Pocok vacok társasjáték

Pocok vacok társasjáték

Mit kell tudni a játékról?


Pocok vacok társasjáték

Aranyos gyűjtögetős, télire készülős kooperatív társasjáték már 6 éves kortól, melyben a cél elegendő bogyót és szalmát összeszedni a pocokbábukkal, és elkerülni a rájuk leselkedő veszélyeket.


A játék mechanikája nem bonyolult, könnyen tanulható, ráadásul együttműködős társasjáték, így a lépéseket meg lehet, sőt a siker érdekében meg is kell beszélni egymással. A Pocok vacok játék célja, hogy a játékosok sikerrel töltsék fel a pockok üregrendszerét  szükséges táplálékkal és kényelmi anyagokkal - vagyis bogyókkal és szalmával.


A játék 9 fordulón keresztül fog tartani, a fordulók pedig addig, amíg mindegyik pocokbábú fejjel lefelé nem kerül. A játékosok a körükben áthelyeznek és megfordítanak egy pockot, hogy végrehajthassanak egy akciót a préritáblán. A fordulók végén a pocokbábuk visszafordulnak, új veszélykártyát kell húzni és végrehajtani az akcióját, valamint az évszaktáblán a nyilat egy mezővel jobbra kell mozgatni.


A játék kétféleképpen érhet véget: ha a játékosok sikeresen feltöltötték az üregrendszert, vagy ha a nyíl az évszaktáblán a vörös zónába ér - utóbbi esetben az elért pontoknak megfelelő élelmet tudtatok csak gyűjteni, és ez alapján alakul a pockok tele.


A Pocok vacok ötletes megoldása, hogy a játék doboza lesz a játéktér, és lesz rajta egy kis nyílás, amelyen mindig le lehet dobni az éppen megszerzett dolgokat.


A játékkal fejleszthető a gyerekek szociális készsége, megfigyelőkészsége és akár az előretervezése is. Ötletes ajándék lehet olyan gyermekeknek, akik nem szeretik a kompetitív játékokat.


A Lokinak ez a játéka 2024-ben a Kinderspiel Des Jahres ajánlottja lett.


Tartalma:



4 pocokbábu
1 préritábla
1 üregrendszertábla
1 évszaktábla
70 korong
22 kártya
2 zsák
1 szabályfüzet


Ajánlott: 6 éves kortól
Játékosok száma: 1-4 fő
Játékidő: 25 perc


Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
Fejlesztő játékok óvodásoknak
Állatos játékok
Játékok 5-8 éveseknek
Játékok 8 éves kortól

megvesz
Jancsi és Juliska társasjáték

Jancsi és Juliska társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Jancsi és Juliska A torkoskodó társasjáték Izgalmas gyűjtögetős társasjáték Jancsival és Juliskával már 4 éves kortól, melyben ügyesen kell levenni a mézeskalácsházról az édességeket, nehogy a gonosz boszorkány észrevegye. Irány a csupa édességekkel díszített mézeskalácsház! Vajon kinek sikerül összegyűjtenie mind a négyféle édességet? Vigyázat! A gonosz boszorkány rögtön észreveszi, ha rossz édességet vettünk le a házáról! A játék során a mesékből is ismert Ja

megvesz
Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 12 játékkal

Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 12 játékkal

12 klasszikus társasjáték vidám színekkel egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, Amőba, kockajátékok, memóriajáték, stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm

megvesz
Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 20 játékkal

Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 20 játékkal

20 klasszikus társasjáték vidám színekkel és figurákkal díszítve egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, sakk, malom, lépegetős táblajátékok, kártyajáték stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm

megvesz
Djeco kooperatív  társasjáték - Egy kis akció - Little action - 8557

Djeco kooperatív társasjáték - Egy kis akció - Little action - 8557

A Djeco "Little" társasjáték sorozatának egy újdonsága ez az aranyos játék. Buli van a dzsungelben! Építs piramist, dobd a labdát, kapd el … és még sok egyéb kihívás hogy megnyerd az érmeket. A doboz tartalma: 6 aranyos, színes állatfigura 20 darab kártya színes figurákkal, 12 darab érem Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz
Little circuit társasjáték két éves kortól - Djeco

Little circuit társasjáték két éves kortól - Djeco

Mit kell tudni a játékról? Djeco Little Circuit társasjáték Színdobókockás, kedves kis állatos társasjáték... Dobj a dobókockával. Lépj a dobókocka által mutatott következő színre. Vigyázz a méhecskével, mert egy kicsit visszakergethet a táblán! Társasjáték a legkisebbeknek, két éves kortól. Ajánlott: 2 éves kortól Játékosok száma: 2-4 fő  Játékidő: 10-15 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.14/5 ( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit keresel? Vagy

megvesz
Ki nevet a végén? - fa társasjáték állatfigurákkal - DJ5234

Ki nevet a végén? - fa társasjáték állatfigurákkal - DJ5234

Ki nevet a végén leírása: Egy klasszikus társasjáték új köntösben a Djecotól.  A játék célja, hogy minden játékos eljuttassa a saját bábuit a házba. Az a győztes, akinek ez először sikerül. A játék egy összecsukható fa dobozban érkezik, aminek a tetejére lett felfestve a játékmező. Vidám színek, kedves formák, aranyos figurák jellemzik a játékot. A játék kocka kialakítása eredeti.. A játék közben a kicsik gyakorolhatják a számokat 1-től 6-ig. Kiváló szórakozás az egész család, vagy a kis barátok részé

