ProVista® Herc szénhidrát és fehérje keverék 1,5 kg

ProVista® Herc szénhidrát és fehérje keverék 1,5 kg

ProVista Herc Reloaded

szénhidrát - fehérje keverék - sportital és alakformáló 1,5 kg

A regenerációs folyamat mindig is az egyik legfontosabbja az edzéseknek és sikeres versenyeknek. Éppen ezért talán ez a terület veszi el a legtöbb figyelmet, hiszen itt nem csak kalóriapótlásról van szó.

A maximálisan leadott sportteljesítménynél nem csak energiát veszítünk, hanem vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat, fehérjéket és még megszámlálhatatlan sok minden mást. Ezek hiányos visszapótlása adott esetben nem csak teljesítménycsökkenéshez vezethetnek. Előfordulhat, hogy fejlődésünk megállása és a sikertelenség mellett, még sérülések, esetleg szervi elégtelenségek adják tudtunkra azt, hogy valamit nem pótolunk vissza, valamit nélkülöz a szervezetünk. Otthon, idő és információhiány birtokában nehéz összeállítani mindennapi étkezésünket, hogy a vásárolt élelmiszerek adott mennyiségben tartalmazzák elhasznált tápanyagainkat.

A visszapótlás - feltöltés terén éppen ezért a német ProVista® cég által gyártott Herc féle sportélelmiszer megoldást jelenthet erre problémára. Megvan a több évtizedes tapasztalat, kutatási háttér, a fejlesztőcsapat, akik folyamatosan alkalmazzák a termék előállításánál a legújabb felmérési eredményeket. Technológiai fejlettségük garantálja, hogy a gondosan válogatott alapanyagokból előállított végtermék elérje azt a hatást és eredményt, mely biztosíthat minket sportolókat arról, hogy szénhidrátfeltöltésünk mellett, kellő mennyiségben és minőségben jusson hozzá szervezetünk a fehérjében, aminosavakban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag tápanyaghoz.

Ugyanakkor nem feledkezhetünk arról sem, hogy ez a termék nem csak a sportolók számára jelenthet étkezési alternatívát, hanem azok számára is, akik életmódváltásukkal és kontrollált súlyvesztésükkel egy mozgékonyabb, könnyedebb és egészségesebb életvitelben érdekeltek. Egy kellemes reggeli Herc Relodaded turmix bőven kitart az ebédig, és nem nehezít el az intenzív délelőttök folyamán.

Természetes, hogy én is ezt használom. (Horváth Jenő ultrafutó)

Megvásárolható ide kattintva!

Tejsavófehérje, kazein és dextróz fehérjekeveréke extra BCAA-kkal

A Herc reloaded (1,5 kg) egy szénhidrát fehérje kombináció (étkezés helyettesítő) vitaminokkal, ásványi anyagokkal és aminosavakkal (BCAA) intenzív izomterheléssel rendelkező sportolók számára!

A Herc reloaded workout shake (helyettesítő étkezés - tejsavófehérje, kazein és dextróz keveréke extra BCAA-kkal) elkészítése = 75 g (3 evőkanál, egy adagolókanál) 330 ml hideg tejben, és rázzuk a turmixedényben 20 másodpercig. A tápérték változhat, ha tejjel vagy más folyadékkal, mint vízzel készítik.
Vitaminok : A, E, B1, B2, niacin, pantoténsav, B6-vitamin, biotin, folsav, B12-vitamin, C
ásványi anyagok : kálium, vas, nátrium
aminosavak : valin, izoleucin, leucin, metionin, fenilalanin, treonin, triptofán , arginin, cisztein, hisztidin, tirozin, alanin, aszparaginsav, glutaminsav, glicin, prolin, szerin

Tartalom
1 x 1500 g-os doboz Herc újratöltött - helyettesítő étkezés - szénhidrát fehérje keverék vitaminokkal, ásványi anyagokkal és BCAA-kkal

Nyomokban tojást és csillagfürtet tartalmazhat.

