A pluméria/frangipáni fő díszét öt húsos szirom alkotta, szélkereket formázó változatos színekben pompázó, kellemes illatú virágai, valamint nagyméretű levelei adják. Virágai májustól szeptemberig nyílnak. Szobanövényként tartva, Magyarországon nagyjából 2-3 méteres maximális magasságot érhet el, de metszéssel alacsonyabban is tartható. Gondozása Elhelyezés: Fény- és melegigényes növény. Amennyiben lakásban neveljük, mindig keressük meg otthonunk legnaposabb helyiségét számára és rakjuk ablak közelébe. Növekedési időszakban, májustól októberig nevelhetjük szabadban, akár tűző napon is. Naponta minimum 5-6 óra napsütésre van szüksége, de minél többet napozik, annál szebben fejlődik, olyan helyet válasszunk, ahol ezt megkapja. Hőmérséklet: rendkívüli módon kedvelik, de aktív periódusukban igénylik is a meleget. Amennyiben szabadban tartjuk, akkor tavasszal, de főleg ősszel fokozottan figyeljük az időjárást, mert tartósan 15 fok alatti hőmérsékleten könnyen elpusztulnak, főleg igaz ez akkor, ha nedves a talajuk. Teleltetésükhöz helyezzük el egy olyan helyen, ahol nincs hidegebb 15 foknál. Mivel ebben az időszakban jellemzően elvesztik leveleiket, a teleltetés helyéül akár fénymentes hely is szolgálhat (pl. pince), de szűrt fényű helyiséget is választhatunk. Ha van rá lehetőségünk, hogy egy meleg, világos szobában tartsuk, akkor a leveleit várhatóan megtartja, ez esetben igény szerint lehet minimálisan öntözni. Öntözés: vegetációs időszakban meglehetősen vízigényesek. Tenyészidőszakban, mely átlagosan május elejétől október közepéig tart, gyakori öntözést kívánnak. Általános aranyszabály: csak akkor öntözzük növényünket, ha talajuk felszíne kiszárad és inkább többször keveset adjunk neki. Ez lehet heti egyszeri, de akár mindennapi gyakoriságú locsolás. A teleltetés időszaka alatt öntözni csak nagyon kis mennyiségekben szabad és csak akkor, ha a közeg kiszárad vagy észrevesszük a növény szárán a ráncosodás jeleit. Előfordul, hogy a teljes teleltetés alatt sem igényli a vizet. Amikor elkezdenek nőni az új rügyek március-áprilisban, újra lehet enyhén öntözni, onnantól kaphat tápoldatot is. Túlöntözésre érzékeny, egyik évszakban sem állhatnak a gyökerek vízben. Kaspóban csak akkor tartsuk, ha van lehetőségünk öntözés után fél órával az összes felesleget kiönteni a cserép alól. Közeg: a pluméria átültetésére legalkalmasabb időszak a kora tavasz, amikor megjelennek a levélkezdemények, de virágzási időszakon kívül bármikor átültethető. Jó vízáteresztő tulajdonságú közeget válasszunk, legjobb a saját keverék: kókuszrost-perlit-tőzeg egyenlő arányban. Ezek gazdaboltban vagy kertészetekben is beszerezhető anyagok. Tápozás: Az első levelek megjelenésétől a teleltetésig hetente kapjon kiegyensúlyozott tápoldatot (azonos mennyiségű N-P-K). Ha a virágzást szeretnénk serkenteni, tavasszal kaphat pár héten keresztül kálium túlsúlyos tápoldatot.
Őszirózsa - Strucctoll - Színkeverék - Rédei Kertimag gyönyörű virágkeverék, amely különböző színekben pompázik. Ezek a virágok a nyári hónapokban virágoznak, és kiválóan díszítik a kerteket, teraszokat vagy erkélyeket. A színkeverék sokfélesége miatt a kerted színes és vidám lesz. A strucctoll őszirózsa könnyen nevelhető, és remek választás a kezdő kertészek számára is. Vetési idő:március - április Virágzási idő: augusztus-szeptember
Kankalin Színkeverék - Rédei Kertimag 0,2g. Évelő Kankalin színkeverék. Kora tavasszal virágzó, vidám színeivel mindenkit megmosolyogtató alacsony virágzó. Sziklakertbe, virágágyba és szegélynövénynek egyaránt alkalmas. Napos, félárnyékos helyet, humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényel. Magassága kb. 25cm. Ajánlott sortávolság: 15cm Ajánlott tőtávolság: 15cm. A tasak kb. 60 szem vetőmagot tartalmaz.
