, Dipotassium Glycyrrhizate, Sodium Dehydroacetate, Parfum, Limonene, Linalool. * Organikusan termesztett Nettó

PLANTHE TEAFAOLAJ APOLO 15ML

PLANTHE TEAFAOLAJ APOLO 15ML

TERMÉKLEÍRÁS: Életünk során rengeteg bőrirritációval találkozunk. Pattanás, rovarcsípés, kiütés, horzsolás... és a sor a végtelenségig folytatható. Egyik sem hatalmas probléma, de miért bosszankodnánk rajta akár csak egy kis ideig is, ha a Planthé teafaolajjal felgyorsíthatjuk az irritált bőr megnyugtatását. A teafaolajnak nagyfokú fertőtlenítő hatása van, olyannyira, hogy Ausztráliában gyógyszerként használták az őslakosok. A Planthé teafa olaj egyesíti a legjobb minőségű 100% -os tisztaságú ausztrál tea

megvesz

Moringa ginzeng kivonattal kapszula (60 db)

“Régebben olyan feledékeny voltam, azt hiszem, de nem emlékszem pontosan.” Ha túl sok teher van a vállán. Túlfeszítette magát és már azt sem tudja hol áll a feje, akkor ebben tud segíteni a Moringa Ginzeng kivonattal kapszula. Amikor azt érzi, hogy bedarálja a mókuskerék, akkor nyugodtan forduljon a természetes hatóanyagokhoz. A Ginzeng kedvező hatással lehet a memóriánkra, a teljesítményünkre, fáradtság, kimerültség, stressz és koncentrálási nehézség esetén. Hatóanyag

megvesz
Ecce Vita Moringa, levél kivonat, 60 kapszula  Étrend-kiegészítő

Ecce Vita Moringa, levél kivonat, 60 kapszula Étrend-kiegészítő

A Moringa oleifera egy olyan növény, amelyet ősidők óta használnak magas tápértéke miatt, származási országa pedig India. A legmagasabb hatóanyag-tartalom a levelekben található.

megvesz