Saját tapasztalat: A reggeli húzósabb edzések után mindenképpen nagyobb mennyiségű folyadékra, vitaminokra, ásványi anyagokra, valamint aminosavakra van szükségem az elhasználtak visszapótlása miatt. Olyan terméket kerestem, mely a szükséges kalória bevitel mellett, gyorsan és maradéktalanul segít feltölteni magam. Az összetétel a 18 féle aminosavval együtt hozzájárul ahhoz, hogy mindent megkapjak amire szüksége van a szervezetemnek, valamint ne éhezzek el az ebédig. Mindamellett fontos számomra, hogy ezt gyorsan, egy shake segítségével megtehetem, akár munkába menet az autóban. Hiszen a sok edzés  – mely természetesen céllal párosul – bizonyos tevékenységeimnek szűkebb határidőt szab. Éppen azért, hogy mindig “hadra fogható” legyek, semmiben ne szenvedjek hiányt, és még mint főtevékenységre a munkámra is 100%-kal tudjak koncentrálni, fogyasztom a ProVista Herc

megvesz
Rágcsáló gyógynövényes keverék 500ml

Rágcsáló gyógynövényes keverék 500ml

Panzi Rágcsáló gyógynövényes keverék  500ml A természetbõl gondosan válogatott és kíméletesen szárított gyógynövényeket tartalmazó keverék.Összetételének köszönhetõen, bélfertõtlenítõ, emésztés- és keringésjavító, immunerõsítõ, vérképzést elõsegítõ, roboráló, antibakteriális, antivirális hatást fejt ki. Etetési javaslat: A napi fõétkezéshez adjunk 1 evõkanállal. Összetétel: kamilla, tyúkhúr, kakukkfû, csalán, orbáncfû, körömvirág.

megvesz
Cartila® Elixír Kollagénes ital ízületre, regenerációra tervezve

Cartila® Elixír Kollagénes ital ízületre, regenerációra tervezve

CARTILA® termékek hivatalos magyarországi honlapja: Cartila.hu A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához. Már elhasználódott a szervezeted, vagy a kemény versenyek és edzések után alaposan szeretnél  regenerálódni? A Cartila® Elixír szervezete gyorsabb és alaposabb regenerációjához lett kikisérletezve. A ProVista Team már évtizedek óta kiváló eredményességgel segítik készítményeikkel a sportolókat, és a f

megvesz
Applaws Cat Csirkemell 70g

Applaws Cat Csirkemell 70g

Az Applaws Cat Csirkemell további jellemzői: szénhidrát tartalma alacsony, ugyanakkor magas fehérje tartalma miatt természetes taurinban gazdag. nem tartalmaz mesterséges színezékeket, tartósítószereket, ízfokozókat.

megvesz
Aroflora 100% tiszta keverék természetes illóolajok Frissesség 30ml

Aroflora 100% tiszta keverék természetes illóolajok Frissesség 30ml

100% tiszta és természetes illóolaj Frissesség keverék Ez a friss, kellemes citrom szinergia nagyon hatékony a kellemetlen szagok ellen is.

megvesz
Applaws Cat Csirkemell Sajttal, 70 g

Applaws Cat Csirkemell Sajttal, 70 g

Az Applaws Cat Csirkemell Sajttal további jellemzői: szénhidrát tartalma alacsony, ugyanakkor magas fehérje tartalma miatt természetes taurinban gazdag. nem tartalmaz mesterséges színezékeket, tartósítószereket, ízfokozókat.

megvesz
Applaws Cat Csirke Vadrizzsel, 70g

Applaws Cat Csirke Vadrizzsel, 70g

Az Applaws Cat Csirke Vadrizzsel további jellemzői: szénhidrát tartalma alacsony, ugyanakkor magas fehérje tartalma miatt természetes taurinban gazdag. nem tartalmaz mesterséges színezékeket, tartósítószereket, ízfokozókat.

megvesz
Applaws Cat Csirkemell Kacsával 70g

Applaws Cat Csirkemell Kacsával 70g

Az Applaws Cat Csirkemell Kacsával további jellemzői: szénhidrát tartalma alacsony, ugyanakkor magas fehérje tartalma miatt természetes taurinban gazdag. nem tartalmaz mesterséges színezékeket, tartósítószereket, ízfokozókat.