Vetés márciusban, virágzás júliustól szeptemberig,színkeverék. Kitűnő száraz kötészeti alapanyag.
Virágzása júliustól szeptemberig. Kitűnő száraz kötészeti alapanyag, színkeverék.
Kúszó Sarkantyúka - Színkeverék - Rédei Kertimag - Kúszó, illatos. Nem csávázott vetőmag. Sarkantyúka színkeverék. Szegélynövénynek, vagy balkonra alkalmas, egynyári virágzó. Kerítések, tűzfalak befuttatására, talajtakarásra ajánljuk. Tápanyagban gazdag talajt kedvel, zöldtrágyázásra is kiváló növény. A növény 120 cm magasra is megnőhet. Napos helyre ültesse! Ajánlott sortávolság: 50cm Ajánlott tőtávolság: 50cm. Vetési idő: április Virágzási idő: július-augusztus-szeptember
Záporvirág színkeverék Gazania rigens. A csomag 0,2g vetőmagot tartalmaz. Napos időben nyíló színpompás, nagy virágtömege miatt házikertekben és közterületeken is kedvelt virág. Virágládák, szegélyek díszítésére ajánljuk. Vetési idő: márius-április Virágzási idő: júliustól-októberig
Egynyári sóvirág színkeverék Limonium sinuatum A csomag 0,3g vetőmagot tartalmaz. Vetési idő: március-árpilis Virágzási idő: júliustól októberig Nagy virágtömeget adó egynyári növény. Kiváló szárazkötészeti alapanyag. Kedveli a vízáteresztő, agyagos talajt és a napos, meleg fekvést.
Nyári azálea színkeverék MAGAS Godetia grandiflora. Színpompás, dekoratív virágai miatt házikertek kedvelt növénye. Vegyes virágágyak díszítésére ajánljuk. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Vetési idő: március-április Virágzási idő: júliustól-augusztusig
Oroszlánszáj színkeverék MAGAS Antirrhinum majus. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Változatos színű egynyári virág, vegyes virágágyak kiültetésére és vágott virágként ajánljuk. Állandó helyre vetve csak későn virágzik. Vetési idő: február-március Virágzási idő: júliustól szeptemberig
Harangvirág színkeverék Campanula medium. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Hatásos színfoltot adó, több éves virágágyi növény. Vágott virágként tartósan díszít. Tápanyagban gazdag talajt kedveli. Télen ajánlatos takarással a fagy ellen védeni. Vetési idő: május-június Virágzási idő: júniustól-júliusig
Bársonyvirág Bonita színkeverék TÖRPE Tagetes tenuifolia. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Gazdag, tartós virágzású egynyári növény. Meleg, napos helyet kedveli. Balkonok, szegélyek, kőedények díszítésére ajánljuk. Vetési idő: árpilis Virágzási idő: júliustól-szeptemberig
Törökszegfű teltvirágú színkeverék ALACSONY Dianthus barbatus. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Közkedvelt, kétéves virág. Balkonok, szegélyek, kőedények díszítésére ajánljuk. Legjobban a tápdús talajt és a napos fekvést kedveli. Vetési idő: június Virágzási idő: augusztustól-szeptemberig
Kerti viola színkeverék - ILLATOS Matthiola incana. A csomag 0,5g vetőmagot tartalmaz. Közkedvelt, illatos egynyári növény. Vegyes virágágyak díszítésére ajánljuk. Korai, dekoratív, tartós vágott virág. Vetési idő: február Virágzási idő: júniustól augusztusig
Nagyon sok színárnyalatot tartalmazó, gazdagon virágzó színkeverék. Csoportosan mutat a legszebben. Vágott virágnak is kiváló. Napos helyet, kissé homokos kerti talajt igényel. A második évtől nyílik május-júniusban.
Bíboros hajnalka színkeverék Ipomoea purpurea A csomag 1,5g vetőmagot tartalmaz. Felhasználható kerítések, erkélyek, falak, teraszok takarására. Virágai csak délelőtt nyílnak. Palántavetéskor a csavarodó hajtásokat is kis karóra kell segíteni. Öntözést igényel. Vetési idő: március-árpilis Virágzási idő: júliustól szeptemberig