Platinum Színes Falfesték

Platinum Színes Falfesték

A Polifarbe Platinum egy több terméket magába foglaló termékcsalád. A legismertebb tagja a színes beltéri falfestékek és a latex - mosás dörzsálló - 4 az 1-ben, régebbi nevén konyha és fürdőszobafestékek. A célközönség ezeknél a festékeknél egyértelműen azok a felhasználók akik, mindenféle építőipari szaktudás nélkül maguk szeretnének nekiállni és újjá varázsolni vagy csak egy tisztasági festés keretein belül felfrissíteni a lakásuk falfelületeit.
 
A Platinum festékek úgy kerülnek a vödörbe, hogy rögtön a boltban kiválasztott színt tudjuk hazavinni és nem kell kísérleteznünk mindenféle színek összekeverésével, amiket egyébként soha többet nem fogunk tudni még egyszer kikeverni ha véletlenül kevés lenne a már bekevert szín. Természetesen a Polifarbénál azért azokra a vállalkozó szellemű egyénekre is gondoltak akik szerették kevergetni a festékeket ezért nekik kidolgoztak színösszeállításokat melyeket a festékboltokban kihelyezett színkártyákon meg is lehet tekinteni.
 
Míg a 2016-os és 2017-es években a legnépszerűbb színek a barna és szürke világosabb árnyalati voltak, addig a 2018-as trend már egyértelműen a szürke szín uralkodása alatt fog telni. Éppen ezért a Platinum új 2018-as színe is ez alapján lettek kiválasztva.
 
Érdekesség: 2018-ban Év terméke díjjat nyert a Polifarbe Platinum festék.
 
Új vakolt felületek, régi festett felületek, gipszkarton és tapéta festésére alkalmas. Bevonata matt, tartós, könnyen tisztítható. A festés és száradás közben biztosítsuk a megfelelő szellőzést! Hozzáadott formaldehidet nem tartalmaz.
 
Felhasználás:
 
A festéket felhasználás előtt gondosan fel kell keverni. A felületnek megfelelő szilárdságúnak, száraznak, por- olaj- és zsírmentesnek kell lennie. A még festetlen mész-, mészcement vakolatokat fa simítóval dörzsöljük át, portalanítsuk, majd INNTALER diszperziós mélyalapozóval alapozzuk. Erősen szívó, porózus felületeken (pl. gipszkartonnál, glettelt felületeknél) is alkalmazzunk INNTALER diszperziós mélyalapozót. Korábban diszperziós festékkel festett felületeknél, ha a bevonat ép, nem szükséges alapozni. A régi bevonatoknál a laza, leváló részeket kaparással, csiszolással el kell távolítani és a falfelületet gletteléssel ki kell javítani. A megfelelően előkészített falfelületre egy, vagy maximum két rétegben szükséges a festéket felfesteni. A festéket nem szükséges hígítani. Ha a felhordás módja miatt a hígítás mégis szükséges, 5-10%-ban hígítható. A második réteg felhordása előtt a helyiség és a falfelület hőmérsékletétől függően min. 2 óra száradási idő szükséges. Tapéta festhetőségét próbafestéssel kell meghatározni. Ekkor a festéket kb. 5% vízzel kell hígítani. A tapéta tiszta, pormentes és ragasztóanyag maradékától mentes legyen. Két réteg festése között legalább 3-4 óra száradási időt kell biztosítani. A termékkel nem lehet dolgozni +5°C-nál alacsonyabb hőmérsékleten, beleértve a fal és a levegő hőmérsékletét.
 
Műszaki jellemzők:
 
Száradási idő: 20°C-on 2 óra (falfelületen).

Átfesthetőség: 20°C-on 2 óra (falfelületen).

Tárolás: 5-25°C hőmérsékleten. Fagyveszélyes!

Minőségét megőrzi: bontatlan csomagolásban, gyártástól számított 24 hónapig.

Felhordás: ecsettel, finom szőrű hengerrel, Euro2000 festék-felhordó eszközzel.

Javasolt rétegszám: 1 vagy 2 réteg.

Higítás: ha a felhordás módja szükségessé teszi, max. 10%-ban vízzel.

Kiadósság: 15-20 m2/liter.

Veszélyességi osztály: E Nem tűzveszélyes!

megvesz
Polifarbe Platinum falfény

Polifarbe Platinum falfény

Használatát beltéri, elsősorban diszperziós falfestékkel pl. Poli-Farbe Platinummal festett falakra javasoljuk. A lakkozást célszerű a festést követően elvégezni. Régebben festett felületek lakkozása során sérülés- és pormentes tiszta alap esetén lehetséges esztétikus felületet kialakítani. A lakkozástól a fal eredeti színe kissé megváltozhat, ezért javasoljuk a próbalakkozás elvégzését. Felhasználás:  A Platinum selyemfényű falfényt használat előtt gondosan fel kell keverni. Frissen festett fel

megvesz
Aquakolor Színezőpaszta 700 Kék 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 700 Kék 125 Ml

Kül- és beltéri diszperziós fal- és homlokzatfestékek színezésére korlátlan mennyiségben használható. Önmagában is alkalmazható homlokzat- és falfesték. Az AQUAKOLOR színezőpaszta a Fresco mészfesték színezésére is kiválóan használható max. 3% mennyiségben. Az AQUAKOLOR színezőpasztát először a színezni kívánt festék (pl. DISZPERZIT BELSŐ FALFESTÉK, DISZPI BELSŐ FALFESTÉK, HÉRA BELSŐ FALFESTÉK, HÉRA PRÉMIUM SELYEMFÉNYŰ BELSŐ FALFESTÉK, HÉRA PRÉMIUM MATT BELSŐ FALFESTÉK, HÉRA MÁRVÁNY HATÁSÚ BELTÉRI BEVONAT

megvesz
Aquakolor Színezőpaszta 700 Kék 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta

Aquakolor Színezőpaszta 500 Barna 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta 600 Zöld 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 480 Napsárga 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 450 Okker 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 402 Citrom 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta 820 Tuzpiros 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta 780 Levendula 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 480 Napsárga 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta 820 Tuzpiros 125 Ml

Aquakolor Színezőpaszta 300 Fekete 0,5 L

Aquakolor Színezőpaszta 600 Zöld 0,5 L