megvesz
Applaws Cat Csirkemell Sajttal, 156 g

Applaws Cat Csirkemell Sajttal, 156 g

Az Applaws Cat Csirkemell Sajttal további jellemzői: szénhidrát tartalma alacsony, ugyanakkor magas fehérje tartalma miatt természetes taurinban gazdag. nem tartalmaz mesterséges színezékeket, tartósítószereket, ízfokozókat.

megvesz
TROVET Hepatic (HLD) Dog 12,5kg

TROVET Hepatic (HLD) Dog 12,5kg

A máj az anyagcsere központi szerve, szerepet játszik az emésztésben, (epetermelés) a tápanyagok, vitaminok, hormonok lebontásában és átalakításában, a szénhidrát-, fehérje- és a zsír anyagcserében. A hasnyálmirigy választja ki a táplálék fehérjéit és a zsírokat emésztő enzimeket és a szénhidrát-anyagcserét szabályozó hormonokat (inzulin). Károsodásuk, vagy elégtelen működésük esetén zavart szenvedhetnek az emésztési folyamatok, a fehérje- zsír és szénhidrát anyagcsere, a véralvadás, és káros anyagcserete

megvesz
TROVET Hepatic (HLD) Dog 3kg

EUKANUBA DAILY CARE SENSITIVE JOINTS 12,5kg

EUKANUBA DAILY CARE SENSITIVE JOINTS 12,5kg

Eukanuba Daily Care Sensitive Joints Az ízületi problémákra hajlamos kutyák állapotának javítására. Minden fajta érzékeny izületû kutyának 1 éves kortól. A Eukanuba Adult Special Care Sensitive Joints különlegességei: • Glükozamin és Chondoritin szulfát - Elõsegíti az egészséges izületi porcképzõdést, az izületek védelmét és mobilitását • Csökkentett kalória és L-Karnitin - és fenntartja az optimális testsúlyt, csökkenti az izületekre nehezedõ nyomást • Kiváló minõségû állati eredetû fehérje - a szükséges

megvesz
TROVET Hepatic (HLD) Dog 400g

TROVET Hepatic (HLD) Dog 400g

A máj az anyagcsere központi szerve, szerepet játszik az emésztésben, (epetermelés) a tápanyagok, vitaminok, hormonok lebontásában és átalakításában, a szénhidrát-, fehérje- és a zsír anyagcserében. A hasnyálmirigy választja ki a táplálék fehérjéit és a zsírokat emésztő enzimeket és a szénhidrát-anyagcserét szabályozó hormonokat (inzulin). Károsodásuk, vagy elégtelen működésük esetén zavart szenvedhetnek az emésztési folyamatok, a fehérje- zsír és szénhidrát anyagcsere, a véralvadás, és káros anyagcserete

megvesz
TROVET Hepatic (HLD) Dog 6x400g

Klasszikus Ayurveda bio keverék 5 fűszerből 50 g

Klasszikus Ayurveda bio keverék 5 fűszerből 50 g

A Classic Ayurveda egy hagyományos ájurvédikus bio keverék 5 fűszerből. A Pancha Poron erősen egyensúlyban tartja a Vata-t, és széles körben használják élelmiszerekhez és zöldségekhez is. Bengáli ötfűszer (Pancha Phoron) finom és érdekes ízt ad BIO minőség

megvesz
Tetra Min Crisps 10l

Tetra Min Crisps 10l

Főeleség minden díszhalnak - a speciális, kímélő Tetra-eljárásnak köszönhető magas tápértékkel - ideális csipsz-keverék minden halnak - egyedülálló, alacsony hőmérsékletű kímélő eljárással készül, így a fontos tápanyagok megőrződnek - az ugyancsak optimális fehérje-arány jobb tápanyag-hasznosítást tesz lehetővé - rendszeres etetés mellett a vizet kevésbé terheljük, csökken a vízbe kerülő nitrát mennyisége, így a vízminőség is jobb lesz Kiszerelés: 12g, 100ml, 250ml, 500ml, 10L

megvesz