megvesz
Alhambra nagy 2015 társasjáték

Alhambra nagy 2015 társasjáték

Az Alhambra társasjáték a 2003-as Év játéka! E társasjáték egy varázslatos stratégiai játék, melynek célja Alhambra megépítése. A játékos minden fordulóban dönthet: hogy pénzt vesz fel, vagy vásárol egyet a piacon kínált épületekből. A játékosok pontokat kapnak az Alhambrájukba beépített épületekért és városfalakért! Ki építi a legnagyobb, legértékesebb, vagy a legbiztonságosabb Alhambrát? Aki a legtöbb pontot gyűjti, megnyeri ezt a mesteri taktikai társasjátékot.

megvesz
Djeco kooperatív társasjáték - Nyuszi ül a fűben - DJ8558

Djeco kooperatív társasjáték - Nyuszi ül a fűben - DJ8558

A Djeco "Little" társasjáték sorozatának egy újdonsága ez az aranyos játék. Ez egy gyűjtögetős játék, aranyos nyuszi figurákkal. A gyerekek kártyalapok kihúzása után teszik a megfelelő helyre a répát, borsót, vagy a nyuszit. De vigyázat róka is van a kártyák, aki elviszi a nyuszit! A győzelemhez mindenből 3 darabot kell összegyűjteni. A doboz tartalma: 2 játék mező 3-3 db nyuszi figura 6 borsó kép, 6 répa kép, 22 kártya Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz
Mókuskaland társasjáték

Mókuskaland társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Az éhes mókusok az erdőben makkok után kutatnak. Segíts nekik minél több makkot gyűjteni!... Segíts a kis mókusoknak megkeresni az erdőben a lombok között mókusmamát és etesd meg Te leghamarabb a mókuskáidat! A játéktábla is különleges, puzzle szerűen összerakható erdő. Nagyobbaknak kicsit bonyolultabb játékszabállyal, így sok éven át játszható társasjáték. Ajánlott: 3 éves kortól Játékosok száma: 2-4 fő  Játékidő: 10-20 perc Mókuskaland társasjáték játéksz

megvesz
Répavadász társasjáték

Répavadász társasjáték

• Ajánlott kor (hó): 3 éves kortól• Azonosító: 109426• Játékosok száma: 1 - 4 játékos• Játék menete: A horgászbot segítségével el ...

megvesz
Logo Duo párkereső társasjáték

Logo Duo párkereső társasjáték

A Ravensburger Logo Duo ?párkereső? társasjáték az első olyan játéka lehet a gyerekeknek, mellyel játékosan fedezhetik fel a világban található összefüggéseket és eközben sok új dologgal is megismerkedhetnek. Két puzzle darabot kell összeilleszte

megvesz
Logo Duo párkereső társasjáték

Logo Duo párkereső társasjáték

A Ravensburger Logo Duo ?párkereső? társasjáték az első olyan játéka lehet a gyerekeknek, mellyel játékosan fedezhetik fel a világban található összefüggéseket és eközben sok új dologgal is megismerkedhetnek. Két puzzle darabot kell összeilleszte

megvesz
PinPon - tűzoltós társasjáték - Djeco

PinPon - tűzoltós társasjáték - Djeco

Mit kell tudni a játékról? PinPon - tűzoltós társasjáték A Pin Pon egy végtelenül helyes, tűzoltós témájú családi társasjáték egyszerű szabályokkal, és ami a legfontosabb, együttműködéssel. Tökéletes együtt tanulni, együtt játszani, és együtt nyerni vagy veszíteni. Tűz ütött ki ... a sziréna megszólal a tűzoltóállomáson! A játékosok feladata, hogy segítsenek a tűzoltóknak, hogy időben megérkezhessenek a lángok eloltásához és a ház megmentéséhez. Tartalma:  12 db kétoldalas

megvesz
vízilovas golyófaló társasjáték

vízilovas golyófaló társasjáték

• Ajánlott kor (hó): 36+• Játékosok száma: 2-4• Játék menete: a társasjátékban az a víziló nyer, amelyik a legtöbb golyót tudja ...

megvesz
Igaz vagy hamis?  Interaktív kvíz társasjáték gyerekeknek

Igaz vagy hamis? Interaktív kvíz társasjáték gyerekeknek

Mit kell tudni a játékról? A legszórakoztatóbb kvíz társasjáték! Igaz vagy hamis izgalmas kérdések gyerekeknek... Igaz vagy hamis interaktív kvíz társasjáték gyerekeknek. Válasszátok ki a játékosok számát, válasszatok színt, és már indulhat is a játék! Elhangzik a kérdés, döntsd el, hogy igaz, vagy hamis! Rendkívül változatos, vicces módon alkották meg ezt a kvíz játékot! Még a pontok számolásával sem kell bajlódnod, mert elvégzi helyetted a gép! Az Igaz vagy hamis? társasjáték, az 1000 elké

megvesz